- Szóval, látszólag könnyen megúsztuk - mesélte nyugodtan Jane, bár a tekintete nem pont erről árulkodott.

- Mit akarnak? - kérdezett rá Tallulah.

- Semmi különöset...

- Mit, Jane?

- Hát, voltaképpen ugyanúgy megszabták, hogy mit tanulhatunk és mit nem, mint Pierre-nek - sóhajtott a barátnője, megigazítva közben a szemüvegét. - Plusz, amit csinálhatunk, azt sem tanulhatjuk együtt a többiekkel, részünkre külön „osztályt” szerveznek, összevontan, évfolyamoktól függetlenül. A tanárok egy kicsit zúgolódtak a több munka miatt, de nagyon nem mernek ellenkezni. Az államtitkári rendelkezés eléggé részletes, az igazgató megengedte, hogy gyorsan belenézzek. Nekünk is tilos az SVK, és a lehetséges pályaválasztási irányainkat is megnyirbálták. Azt akarják, hogy minél kevesebbet érintkezzünk a tisztavérű diákokkal, nehogy rossz hatással legyünk rájuk. Ennek betartatásában pedig a diákprefektusoknak szélesebb jogkört adnak, ha valakit meg nem engedett dolgon kapnának. A házainkat nem kell elhagynunk. Egyelőre. De ki tudja, mit hoz még a holnap.

- Ez felháborító! - sistergett Diana dühösen.

- Nem, ez simán megkülönböztetés - csóválta a fejét Pierre.

- Nem, ez simán a voldemorti eszmék restaurációja - felelte hűvösen Tallulah. - Belelapoztam a Prófétába egy kicsit, hogy tudjam, ír-e valamit az ellenség. Hát írnak.

- Mit? - kapta fel a fejét Jane.

- Mondjuk úgy, hogy van benne egy szép kis értekezés a brit varázsvilág helyzetéről, a napi gondjairól, és annak okairól. És abban egy kicsit azt is fejtegetik, hogy a mugli származásúak felhigítják a varázslótársadalmat, mint azt a brit mágiatudósok legfrissebb kutatásai is bebizonyították, ezért a világunk és életformánk védelme érdekében indokolt lenne lépéseket tenni. Többek közt felülvizsgálni például a mugli és nem mugli származású mágusok házasodását, de egyes hangok már a pálcahasználati jog kérdését is feszegetik. Ugye, milyen szép gondolatok?

Tallulah mérgesnek és feszültnek tűnt, de valahogy egyúttal hűvösnek is, mint aki igyekszik megőrizni a hidegvérét és a józan ítélőképességét.

- A magam részéről eszem ágában sincs betartani az ostoba szabályaikat - jelentette ki a Thorne lány. - Amit Pierre-ért megteszünk, ugyanazt megteszem érted is, Jane. Legfeljebb hármasban fogunk SVK-t gyakorolni. És arról szó sem lehet, hogy ne barátkozzunk tovább. Benne vagytok?

Mindenki rábólintott. Jane szemüvege valamitől bepárásodott, és lopva meg kellett törölnie a szemét. A barátai körbeállták, és úgy érezte, tartozik valahová.

*

Ezután garantáltan a tilosban jártak szinte minden nap. Sajnos a hírek igaznak bizonyultak, a Jane-hez hasonlóan mugli származású diákokat egy külön osztályba sorolták, és függetlenül az évfolyamuktól, együtt kellett tanulniuk minden tárgyat. A normál órákon az eddigi helyeik üresen ásítoztak, komor emlékeztetőként a történtekre. Néhányan örültek a változásnak (ők voltak a hangosabbak), a többiek inkább hallgattak, vagy szomorúsággal töltötte el őket az új rend.

Nem a mardekárosok voltak a legnagyobb örvendezők, bár tagadhatatlanul közülük kerültek ki a legtöbben, és az ő soraikban is akadtak mugli szülőktől származók. Minden ház közösségeit megosztotta a kérdés, attól is függően, hogy ki milyen véleményt és hozzáállást hozott magával otthonról. A konzervatívabb szülők gyermekei konzervatívabb nézeteket kezdtek vallani, vagy csak nem merték nyíltan felvállalni az ellenvéleményüket. A Roxfort falai közé is bekúszott az, ami a felnőttek világát mérgezte. A Próféta tanúsága szerint pedig „odakint” született néhány miniszteri rendelet, amit senki sem kifogásolt (vagy nem adott hangot annak, esetleg az újság nem tartott fontosnak megemlíteni). George Carmichael miniszterként töretlen népszerűségnek örvendett, és sokak szemében ő volt az, aki Hermione hosszú „ámokfutása” után végre elkezdte helyreállítani a régi máguserényeket.

Ilyen volt például a házimanók jogainak (vagy éppen jogfosztottságának) visszaállítása, a potenciálisan veszélyessé válható személyek (vérfarkasok, animágusok, mugli származásúak, külföldön születettek) nyilvántartásba vétele, bizonyos munkakörök betöltésének varázsbiztonsági átvilágításhoz kötése, bizalmi pozíciók felülvizsgálata.

A mágustársadalom nem tiltakozott. Elszórtan akadtak egyet nem értő, óvatos kritikát megfogalmazó hangok, akikről a Reggeli Próféta hamar kiderítette és megírta, milyen kétes ügyek fűződnek a nevükhöz, milyen kompromittáló dolgokat tettek korábbi életükben, milyen visszaéléseket követhettek el, vagy milyen könnyen hagyták magukat megtéveszteni külföldről pénzelt, a brit varázsbiztonságot aláásni akaró mozgalmak által. Amelyeket valahol mind-mind a korábbi kormányzás hibái idéztek elő.

Mindezek után kevesen emelték fel a szavukat, különösen azt követően, hogy egy újabb rendelet rámutatott, a munkahelyeken a becsületes munka a legfontosabb, és nem illő dolog politikai kérdések megvitatásával tölteni az ott töltött munka- vagy pihenőidőt. Aki netán nem így gondolja, azt senki sem kötelezi, hogy az adott munkahelyen dolgozzon, hátráltatva ezzel mások szorgalmas munkáját. A minisztériumi tisztviselőkre, vagy a jövő nemzedékek oktatásáért felelős tanárokra különösen vonatkoznak az előbbiek. Továbbá minden dolgozó mágus hazafias kötelessége, hogy a munkahelye jó hírnevét a munkahelyén kívül is megóvja és képviselje, akár a magánbeszélgetések, akár a baráti vagy családi összejövetelek során. Elvégre ez alapfeltétele annak, hogy a brit mágustársadalom újra nagy legyen, méltó régi hírnevéhez, a történelem ezen zivataros pillanataiban is.

Három hang tűnt ki a tömegből, akik némi önmérsékletre intettek, és rávilágítottak egy másfajta gondolatmenet létjogosultságára is. Harry Potter, Hermione és a volt miniszterjelölt Joanna Landis. Mondanivalójuk nem maradt visszhangtalan. A Próféta komoly terjedelemben foglalkozott azzal, hogy Harry Potter, az elévülhetetlen érdemei mellett, a jelek szerint öregszik, és sajnos már nem mindig képes a mélyebb összefüggéseket átlátni. Így talán helyesebb volna a jól megérdemelt pihenést élveznie a családja körében, melyet a Minisztérium - érdemei elismeréseként - előrehozott nyugdíjazással kíván elősegíteni, hogy a varázsvilág hőse végre a gyermekeinek és unokáinak szentelhesse az idejét.

Hasonló terjedelmű cikkek íródtak Joanna Landisről, aki úgy tűnik, nem képes méltósággal viselni a választási vereséget, pedig a választói akarat ennél egyértelműbben nem is nyilváníthatta volna ki, hogy miből nem kérnek a brit máguscsaládok. Különösen egy olyan önjelölt személytől, akinek a dédapja Németországból vándorolt ki Angliába, így a hazafias kötődése legalábbis megkérdőjelezhető. Hermionénak pedig a Próféta - minden tisztelete mellett - finoman a fejére olvasta a kormányzása alatt elkövetett súlyos vezetési hibákat, rossz döntéseket, a varázstársadalom mostani állapotát előidéző naiv és idealista szakmaiatlanságot. Talán jó volna - írták -, ha a volt mágiaügyi miniszter felülvizsgálná korábbi döntéseit és nézeteit, a tudását és tekintélyét pedig a haza és haladás szolgálatába állítaná, és nem a választásokat megnyerő kormányzat elkötelezett munkáját próbálná aláásni az átgondolatlan nyilatkozataival.

A Roxfortban és a felnőttek világában is felhők gyülekeztek.

*

- Vehetek még egy szelet húst? - kérdezte tele szájjal Tania, mire válaszul Mercy odatolta elé az egész tálat. - Köszi, tesó.

A fogadott húga képes volt két ember helyett is enni, amikor valamilyen komoly fizikai vagy szellemi erőfeszítést igénylő dolgot csinált, ami aurorként nem számított azért ritkának. Szerencséjére a kitűnő anyagcseréje jóvoltából ez meg sem látszott a filigrán alakján. Tania szerencsés génekkel született. Szinte a megszólalásig hasonlítottak egymásra Millyvel, az ikertestvérével, és csak felnőtt korukban kezdtek el - tudatosan - apró változtatásokat tenni a külsejükön. Tania például rövid, tépett frizurát csináltatott magának, ami a munkája során praktikusabb volt így, és jobban kifejezte, hogy kettejük közül ő a vadócabb lány. A viselkedésükben, az életfelfogásukban pedig teljesen különbözőek voltak. Milly már egészen komoly kapcsolatban élt a kollégájával, Briannel, míg Tania lubickolt a szingliségben, néha egy-egy futó románccal színesítve azt (és esze ágában sem volt még változtatni ezen).

Mercy mindkettejük iránt szívből jövő szeretetet érzett. Egészen pici gyerekekként ismerte meg a férje ikerhúgait, és az első pillanattól fogva különleges kapcsolat alakult ki közöttük. A lányok felnéztek rá, mintha csak a varázslatos (és kissé bolondos) nővérük volna, ő pedig önmagát és a saját néhai ikertestvérét, Hope-ot látta egy kicsit bennük. Ha arra gondolt, mennyi szeretetet, feltétel nélküli elfogadást kapott a Thorne családtól, múlhatatlan hálát érzett irántuk. Jenny, Augustus, Milly és Tania (és még az öntörvényű Julius is) oroszlánrészt vállaltak abban, hogy ő most itt lehet. Marius pedig még a mindennél is többet.

- Hol kószál az eszed? - érintette meg a kezét gyengéden Tania. - Bár butaságot kérdezek. Amikor így bepárásodik a tekinteted, akkor tuti, hogy a bátyámra gondolsz éppen. Tulajdonképpen mókás és végtelenül romantikus is, hogy közel húsz év után is ilyen hatással vagytok egymásra. Nagyon megható ezt látni.

- Bocsánat.

- Ne hülyéskedj, Mercy! Szeretlek mindkettőtöket, és nagyon örülök, hogy boldogok vagytok. Te vagy a kedvenc sógornőm, és áldom érte Merlint, hogy Marius annak idején beléd botlott az Abszol úton. A gyerekkorom legfelejthetetlenebb emlékeinek legalább a felét neked köszönhetem, és nélküled aligha lehetnék auror. Képzeld csak el, ha nem találkoztok a bátyámmal, most valami nyafka, kibírhatatlan aranyvérű spiné konyhájában kellene zabálnom a sült csirkét, aki közben halálra untat a hülyeségeivel! Ehelyett itt ülök az ország legmenőbb sötét varázslónője mellett.

- Bolond vagy te, Tania.

- Bagoly mondja verébnek! - öltött rá nyelvet a fogadott húga. - Az egész családunk kifogta veled a főnyereményt, akár elhiszed, akár nem. Marius meg irtó büszke lehet a tehetséges és szexi kis feleségére. Neked elárulom, hogy büszke is. Bár ezt te úgyis tudod, hiszen legilimentor vagy. Ó, majd' elfelejtettem, hogy Mariusszal szemben sohasem használnád ezt a képességed. Bár nincs is szükséged rá, hiszen ha hozzáérsz valakihez, pontosan érzed a legtitkosabb érzéseit. Jól mondom, nővérkém?

- Jól - hagyta rá Mercy. - És épp ezért kell megkérdeznem. Téged mi nyugtalanít, Tania?

- Mit súg a legilimencia?

- Azt, hogy a kiképzéseken kívül rajtad sem használom soha.

- Fura egy banya vagy te, édesem - utánozta Tania a nővére hanghordozását, mérsékelt sikerrel. Azután elkalandozott a tekintete, és komoran a tányérjába bámult. - Mégis megcsinálták. Egyelőre titokban, bár annyira azért nem titkolóztak közben. Pár nap múlva benne lesz egy rövid hírként a Prófétában is. Létrehozták a Varázsbűn Elhárítási Különítményt, Gideon Baxter vezetésével. Toboroztak az aurorok között is, és akadtak, akik kötélnek álltak. A többit meg nem tudom, honnan ásták elő, de a feddhetetlen előéletnél fontosabb szempontnak tűnik a feltétlen lojalitás.

- Téged is megkerestek?

- Meg. De nemet mondtam. Udvariasan persze. Nem akarok részt venni ebben, bármit is akarnak.

- Miért nem? - billentette oldalra a fejét kíváncsian Mercy.

- Jaj, ne nézz már így! - csattant fel Tania. - Ezzel az ártatlan varázslólány tekinteteddel Hermionét talán megetetheted, de a férjed és a lányod után én ismerlek a legjobban a világon! Tudsz te pontosan szinte mindenről, és véleményed is van a dolgok alakulásáról, csak már-már kétségbeesetten semleges akarsz maradni. Ami nem fog menni a végtelenségig. Nem fogják hagyni neked. Téged talán nem kerestek meg?

- Nem.

- Furcsa - töprengett az aurorlány. - Szerintem előbb-utóbb megteszik majd. Lehet, hogy lenéznek és megvetnek magukban, de a tudásodra nekik is szükségük volna. És nagy fegyvertény lenne a számukra, ha a soraikban tudhatnának téged.

- Én soha nem megyek terepi akcióra - ingatta a fejét Mercy. - Legfeljebb a kiképzőközpontban veheti hasznomat bárki. És én az Auror Parancsnokság szolgálatára esküdtem fel.

- A francokat! - csapott az asztalra Tania. - Te legfeljebb Hermione és Harry támogatására esküdtél fel, bár velük is kritikus voltál egész életedben. Te képtelen vagy bárkit szolgálni, bármennyire úgy tűnhet is. Ezért jelentesz kockázatot. Téged nem lehet irányítani, legfeljebb a családoddal manipulálni. Ezért kellene vigyáznod, Mercy.

- Nem hiszem, hogy ez bárkinek is megfordulna a fejében.

- Most magadat nyugtatgatod, vagy engem? Jó, legyen neked igazad!

- Van rá okod, hogy kételkedj bennük?

- Nincs - rázta meg a fejét Tania. - Hivatalosan. De volt egyszer egy tanítómesterem, valami Mercy Thorne, akitől azt tanultam, hogy járjak mindig nyitott szemmel, és figyeljek az apró jelekre. Mert azok előre figyelmeztetnek, ha baj lenne. Az ösztöneim óvatosságra intenek.

- Lankadatlan éberség, ahogy a Mordon csapat jelmondata mondja?

- A legendás öreg Rémszem kedvelt volna a paranoiáddal, nővérem. Csak arra kérlek, vigyázz. Magadra is, velük is. Most övék a hatalom, velük a törvény, és képesek neked kellemetlenséget okozni. Akár Marius vagy Tallulah révén is.

- Mit csináljak? - tárta szét a kezeit Mercy. - Soha nem politizáltam, nem szóltam bele semmibe, nem tettem szóvá semmit, ahogyan egyik miniszterjelölt mellett sem köteleztem el magam. Csendben vagyok, már közel húsz éve, igyekszem csaknem láthatatlan lenni, és kell ez az állás. Enélkül senki és semmi lennék. Te is tudod.

- Igen - bólintott a húga. - Csak mindebből egy szó sem igaz. Igen, elástad magad az aurorok között. De az évek során eléggé széles nyomokat hagytál magad után, hogy mindenki tisztában legyen vele, aki csak egy kicsit is ismer, hogy tőled tartani kell. A varázserőd intő jel bárkinek, aki hajlandó kissé jobban odafigyelni rád. Nagyon nem mindegy adott esetben, hogy ez a varázserő nyugton marad-e, vagy ha nem, akkor kit támogat. Persze, egy mágus kevés ahhoz, hogy döntően befolyásolja a világ alakulását. De Voldemort is „csak” egy mágus volt, ugyebár. A Paige-ek és a Baxterek lenézhetnek, Carmichael talán azt sem tudja, ki vagy, de Nicholas Finch ravasz róka, és Jonas Paige sem hinném, hogy elfelejtett volna téged.

- De hiszen én semmit sem akarok a világon!

- Mások azonban igen. És ha az útjukban állsz...

- Ennél jobban nem tudok a háttérbe vonulni. Mi többet tehetnék még ennél, Tania?

- Nem tudom - felelte tanácstalanul a lány. - Csak arra kérlek, nagyon óvatosan viselkedj velük.

- Jó, ezt megígérem - sóhajtott megadóan Mercy. - De te is, édesem. Mindig gondolkozz.

Ebben maradtak. Tania megette a maradék sültjét, megitta a teáját, majd elköszönt, mielőtt Marius hazaért volna a munkából. Megnyugodhatott volna. De mostanában nem aludt nyugodtan. És Mercy sem könnyítette meg a dolgát. Mert jónéhány év tapasztalata megtanította rá, hogy a nővére szó nélkül elviseli ugyan a kötöttségeket, de senkinek a szolgája nem lesz soha. És ez nem biztos, hogy a legjobb hozzáállás manapság. Különösen úgy, hogy a férjével és a lányával már van két nagyon komoly sebezhető pontja.

*

A Nagyteremben a reggelinél még minden a régi volt. Reménykedtek benne, hogy ez így is marad. Továbbra is egy asztalnál ültek, és még senki sem szólt rájuk, hogy mostantól ez is tilos. Az órákon fájóan érezték Jane újkeletű hiányát. Igyekeztek a maguk módján „kárpótolni” őt érte, bár Jane erősen tartotta magát, és nem engedte, hogy eluralkodjon rajta a keserűség. A barátai pedig állták a szavukat, és titokban foglalkoztak vele a számára tiltott tárgyakból. Most vették igazán jó hasznát Tallulah családi bűbájainak, meg Pierre alakváltó képességének. A kis csapat összetartott, valóságos titkos kis ellenállóknak érezték magukat. Akiket az igazságérzetük szembefordított a megbolonduló világgal.

Igyekeztek óvatosak lenni, mert egyes prefektusok, mint Rob Finch is, előszeretettel vadásztak a potenciális szabályszegőkre. Komolyabb következményei eddig nem lettek a rajtakapásoknak, az érintett diákok legfeljebb megrovást kaptak, vagy az iskola írt a szüleiknek, de a roxforti hétköznapok már korántsem voltak olyan felhőtlenek, mint még nem is olyan régen.

- Fú, ez nagyon izgalmas! - lelkendezett Jane az első Tallulah-val és Pierre-rel töltött „különórája” után. - Ti mindig ilyeneket csináltok?

- Nem - ingatta a fejét a fiú. - Ez most a szelídített verzió. Láttál volna minket az elején!

- Ja, de mióta tetszem neki, ez a puhány egy karcolást sem mer ejteni rajtam! - biggyesztette le az ajkát Tallulah. - Hiába mondtam, hogy csinálja csak bátran, mint azelőtt.

- Már ez is baj neked?

- Az élet sem fog kesztyűs kézzel bánni velünk. És semmi bajunk sem lesz pár kék-zöld folttól.

- Valamiért jobban tetszel azok nélkül, te bolond barna! - nézett a szemébe Pierre, és Tallulah erre már csak mosolygott (Jane pedig, a kis romantikus szívével, elégedetten és meghatottan nézte őket).

- Köszönöm, srácok! - mondta végül hálásan a szemüveges lány.

- Barátok vagyunk, és te is sokat tettél értem - vágta rá a fiú. - Ez a legkevesebb. Most viszont lassan mennünk kellene. Egy pillanat.

Koncentrált, majd megrázkódott, és átváltozott a fekete hajú hugrabugos lánnyá.

- Ezt még mindig nehéz megszokni - csóválta a fejét Jane.

- Szükséges óvintézkedés - vont vállat Pierre.

- Ettől titkosügynöknek érzi magát - súgta Tallulah a barátnőjének.

- Hallom ám!

- Azért mondtam! - replikázott a Thorne lány.

- Na, megállj, legyünk csak kettesben! Meglátod, mit kapsz ezért!

- Már alig várom! - Tallulah hangjában annyi leplezetlen csábítás rejlett, hogy az átváltozott Pierre jól láthatóan nyelt egy nagyot.

- Menjünk, mielőtt olyat teszek, amit ebben az alakomban nem szeretnék! - dünnyögte zavarban.

- Menjünk, mert már nagyon szeretnék olyat tenni - felelte Tallulah, hogy övé legyen az utolsó szó.

Jane halkan kuncogott a hátuk mögött. Óvatosan kinyitották az ajtót, és Arrow kiröppent rajta egy álcázóbűbáj takarásában, hogy meggyőződjön róla, tiszta-e a levegő. Egy-két percbe telt, amíg a patrónus felderítette a terepet.

- Mehetünk - intett Tallulah.

- Én külön megyek - indult jobbra az átváltozott Pierre. - Jobb az óvatosság. Majd a szokott helyen találkozunk.

- Jó. De ne várass sokáig, mert szeretnék végre olyat kapni...

- Sietek - ígérte szemforgatva a fiú. - És utána olyat fogsz kapni, hogy életedben nem felejted el!

- Már alig várom! - dünnyögte utána a lány.

- Aranyosak vagytok - kuncogott Jane, miután kettesben maradtak a barátnőjével. - Mint valami friss házaspár.

- Hülyén hangzik ez tizenhat évesen - grimaszolt Tallulah. - De tudod, nagyon izgalmas és jó érzés. Gondoltad volna, hogy én valaha ilyeneket fogok mondani? Hát én sem. De szeretem ezt a hülyét. Nem tudom, mi lesz belőlünk, hogyan bírjuk majd elviselni egymást, de egyszerűen el sem bírom képzelni nélküle az életem, és remeg a gyomrom, ha csak rá gondolok.

- Voltatok már úgy együtt? - kérdezte óvatosan és kíváncsian Jane.

- Hova gondolsz?! - szörnyülködött a Thorne lány. - Már nem azért. Persze, egyszer majd szeretnék, de még túl korai lenne. Ennyire nem akarok rohanni, és ennyire bátor sem vagyok. Félek ám rendesen attól. De mindenképpen Pierre-rel szeretném majd átélni. Iszonyúan furcsa még csak belegondolni is, hogy ha felnövünk, szívesen lennék majd egyszer a felesége.

- Született romantikus vagy.

- Inkább szerencsétlen kis hülyének érzem magam mostanában. De ezt látom a szüleimtől kicsi korom óta, így nekem ez a természetes.

- Olyan házasságot szeretnél magadnak, mint a szüleidé.

- Igen. Ebben ők a példaképeim - bólintott Tallulah.

Valami surranó nesz vonta magára a figyelmét. Azonnal reagált. Az ösztönei mozgatták az izmait, és átkozta magát az újabb óvatlanságáért. Egy piros fénycsóva csapódott közéjük, amit az utolsó pillanatban sikerült kivédenie Arrow segítségével. A saját háta mögé söpörte a bénultan ácsorgó Jane-t, előrántotta a pálcáját, elmormolt egy védő varázsigét, miközben egy újabb ártás súrolta az arcát, véres csíkot szántva rajta. Harcra készen fordult szembe a támadójukkal. Mert van, amikor nem mérlegelhetsz, nem futhatsz el, amikor harcolnod kell.