Hallottál már a borzalmas bostoni vezetőkről? Az én Randolph nagybátyám is közéjük tartozik.

BMW 528i-ében ülve (még szép, hogy egy BMW-nek kellett lennie) hajtott végi a Commonwealth sugárúton, figyelmen kívül hagyva a lámpákat, össze-vissza dudálva és a sávok random váltogatásával.

-Kihagytál egy gyalogost - mondtam - Vissza akarsz fordulni és elütni?

Randolph túlságosan is koncentrált ahhoz, hogy válaszolni tudjon. Folyton az eget fürkészte, mintha viharfelhők után kutatna. BMW-jével átszáguldott az Exeter előtti kereszteződésen.

-Szóval - kezdtem - Hova is megyünk pontosan?

-A hídhoz.

Ez tényleg mindent megmagyarázott. Nagyjából csak húsz híd van Bostonban.

Végigsimítottam a fűtött bőrülésen. Már hat hónapja, hogy autóban ültem. Legutóbbi alkalommal egy szociális munkás Toyotájában. Azelőtt pedig egy rendőrautóban. Egyszer sem az igazi nevemet használtam. Mindkétszer megszöktem, de az utóbbi két évben arra jutottam, hogy az autók egyenlőek fogvatartó cellákkal. Még mindig nem vagyok benne biztos, hogy ez ma másképp lenne.

Vártam, hogy Randolph válaszoljon az általam feltett apró kérdésekre, mint például, ó: Ki az apám? Ki ölte meg az anyám? Mi történt a feleségeddel és a gyerekeiddel? Jelenleg bármilyen tudatmódosító szer hatása alatt vagy? Muszáj volt befújni magad ezzel a szegfűszeg-illatú kölnivel?

De túlságosan el volt foglalva azzal, hogy forgalmi katasztrófát okozzon.

Végül, csak azért, hogy beszélgetést kezdeményezzek, megkérdeztem:

-Szóval, ki akar megölni?

Az Arlingtonnál jobbra fordult. Elhaladtunk a Public Garden, George Washington lovasszobra és a hófödte ösvények mellett. Csábított a gondolat, hogy kiugrom a kocsiból, visszamenekülök a hattyús tóhoz és elbújok a hálózsákomban.

-Magnus - mondta Randolph - egész életemben az Észak-Amerika skandinávokat tanulmányoztam.

-Hű köszi - mondtam - ezzel tényleg minden kérdésemre választ adtál.

Hirtelen Randolph mégis anyára emlékeztetett. Ugyanolyan szúrós tekintettel nézett rám, mintha azt mondaná, Kérlek, hanyagold a szarkazmust. A hasonlóságra összeszorult a szívem.

-Rendben - mondtam - Befejeztem. Skandinávok. Vagyis a vikingek.

Randolph grimaszolt egyet.

-Igazából ... a viking azt jelenti, hogy támadó. Leginkább egy foglalkozás. Nem minden skandináv volt viking. De igen, róluk van szó.

-Leif Erikson szobra ... Azt jelenti, hogy a vikingek - vagyis a skandinávok - fedezték fel Bostont? Azt hittem, hogy azok a Pilgrimek voltak.

-Egy háromórás előadást tudnék neked tartani, egyedül ebből a témából.

-Kösz, inkább kihagyom.

-Dióhéjban annyi, hogy a skandinávok fedezték fel Észak-Amerikát és még településeket is létrehoztak itt, nagyjából 1000-ben, majdnem ötezer évvel Kolumbusz Kristóf előtt. A tudósok egyetértenek ebben.

-Micsoda megkönnyebbülés. Utálom amikor a tudósok nem értenek egyet.

-De senki sem tudja, hogy pontosan meddig is hajóztak. Eljutottak a mai Egyesült Államok területére? Az a szobor Leif Eriksonról .... egy kisméretű projektje volt egy vágyakozó elmének az 1800-as években, egy Eben Horsford nevű férfié. Meggyőződése volt, hogy Boston volt a rég elveszett települése a skandináv Norumbegának, felfedezésük legtávolabbi pontjának. Volt egy megérzése és az ösztönei is ezt súgták, de nem volt bizonyítéka. A legtöbb történész úgy tüntette fel, mint egy őrültet.

Jelentőségteljesen rám nézett.

-Hadd tippeljek ... te nem gondolod azt, hogy őrült.' Leküzdöttem a késztetést hogy azt mondjam, Annak kell lenni, hogy hinni tud egy másikban.

-Az asztalomon lévő térképek - kezdte Randolph - Azok a bizonyítékok. A kollégáim azt mondják, hogy mind csak kitalált hamisítvány. Feláldoztam miattuk a hírnevemet!

És ezért rúgtak ki a Harvardról, gondoltam.

-A skandináv felfedezők idáig jutottak el - folytatta - Valamit kerestek ... és itt megtalálták. Az egyik hajójuk a közelben van elsüllyedve. Évekig hittem azt, hogy a roncs Massachusetts-öbölben van. Mindent feláldoztam a megtalálása érdekében. Vettem egy hajót, fogtam a családom és expedíciókra indultam. De az utolsó alkalommal ... - elcsuklott a hangja - Az a vihar a semmiből jött és a tüzek ...

Nem úgy tűnt, mint aki szeretne további részleteket megosztani, de a lényeg átjött: a tengeren vesztette el a családját. Tényleg feltett mindent egy őrült teóriára a bostoni vikingekről.

Persze, hogy sajnáltam, de egyben nem akartam a következő vesztesége lenni.

Megálltunk a Boylston és a Charles sarkán.

-Talán az lesz a legjobb, ha most kiszállok - megpróbáltam kinyitni az ajtót - Be volt zárva a vezetői oldalról.

-Magnus, figyelj. Nem véletlen, hogy Bostonban születtél. Az apád azt akarta, hogy találd meg amit kétezer éve elvesztett.

Egy pillanatra megállt bennem az ütő.

-Te most azt mondtad, hogy ... kétezer éve?

-Plusz-mínusz pár év.

Azon gondolkodtam, hogy elkezdek sikítozni és az ablakon dobogni. Segítene rajtam valaki? Ha valahogy kijutnék az autóból, esetleg megkereshetném Frederick nagybácsit és Annabeth-t, hátha kevésbé elmebetegek, mint Randolph.

Befordultunk a Charles utcára, tovább haladva észak felé a Public Garden és a Common között. Randolph akárhova vihetett - Cambridge-be, az Északi Véghez vagy akár egy elhagyatott hullalerakó helyre.

Megpróbáltam nyugodt maradni.

-Kétezer év ... egy kicsit hosszú élettartam egy átlagos apánál.

Randolph arca a Holdbéli Emberére emlékeztetett, egy régi fekete-fehér képregényből: sápadt és pufók, himlőhelyes és heges, egy titokzatos mosollyal, ami egyáltalán nem barátságos.

-Magnus, mit tudsz az északi mitológiáról?

Hát ez egyre jobb lesz, gondoltam.

-Hát, nem sokat. Anyának volt egy képeskönyve, amiből kiskoromban sokat olvasott fel. És nem készült már Thor-ról pár film?

Randolph undorodva megrázta a fejét.

-Azok a filmek ... nevetségesen értelmetlenek. Az igazi Asgard-i istenek - Thor, Loki, Odin és a többiek - sokkal erősebbek és rémisztőbbek, mint amit Hollywood ki tud találni.

-De ... ők csak mítoszok. Nem léteznek igazából.

Randolph egy kissé szánakozó pillantást vetett rám.

-A mítoszok szimpla történetek, olyan igazságokról, amiket már régen elfeledtünk. -Figyu, most jut eszembe, hogy nekem találkozóm lesz, itt az utcán lefelé -

-Egy évezreddel ezelőtt skandináv felfedezők érkeztek erre a földre.

Elkocsikáztunk a Cheers bár mellett a Beacon utcán, ahol állig öltözött turisták fotózgatták magukat a tábla előtt. Észrevettem egy szórólapot, ahogy végigcsúszott a járdán: nagy betűkkel az állt rajta, hogy ELTŰNT és mellette egy régi kép rólam. Az egyik turista rálépett.

-A felfedezők vezetője - folytatta Randolph - Skirnir isten fia volt.

-Egy isten fia. Itt jó lesz, tudok sétálni.

-Ennek a vezérnek egy nagyon különleges tárgy tulajdonosa volt - mondta Randolph - a tárgy ami egykoron apádé volt. Egyszer a vezér hajója viharba került és ez a tárgy örökre elveszett. De te - te képes vagy megtalálni.

Megint megpróbáltam az ajtót. Még mindig zárva.

A legrosszabb az egészben? Minél többet beszélt Randolph, annál kevésbé tudtam meggyőzni magam, hogy hülyeségeket beszél. A meséi bekúsztak a fejembe - viharok, farkasok, istenek, Asgard. A szavak a helyükre kerültek, mint egy kirakós darabjai, amit soha nem volt bátorságom befejezni. Elkezdtem hinni neki és ez a vért is megfagyasztotta bennem.

Randolph ráfordult a Storrow útra. Leparkolt egy parkolóóránál a Cambridge utcában. Észak felé, a Mass General T állomáson túl magasodtak a Longfellow Híd kőtornyai.

-Ehhez a hídhoz jöttünk? - kérdeztem.

Randolph a pohártartóban kotorászott.

-Egész idő alatt, sokkal közelebb volt, mint hittem. Már csak rád volt szükségem!

-Hú, érzem a szeretetet.

-Ma lettél tizenhat éves - Randolph szemei csillogtak az izgatottságtól - Ez a tökéletes nap arra, hogy visszaszerezd az örökséged. De egyben ez az a nap amire az ellenségeit oly régóta várnak. Először meg kell találnunk.

-De -

-Még egy kicsit bízz bennem Magnus. Amint nálunk lesz a fegyver -

-Fegyver? Az örökségem mostmár egy fegyver?

-Amint a birtokodba kerül, nagyobb biztonságban leszel. Én mindent el tudok neked magyarázni. Én fel tudtak készíteni arra, ami ezután jön.

Kinyitotta az ajtaját. Még mielőtt kiszállhatott volna, megragadtam a kezénél fogva.

Általában kerültem az emberek megérintését. Kiráz a hideg a fizikai kontaktustól. De szükségem volt a teljes figyelmére.

-Egy választ adj - mondtam - Egy világos választ, mellébeszélés és történelem leckék nélkül. Azt mondtad, hogy ismerted apámat. Ki ő?

Randolph az enyémre tette a kezét, amitől megborzongtam. A tenyere túlságosan is durva volt egy történelem professzoréhoz.

-Az életemre esküszöm Magnus, ez az igazság: az apád egy északi isten. Most pedig siessünk. Egy húszperces parkolóhelyre álltunk be.