Ez a szeptemberi iskolakezdés más volt, mint az eddigiek. Vagy talán csak Tallulah érezte így? A barátai viszontlátása, a vonatút, a megérkezés – ebben nem volt különösebb különbség. Pierre. Ez a találkozás teljesen más volt, furcsa, új élmény. Ahogyan az is, hogy az állomáson támadt némi hurrogás a viszontlátós csókjuk láttán. Nem érdekelte. Nem fogja titkolni, hogy szerelmes, és nem fog senkitől engedélyt kérni, hogy megcsókolhassa a fiút, akit szeret. A többiek barátkozzanak meg ezzel, vagy menjenek a fenébe!

Ez az egész amúgy is gyökeresen új volt neki, és még alig szerezhetett benne tapasztalatokat a nyári szünetben. Miután a barátai hazamentek tőlük, csak egyszer találkoztak. Amikor az Abszol útra mentek, megvenni a következő tanévhez szükséges felszerelést. Az édesanyja most kivételesen elkísérte. Mint kiderült, megszervezett egy találkozót Pierre-rel és az anyukájával. Tallulah ettől egy kicsit tartott. Az rendben van, hogy ők ketten összejöttek, de mit fog hozzá szólni a családjuk?

A saját családja viszonylag könnyen tudomásul vette. Anya eleve tudta, és soha nem adta jelét, hogy bármiféle kifogása volna ellenük. Talán visszaemlékezett a saját fiatalkorára? Apa – mint afféle lányos apa – meglepődött, és Tallulah aggódott is a várható reakciója miatt. Marius azonban végül nem mondott semmit. Egyszer hallotta, ahogy a szülei halkan beszélgetnek róla a konyhában. Nem próbálták meg eltitkolni előle (ha Mercy komolyan azt akarta volna, akkor esélye sem lett volna kihallgatni őket). Voltaképpen megbeszélték, hogy a lányuk felnőtt, itt az ideje, hogy immár nőként tekintsenek rá, és ő is ennek megfelelő érettséggel kezelje a magánéletét. Tallulah értett a szóból, amit az anyja egészen biztosan neki szánt figyelmeztetésül.

Pierre édesanyja miatt azonban aggódott, és tartott a találkozástól. Florean Fortescue Fagylaltszalonjának teraszán ülve azután azzal szembesült, hogy Katherine Lagrange kedvesen, és talán örömmel is fogadja őt. Talán az édesanyáik barátsága könnyítette meg a helyzetet? Vagy az asszonyt az töltötte el örömmel, hogy a szeretett fiának végre vannak barátai, és van valakije, aki sokkal több annál? Lényegtelenné vált, csak az volt a fontos, hogy a családjaikban támogatásra leltek. Ezek után senkinek sem lehet egyetlen rossz szava sem. Ők ketten pedig szeretik egymást. Mi többre lenne szükség?

Az utazás kicsit rózsaszín ködben telt, egymás kezét fogva (Diana és Jane elégedett pillantásaitól kísérve). Az út a kastélyig úgyszintén. A Roxfortban azután rájuk zuhant a szokásos tanévkezdési zűrzavar. Tallulah most mégis más szemmel nézett körül. Szerette az iskolát, jó volt visszatérni is, de az első perctől kezdve tudatosan bekapcsolta az otthonról hozott ösztöneit, hogy érzékelje, történt-e valami változás a távollétükben. Ami azonnal szemet szúrt, az az ilyenkor szinte láthatatlanul mindig jelen lévő Gounod hiánya volt. Ezek szerint a manó jól tudta, és valóban elbocsátották a Minisztérium nyomására. Haragot érzett az igazságtalanságon felháborodva. Mit vétett Gounod, aki csak tette a dolgát becsülettel? Ez a világ nem előre megy így!

Nem akarta felhívni magukra a figyelmet, így inkább megtartotta magának a felfedezését. Pierre mégis észrevehette a háborgó lelkiállapotát, mert egy pillanatra megfogta a kezét, és kérdőn felvonta a szemöldökét. „Gounod” – tátogta némán a lány. Pierre bólintott, hogy ő is észrevette. Komoly tekintettel pillantott körbe, és Tallulah-nak eszébe jutott, hogy a fiú számára ez az év különösen nehéz lesz. Kijózanodott a gondolattól. „Nem fogom hagyni, hogy tönkretegyenek!” – fogadta meg újra. Most már nem csupán a barátját, de a szerelmét is védi, és ennél nincs szükség erősebb motivációra.

*

Az elsőévesek beosztási ceremóniája, az évindító igazgatói beszéd és a lakoma olyan volt, mint minden évben. Ennek megítélésében hatodikos korukra jelentős tapasztalatra tettek szert. Az első egy-két tanítási nap sem tartogatott különösebb meglepetést. A harmadik napon Pierre összeszorított szájjal figyelte a bájitaltanra induló Dianát és Jane-t, akik bocsánatkérően néztek rá. Ő pedig nem mehetett, hiába szerette ezt a tárgyat, és hiába volt az egyik legjobb belőle. Tallulah vigasztalóan tette a fiú vállára a kezét, bár tudta, hogy aligha tud neki vigasztalást nyújtani most. Ő sem vehetett részt már ezen az órán, a pocsék RBF vizsgája eredményeképpen. Ez annyira nem zavarta volna, ha nem jelent egyúttal egyet az aurorrá válásról szőtt álmai szertefoszlásával. Amivel volt ideje lassan megbarátkozni, hála Tania vigasztalásának. De attól még keserű érzés volt, akárcsak az, amit Pierre átélhet most.

 - Gyere, menjünk – súgta a fiúnak csendesen, aki szótlanul követte őt. Nem volt kedvük beszélgetni se.

Délután Diana robbant be a közös klubhelyiségbe, és állt meg mellettük.

 - Gyere velem! – vetette oda sürgetően Pierre-nek.

 - Hová?

 - Gyere már, nem érünk rá!

Pierre feltápászkodott, és Tallulah is így tett.

 - Bocs, de te nem… – kezdte Diana, de a barátnője egy csúnya pillantással félbeszakította. – Felőlem!

Egy üres teremhez vezette őket a másodikon, ahol most senki se járt.

 - Kértem, hogy csak őt hozza magával! – hallották Pullman professzor szigorú hangját.

 - Szerelmesek! – legyintett lemondóan Diana, mintha ez mindent megmagyarázna.

Talán így is volt, mert Julie Pullman halványan elmosolyodott.

 - Értem – mindössze ennyit mondott. – Nos, amit mondani akarok, az szigorúan bizalmas, és mindenképpen köztünk kell maradnia.

Megrökönyödve hallgatott el, mikor Tallulah előhúzta a pálcáját, és körbeintett vele.

 - Így senki sem hallgathat ki minket – magyarázta a Thorne lány az értetlenkedő közönségének.

 - Mindig elfelejtem, hogy Mercy Paige lányával állok szemben – motyogta a tanárnő fejcsóválva. – Nos, nem kell talán mondanom, hogy szabályt szegek, és talán az állásommal játszom, ha ez kiderül. Ezért a legszigorúbb titoktartást kérem! És a legkisebb feltűnést. A minisztériumi irányelv értelmében nem taníthatlak tovább, Pierre, és az óráimon sem vehetsz részt. Sajnálom. Az egyik legjobb tanítványom voltál.

 - Túlélem, tanárnő – vont vállat tettetett közönnyel a fiú.

 - Igen, éppen erről van szó. Nem tehetek érted semmit, fiam. Legfeljebb annyit, hogy félrenézek.

 - Ezt nem értem.

 - Nos, itt jön a képbe Miss Dawson – intett Diana felé a tanárnő. – Ő a legjobb tanítványom évek óta. Benne megbízom. És reménykedem, hogy nem bukunk le. Szóval, a tanterembe és az óráimra nem engedhetlek be, Pierre. A személyes lakrészemben azonban van egy kis laborom, a kísérleteim céljára. Azt a rendelkezésetekre bocsáthatom. De nagyon óvatosnak kell lennetek! Ott Diana megtaníthatja neked, amiket az órákon veszünk, így nem maradsz le semmiből. Ti vagytok a legügyesebbek, rátok merem bízni viszonylag kis aggodalommal.

 - És Di megtenné ezt értem?

 - Ő jött oda hozzám, hogy segíteni szeretne, és ki tudnánk-e találni valamit.

A következő pillanatban Tallulah hevesen átölelte Dianát, majd a kínosan feszengő Pullman professzort is.

 - Köszönjük!

 - Ugyan már! – törölte meg a szemeit Julie Pullman. – Nem mindenki ért egyet az új oktatáspolitikával. De hangsúlyozom, ha lebuknánk, annak súlyos következményei lehetnek. Szükségem van erre az állásra. Nem akarom az iskolát sem kellemetlen helyzetbe hozni. Nagyon kell vigyázni, és ne bízzatok senki ismeretlenben. Csak ti ketten gyertek, és próbáljátok minél kisebb feltűnéssel tenni. Heti egy alkalommal talán nem szúr szemet senkinek. A lakrészem távol van a népszerű helyektől. Most áldom érte a néhai Piton tanár úr emlékét.

 - Az észrevétlenséget megoldjuk – nézett sokatmondó tekintettel Diana Pierre-re és Tallulah-ra. – Majd úgy csináltok, mintha enyelegni mennétek. Az teljesen hihető, elég csak rátok nézni. Azután ott találkozunk, és én kezelésbe veszem a bájgú..., akarom mondani, a pasidat. Nyugi, sárkánylány, nem az esetem a srác! És minden csaj tudja itt, hogy rommá átkoznád őket, ha csak megpróbálkoznának bármivel. Jaj, Mr. Bond, te még nem tudod, mi vár rád!

 - Hülye! – húzta el a száját Tallulah.

 - Örömmel látom, hogy a fiatalság nem sokat változott – jegyezte meg egy mosollyal a professzor. – Nos, akkor legyen így! Jövő héten kezdhettek. A részleteket majd megbeszéljük Dianával. Ez nem lesz feltűnő, mindenki tudja, hogy stréber a tárgyamból, és azt is, hogy a kedvenc tanítványom.

 - A tanárnő a kedvencem! – mosolygott rá lelkesen a lány.

 - Tudom – simogatta meg Diana haját egy pillanatra szeretettel a professzor. – Ha lenne lányom... És legyetek óvatosak! Változások jönnek, és kétlem, hogy mindegyiknek örülni fogunk.

*

És elkezdődött. Diana óvatosan birtokba vette Pullman professzor lakrészét. Nem sokkal később beállított Pierre is valamelyik alakjában, azután visszaváltozott önmagává, és ketten együtt biztosították a helyet a Mercytől tanult álcázóbűbájokkal. Pullman professzor elégedetten nézte őket, bár a tekintetében némi aggodalom bujkált, majd elvonult a belső szobájába dolgozatokat javítani. Diana pedig átvette a szerepét, és kimondottan ügyesen tanítgatta a fiút, aki szerencsére szinte ugyanolyan tehetséges volt bájitaltanból, mint ő.

A sötét varázslatok kivédésének gyakorlása ugyanúgy folyt tovább, mint eddig Tallulah-val. Jane meg a legjobb tudása szerint falazott nekik, amikor csak kellett. Olyan volt, mintha ők négyen egy nagy összeesküvés részesei lennének, az egész világgal szemben. Izgalmas érzésnek bizonyult. Az igaz barátok a bajban összetartanak.

 - Na, milyen érzés, Bond ügynök? – bökte oldalba évődve Diana Pierre-t, a harmadik közös bájitaltan különórájuk végén.

 - Elbájoló – morogta a fiú.

 - Jaj, legyél már egy kicsit lelkesebb! Főzzek neked valami elixírt, amitől jobban beindulsz Tallulah-ra?

 - Nem tudom, mit értesz „beindulás” alatt, méregkeverő! – forgatta a szemeit Pierre. – Épp eléggé be vagyok indulva rá, gondolom észrevetted már. És tisztességesek a szándékaim.

 - Tudom – sóhajtotta kivételesen komolyan a lány. – Ha hiszed, ha nem, örülök nektek. Az én kis barátnémra nagyon ráfér már, és valljuk be, rád is. Ráadásul annyira összeilletek! Vigyázz rá nagyon!

 - Vigyázni fogok – ígérte a fiú.

Diana csak bólintott, és nem tett semmilyen megjegyzést. Nagyon is a szívén viselte a barátnője sorsát.

 - Megyünk együtt vissza? – kérdezte.

 - Nem. Óvatosnak kell lennünk – rázta a fejét Pierre. – Felveszek egy másik alakot, és majd feltűnés nélkül jövök. Találkozunk a közös klubhelyiségben.

Azzal köszönés nélkül távozott. Diana összepakolt még pár dolgot, majd ő is menni készült. Az ajtóban összefutott az éppen érkező tanárukkal.

 - Hogy megy? – kérdezte Pullman professzor.

 - Nagyon ügyes srác. Szemétség, hogy így kell ólálkodnia, mint valami bűnözőnek!

 - Tudom – sóhajtotta a tanárnő. – Volna kedved velem teázni? Csak ha ráérsz…

 - Szívesen – csillant fel Diana szeme.

Szeretett Julie Pullman társaságában lenni. A tanárnő szinte elsős kora óta megkülönböztetett figyelemmel bánt vele. Mintha csak a lánya volna, és Diana is őszintén kedvelte és tisztelte őt. Sajnálta, amiért nincs családja, és nem is értette az okát, de ha csak tehette, igyekezett bearanyozni kedvenc tanára napját. Az évek során Pullman professzor amolyan pótanyjává vált itt, amiről a szülei is tudtak, és nem volt semmi kifogásuk ellene. Így Diana gyakran megfordult nála, és a strébersége a tárgyból – a tudásszomján túl – a tanárának is szólt.

Di bő háromnegyed órás késéssel toppant be a közös klubhelyiségbe. Azaz csak toppant volna, ha le nem pattan a csukott ajtóról. Értetlenül pislogott, újra megrángatta a kilincset, majd a pálcájáért nyúlt.

 - Felesleges! – hallott egy gunyoros hangot a háta mögül. Megperdült, és az önelégült Rob Finch arcába bámult.

 - Miért? – kérdezte kimérten a végzős mardekáros fiútól.

 - Felőlem próbálkozhatsz – vont vállat amaz. – De értelmetlen. Ennek vége.

 - Miről beszélsz?

 - Erről az ostoba keveredésről, nagyokos! Az oktatásügyi államtitkár végre rendet tesz itt. Új tantervek lesznek, és végleg bezárják ezt a nevetséges „közös klubhelyiséget” is. Mostantól mindenki a saját házáéban tölti majd az idejét, ahogy annak lennie kell. Rend és fegyelem lesz itt végre.

 - Lehetetlen...

 - Megjelent a rendelet! Kérdezd majd meg a barátnődet, aki folyton a Prófétát bújja. Most pedig indulj a saját körletedbe! – parancsolt rá Rob, kidüllesztve a mellkasát, rajta a prefektusi jelvénnyel.

Diana szótlanul sarkon fordult és elsietett. Rob elgondolkodva nézett utána.

 - Elkapjuk? – lépett mellé az árnyékból Greg.

 - Nem. Ő aranyvérű. Egy megtévedt aranyvérű. Nem pocsékolunk. Majd kénytelen lesz észhez térni, ha látja, hogy mi következik. Új idők jönnek, és mindenkinek választania kell. Menjünk!

Elballagtak az ellenkező irányba. Egy fekete hajú hugrabugos lány figyelte őket, aki a távozásuk után bújt ki a kiábrándító bűbáj hatása alól, a klubhelyiség bejárata mellett. Dacosan megfeszített állal, dühösen méregette a két mardekáros hűlt helyét.

 - Mi az ördögre készülhettek? – dörmögte. – És mire célzott ez a szemétláda?

*

 - Sajnos igazat mondott – lapozta fel az újságot Jane, jobb híján a folyosón állva, a barátai gyűrűjében. – Legalábbis az oktatási reformról van itt egy rövid interjú Nathan Finch államtitkárral. A lényeg, hogy felülvizsgálták a varázslók és boszorkányok képzését, és szükségesnek tartja a roxforti szakképzés megújítását, természetesen a régi értékek megtartásával, hiszen a varázsvilág manapság számos új kihívással szembesül, és bizonyos oktatási elemek már nem tartanak lépést a korral. Ezért egy korszerűsített varázstani alaptantervet vezetnek be ebben a tanévben, és a gyakorlati tapasztalatok alapján további finomhangolásra is sor kerülhet szükség esetén. Példákat nem említ, de megjegyzi, hogy a mugli származású varázslók és boszorkányok esetében nyilvánvalóan nem lehet ugyanazzal a mércével mérni, mint a tisztavérű mágusoknál, így az ő tekintetükben egyedi elbírálás indokolt.

 - Mi van? – hördült fel Diana.

 - Az, hogy valószínűleg bajban leszek – emelte fel a fejét komolyan Jane. – Nem tudom, miért nem rögtön szeptember elsején ezzel kezdtek, valószínűleg nem készült el időben az új program. De most, szeptember végén minden bizonnyal bevezetik, bármit is találtak ki.

 - Megoldjuk – morogta a barátnője. – Ezt is.

 - Túl sok mindenről hisszük ezt – dünnyögte Jane. – Nem akarom, hogy miattam bajba…

 - Felejtsd el! – vágott közbe Tallulah. – Nem hagyhatjuk magunkat!

 - Látom, együtt a kis társaság! – hallották Rob gúnyos hangját. – Legalább nem kell kétszer elmondanom. Velem jössz, Swan! A többiek meg menjenek a dolgukra!

 - Nem megy veled sehova! – csattant fel Tallulah, dühösen meredve Robra.

 - Dehogynem. Az igazgatóhoz, mint a többi sárvérű, bár „rendkívül értékes” diák.

 - Vigyázz a szádra!

 - Elfelejted, hogy prefektus vagyok?

 - Teszek rá, Cukifiú!

 - Tudom, hogy mit tennél legszívesebben, Thorne. De vajon az apád is örülne a következményeinek? Vagy az a korcs anyád? Jobb, ha meghúzod magad! Vagy villámgyorsan a bukottak között találod a gusztustalan, félvér fejed.

Tallulah keze megmozdult, de Pierre elkapta, és szorosan lefogta a karját.

 - Ne csináld! Így ne! – dörmögte a fülébe.

 - Eressz!

 - Hallgass a koszos bevándorló barátodra, Thorne – mosolygott rá mereven Rob. – Én sem egyedül jöttem. És a törvény mellettem áll.

Greg és egy másik haverjuk lépett elő az árnyékból, fenyegetően lecövekelve előttük.

 - Swan velem jön! – rendelkezett Rob, Jane-re mutatva. – Az igazgatóhoz kell vinnem, mint a többit is. Ne félj, nem lesz semmi baja. Bottal se piszkálnám meg. Ha nem tetszik, beszéld meg az igazgatóval, vagy a Minisztériummal. Gyerünk!

 - Nem lesz semmi baj – nyugtatgatta Jane is. – Csak elmondják, hogy hogyan tovább. Visszajövök.

Tallulah kétségbeesetten nézett a távolodó alakja után. Mikor eltűnt a szemei elől, lerázta magáról Pierre kezét. A fiú gyorsan elengedte.

 - Meg kellett volna…

 - Nem! – vágott közbe Pierre. – Azzal nem segítünk Jane-nek, ha kicsapatjuk magunkat. Ezt együtt kell megoldanunk, ésszel és megtervezve. Látnunk kell, mivel állunk szemben pontosan.

 - Igaza van a bájgúnárnak – bólintott komoran Diana is. – Jane-t nem fogják bántani, tudják, hogy nem veszélyes rájuk. Tudnunk kell, mit akar az ellenség, hogy felkészülhessünk rá. Bármi is vár ránk, mi együtt fogunk megküzdeni vele. Szükségünk lesz a képességeidre, Tallulah.

A Thorne lány nem válaszolt, csak komoran nézett maga elé. Végül a barátaira emelte sötéten izzó tekintetét.

 - Rendben – szűrte a fogai között a szót. – De ettől a perctől fogva a Minisztérium a személyes ellenségem. Talán a Roxfort is az. Hideg fejjel fogok gondolkodni, mint az anyám. És jaj annak, aki az utamba akar állni!