≣ BTS ↴
nyúl!jungkook x gazdi!olvasó

。‣ figyelmeztetés: némi angst a hurt comfort vonalán, de a vége fluff

T/N úgy rohant végig a bolt sorain, mintha üldözné valami. És valóban így volt, csak már beérték: a szürke szorongás ott gubbasztott a vállán, csapnivaló masszőrként nyomkodta ízületeit.

Saláta. Nem kell orvos, csak saláta.

Ez volt a mantrája, amellyel igyekezett megfékezni a kétségbeesést, lelassítani a vérébe férkőző pánikot. Remegő ujjaival a kosarába sodorta a megfelelő termékeket, aztán már rongyolt is a következő hozzávalóért.

Répa, salátalevél, uborka, paradicsom, lilakáposzta, kukorica - ahogy Jungkook szereti. Amint minden megvolt, a pénztárhoz sietett, talpa alatt csikorgott a márvány, amikor befékezett, hogy ne ütközzön neki az előtte állónak. A férfi megvetően hátrafordult, de ez a legkevésbé érdekelte most. Meg kell csinálnia a salátát: ez a legfontosabb. Totálisan elhanyagolható, hogy hullafáradt, hogy nem tervezett boltba jönni, hogy mit akart csinálni fél órája, hogy mit gondol ez a hapsi.

Csupán az az alak vásárolt előtte, némi joghurton, zsemlén és sörön kívül nem vett mást, a lány azonban minden lassító tényezőt hosszúnak érzett. Például a kasszásfiút, aki széles félmosollyal olvasta be a termékeket.

- Könnyű vacsora?

- Az. A hibridemnek lesz.

Mielőtt a srác megszólalt volna – a telefonszámát rátukmálva, egy randimeghívást felvetve, kérdésekkel vagy szavakkal ott tartva -, T/N szatyrába gyömöszölte az utolsó répát is, a másik elé szórta a pénzt.

- Viszlát!

Kiszaladt az üzletből a kora esti hűvösbe, és futott hazáig.

Remélte, hogy változott valami, de nem. Jungkook ugyanúgy, mozdulatlanul gubbasztott a kanapén. Egy pillantás elég volt, hogy tovább növelje aggodalmát. A konyhába vetette magát. A pulton szétgurultak a zöldségek, az eszközök koppanva jutottak a fiókból melléjük, a víz hangosan zubogott elő a csapból. A haja, ruhája T/N izzadt bőréhez tapadt. A félelem a szívébe markolt, mint az anyján csüngő csecsemő.

Nem kell orvos. Megoldom. Hiába dolgozott keményen, szaporán, szinte megvágva a bőrét, a biztató gondolat egyre kevesebbet jelentett, reménytelisége elképzelhetetlenségbe fakult az idő múltával.

Amikor először meglátta Jungkookot a kanapén, azt hitte, alszik. A fiú együttélésük első időszakában gyakran nyitott szemmel aludt, csak a teljes bizalom kiépülése után csukta le ilyenkor. Mellesleg nem ez lett volna az első alkalom, hogy a kanapén nyomja el az álom. Ez viszont más volt. T/N be akarta takarni, a fiú tekintete pedig rá fókuszált, aztán érdektelenül ismét előre. Emellett pislogott is.

- Kook? Mi a baj? – A fiú mindig fordulhatott hozzá a gondjaival, ez fordítva is érvényesnek bizonyult. Jungkook eszes meglátásai, vidám hozzáállása rengeteget segítettek T/N-nek mióta együtt éltek. A gazda-hibrid viszonyon kívül lakótársak és barátok is voltak.

Jungkook nem felelt. Társa itt még nem akadt ki. Jungkooknak voltak ösztönből adódó tettei és viselkedésformái, amelyeket csinált, de szóban nem volt képes róluk nyilatkozni. Egyszer azzal foglalta össze a dolgot, hogy ilyenkor a részét képező nyúl az úr, aki csak cselekvés által kommunikál.

– Ha nem tudsz róla beszélni, elég, ha bólintasz vagy a fejedet rázod. – T/N várt egy fél percet. - Megbántottalak valamivel?

Arra készült, hogy megsimogassa a másik felkarját, ám Jungkook ellökte mielőtt megérinthette volna. Akkor T/N megértette, valami tényleg történt. A fiú nemcsak kedvtelen volt, hanem nem kért belőle. Ilyen még nem fordult elő. Ráadásul ott sorakoztak az intő jelek: a gubbasztás ténye, a lelapult fülek, közeledésének elutasítása.

A fiú nyúl énje hangsúlyozta az állapotát. T/N valahol hallotta – dokumentumfilmben, orvos barátjától, valamelyik exétől -, hogy a nyulak betegek, depressziósak lehetnek, ha ezeket a tüneteket mutatják és nem esznek.

Úgyhogy T/N, amint ez tudatosult benne, felpattant, visszahúzta a kabátját, amint az imént vett le, és forgószélként suhant végig az utcákon, hogy elkészítse Jungkook kedvenc salátáját. Mert ha eszik, nem kell rettegnie, ő is elég, hogy segítsen.

Húsz perc alatt elkészült a menüvel. Bár a hibrid kéznek csúfolt manccsal szerette fogyasztani a salátát, ezúttal a biztonság kedvéért kiszedett egy villát is. Sóhajtva, a légzését rendezve indult a nappaliba. Nem tudhatta, hogy túlaggódja, vagy indokolt az ilyen erős parázás. Egy dologban volt biztos: hogy mennyire fontos neki a fiú és testi-lelki egészsége.

- Kook? – Újfent a kanapé elé térdelt, ezúttal az edénnyel egyensúlyozva. A hibrid most felé sem pillantott. T/N minden belső szerve görcsbe rándult. – Kérlek. – A kanapé szélére könyökölt, közelebb tolva társához az ibriket. – Egyél.

Ha nem történik valami, sírni fog. De szerencsére Jungkook reagált: az orra megmozdult, édesen összeráncolódott. Kiszagolta a salátát. Aztán a szeme is kereste az illat forrását, viszont kezei nem nyúltak érte. Gazdája már ezt is nagy előrelépésnek tartotta, kicsit megkönnyebbült: amikor az első falatot Jungkook szájába tette, jobban. Jungkook rágni kezdett. A nyammogása zene volt a másik fülének.

Nem beszéltek, ám minél többet evett a fiú, annál élénkebbé vált. Fekete fülei lassan felemelkedtek, ő is ülő helyzetbe tornázta magát. Az utolsó salátalevelet és répadarabot a kezével tette a szájába. T/N felült mellé és boldogan figyelte. Megérinteni még nem merte.

Miután befejezte az étkezést, és a kanapé mellé tette a tálat, a hibrid bizonytalanul a lány mellé kuporodott, látszólag mondani akart valamit, ám végül csak megbökte orrával a felkarját, lökdöste, majd alá bújt, továbbra is döfködve a testrészt. Nyúlnyelven tudatta vele, hogy gondoskodásra, simogatásra van szüksége. T/N elmosolyodott, ujjait a fiú hajába vezette, a bolyhos fülek cirógatták a nyakát, ahogy Jungkook a vállába bújt, izmos karjaival pedig átölelte a derekát, szorosan odabújt. A lány megsimogatta az arcát, a vállát, végig a hátán. Társa elégedettségét kifejezve a fogait kocogtatta.

Minden megoldódott, helyreállt a rend, gondolta T/N.

Tévedett.

Akármi is nyomta Jungkook lelkét, a probléma nem szűnt meg, a saláta csupán elterelte a figyelmét róla. Ezzel gazdája másnap reggel szembesült, amint a fiú letargikus állapotban gubbasztott az ágy szélén összegömbölyödve. Valahogy T/N tudta, hogy itt nem fog már segíteni a saláta. A fiú egész teste befeszült, mint egy haragos kőszobor.

Nem volt kérdés, hogy nem megy be dolgozni. Pizsamában csörgette meg a főnökét, hogy közölje vele, aznapra szabadságolja magát. Utóbbi teljesen megértően reagált. Rögtön a beszélgetés lezárását követően felhívta orvos barátját, hogy jöjjön át.

- T/N, tudod, hogy egy hibridhez ketten kellünk. Egy emberekre specializálódott orvos, meg egy állatorvos. Én csak állat vagyok. – Mielőtt Seokjin megfékezhette volna magát, felhorkant a viccén. – Sajnálom, ez nem a megfelelő alkalom. Namjoon meg jelenleg műt.

- Te is elég leszel. Bevinni nem tudom. Nem mozdul meg, nem beszél. Szerintem inkább nyúlgondjai vannak.

- Rendben, húsz-huszonöt perc múlva ott leszek. Addig maradj vele.

- Nem megyek sehova.

Így is tett. A telefonját hanyagul a kanapéra dobta, visszavonult a hálószobába. Befeküdt Jungkook mögé. Merev hátizmait fürkészte, és most azért volt teljesen szomorú, mert nem tudta, hogyan segíthetne. Legalább egy nyugtató ölelést akart adni, jelezvén, hogy itt van, viszont a közeledése egy morgással lett visszautasítva. Jungkook újra nem kért belőle.

Seokjin az ígéretének megfelelően érkezett, ám T/N számára az időt lelassította saját őrlődéses gyötrődése, rémes elképzelései. A kopogást hallva viszont kicsit a helyére rázódott az idő. Felpattant, az ajtóhoz rohant. A férfi orvosi köpenyben jött, kezében táskájával.

- Gyere. – A lány megragadta Seokjin kezét, aki tiltakozott volna és mondott valamit a cipőjéről. – Nem számít, csak gyere.

Tulajdonképpen bevonszolta a hálószobába. Mint egy melankolikus festmény: feltúrt takarók és a falat bámuló nyúlfiú. Semmi örömteli szín, csak szürke, fekete és bánatkék.

- Kérlek, segíts rajta! – T/N az ágyra huppant, könyörgését suttogva vendégének, aki bólintott, a beteghez lépett.

- Szia, Jungkook. Elvégzek rajtad néhány rutinvizsgálatot, oké?

- Ebben az állapotban nem szereti, ha megérintik – figyelmeztette a gazda.

- Ne aggódj, nem foglak bántani. – Jungkook vállára tette a kezét. Ő nem reagált, csak tűrte.

Seokjin ezután ellenőrizte a légzését, a testhőmérsékletét, valamint a pulzusszámát.

- Ennyi lett volna, pihenj tovább nyugodtan! – Seokjin elindult kifelé, és fejével intett a lánynak, hogy kövesse. Utóbbi engedelmeskedett. A férfi becsukta az ajtót, majd a nappali kanapéján telepedett le. Társa a kezét tördelve ült le mellé.

- Mi van vele?

- Meleg, de nincs láza. A pulzusszáma magas, de ez a stressztől is lehet. Nem látok semmilyen rendellenes működést. Nem beteg, viszont valami nagyon kiborította. Mióta ilyen?

- Tegnap vettem észre, amikor hazajöttem, hogy a kanapén fekszik és nem mozdul. Elképzelhető, hogy már órákkal azelőtt is úgy volt. Csináltam neki salátát, akkor felkelt, megette, ám ma reggel ismét összekuporodott.

- Nem érte valamilyen megrázkódtatás? Előtte nem viselkedett furcsán?

T/N már készült, hogy azt felelje, nem, amikor eszébe jutott az elmúlt hét, meg az előző reggeli incidens.

- Sokat bökdös az állával, harapdál és nyalogat. És miután felkelt tegnap, körbefutott engem vagy ötször. Közben meg valami furcsa búgó-makogó hangot hallatott.

Még jól emlékezett a fiú csillogó tekintetére, amikor megállt, felmeredő füleire, szaglászó orrára, az izgalomtól megmerevedett testére. Nem tudta, hogyan reagáljon, így csak elmosolyodott, és ment csinálni a kávéját.

Seokjin pedig felnevetett. T/N hitetlenül bámult rá. A férfi hahotázott. Éppen készült, hogy vállba öklözze, azonban Seokjin szerencsésen megszólalt.

- Szeret téged. Nagyon.

A lány ezt tudta, ő is szerette. De a hangsúly valahogy mást sejtetett.

- Ezt hogy érted?

- Te az emberi gazdája vagy. Az idő nagy részében úgy is viselkedsz. Jungkooknak ellenben már nem csak a gazdát jelented. A harapdálás, nyalogatás nyúlnyelven annyit tesz, hogy szeret. Az álla alatt levő illatmiriggyel is jelölgetett, mint a tulajdonát. A szaladgálás pedig egyértelmű udvarlást jelent. Te pedig nem viszonoztad ezt. Most fel kell dolgoznia, hogy elutasítottad, és az nehéz, ha folyton a közelében vagy, és meg akarod érinteni.

T/N megvilágosodott.

- Én nem tudtam. Ha tudtam volna- Hogyan csinálhatom vissza?

- Miért, szereted? Szerelemmel.

- A francba is! Igen! Odavagyok érte. És igen, vele akarok lenni. Szóval hogyan változtathatom az elutasítást igenre? – A lányból kitört mindez: aggódott és ideges volt, nem tehetett róla. Torkig volt a saját tehetetlensége miatt.

- Jungkook most nem emberként viselkedik. Először a benne élő nyúllal kell megértetned magad, csak azután mondhatod el az embernek is az érzéseidet. Nyúllá kell válnod és viszonozni a gesztusokat, amelyekkel kifejezte magát neked.

Seokjin segített, aztán távozott. T/N nagyon hálás volt, de ezt még nem tudta rendesen kifejezni, majd később. Most valami mást kellett kifejeznie.

Visszatért a hálószobába, hogy nyúlbeszéddel vallomást tegyen Jungkooknak. Ismét befeküdt mögé, most ügyelt rá, hogy ne érjen a kezével hozzá, hiszen nem gazdaként vagy emberként volt szükség rá. Zavarában nagyot nyelt, aztán közelebb merészkedett a másik tarkójához.

Gyengéden megharapta. Utána szinte azonnal Jungkook mindkét füle égnek állt, teste már másként volt feszült: feszülten figyelt. T/N reményszárnyú pillangók ezreit érezve a testében tovább merészkedett, végignyalt a társa ütőerén. Ezen cselekvését követően kipirultan elhajolt.

Jungkook felült, szembe nézett vele. A pillantása tiszta, békés, kicsit talán csalódott, de főként a tudás látszott benne.

- Szeretlek.

- Tudom. Mint egy barátot. Most már értem.

- Nem. – A lány feltápászkodott, magával húzta a másikat is. Némi mérést végzett, hogy elférjen Jungkook és az ágy mellett, úgy állította be őt.

Aztán körbefutotta. Többször is, és igyekezett utánozni azt a különös hangot, amelyet Jungkook is kiadott, a búgó-makogó félét.

Amikor megállt, a szíve úgy dübörgött, mint egy sebes vonat... Vagy mint egy nyúlhibridé, aki az imént vallott szerelmet.

- Szeretlek – suttogta elhalóan. – Ilyen értelemben szeretlek.

Jungkook elvigyorodott, hirtelen a karjába kapta T/N-t, megpörgette a szobában, végül az ágyra vetődött vele.

Boldogságában valami olyat is tett, melyet gazdája emberként azonnal értett: megcsókolta T/N-t. Gyengéden, puhán, igazán szerelmesen, és közben tenyerében tartotta a másik arcát. Amint elhajolt, eltakarta kipirult arcát a füleivel. Nevetett.

- Kook...

T/N gyönyörű volt kérlelő-kipirultan. És Jungkooké volt a szerelme.

Úgyhogy újra megcsókolta.