Az első változásokat a tantervben is hamar megtapasztalhatták (bár a tanulók többsége ezzel nem feltétlenül volt tisztában, szemben például Tallulah-val), mikor számos varázslat lekerült a tanítandók listájáról. Tallulah-t az előzmények tükrében kevéssé érte meglepetésként - bár kétségtelenül bosszantotta -, hogy ezek túlnyomó többségét éppen azon bűbájok alkották, melyek az anyja kutatómunkájának eredményeként kerültek bele a korábbi tananyagba. Most az új igazgató, és egyben az oktatásügyért felelős államtitkár, egy tollvonással kihúzta őket. Pedig Tallulah pontosan tisztában volt vele, hogy ezek a mágiák mindennek mondhatók, csak ártalmasnak nem. Az anyja sohasem adott volna át ártó varázslatokat az iskolának (az már más kérdés, hogy szakavatott kezekben a leghétköznapibb varázslatok is veszélyessé válhatnak).

Ellenpontozásként az összes évfolyam órarendje egy új tárggyal bővült: a varázstársadalmi ismeretekkel. Ezen - elsőstől a hetedikesig - mind megtanulhatták, hogyan kell egy ifjú varázslónak a mágustársadalom hasznos és értékes tagjává válnia, milyen értékeket kell követnie a mindennapok során, milyen példás életet illik élnie, milyen hagyományokat kötelessége ápolnia, mi a megfelelő családi élet alapja, kikkel és hogyan kívánatos barátkoznia, mit illik gondolnia a világ dolgairól, és hogyan kell segítenie a varázsvilág boldogulásáért áldozatosan tevékenykedő választott tisztségviselők munkáját.

Az órát az új igazgató, illetve meghívott vendégelőadók tartották, akik karizmatikus előadások keretében ecsetelték a tudni- és tennivalókat. Tallulah és Di csak "szimpla agymosásnak" titulálták ezeket, amikor beszámoltak róla Jane-nek. A mugli származásúak nem vehettek részt az új órán, ezzel is érzékeltetve, hogy őket a mágustársadalom nem tekinti teljes jogú tagjainak. Pierre esetében rezgett a léc, de egyelőre nem találtak fogást rajta, hiszen az megkérdőjelezhetetlen volt, hogy mindkét szülője varázsló (az anyukája betegsége ellenére is). Tallulah pedig csodálkozott, hogy őt miért nem tiltották el az óralátogatástól, amit nem nagyon tudott mással magyarázni, mint a hagyományosan jól csengő Thorne névvel. Ha Marius Thorne megítélésén sokat rontott is a rangon aluli házassága, azért Augustus és Julius Thorne neve még mindig nem csengett rosszul aranyvérű körökben.

A Thorne család mostanában amúgy sem jött össze túl gyakran. Jenny nagyi, Milly és Tania rengeteget dolgoztak, Juliusék meg a messzi Japánból nem olyan könnyen ugorhattak át Európába a gyerekekkel. Ráadásul vigyázniuk is kellett. Carmen néni nemrégiben küldött egy bocsánatkérő üzenetet a távolmaradásuk miatt, amiben megemlítette, hogy hivatalos helyről kaptak egy nem hivatalos figyelmeztetést, miszerint ne feledkezzenek meg róla, hogy a nemzetközi máguskapcsolatok építése és ápolása terén betöltött pozíciójuk milyen viselkedési normákat kíván meg tőlük.

Ők pedig értettek a szóból. Tallulah tisztában volt vele, hogy a nagybátyja és a felesége eredendően konzervatív nézeteket vallanak, és eleinte örömmel üdvözölték is a miniszterváltást. Az utóbbi idők történései azonban lassan kikezdték eme bizalom alapjait. Talán a hagyománytisztelő, ám végtelenül becsületelvű japán mágusközeg hatására, de Julius bácsi és Carmen néni korábban vallott elvei is megváltoztak, és egyre több dologban nem értettek egyet a brit varázsvilág aktuális politikájával. Csak ezt nem volt célszerű kimutatniuk, így inkább a hallgatást választották. Japán mára a második otthonukká vált, és eszük ágában sem volt az ottani pozíciójukat kockáztatni. Mindenki számára jobb tehát, ha egyelőre lemondanak a személyes találkozásokról.

Julius bácsi biztonsági játékot játszott hát, amit Tallulah meg tudott érteni, ismerve őket. Annyira nem is hiányoztak neki, talán csak a gyerekeik, Jamie és Lumina. Azt viszont tudta, hogy Jenny nagyi és Augustus papa szomorkodnak a család "széthullása" miatt. Furcsa egy "tökéletesre törekvő" világ az, amely az ideológiái mentén szétfeszegeti a családi és baráti kapcsolatokat is.

 - Ne légy szomorú! - érintette meg a karját Pierre.

 - Bocs, csak eltöprengtem a családomon - mentegetőzött Tallulah. - Elég szépen belenyúlt abba is ez az új rendszer.

 - Megyünk agymosásra?

 - Van más választásunk? Csak arra az egyre kérlek, hogy lehetőleg ne vágj pofákat közben.

 - Nem tehetek róla, mikor ilyen baromságokat hallok! - ellenkezett a fiú.

 - Tudom, én is utálom - kulcsolta össze az ujjaikat megnyugtatóan Tallulah. - De muszáj játszanunk. Különösen ma, amikor Gideon Baxter lesz a vendégelőadó.

 - Aki ráadásul rokonod is.

 - Ő ezt határozottan tagadná, és én sem vagyok büszke erre. Gyere, menjünk. Valahogy csak kibírjuk.

 - Diana is?

 - Neki már a lelkére beszéltem - sóhajtott a lány. - Megkértem Ryant is, hogy segítsen. Di mostanában rá jobban hallgat. Nem akarom, hogy hülyeséget csináljon. Különösen ma nem.

*

Az óra rendben lement. Senki és semmi sem zavarta meg Gideon Baxter szigorú szónoklatát. Igencsak megszeppenten ült ott vele szemben a diáksereg. Mikor véget ért, és szedelőzködni kezdtek, egy ismerős hang szólította meg őket, ellentmondást nem tűrően:

 - Lagrange, Swan és Thorne! Az igazgatói irodába! - parancsolta Robert.

Értetlenkedő pillantások kereszttüzében, és maguk is értetlenkedve követték Robot. De hiszen nem is csináltak semmit! Nathan Finch az íróasztala mögött ülve egy vaskos iratköteget tanulmányozott éppen. Felpillantott rájuk, majd komótosan összesodorta a pergameneket.

 - Üljetek le! - mutatott az asztala előtt álló három székre.

Leültek. Nem volt mit tenni, és nem volt könnyű a nyugalmukat megőrizniük. Robert az igazgatótól jobbra foglalt helyet, Baxter pedig karbatett kézzel megállt a falnál, fenyegető árnyékot vetve rájuk.

 - Kezdjük is el - támasztotta össze ujjait az igazgató. - Swan, tudomásunkra jutott, hogy érdeklődsz a londoni könyvtárosi állás iránt, és az iskola után ott szeretnél dolgozni. Ezt jobb, ha elfelejted. Az új miniszteri rendelet értelmében mugli származásúak csak és kizárólag olyan munkát vállalhatnak a jövőben, amelyet valamely varázslócsalád szolgálatában végeznek. A könyvtárosság nem ilyen. A házvezető tanároddal beszélj, ő segít megérdeklődni, hogy melyik família tartana igényt a szolgálataidra. Ha egyik sem, akkor a Minisztérium indít közszolgálati programokat, mint például a mágikus létesítmények karbantartása vagy takarítása, oda jelentkezhetsz.

 - De kitűnő tanuló vagyok, uram! - suttogta könnyek között Jane.

 - Lényegtelen! - söpörte le közönyösen Finch. - A mugliivadékok pálcahasználati joga is kérdéses volt, de a miniszter úr úgy döntött, hogy egyelőre ez megmarad. Egyelőre. Tedd, amit mondtam, és igyekezz a társadalom hasznos tagjává lenni.

Jane megsemmisülten magába roskadt. Nathan Finch tekintete továbbsiklott Pierre-re.

 - Az előbb elmondottak rád is vonatkoznak, Lagrange. Külföldi születésűként ugyanezek a választási lehetőségeid vannak. Vagy az ország elhagyása. Édesanyád brit születésű ugyan, de mivel csaknem két évtizedet külföldön élt, ez mindössze az orvosi alapellátásra jogosítja fel kedvezményesen. A további kezelésekért fizetnie kell, ha igénybe kívánja venni azokat. Azon ellátásokat, amikre Maximilla Thorne jóvoltából eddig sor került, méltányosságból nem kell utólag megtérítenie, de mostantól újabbakra csak az előírt térítési díj ellenében lesz lehetőség. Miss Thorne pedig írásbeli figyelmeztetést kapott a hatásköri túlkapásáért.

 - De uram...

 - Ezek hivatalos döntések, jogorvoslatnak helye nincs! Végezd el az iskolát, vállalj munkát, és fizessétek ki a törvény szerinti méltányos díjakat, mint bárki más. Nem álltok a törvények felett.

Pierre összeszorított szájjal hallgatott. Tallulah óvatosan megérintette a kezét, hogy nyugalomra intse.

 - Tallulah Thorne! - fordult felé Finch. - Aranyvérű családból származol, így az édesanyád alantas származása ellenére is aranyvérűként kezeltünk itt. Mostanáig. De ettől függetlenül még bizonyos kötelezettségek vonatkoznak rád is, mint aranyvérűek leszármazottjára. Ez a kapcsolat, amit te és Lagrange folytattok, társadalmilag megengedhetetlen. Ennek haladéktalanul véget kell vetni! Más sem hiányzik, mint az általa mutatott rossz példa, vagy netán egy vérdeformáló házasság! Éppen elég tisztátalan vér szennyezi társadalmunkat. Mostantól semmilyen formában és körülmények között nem találkozhattok, és nem tarthattok egymással kapcsolatot, sem a Roxfortban, sem azon kívül! Tilos bármiféle érintkezés, legyen az magántermészetű, vagy közös tanulás! Ha netán kiderülne, hogy megszegtétek a tilalmat, annak komoly következményei lehetnek. Jogi következményei. Megértettétek?

 - Nagy szart! - sziszegte villámló szemekkel Tallulah.

 - Két hét felfüggesztés! - vágott vissza Nathan Finch érzelemmentesen. - Azonnali hatállyal. És egy büntetőpont. Ez már a második. Még egy, és kénytelenek leszünk összehívni az iskolaszéket, hogy az eltanácsolásodról tárgyaljon. Azt ajánlom, húzd meg magad.

 - Köszönd a mocskos kvibli anyádnak! - vetette oda Gideon Baxter, és fenyegetően közelebb lépett. - Csak apád és a nagyszüleid miatt bánunk veled kesztyűs kézzel.

 - Ez nem személyes kérdés! - vette vissza a szót Finch. - A törvény egyértelmű. Ami a jövődet illeti, Thorne: ha megembereled magad, és megfelelő magatartást tanúsítasz, akkor leteheted az év végi vizsgáidat. Talán munkát is kaphatsz, bár a tanulmányi eredményeid miatt nagyon nem válogathatsz. De tekintettel leszünk a családod múltjára. Feltéve, hogy betartod a szabályokat. Akkor van számodra jövő. Ellenkező esetben jobb, ha elhagyod az országot, amint nagykorú leszel. Nos, mára végeztünk. Az elmondottakhoz tartsátok magatokat! Most menjetek vissza az óráitokra! Thorne, te egy órát kapsz, hogy összepakolj, és elhagyd a Roxfortot. Robert figyelemmel kíséri, hogy ezt rendben megtedd. Két hétig a színedet sem akarom itt látni! Senkivel nem tarthatsz kapcsolatot az iskolából. Majd bepótolod a tanulmányi elmaradásodat, miután visszatértél. És ennek a perverz kapcsolatnak Pierre-rel vége! Ha dacolni merészeltek a törvénnyel, a legkisebb gondotok a roxforti eltanácsolás lesz. Kifelé, mind a hárman!

Megszégyenülten tápászkodtak fel, Rob kárörvendő, és Gideon Baxter elégedett tekintete előtt. Jane a könnyeivel küzdve, Pierre sápadtan, Tallulah élő jégszoborként. Nem is szólhattak egymáshoz. Baxter durván kitessékelte őket.

 - Mire vártok? Mozgás! - förmedt rájuk Rob. - Thorne, neked egy órád van. A Nagyterem előtt foglak várni. Ne akard, hogy érted kelljen mennem!

Pierre megrándult, de Rob résen volt.

 - Próbáld meg, Lagrange! Adj rá okot, és máris kicsapunk az iskolából. Egy féreggel kevesebb lesz. Na, gyáva vagy hozzá? Mindjárt gondoltam. Takarodj innen! Te is Swan. Egy órád van, Thorne, illetve már annyi se! Üdv a szép új világban, korcsok!

*

A Thorne-házban csend honolt. Tallulah az ágyán hevert. Az adrenalinlöket elszállt, csak az ólmos fáradtság maradt. A keserűség. Miért romlik el minden, ami jó? Miért nem szállt szembe velük? Bár tudta, hogy nem lett volna esélye két felnőttel szemben, akik közül az egyik a Különítmény parancsnoka, a másik a Roxfort igazgatója, és akik mögött ott áll a törvény, bármilyen torz és gonosz törvény is az. Már sírni sem volt ereje. Hová lett az egykori harcias kis Tallulah? Elkezdett talán felnőni, és rájött, hogy van veszítenivalója. Meg a társait is bajba sodorhatja. A felnőttség terhe beköszönt az életébe.

Mi lesz most velük Pierre-rel? Hogyan tovább? Még csak el sem búcsúzhattak egymástól! És két hét múlva? Hogyan éljen a szerelme nélkül, vagy hogyan cselezze ki az iskolai rend őreit? Tanácstalan volt, és végtelenül üresnek érezte magát. Jane-t is kikészítették, pedig semmit sem vétett soha. Egy kitűnő tanuló lánytól elveszik a jövőt, kizárólag a származása miatt. Mi jöhet még, talán a homlokukra is jelet kell festeniük, hogy "mugliivadékok vagyunk"?

Egy könnycsepp gördült végig az arcán. Nem törődött vele, mikor éppen minden összeomlik körülötte. Mi várhat még rájuk ezek után? Ha Finch és társai ennyire nyíltan támadásba lendültek, hol lesz a vége? Milyen élet marad így a számukra? Bárcsak megtanította volna már a barátainak a patrónussal való üzenetküldést! Akkor legalább elbúcsúzhatnának...

Halk kopogtatásra riadt. Az anyja állt a küszöbön.

 - Bejöhetek? - kérdezte halkan Mercy.

Tallulah csak vállat vont. Nem volt kedve most beszélgetni. Az anyja leült mellé. Gyengéden simogatta a haját. Nem szólt semmit. Tallulah összegömbölyödött az ágyon, átölelte a derekát, és kitört belőle a néma zokogás. Siratta a régi életüket, a... mindent.

 - Mi lesz most, Anya? - hüppögte kétségbeesetten.

 - Nem tudom, édesem - felelte színtelen hangon Mercy.

Egyiküknek se voltak válaszai.

*

Marius csak este ért haza. Leverten. Hallotta már a lánya históriáját. Neki sem volt könnyű dolga aznap. A főnöke sajnálattal közölte vele, hogy bár elégedett a munkájával, de felsőbb utasításra mégis kénytelen írásbeli fegyelmit adni neki. Aminek következtében nem részesülhet a következő egy évben béremelésben, ráadásul a karácsonyi jutalmat is vissza kell fizetnie. Rufus Blairen látszott, hogy undorodik az egész eljárástól, de nincs más választása. Marius nem is hibáztatta őt érte. Csak Mercynek hogyan mondja el ezt otthon?

Őszintén. Az a leghelyesebb. A felesége szótlanul végighallgatta, azután átölelte őt, hogy érezze, hogy vele van, jóban és rosszban, örökre. Nem tudtak mit mondani most. Talán nem is kellett. Szavak nélkül is értették egymást. Kitartanak egymás mellett, akármi történjék is. Erre tettek esküt, mikor összeházasodtak, és a szerelmük semmit sem változott. Együtt, mindig, mindhalálig.

*

Robert Finch energikus léptekkel sietett végig a Roxforton. Elégedett volt. Végre új korszakba lép a varázsvilág, és vele az iskola is. Leáldozott a korcsok és vérárulók ideje! Itt és a kinti világban is. Rend és fegyelem lesz. A Roxfortban is: mostantól este hat után mindenki köteles a háza klubhelyiségében tartózkodni (kivéve, ha büntetőmunkán van), és az összes mugliivadékot átköltöztették a pincébe, házaktól függetlenül. Nem érzett szánalmat irántuk. Apa és Nathan bácsi, meg Jonas bácsi is megmondták, hogy ott a helyük. Csak arra valók, hogy szolgálják az igazi varázslókat. Nyomorult életük végéig. Senkinek sem hiányoznak, és az sem hiányzik, hogy szaporodjanak, hogy bemocskolják a brit mágusvért.

Egy magányosan csellengő diákot vett észre. Mi a fenét keres ez itt takarodó után?!

 - Megállj! - rivallt rá Rob. - Miért nem vagy a házadban?

 - Vártam - felelte tompán a magas, hosszú hajú, fekete bőrű fiú (legalábbis fiúnak nézte, bár nem volt egészen biztos benne).

 - Mire?

 - Rád - mutatott rá sötét mosollyal az alak.

  - Hogy merészelsz...? Ki a fene vagy?

  - A Roxfort Fantomja - felelte a másik.

Rob pálcát rántott. A másik fiú is. Már-már vak gyűlölettel estek egymásnak. A célt tévesztő varázslatok ereje felszántotta a padlót, lyukat ütött a falakon, a lovagi páncélokon. Rob erős és ügyes varázsló volt. Az ellenfele is. Nem tudtak komolyabb kárt tenni egymásban. Ez csak fokozta a dühüket.

 - Elintézlek! - sziszegte Rob.

 - Kicsinállak! - vágott vissza a Fantom.

Egy célt tévesztő átok erejétől egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát, és Rob habozás nélkül kihasználta ezt. Odaküldte az egyik legerősebb átkát. Most nem menekülsz!

 - Evacuata! - hallott egy mindeddig ismeretlen varázsigét, és a Fantom nyomtalanul eltűnt a szemei elől.

Rob dühödten felkiáltott, és bosszúszomjasan keresni kezdte mindenütt. Nem nyelhette el a föld!

 - Itt vagyok! - hallotta a háta mögül. - Fuméarm!

Rob megperdült, és átkok egész sorozatát küldte az ellenfelére. Azok egymás után pattantak le a sötét alakról, akit mintha egy füstölgő lovagi páncél ölelt volna körül védelmezőn.

 - Most megfizetsz mindenért! - vetette oda a Fantom izzó gyűlölettel, egy szinte követhetetlenül gyors és bonyolult mozdulattal meglendítve a pálcáját.

Robnak esélye sem volt kivédeni a csapást. Éles késként mart a testébe a fájdalom. Összerogyott, és perceken belül elveszítette az eszméletét. De addig a kínok kínjait kellett kiállnia.

*

A Roxfort felbolydult méhkashoz hasonlított. Nicholas Finch teljes vizsgálatot követelt a fiát ért támadás után (Robot a Szent Mungo legjobb gyógyítói vették kezelésbe), Nathan Finch pedig engedett neki. Gideon Baxter különítményeseket küldött, hogy mindenkit hallgassanak ki, aki kicsit is gyanúsan viselkedik, és találják meg a tettest. Bármi áron.

A különítményesek vezetője követelte, hogy a leggyanúsabb diákok kihallgatásakor használhassanak Veritaserumot is. Az igazgató (a súlyos körülményekre való tekintettel) engedélyezte ezt. Ám a terv kudarcba fulladt, mikor Pullman professzor sajnálkozva közölte, hogy az Abszol úton bevezetett minisztériumi boltzárak miatt már hónapok óta képtelen beszerezni a szer néhány kulcsfontosságú összetevőjét, ami mostanra országszerte hiánycikké vált. A különítményes vezető dühöngött tehetetlenségében, az igazgató pedig a tanév hátralévő részére felfüggesztette állásából a professzort.

Julie Pullman könnyek között hagyta el a Roxfortot, ami már évek óta az otthona volt. Csak az vigasztalta, hogy nem az ő varázsszerével fognak gyerekeket kínvallatni, és a Roxfort Fantomjának nyomára bukkanni.

A nyomozás - jobb híján - verbális terrorral folytatódott. Dianát többször is kihallgatták, mivel évek óta vad elméleteket gyártott a Fantom kilétéről és szándékairól. Hamar rájöttek, hogy nem tud semmit a világon, ezután békén hagyták. Pierre nem volt ilyen szerencsés, ő előkelő helyet foglalt el a gyanúsítottak listáján. Az ő kihallgatásain nem csupán verbális erőszakra került sor, néhány pofonnal, és mágikus eszközökkel is megpróbálták vallomásra bírni. Sikertelenül.

Végül, két hét után Gideon Baxter kénytelen volt visszarendelni a pribékjeit. Nem jutottak semmire, és az addig az eseményeket némán figyelő közvélemény kissé felhördült, mikor Baxter háziőrizetbe vetette az eljárásuk ellen szót emelő Harry Pottert is. Ezen a ponton George Carmichael, a mágiaügyi miniszter jobbnak látta beavatkozni, és véget vetni a "kínos közjátéknak". Sikerült meggyőznie Nicholas Finch-et is, aki egy kicsit talán megenyhült, miután a fia gyógyítói tájékoztatták, hogy Rob szépen gyógyul, és nem szenvedett maradandó sérüléseket.

A Roxfortban az élet visszatért a megszokott kerékvágásba, a tanítás folytatódott tovább. De már semmi sem volt olyan, mint azelőtt. Az elmúlt két hét eseményei kitörölhetetlen nyomot hagytak mindenkiben.