- Öhm... Szia... – motyogott Baekhyun, miközben belépett az ajtón.

- B-baek? – csodálkozott Dae. Nagyon rég látta a barátait. Minseokon kívül, Jaesunt leszámítva, senki nem látogatta meg.

- Igen.. Khmm... Szóval... – állt meg az ágytól egy méterre, mert nem tudta, hogy mit szabad, és mit nem, csinálnia.

- Félsz tőlem? – kuncogott. – Gyere, ülj le. – paskolta meg maga mellett a helyet.

- Öhmm... Hogy vagy? – nézett lassan Jongdae csontos arcára. Soha nem látta még őt ennyire soványnak. Minseok mondta nekik, hogy durván lefogyott, de erre nem volt felkészülve.

- Őszintén?

- Igen...?

- Míg Minseok bejárkált, nem éreztem magamat ennyire üresnek... Szóval neked is nagyon örülök. Végre van valaki itt, rajtuk kívül. – mosolygott.

Baekhyunt kirázta a hideg ezt hallva.

- Khmm... A többiekkel arra gondoltunk, hogy tarthatnánk egy csoportos beszélgetést, de mivel ide olyan sok embert nem engednek be, ezért van itt a telefon... – húzta elő.

- Minseok is otthon van a többiekkel?

- Öhmm nincs...

- Akkor hol van?

- Nézd. Sziasztok! – köszönt Baek a többieknek a kamerán keresztül.

Dae furcsálta ezt a viselkedést, viszont mosolyogva köszönt a többieknek. A rég látott csapattársainak. És Minseok tényleg nem volt köztük.