- Nem tűnhettek el csak úgy nyomtalanul! - méltatlankodott mérgesen Diana. - Valami nyomot csak kellett hagyniuk maguk után!

 - Bocs, de nem mentem vissza megnézni! - mordult rá Tallulah.

 - Ketten voltak, és nem ismertétek fel a hangjukat - összegezte Jane a meglehetősen hiányos ismereteiket. - Szerinted mit akarhattak? Véletlenül kerültetek az útjukba, vagy rátok vártak?

 - Gőzöm sincs. De miért lestek volna pont ránk? Senki sem tudhatta, hogy ki fogunk menni, még mi se. Inkább hajlok arra, hogy valami rosszban sántikáltak, mi meg beléjük botlottunk. Pech. Mázlink volt, hogy megúsztuk. És ne kezdd megint, Di! Csúnyán leszerepeltem. Szégyellem magam.

 - Tizenöt éves vagy! Mi a fenét vársz magadtól?

 - Többet. Anya ennyi idősen...

 - De te nem vagy az anyukád! - förmedt rá Diana. - Nem is kell annak lenned. Nem olyan világot élünk már. Önmagad legyél, ne a mamád klónja!

Egy elhagyatott teremben bújtak el megbeszélni a történteket, hármasban a lányokkal. Pierre valahol a saját dolgai után járt, de ezt most nem is bánták. Kínos lett volna a fiú füle hallatára beszélniük.

 - És milyen volt a bál? - váltott témát Jane.

 - Tényleg! Milyen volt a bájgúnárral? - lelkesült fel egyszerre Diana. - Láttam, meg is táncoltatott. Milyen a srác? Nagyon... macsónak tűnt. És jó a segge.

 - Diana!

 - Mi van? Ez nem kérdés. Mesélj már! Megvolt az első csók?

 - Hülye vagy?!

 - Jaj, ne csináld már, Tallulah! Erre várok már mióta. Ne mondd, hogy nem volt rád semmilyen hatással! Tánc közben nem úgy tűnt, mintha közömbös lenne a számodra. Nagyon nem úgy tűnt.

 - Di...

 - Jól van, tartsd meg magadnak! Kínozd csak szegény barátnődet! De aztán ne rám légy mérges, ha elcseszed, és örökké bánni fogod.

 - Fogd már fel végre, hogy semmi sincs köztünk!

 - Elég baj, és ideje lenne már, hogy legyen! - kelt ki magából teljesen Diana. - Nem érdekel az se, ha megint nem állsz szóba velem, ezt most akkor is elmondom. Kezdesz rohadt jó kis nőci lenni, és észre se veszed! Jól van, ne kellesd magad, az nem te lennél. De basszus, ezt a srácot le se lehet vakarni rólad! Sülve-főve együtt vagytok. Egy goromba seggfej? Igen. Kivéve veled. Tökre olyan, mintha együtt járnátok. Mindketten sokat változtatok, mióta ismeritek egymást, és előnyötökre. Egyszerűen nem fér a fejembe, miért viselkedtek úgy, mintha ti nem éreznétek ezt! És tudod mit? Direkt figyeltelek titeket a bálon. Elpirultál, ha hozzád ért, ő meg rohadtul büszke volt ám magára ezért. Fel kéne végre nőni, kislány, mert már egyáltalán nem vagy az!

 - Hagyj békén! - csattant fel Tallulah, és hátat fordított nekik.

Végül Jane lépett oda hozzá, majd óvatosan a hátára tette a kezét, mikor észrevette, hogy Tallulah válla rázkódik a sírástól.

 - Mi a baj? - kérdezte gyengéden.

 - Nem tudom! - törölte le szipogva a könnyeit a lány. - Ezzel szekáltok már mióta. De én nem tudom, nem értem ezt az egészet. Mégis, mit vártok tőlem? Miért piszkáltok folyamatosan? Nem értek semmit, már azt se, hogy én mit érzek. Kérlek, hagyjatok békén.

 - Ne haragudj! - lépett oda mellé Diana is bocsánatkérően. - Nem akartalak bántani. Csak úgy érzem... De tudod, milyen hülye vagyok. Látod, a régi Tallulah inkább megátkozott volna, de sohasem sírt. Lassan felnövünk. Nem foglak ezzel piszkálni többé. Ígérem. De szinte teljesen biztos vagyok a dologban, és csak azt szeretném, hogy boldog légy. A legjobb barátnőm vagy, és a legjobbat szeretném neked. Ne haragudj, kérlek!

Átölelte a vállát, ahogy Jane is, és csendben kivárták, amíg Tallulah végre kisírja magát. Barátnők voltak, jóban és rosszban.

*

Pierre a tilosban járt. Úgy volt vele, ha már van egy szabad délutánja, és Tallulah-nál is sikerült magát egy hazugsággal kimentenie, ráadásul a lány megtanította a menekítő bűbáj használatára, akkor élnie is kellene a lehetőséggel. Élt is vele. Most pedig Londonban ült, egy gyorsétterem egyik asztalánál. Valami okból kifolyólag az étterem vendégei közül több fiatal nő is megbámulta, összesúgtak a háta mögött, páran még a szempilláikat is rebegtették. Talán azért, mert Pierre rohadtul jól nézett ki. Persze nem a saját alakját viselte, hanem egy huszonéves, enyhén borostás, a bal karján tetovált motoros srácét. Amolyan igazi tipikus rosszfiúét. Nem csoda, hogy magára vonta néhány hölgyvendég figyelmét.

Fordítva ez nem működött, a hölgyek legnagyobb sajnálatára. Pierre észre sem vette a rá irányuló pillantásokat. Türelmetlenül várt (bár igyekezett palástolni), arra, aki miatt vállalkozott erre az ostoba kiruccanásra. Tudta, hogy sokat kockáztat, de úgy érezte, meg kell tennie. Így talán érthető, hogy nem hozták lázba az őt lopva bámuló nők bájai.

 - Szia, Pierre! - hallotta meg a háta mögül a várva-várt hangot. - Leülhetek, ugye?

 - Persze - felelte a fiú, bár a hangsúlya inkább hangzott kérdésnek, mint kijelentésnek. - Honnan tudta, hogy én vagyok?

 - Szakmai titok - foglalt helyet vele szemben a karcsú, vörös hajú nő egy apró mosollyal. - Elég annyit tudnod, hogy a metamorfmágia sem rejt el, ha tudod, mire kell figyelned. Jó ez az álalak, bár kicsit talán feltűnő, ha engem kérdezel. Csorog a nyáluk a hölgyvendégeknek, most meg azt találgatják, hogy én ki lehetek, és szívesen kikaparnák a szemem a műkörmeikkel.

 - Bocsánat!

 - Ugyan, nem tudhattad. Simán ment minden?

 - Igen. Azt hiszem, sikerült észrevétlenül lelépnem.

 - Hát, ha már egyszer a lányom megtanította neked az ősi családi varázslatunkat, legalább használd jól. Miről van szó, Pierre? Az üzeneted sejtelmes volt.

 - Elnézést, Mrs. Thorne...

 - Mercy. És ne körülményeskedjünk. Mi történt?

Pierre pedig engedelmesen beszámolt neki a történtekről. Elfogta ugyan közben a kétség, hogy helyesen cselekszik-e, és az asszony nem neveti-e ki a butaságáért. De Tallulah anyja nem nevette ki. Figyelmesen végighallgatta őt, majd töprengve pihentette rajta a tekintetét. A fiú kezdett zavarba jönni a barna szempártól, ami egyetlen pillantásával képes volt csetlő-botló idiótát csinálni belőle.

 - A Roxfort sosem volt veszélytelen hely - mondta az asszony. - Emiatt nem aggódnék. Mit gondolnának róla a többiek, ha tudnák? Szerintük ki lenne a felelős?

 - Bizonyára a Roxfort fantomja - engedett meg magának egy gyenge poént a fiú. - Aki Tallulah-t és Greget is megtámadta.

 - Ugyan már! - mosolyodott el Mercy. - Mi ketten pontosan tudjuk, hogy a Fantom sohasem bántaná Tallulah-t. Igaz?

 - Fogalmam sincs, hogyan gondolkodik egy fantom.

 - Nem hiszem, hogy éppen egy nagy összeesküvés zajlana az iskola falai között - váltott komolyra a nő. - Ha így is volna, még túl korai lenne. Azt gyanítom, hogy kimondottan titeket akartak elkapni. Valaki bosszút szeretne állni rajtatok valamiért. Ez a valaki kifigyelhette, mit csináltok, és megpróbált rajtatok ütni. Diák lehet, mert nagyon amatőr módon csinálta. Egy komoly rajtaütés nem ilyen.

 - Ketten voltak.

 - Nem olyan nehéz tettestársat találni. Nos, a tanácsomra vagy kíváncsi? Attól függ, te mit szeretnél tenni. Mi az, amit tenni szeretnél, Pierre?

 - Megvédeni Tallulah-t.

 - Ez esetben tartsd nyitva a szemed. Ne légy paranoiás, csak elővigyázatos. És ne hallgasd el ezt a lányom elől se. Ő nagyon jó kis varázsló. Bár nem kaptatok harci kiképzést, nagyjából egyforma erősek lehettek. Gyakorlatlanok vagytok, de ügyesek. Folytassátok tovább a kis titkos edzéseiteket, amíg csak lehet. Vigyázz rá és a lányokra, és hagyd, hogy ő is vigyázzon rád. Tőlem tanult, és sok varázslatot ismer. De tudd, hogy egyikőtök sem sebezhetetlen vagy tévedhetetlen. A helyes helyzetfelmérés a kulcsa mindennek, és az, hogy tudj reagálni a váratlanra. Érted?

 - Igyekszem - bólintott a fiú.

 - Helyes. Bízom benned - dőlt hátra Mercy, majd könnyedén körbemutatott az éttermen. - És hogy' tetszik a kitüntetett figyelem?

 - Észre se vettem.

 - Hm, érdekes srác vagy te, Pierre. Lassan mennünk kellene, mielőtt a Roxfortban feltűnne, hogy nyomod veszett. Elvigyelek?

 - Nem szükséges, elboldogulok.

 - Rendben. Mi legyen a lelkes közönségeddel?

 - Nekem aztán mindegy - vont vállat Pierre.

 - Pedig csinosak.

 - Még csak tizenöt vagyok! - tiltakozott a fiú. - És ők nem érdekelnek.

 - Értem - bólintott Mercy. - Köszönöm, hogy szóltál a történtekről, és azt is, hogy ilyen jó barátja vagy a lányomnak. Vigyázzatok magatokra, fiam! Legyetek okosak és óvatosak. Ha pedig bármi baj lenne, üzenjetek.

 - Úgy lesz - ígérte meg Pierre búcsúzóul.

*

 - Gyerünk, Thorne! Tudsz te ennél jobbat is.

 - A pokolba, Lagrange, ne dühíts!

Varázslatok színes fénynyalábjai cikáztak a Szükség szobájának falai között. Ilyen heves küzdelmet már rég nem láttak e kormos falak. Egyetlen ártás sem talált célba, egy jól irányzott pajzsbűbájnak, vagy egy utolsó pillanatban közbevetődő patrónusnak köszönhetően.

 - Most komolyan, én vagyok a rosszfiú, nem rémlik? Vegyem fel inkább Greg alakját?

 - Attól az még te lennél, cseszd meg!

 - És?

 - A barátomat nem fogom bántani.

 - Puhány vagy? - Pierre egy célzott ártást küldött a lányra, aki dühösen kivédte azt. - Ez nem igaz, Tallulah! Simán kiüthettél volna az előbb, ha bedobsz csaliként egy klónt.

 - Nem lehet, fogd már fel! Megígértem, hogy soha nem használom őket ellened.

 - Ez marhaság!

 - Nem, ez a becsületszó.

 - Közelharcban szart se érsz a becsülettel!

 - Ne félj, bárki más ellen simán kihasználom.

 - Ne csak mondd! Mutasd! Rictusempra!

Pierre csapása célba talált. Illetve Tallulah hűlt helyét találta el. Egy szempillantással később pedig a hátába kapta ugyanazt.

 - Ezt hogy csináltad? - tápászkodott fel a földről, miután a lány szinte azonnal levette róla a bűbájt.

 - Ez az, amiről már beszéltem neked. Az Evacuata mikrougrása. Ezzel villámgyorsan az ellenfeled mögé kerülhetsz.

 - Megtanítasz rá?

 - Nem is tudom - vágott játékosan töprengő arcot Tallulah. - Tudsz adni valamit cserébe?

 - Ha még mindig akarod a Fuméarmot.

 - A Füstpáncél bűbájt? Elég hülye nevet adtatok neki.

 - Nem lehet mindenki költő, Thorne. Kell vagy nem?

 - Még meggondolom.

 - Ó, hogy az a magasságos óegyiptomi szarkofágszökevény tegye a...

 - Hé, te gall kiskakas! Hölgyek jelenlétében tartsd a mocskos szád!

 - Mutass itt nekem egy hölgyet!

 - Miért, engem minek látsz?

 - Sok mindennek, Thorne. Sok mindennek - nézett a szemébe égő tekintettel a fiú.

 - Csak egyet mondj - suttogta rekedten a lány.

 - Érdekesnek. Nagyon-nagyon érdekesnek, hölgyem.

*

 - Ez nem igazán jött össze - jegyezte meg hidegen Robert Finch.

 - Nem az én hibám! - tiltakozott paprikavörös fejjel Greg Brown. - A franc nem gondolta, hogy kicsúsznak a kezeink közül!

 - Nos, nem árt, ha akció előtt tisztában vagy az ellenfeled képességeivel.

 - Ne akarj kioktatni, mert...

 - Te meg ne felejtsd el, kivel beszélsz!

 - Nem úgy értettem - visszakozott Greg meghunyászkodva. - De akkor se az én hibám.

 - Rendben - bólintott Rob. - Nem baj. Talán jobb is így. Sikerült rájuk ijesztenetek. Jó sokáig az erdőben lapulhattak. Tehát nem is olyan sebezhetetlenek. Azt már legalább tudjuk, hogy a kvibli és a betolakodó együtt vannak. Ez még jól jöhet. Melyikük lehet a könnyebb célpont?

 - Szerintem a francia.

 - Lehetséges. De ne becsüljük alá őket. Thorne talán egy kicsit veszélyesebb, ha nem tudjuk manipulálni. De a fickó és a két barátnője a gyenge pontjai. Jó tudni, hogy figyelmetlenek és meglephetők. Egyelőre békén hagyjuk őket. Illetve néha kapjanak azért egy kis emlékeztetőt, hogy ne érezzék biztonságban magukat. De csak óvatosan! Egy dologra kell nagyon figyelnetek. Nem szabad, hogy gyanút fogjanak ránk, és Thorne a nyakunkra hozza a mocskos anyját.

 - Az egy kvibli szajha!

 - Nem, Greg, sajnos nem az - ingatta a fejét Finch. - Ő tényleg veszélyes, biztos forrásból tudom. Egyszer majd őrá is sor kerül, de még nem jött el a napja. Most az a legfontosabb, hogy „érezzék a törődést”, és tanuljanak meg egy kicsit félni.

 - Nem értem én ezt...

 - Ezért vagyok én a főnök, barátom - tette a vállára a kezét Rob. - Sokkal nagyobb dolgok készülődnek itt. Más világ jön. Egy szép új világ. A mi világunk.

*

 - Valami nem stimmel - állította meg a lányvécében Jane Tallulah-t, miután meggyőződött róla, hogy csak kettesben vannak odabent. - Emlékszel, hogy olvastam nektek a Prófétából azt a cikket, arról, hogy korlátozni akarják a külföldi varázslók letelepedését és munkavállalását? Most láttam eldugva egy rövid hírt, hogy ezt kiterjesztik az itt tanuló külföldi diákokra is. Nem csak a nagykorúakra, akik gyakornokként vannak itt valamelyik intézménynél, hanem regisztrálni akarják például a Roxfortba járókat is. Kik ők, kik a hozzátartozóik, mit tanulnak, milyenek a tanulmányi eredményeik, mit szeretnének csinálni az iskola után.

 - Mi az indok?

 - Valami politikai blabla. Egyelőre nem akarom Diana előtt mondani, mert megint nekiállna kombinálni. A Roxfortba talán maximum egy tucatnyi vendégdiák jár. Ha nem vesszük ide azokat, akik külföldön született brit állampolgárok, vagy valamelyik szülőjük, esetleg nagyszülőjük külföldi.

 - De hiszen ők nem is...

 - Csak nézőpont kérdése - vágott közbe komoran Jane. - Anyukám azt mondja, hogy akad néhány európai mugli kormány, ami hasonló intézkedéseket tett, Amerikában és Kínában pedig már működik is ilyen rendszer. Nem egyedi jelenségről van tehát szó. Közülünk pedig van, akit közvetlenül is érint.

 - Beszélek Pierre-rel - döntötte el Tallulah. - Tudnia kell róla. Köszi, hogy figyelmeztettél, és egyelőre maradjon köztünk, ha lehet.

 - Természetesen - bólintott a barátnője.

Tallulah a fiú keresésére indult. Nem foglalkozott most olyan jelentéktelen aprósággal, hogy délután órájuk lesz. A legnagyobb bosszúságára azonban sehol sem találta. Már minden eszébe jutó helyet megnézett, és nem volt éppen jókedvében, mikor végül szó szerint belebotlott a folyosón.

 - Lassabban, Thorne! Ne lökj fel!

 - Te meg hol a fenében kószálsz, Lagrange? Már mindenhol kerestelek! Lementél a térképről?

 - Nyugi, Tallulah! Nem vagy még a feleségem, hogy be kelljen számolnom neked minden lépésemről. Kicsit túlzásokba esel, nem gondolod?

 - A franc se kérte, hogy minden lépésedről beszámolj! Beszélnünk kell!

 - Fura vagy, Thorne. Nem is azon akadtál ki, hogy...

 - Min?

 - Mindegy. Hagyjuk. Miről van szó?

 - Jane most mondta, hogy...

 - Tudok róla - szakította félbe Pierre, majd körülnézett, és a könyökénél fogva bekormányozta a lányt egy, a falban nyíló kis tisztítószeres helyiségbe. - Most jövök az igazgatótól.

 - Mit akart?

 - Egyet találgathatsz. Rendes fazon. Egyenként beszél mindenkivel, aki érintett lehet. Tök normális volt. Elmondta, mi a helyzet, azt is, hogy ez minden bizonnyal csupán formaság. Megígérte, hogy minden tőle telhetőt megtesz az érdekünkben. A Roxfortnak van önrendelkezési joga, nem szólhat bele senki, hogy kit vesznek fel, vagy tanítanak itt. Nincs mitől tartanunk.

 - Hiszel neki?

 - Üldözési mániád lett, mint Dianának? Hé, ne harapd le a fejem! Azt is elmondta, hogy nem ért egyet a döntéssel, de egyelőre nincs oka megtagadni a Minisztérium kérését. Figyelni fogják, mit kezdenek az információkkal, és mindent megtesznek az érdekünkben, ha kell.

 - Kiket akarnak regisztrálni?

 - Az olyanokat, mint én - vont vállat Pierre. - A külföldi, és a nem Nagy-Britanniában született diákokat. Egyelőre.

 - Egyelőre?!

 - A miniszteri rendelkezés kicsit homályosan fogalmaz.

 - A francba! - dünnyögte Tallulah.

 - Nyugi! - fogta meg a karját a fiú. - Ez csak egy hülye nyilvántartás. Nem kicsapni, vagy deportálni akarnak minket.

 - Ezzel ne viccelj! - sápadt el a lány.

 - Ugyan! Nem történt még ilyen...

 - Negyven-ötven éve? - vágott a szavába Tallulah. - Előtte viszont igen. Nagyon is történtek ilyesmik. Remélem, ezeket a hagyományokat nem akarják feléleszteni.

 - Túlreagálod - nyugtatgatta Pierre.

 - Igen. Remélem. Különben egy „szép új világ” várna ránk. És én nem abban szeretnék élni.