Jaesun sietősen lekapta fejéről a sisakot és odarohant már elég rossz állapotban lévő párjához.

- Jongdae. – fogta meg annak gyengéden a vállait.

- Ne. Ne. Ne bánts. Tűnj el! – lökte el magától és hátrálni kezdett. Hirtelen tenyereit füleire szorította és letérdelt.

Jae ijedten tárcsázta a doktor számát és lassan közelebb ment az énekeshez.

- Jó napot! Én vagyok az, Jaesun és...

Elakadt mondandójában és kicsit meg is ugrott, mikor párja váratlanul sikítani kezdett, ami fájdalmas zokogásba váltott át.

- Hol vagytok?

Jaesun amint megadta a címet, bontotta a vonalat, majd leguggolt Jongdaehez és magához szorította. A másik fél tombolt. Egyre csak azt ordibálta, hogy hagyják békén. Hogy sajnálja. Hogy hülye volt. Jae nem tudott semmit tenni azon kívül, hogy szorosan ölelte a kapálózó félt.

Cheolyong tíz perc múlva jelent meg, autóval. Az énekest nagy nehézségek árán, de beültették oda és bekötötték. Viszont még mindig őrült módjára viselkedett.

Jaesun megfogta arcát és összeszorított szemekkel megcsókolta. Ez volt az első csókjuk a forgatás óta. Hatásos volt, ugyanis az énekes rángatózása abba maradt. Jae lassan elvált tőle és mosolyogva, hüvelykujjaival megsimogatta az arcát.

- Minden rendben lesz. Itt vagyok.