Egyáltalán nem figyeltem oda, amíg Hunding végigvezetett a hotelen. Úgy éreztem magam, mint akit ötvenszer jól körbeforgattak, majd bedobták egy cirkusz közepére, hogy érezze jól magát.

Minden terem, amin áthaladtunk nagyobbnak tűnt az előzőnél. A legtöbb szállodavendég középiskolásnak nézett ki, bár volt köztük néhány kicsivel idősebbnek tűnő is. Lányok és fiúk üldögéltük a kandllók körül, kisebb csoportokban. Különböző nyelveken beszélgettek, eszegettek és társasjátékoztak. Néhányan sakkoztak, voltak akik Scrabbleöztek, viszont láttam olyat is, amikbe igazi tőröket és lángszórókat is bevontak. Egy oldalsó társalgóba benézve biliárdasztalokat, flippergépeket és régimódi videójátékokat láttam, valamint egy vasszüzet, ami nagyon úgy nézett ki, mint amilyet kínzásokhoz használtak.

A sötétzöld inges személyzet folyamatosan járkált a vendégek között, étellel megrakott tálakat és italos kancsókat hordozva. Eddigi tapasztalataim alapján az összes kiszolgáló egy kigyúrt női harcos volt, pajzzsal a hátukon és karddal vagy fejszével az övükön, ami meg kell mondani, hogy nem valami gyakori a kiszolgálóiparban.

Az egyik felfegyverzett pincérnő elsétált mellettem egy tálnyi gőzölgő tavaszi tekerccsel. Megkordult a gyomrom.

- Hogy lehetek éhes ha meghaltam? - kérdeztem Hundingot - Az ittlévő emberek közül senki se néz ki nagyon halottnak.

Hunding megvonta a vállát.

- Tudod vannak halottak és vannak halottak. Gondolj úgy Valhallára, mint egy előléptetésre. Te most egy vagy az einherjar közül.

Úgy ejtette ki az szót, hogy inhéjar.

- Einherjar - ismételtem meg - milyen egyszerű kimondani.

- Bizony. Egyes számban einheri. Mi vagyunk Odin kiválasztottjai, katonák az örök seregében. Maga az einherjar szó magányos harcosokat jelent, de ez nem foglalja magába az igazi lényegünk. Inkább olyanok vagyunk, mint az egykoron harcosok - azok, akik bátran harcoltak az utolsó lélegzetükig és majd ismét fognak a Végzet Napján. Bukj le.

- A Végzet Napján bukjak le?

- Nem, most!

Hunding a földre lökött, így éppen elkerültem a felénk repülő lándzsát. Felnyársalta a legközelebbi kanapén ülő srácot, ezzel azonnal megölve. Italok, kockák és monopoly pénz repült mindenfelé. Az emberek akik eddig teljesen belefeledkeztek a játékokba, most bosszúsan néztek abba az irányba, amiből a lándzsa érkezett.

- Láttam ám Vöröskezű John! - üvöltötte Hunding - A társalgó nyársalás-mentes övezet!

A biliárdszobából valaki nagy nevetések közben visszaszólt ... talán svédül? Nem hangzott valami bűnbánóan.

- Visszatérve - indul meg újra Hunding, mintha mi sem történt volna - arra találhatóak a liftek.

- Várj már - mondtam - az a srác most ölt meg valakit egy lándzsával. Nem fog csinálni semmit?

- Ó, majd a farkasok feltakarítnak - a pulzusom hirtelen a duplájára ugrott.

- Farkasok?

És valóban, amíg a játékosok rendberakták a monopolyt, két farkas lépett be a társalgóba és a lábánál fogva elhúzták a hullát, amiből még mindig kiállt a lándzsa. A vércsík, amit maguk után vontak azonnal elpárolgott. A kilyukasztott kanapé pedig megjavította magát.

Bebújtam a legközelebbi cserepes növény mögé. Nem érdekel, hogy mennyire gyáván hangzik. A félelem egyszerűen átvette felettem az irányítást. Ugyan ezeknek a farkasoknak nem volt olyan világítóan kék szemük, mint amik megtámadták a lakásunk, de mégis azt kívántam, bárcsak olyan túlvilágra kerültem volna, ahol a kabalaállat a futóegér

- Nincsen semmilyen szabály a gyilkolás ellen? - kérdeztem meg halkan. Hunding felvonta egyik bozontos szemöldökét.

- Ez csak egy kis szórakozás kölyök. Meglásd az áldozat teljesen rendbe fog jönni vacsoráig - kihúzott a búvóhelyemről - Na gyere!

Mielőtt további kérdéseket tehettem volna fel az 'egy kis szórakozással' kapcsolatban, elérkeztünk a liftekhez. A fülke ajtaja lándzsákból készült. A falakat hatalmas aranypajzsok díszítették. A kezelőpanelen annyi gomb volt, hogy a padlótól egész a plafonig tartott. A legmagasabb szám 540 volt. Hunding megnyomta a 19-es gombot.

- Hogy lehet, hogy ötszáznegyven emelet van? - kérdeztem - Az azt jelentené, hogy ez a világ legmagasabb épülete.

- Ha csak egy világban létezne, akkor valóban. Viszont összeköttetésben áll mind a Kilenc Világgal. Te most jöttél át a Midgardi bejáraton. A legtöbb halandó onnan érkezik.

- Midgard ... - valami rémlett arról, hogy a vikingek kilenc különböző világban hittek és mintha Randolph is azt mondta volna, hogy világok. De eléggé régen volt már, hogy anya skandináv estimesékkel altatott - vagyis az emberek világára gondolsz.

- Pontosan - Hunding nagy levegőt vett, majd szavalni kezdett - ötszáznegyven emelettel rendelkezik Valhalla; ötszáznegyven ajtó vezet ki a Kilenc Világba - elvigyorodott - soha nem tudhatod, hogy mikor kell háborúba menni.

- Mégis milyen gyakran esik meg?

- Hát, igazából még soha. De akkor is ... bármikor megtörténhet. Én, személy szerint, már alig várom! Akkor Helgi végre be kéne fejezni a folytonos büntetésemet.

- A menedzser? Miért szokott megbüntetni?

Hunding arca elkomorult.

- Hosszú történet. Ő és én ... - ekkor kinyílt a lift ajtaja.

- Felejtsd el - hátbaveregetett - tetszeni fog neked a tizenkilences emelet. Jók a lakótársak!

Mindig is ijesztőnek és nyomasztónak gondoltam a sötét hotelfolyosókat. Tizenkilencedik emelet? Nem valami szerencsés. A boltozatos mennyezet húsz méter magas volt - meg fogsz lepődni - még több lándzsa szolgált hozzá gerendaként. Úgy néz ki Valhalla igen jó üzletet kötött a Nagykereskedelmi Lándzsa Raktárral. Falakon lévő vastartókban fáklyák égtek, viszont úgy tűnt, hogy semmi füst nem jön belőlük. Csak meleg, narancssárga fénnyel vonták be a kardokkal, pajzsokkal és faliszőnyegekkel végigpakolt falakat. A hall akkora volt, hogy simán le lehetett volna játszani egy mezei focimeccset, bármi gond nélkül. A vérvörös szőnyeget faágak díszítettték, amik úgy mozogtak, mintha a szélben lengedeznének.

Körülbelül ötven méterre egymástól helyezkedtek el a vendégszobák, durván faragott tölgyfa ajtóik vaspánttal összefogva. Egyiken se láttam kilincset vagy zárat. Minden ajtó közepén egy tányérnagyságú vastábla pihent, egy névvel és körülötte viking rúnákkal ellátva.

Az elsőn a következő állt: HALFBORN GUNDERSON. Az ajtó mögül égtelen kiáltozás és fémek csattogása hallatszott, mintha egy vérremenő párbaj folyna a szobában.

A következőn: MALLORY KEEN. Innen semmit nem hallatszott ki.

Aztán: THOMAS JEFFERSON JR. Belülről lövöldözés hallatszott, bár inkább hangzott valamiféle videojátéknak, mint igazinak. (Igen, már mindkettőhöz volt szerencsém.)

A negyedik ajtót szimplán egy X-el jelölték. Előtte egy szobaszervizes kocsi állt a folyosón, tetején egy disznófejjel egy ezüsttálon. Nagyon úgy nézett ki, hogy a disznó fülét és orrát már valaki megcsócsálta.

Nem vagyok valami válogatós ételek terén. Hajléktalanként nem is engedhettem meg magamnak, de azért a disznófejnél már meghúztam egy határt.

Majdnem elértük a folyosó végét, amikor egy hatalmas fekete madár lőtt ki az egyik sarok mögül és zúgott el mellettem, majdnem lerepítve a fejemet. Figyeltem, ahogy a madár tovarepült a folyosón - egy holló, jegyzetfüzettel és tollal a kezében.

- Ez meg mi volt? - kérdeztem.

- Egy holló - mondta Hunding. Hát ez aztán tényleg segített.

Végül megérkeztünk egy MAGNUS CHASE feliratú ajtóhoz.

Ahogy megláttam a nevemet vasba vésbe, rúnákkal körülvéve, beleremegtem. Az utolsó reményem az volt, hogy ez mind csak egy félreértés vagy egy szülinapi prank. A hotel tényleg rám várt. Helyesen írták a nevem meg minden.

Ha már itt tartunk, a Magnus nagyszerűt jelent. Anyukám azért adta ezt a nevet, mert a felmenőink svéd királyok voltak úgy egy billió évvel ezelőtt vagy valami ilyesmi. Meg azt mondta azért is, mert én voltam a legnagyszerűbb dolog ami valami is történt vele. Tudom, tudom. Egy, kettő, három: Awwwwww. Pedig elég idegesítő egy név volt. Az emberek hajlamosak voltak Mangusnak betűzni, ami rímel az angussal, tudjátok a marha. Én mindig kijavítottam őket: Nem, Magnus, rímel azzal, hogy swag-ness. Ezután mindenki csak értetlenül nézett rám.

Mindenesetre ott volt a nevem az ajtón. Ha egyszer belépek az ajtón, hivatalosan is regisztrálva leszek. Ahogy a menedzser is megmondta, ez lenne az új otthonom az idők végezetéig.

- Kinyithatod - mutatott Hunding a kezemben tartott rúnakőre. A belevésett jel úgy nézett ki, mint valamiféle végtelen jel vagy inkább, mint egy elforgatott homokóra:

- Ez a dagaz - monsta Hunding - semmi ijesztő nincs benne. Az új kezdetek és az átalakulások szimbóluma. És ez nyitja az ajtódat is. Csak neked van hozzáférésed.

Nyeltem egy nagyot.

- És mi van ha a személyzet be szeretne jutni?

- Oh, mi a személyzeti kulcsot szoktuk használni - paskolta meg az övébe dugott fejszét. Nem tudtam eldönteni, hogy most viccel vagy tényleg komolyan gondolja.

Magam elé tartottam a rúnakövet. Nem akartam kipróbálni, de semmiképpen nem akartam volna tovább ácsorogni a folyosón ameddig fel nem nyársal egy repülő lándzsa vagy meglepetésszerűen fejbecsap egy holló. Ösztönösen az ajtón lévő dagaz jelhez emeltem a követ. A rúnakör zölden felvilágított és az ajtó kitárult.

Beléptem és azonnal leesett az állam.

A lakosztály szebb volt, mint bármelyik hely, amit valaha is meglátogattam, beleértve Randolph bácsi kúriáját is.

Teljes transzban elindultam a lakosztály közepe felé, ahol egy központi átrium állt, nyitottan az ég felé. A lábaim belesüllyedtek a dós, zöld fűbe. Négy hatalmas tölgyfa oszlopokként vette körül a kertet. Alsóbb ágaik bekúsztak a szobába, egybefonódva a szarufákkal. A magasabban lévők az átrium nyílásán keresztül nőttek felfelé, egy csipkés kupolát alkotva. A napfény melegen sütötte az arcomat. Kellemes szellő futott végig a szobán, jázmin illatot árasztva.

- Hogyan? - néztem csodálkozva Hundingra - Több száz emelet van felettünk, de ez itt szabad ég. Ráadásul tél közepén vagyunk. Miért napos és meleg az idő?

Hunding megvonta a vállát.ű

- Fogalmam sincs - varázslat. Viszont ez a te túlvilági életed. Kiérdemeltél néhány jutalmat mi?

Kiérdemeltem volna? Nem éreztem magamat méltónak jutalmakhoz.

Lassan körbefordultam. A lakosztály keresztalakú volt, négy külön rész vezetett ki a központi udvarból. Mindegyik szárny akkora volt, mint a régi lakásom. Az egyik az előszoba volt, amin keresztül bejöttünk. A következőben a hálószoba egy francia ággyal. A méreteit leszámítva a szoba elég egyszerű volt: bézs színű huzatok és puhának tűnő párnák az ágyon, bézs falak bármilyen tükör vagy díszítés nélkül. Nehéz, barna függönnyel lehetett elválasztani a szobát a lakosztály többi részétől.

Eszembe jutott, hogy kiskoromban anya mindig próbálta minél egyszerűbbé tenni a szobámat. Mindig nehezen aludtam el, ha nem volt teljes sötétség vagy ha akármi elvonta a figyelmemet. Ahogy elnézem a szobát, olyan volt mintha valaki bemászott volna a fejembe és megtudta volna, hogy pontosan mire is van szükségem.

A bal oldali szárnyban volt található az öltöző rész és a fürdőszoba. Minden fekete és bézs volt, a kedvenc színeim. A jutalmak közé tartozott egy szauna, egy pezsgőfürdő, egy gardrób, egy zuhanyzó és egy wc.

A negyedik szárnyban volt a konyha és a nappali. A nappali végében egy hatalmas bőrkanapé nézett szembe a plazmaképernyős tv-vel, amibe körülbelül hat különböző játékrendszer volt becsatlakoztatva. A túloldalon két fotel helyezkedett el a kandalló és egy könyvfal előtt.

Igen, szeretek olvasni. Akármennyire is gondoljátok ezt furának. Még azután is, hogy elhagytam az iskolát, sok időt töltöttem a Bostoni Nyilvános Könyvtárban, véletlenszerű dolgokat tanulva, csak hogy az idő egy meleg és biztonságos helyen üthessem el. Két éve hiányoltam a régi könyvgyűjteményem; soha nem gondoltam volna, hogy egyszer még lesz egy.

Közelebbléptem, végignézve a polcokon heverő könyveket. Ekkor észrevettem a kandalló tetején elhelyezett bekeretezett képet.

Gombóc nőtt a torkomban.

- Ez nem lehet igaz... - felvettem a fényképet. A nyolc éves én voltam rajta és anyukám, amint a a Washington-hegy csúcsán állunk, New Hampshire-ben. Az volt életem legjobb kirándulása. Az egyik parkőrt kértük meg, hogy fotózzon le minket. A képem vigyorgok (amit manapság már nem igazán csinálok), ezzel megmutatva a hiányzó két első fogamat. Anya mögötte térdel, engem szorosan átölelve, zöld szemeinek sarkában nevetőráncok húzódnak, szeplői sötétek a naptól, szőke haját oldalra söpri a szél.

- Ez lehetetlen - motyogtam - ebből a képből csak egy volt. Az pedig elégett a tűzben ...- Hundinghoz fordultam, aki a szemeit törölgette - Minden okés?

Megköszörülte a torkát.

- Persze, teljesen. Minden rendben. A hotel szeret olyan emléktárgyakkal ellátni, amik a régi életedre emlékeztetnek. Fényképek... - szakálla alatt, mintha megremegett volna a szája - Anno, amikor meghaltam, még nem voltak fényképek. Csak... szerencsés vagy.

Régóta nem nevezett senki szerencsésnek. A gondolattól kizökkentem a sokkból. Én két éve vesztettem el az anyámat. Még csak néhány órája voltam halott vagy mi. Ő pedig már itt van 749 óta. Kíváncsi voltam, hogy vajon mibe halt meg és milyen családot kellett hátrahagynia. Tizenkét évszázaddal később, még mindig bekönnyezett miattuk és ez így elég kegyetlen túlvilági életnek tűnt.

Hunding kiegyenesedett és megtörölte az orrát.

- Na de elég is ebből! Ha bármi kérdésed van, hívd fel a recepciós pultot. Alig várom, hogy hallhassam a hősi történeteidet vacsoránál.

- A ... hősi történeteimet?

- Nem kell szerénykedni. Nem lennél kiválasztott, ha nem csináltál volna semmi hősieset.

- De-

- Öröm volt a szolgálatodban lenni és üdvözöljük a Hotel Valhallában - felém tartotta a tenyerét. Kellet egy kis idő mire leesett, hogy borravalóra vár.

- Öö, hát... - feltúrtam a zsebeimet, arra számítva, hogy nem találok semmit. Valamilyen csoda folytán még mindig megvolt az a csokiszelet, amit Randolph házából hoztam el, bármilyen sérülés nélkül. Odanyújtottam Hunidngnak.

- Bocsánat, csak ennyim van.

Tányárnagyságúra kerekedtek a szemei.

- Asgard Isteneire! Köszönöm kölyök! - megszagolgatta a csokoládét és úgy tartotta fel, mint valami szent relikviát.

- Hűha! Rendben, ha bármire szükséged van, csak szólj nekem. A valkűröd majd eljön érted vacsora előtt. Azta!

- A valkűröm? Várjunk, nekem nincs is valkűröm.

HUnding felnevetett, minden figyelmét a csokoládénak szentelve.

- Jaja, ha a te valkűröd lenne az enyém, én is ezt mondanám. Jó sok bajt okozott.

- Mire gondolsz?

- Majd este találkozunk kölyök! - indult meg Hunding az ajtó felé - Még rengeteg ennivalóm, úgy értem tennivalóm van. Próbáld nem megöletni magad vacsora előtt!