A rádióból szól a zene, orrom alatt hümmögöm a dallamot, miközben húgom sebeit tisztítom ki. Homlokán lévő karcolást fertőtlenítem le, majd egy sebtapaszt nyomok rá. Aztán öklét veszem kezelésben.

  - Megcsinálod a nyakláncomat? - szólal meg pár perc hallgatás után. Szemével az asztalon pihenő ezüst láncra pillant, idegesen harapdálja a száját. Összekócolom a haját, ahogy megsimogatom a fejét, és rámosolygok:

  - Persze, hogy megcsinálom, ne nézz ilyen arccal! - csípem meg arcát, mire egy mosoly jelenik meg az ő arcán is. - De előtte - fordulok a srácok felé, akik csendben figyelnek minket. - Lássuk el őket.

  - Okés! - pattan fel a kanapéról húgom, és Eiji-hez megy, hogy neki álljon a sebei kezeléséhez. Ash-hoz sétálok, akinek haja fél oldalas fonatban van. Em addig nem szállt le róla, amíg új frizurát nem készíthetett neki.

  - Vedd le a pólódat - mondom a szőke fiúnak, aki bármi fajta szégyenlősség nélkül teljesíti a kérésemet. Szemem akaratlanul is végig futnak meztelen testén, hogy tökéletes bőrét jól az agyam vésem. - Ez csípni fog - figyelmeztetem, mielőtt bármi fajta megjegyzést tehetne a bámulásomra, és az alkoholos vattát hozzá érintem a sebéhez. Nem szisszen fel, de arcán látni, hogy nem lehet kellemes érzés. Szerencsére nem mély a seb, nem kell összevarni, így csak bekötöm a vállát. - Kész is - állok fel Ash mellől.

Időközben Emily ellátta a két ázsiai fiút, szóval visszaviszem a fertőtlenítőt és gézt, és kidobom a koszos vattát. Visszaérve leülök a kanapéra, és neki állok rendbe hozni húgom nyakláncát. Em mellém huppan, állát megtámasztja vállamon, átkarolja derekamat, úgy figyeli az ügyködésemet.

  - Nagyon hasonlítotok egymásra - szólal meg Eiji, mire mindketten egyszerre pillantunk fel. A japán fiúra nézünk, majd egymásra. Tény, hogy mindkettőnknek ugyan olyan hullámos barna haja, barna szeme van, arcvonásaink is egyformák, viszont Emily-nek pisze orra van, míg nekem szeplőim vannak.

  - Sokszor mondták - von vállat húgom. - De én okosabb vagyok, mint a nővérem!

  - És szerényebb is - felelem szarkasztikusan. - Van hol aludnotok? - nézek a srácokra, és tudom, hogy válaszuk több, mint valószínűleg hazugság lesz. És mivel Eiji egyáltalán nem tud hazugni - még akkor is hogyha nem mond semmit sem -, megerősíti a megérzésemet.

  - Van - válaszolja Ash, és felveszi a pólóját. Felvont szemöldökkel nézek Shorter-re, aki zavart mosolyt villant rám.

  - Valószínűleg azért törtetek be hozzám, mert van hol aludnotok - piszkálódok, és farkasszemet nézek Ash-sal. Egyikünk sem bízik a másikba, mégis közel akarom tudni magamhoz, hogy minden lépést szemmel tudjam tartani.

  - Ash... - fogja meg Eiji barátja vállát, hogy jobb belátásra bírja, és meglepetésemre sikerül is neki. A japán fiú rám néz, mintha azt szeretné megkérdetni, hogy  itt maradhatnak-e éjszakára, ennek pedig kifejeztten örülök. Már mint csak azért, mert így nem tűnök erőszakosnak, hogy annyira ragaszkodok ahhoz, hogy itt maradjanak.

  - Remélem szeretitek a lasagne-t - mondom, mire Eiji megkönnyebbülten rám mosolyog. Emily pedig fancsali képet vág, mintha nem látnám szemen sarkából. - Látlak, Em - figyelmeztetem, mire csak megforgatja a szemeit.

  - Megehetitek a részemet - ajánlja fel nagylelkűleg húgom, és lemászik rólam, hogy bevonuljon a szobájába.

  - A te részedet egyedül te eheted meg! - kiabálom utána, hogy mindenképp hallja. - Vagy nem csinálom meg a nyakláncodat! - zsarolom meg, mire dühösen, pufogva visszatrapol, hogy kiöltse rám a nyelvét.

  - Miért olyan fontos számotokra ezek a nyakláncok? - teszi fel első kérdését Shorter a találkozásunk óta. Rápillantok, ahogy megjavítom az ezüst ékszert. Puszta kíváncsiság vezérli, mégis egy szempillantás alatt megváltozik a hangulat Emily-nek és nekem hála. A feszültséget és a szomorúságot vágni lehet a levegőben, és minél előbb véget akarok ennek vetni.

  - A szüleinké volt - felelem tömörem.

  - És ők hol vannak? - kíváncsiskodik Eiji, mire Ash a lábába rúg, mivel ő tudja - vagy legalábbis sejti - hogy a szüleink nem élnek már.

  - Meghaltak - válaszolja húgom, mire néme csönd telepszik az egész társaságra. Odanyújtom neki a nyakláncot, amit fel is vesz. Felállok a kanapéról, magamhoz ölelem, aztán elindulok a konyha felé, ahogy hátra fordulok, mintha semmilyen tragikus dologról nem lett volna szó: - Ideje vacsorázni.

▲▼▲▼▲

Csend honol a lakásban, az idő éjfél környékén jár, és nem jön álom a szememre. Lehet, azért, mert a vendég szobában idegenek alszanak, köztük pedig egy elég hírhedt banda vezérrel. Candy megerősítette azt a feltevésemet mi szerint Ash Lynx tényleg nem olyan hétköznapi srác, mint gondolnák az emberek. New York-ban az egyik legismertebb srác, akit minden banda vezér elismer, annak ellenére, hogy 17 éves. Ő is elég korán került bele abba a közegben, mint én. Ez pedig még inkább arra késztet, hogy ébren legyek annak ellenére, hogy fáradt vagyok, mint a dög.

Kikelek az ágyamból, elsétálok húgom és Candy-ék szobája előtt, a lehető legnagyobb csendben, talpam alatt mégis megnyikordul a parketta. Bár őket ez egyáltalán nem ébreszti fel őket az álmukból. Lemegyek a lépcsőn, el a vendégszoba előtt, ahonnét halk szuszogás hallatszik ki.

A nappaliba megyek, kezembe veszem a könyvet, ami a polcon pihen, majd a kanapéra ülök. Felkapcsolom a lámpát, elhelyezkedek kényelmesen a párnán, és olvasni kezdek.

Minden álmatlan éjszakám így telik el, egészen addig amíg a szemeim fájni nem kezdenek, és a párnára nem zuhan a fejem. Nem tudom hány órát töltöttem olvasással, csupán azt tudom, hogy még hátra maradt tíz oldal a könyvemből. El kell mennem a könyvtárba új olvasmányért.

Miközben ezen filózok, lépések zajára leszek figyelmesek, valaki lesétált a lépcsőn, majd a konyhába ment, hogy igyon egy pohár vizet, aztán visszament. Valószínűleg Emily volt az, így nyugodt szívvel hagyom, hogy a fáradtság magával rántson a fekete mélységben, és aludjak.

Percek, órák telhettek, amikor ismét lépések zajára leszek figyelmes, viszont ez alkalommal a vendégszoba felől hallom. Kezem becsúszik a párnám alá, ahol a késem markolatára rámarkolok, és felkészülök arra, hogy bármelyik pillanatban használnom kell.

Valaki a kanapéhoz sétál, érzem, hogy bámul, de arcom egy izma sem rezdül meg. Pár pillanat múlva pedig érzem, hogy valami a testemhez ér, mire kibújok az alvó szépség szerepéből. Kezemet kicsúsztatom a párna alól, a meglepetést kihasználva vágok felé, ám nem adja könnyen magát, és elkapja a csuklómat. Felpattanok, lendítem a szabad öklömet, arcát célzom, de kitér előle. A kanapé felé lököm, hogy így próbáljak meg felé kerekedni, azonban ahogy megütném az arcát, elkapja másik csuklómat. Ez az egyetlen ok, amiért megállok, és az idegen ölében ülve nézek farkasszemet veled.

Ash meglepett és ziháltan néz rám, türkiz zöld szemeit látva, lenyugszok, de még így is felkészülök arra, ha valamivel probálkozna.

  - Mit akartál? - töröm meg a köztünk lévő csöndet. Arcát megvilágítja a lámpa sárga fénye, hajszálai homlokára tapadnak, néhány izzadtság csepp legördül a halántékán.

  - Betakarni - válaszolja, mintha egyértelmű lenne, és tekintete a mellette heverő plédre téved. Lepillantok, tényleg ott van a takaró, viszont így sem értem miért van fent éjjel.

  - Miért vagy fent ilyenkor?

  - És te?

  - Nem tudtam aludni - válaszolom rögtön, majd felvonom a szemöldökömet. Ash zavartan félre pillant, miközben halkan, szinte suttogva annyit mond, hogy rémálma volt. Hosszú másodpercekig fürkészem arcát, minden vonását, hazudik-e vagy sem. Aztán szemeit rám emeli, és ahogy tekintetünk találkozik, rájövök, hogy igazat mond. Íriszeiben látom a fájdalmat, a megbánást és a gyötrődést. Elgyengülök tőle, akaratlanul is megesik rajta a szívem, arra vágyok, hogy megvigasztaljam. Magamhoz öleljem, megérintsem puha tincseit, végig simítsak rózsaszín ajkain, mielőtt megcsókolnám. De nem tehetem, és ez kissé elszomorít. Viszont nem akarom, hogy egymaga legyen, mert tudom mennyire borzalmas érzés. - Gyere - mondom, és felállok az öléből. Szó nélkül nézi, ahogy elrakom a késemet, és a konyhába megyek. Kiveszem a tejet a hűtőből, megtöltök egy bögrét vele, majd a mikróba rakom. Megmelegítem, miközben a cukrot elő keresem, majd a megmelegített tejbe két kanállal rakok. Összekeverem, végül odaadom Ash-nak, aki kissé zavarodottan fogadja el. - Segít az elalvásban - magyarázom, mire hümmögve belekortyol a meleg italban. Szemei felragyognak akár egy kis gyereknek, és tudom, hogy ízlik neki, amit csináltam.

Visszamegyek a nappaliba, Ash pedig mint valami elveszett kutya követ. Leülök a kanapéra, betakarom magamat, és folytatom a könyv olvasást. Ash helyet foglal a kanapé másik végén, kortyolgatja a tejet. Adok a takarómból, nem szeretném, ha miattam megfázna, és belemélyedek az olvasásba.

Vagy legalábbis így szeretnék tenni, de nem bírom figyelmen kívül hagyni azt, hogy Ash bámul. Három oldalnyi olvasás után emelem rá a tekintetemet felvont szemöldökkel.

  - Mondjad - szólalok meg, mire pimasz mosollyal néz rám, amivel a szívemet képes lenne megölni.

  - Csak várom, mikor fogsz eljutni oda, hogy Jorg meghal - válaszolja, nekem pedig leesik az állam.

  - Te olvastad a trilógiát? - kérdezem hitetlenkedve, amivel egyre inkább szórakoztatom.

  - Amikor untam az agyamat, elolvastam őket. Nem tetszett nagyon, túl sok volt benne az erőszak, de a vége meglepett - válaszolja, amivel akaratlanul is eszembe jutatja, hogy mit is mondott.

  - Olvastad, és lelődted nekem a végét? Miközben olvasom? - kérdezem tőle kissé dühösen, mire a mosolya egyre szélesebb lesz. - Miért mondtad el? Mindjárt végeztem volna vele!

  - Csak segítettem - mondja, mire megforgatom a szememet, és lerakom a könyvet. Így nincs értelme elolvasnom a végét.

  - Meg lettem volna nélküle is - túrok hajamba, majd hátamat neki vetem a párnának, hogy szembe legyek Ash-sal. A szőke hajú fiú továbbra is szemtelen mosollyal figyel, nyoma sincs annak, hogy rémálma volt. Szívesen rákérdeznék miről álmodott, de nem vagyunk puszi pajtások, plusz nem akarom tönkre vágni a hangulatot.

  - Miért itt alszol? - kérdezi, ahogy megtámasztja fejét kézfején. Türkiz zöld figyelnek, már-már olyan érzést kelt bennem, mintha egy nyitott könyv lennék számára.

  - Olvastam - felelem, ahogy magamra húzom a takarót. - De aztán jöttél, és felkeltettél.

  - Majdnem megöltél - mondja kissé felháborodottan, azonban sejtem, hogy még mindig szórakozik velem.

  - Honnét tudhattam volna mit akarsz? - vonom fel a szemöldökömet. - Örülj inkább annak, hogy még nem ütöttelek meg, amiért elmondtad a könyv végét.

  - Egyáltalán meg tudnál ütni?

  - Próbára teszel? - nézek rá most már én is mosolyogva. Ash vállat von, rám hagyva a választási lehetőséget, amin felkuncogok. - Azon kívül, hogy rohadt jól fogom érezni magam, mit nyerek azzal, ha megütnélek? - kérdezem kekeckedve, viszont mielőtt válaszolhatna, valaki közbe szól:

  - Grace... - Húgom álmos hangon tipeg oda hozzám, nagyot ásít. - Nem tudok aludni... - motyogja orra alatt, mire intek neki.

  - Gyere - emelem fel a takarót, hogy bebújjon mellém. Nem kell kétszer mondanom, Emily rám fekszik, átöleli derekamat, miközben fejét mellkasomra dönti. Betakarom magunkat, ahogy kényelmesen elhelyezkedek, megsimogatom a haját, és puszit nyomok homlokára.

Aztán rápillantok Ash-ra, csendben figyel, olyan tekintettel, mintha ő is így szeretne tenni. Majd eszembe jut, hogy kivel is ülök szemben, és akaratlanul is megszorítom húgom vállát. És minths megérezte volna ezt, elnéz rólunk, és beleiszik tejébe.

  - Van testvéred? - kérdezem, hogy megtörjem a csendet. Ash hajába túr, lerakja a bögrét az asztalra, majd rám néz.

  - Volt egy bátyjám - feleli halkan. - Megölték.

  - A gyilkosait keresed?

  - Nem miattuk jöttem el idáig - néz rám. - Más valakit keresek, aki segíthet nekem megnyerni egy banda háborút és megmenteni több ezer embert.

Hümmögök orrom alatt, ahogy félre döntöm a fejemet. Ash magabiztos és kemény tekintettek néz rám, tudom, hogy minden szavát komolyan gondolja. Viszont azzal is tisztában vagyok, hogyha ilyen hatalmas céljai vannak, akkor Roy-nak igazán jó ajánlatot kell tennie, hogy elfogadja az alkut.

  - Remélem sikerrel jársz - mondom végül, és komolyan is gondoltam.

▲▼▲▼▲

A városi könyvtárban egy tucatnyian vannak reggel kilenc óra környékén. Visszaviszem azt a három könyvet, amit kivettem, és keresek újat. Szeretek könyvtárba lenni - még akkor is, hogyha egy tucatnyi emberem vigyázz rám -, mert itt végre egyedül lehetek. Nem kell foglalkoznom a munkámmal, legalábbis öt percig amíg esti olvasmányt keresek.

Leülök egy fotelba, miközben egy újság papírt veszek a kezembe, és átolvasom a napi híreket. Minden reggelemet így kezdem, miután elindítottam húgomat az iskolába és semmi sürgős elintézni valóm. Azonban ahogy eljutok a harmadik oldalig, megrezzen a telefonom. Roy neve villog a kijelzőn, amit rögtön fel is veszek:

  - Igen?

  - Beszélned kéne egy sráccal - mondja minden fajta köszönés nélkül. És meg is érzi, hogy ellenkezni szeretnék  mivel azonnal folytatja: - Beszéltem vele, és olyan ajánlattal állt elő, ami érdekelhet téged.

  - Megyek - válaszolom, ahogy megszakítom a hívást, és felállok a helyemről. Visszarakom az újságot a helyére, majd kisétálok a könyvtárból. Embereim követnek, az autóban Mike vár, aki rögtön indítja a motrot, miután beültem a hátsó ülésre.

A kocsi a Flamingo's bárnál parkol le, belépek a szórakozóhelyre, ahol szegényes vendég kört kell kiszolgálnia Rachel-nek. Köszönök a néger nőnek, majd hátra sétálok, ahol az irodánk van.

Kopogás nélkül sétálok be, és ezzel tökéletesen magamra vonom mindenki figyelmét a szobában. Egy magas, sötét barna hajú férfi sétál oda hozzám, szmoking nadrágot visel egy fehér inggel, aminek az alja be van tűrve. Karján egy karóra, amit még karácsonyra adtam neki, nyakában pedig egy arany kereszt és egy biléte, amit húgom ajándékozott neki. Öleléssel köszönt, mint mindig, miközben halkan a fülem suttog:

  - Akármennyire is hívogató az ajánlat, gondold át.

Szemöldök ráncolva pillantok rá, amikor eltávolodok tőlem. Viszont rögtön utána póker arccal nézek az asztalnál ülő három személyre. Három nagyon is ismerős személyre. Ash, Eiji és Shorter meglepett, már-már leesett állal bámulnak.

  - G-Grace - ucsódik fel elsőként a japán fiú, ahogy kedvesen rám mosolyog, kissé zavarodottan. - Mégis mit keresel itt? - kérdezi, és a válaszra mellette két barátja már rájött.

  - Mert ő a McCarter családi itteni vezetője - feleli gúnyosan Ash, ahogy karba font kézzel hátra dől, és farkas szemet néz velem. Türkiz zöld szemei kemények, semmi nyoma sincs az éjszakai fájdalmainak.

  - Akkor hát - húzok egy széket, amire leülök, majd Ash-ra nézek. - Miről szeretnél tárgyalni?