Éppen a lefekvéshez készülődtem, reggel 9 óra volt. A legtökéletesebb időpont egy pihentető alváshoz. Ráadásul végre nyugodt lélekkel szundizhattam, mert az éjjel feltörtem a kódot és amíg nem bíznak meg új melóval, teljesen szabad vagyok mint a madár.

Éppen lehunytam a szememet amikor valaki szabályosan ráfeküdt a csengőre. Legszívesebben jól elküldtem volna melegebb éghajlatra, de próbáltam mosolyogni, ahogy kinyitottam az ajtót.

- Jun Mi - Yoongi anyukája, azaz a final boss. Item: egy tál meggyes piskóta. Végső képesség: lehengerlő kedvesség és törődés. Amikor a saját fiúk elhagyta Daegu-t, gyerekükként tekintettek rám, mert tudták, hogy a kelleténél jobban megvisel az egész.

- Anyuka - hajoltam meg előtte. Egy kicsit zavarban voltam. Mit akarhat épp az anyja?

- Jun Mi, egy nagyon nagy kérésem lenne feléd - a nő összedörzsölte a tenyerét és reménykedve nézett rám. A francba is, tudom honnan örökölte a fia azokat a szemeket.

- Mi lenne az?

- A buta fiam egy barátját is magával hozta, de nálunk épp átalakítás alatt van a vendégszoba. - ajjaj. - Nem maradhatna itt pár napot?

- Milyen barát? - az égnek emeltem a szemeimet, mire a nő takart oldala mellől előlépett...

Várjunk, ezt egy kicsit nehéz volt feldolgozni még az én agyamnak is.

- Jeon Jungkook vagyok - hajolt meg a fiú vigyorogva.

- Látom - szaladt ki a számon gondolkodás nélkül. Jeon Jungkook. Őt gondoltam a legjóképűbbnek és a legtehetségesebbnek hetük közül. Természetesen nem mint rajongó, hanem mint egy semleges harmadik fél.

Röviden: tetszett.

- Akkor maradhat? - hajolt meg Yoongi anyukája megint. - Csendes, kedves fiú.

- Rendben - mormoltam. - Amíg nem akadályozza a munkámat, addig oké. A szüleim szobája az emeleten van, használd azt. Évek óta tök üres.

- Köszönöm Jun Mi, aranyból van a szíved - mosolyodott el a nő lelkesen. - Én sietek vissza a boltba, Yoongi otthon van, bár épp alszik - rohadt mázlista. - Ha van valami, keltsétek fel.

- De azt Hyung nem szereti - tette hozza Jungkook, de Yoongit anyukája csak legyintett.

- Ugyan, ugyan.

Ezzel az órájára pillantott és elrohant, mint akit puskából lőttek ki. Fogadok, hogy a fia nem sietett volna így sehová.

- Miért nem Taehyungnál laksz?

- Nincs hely.

- Oké - biccentettem. - Csomagok?

Jungkook a háta mögé bökött. Csak két sporttáskát hozott magával meg a kameráját, ami most is a kezében lógott.

- Azzal mit? - böktem rá.

- Megörökítem a városban töltött élményeit, aztán összevágom egy zenés videóba.

- Klassz - ismertem el.

- Köszi - mosolygott rám a fiú én meg úgy éreztem gyomorszájon vágnak. Vajon mikor szokom meg a fiúk jelenlétét? A jóképű fiúk jelenlétét. - Akkor én kirakom a ruhákat és átöltözök.

- Oké - sóhajtottam. Nem volt más választásom, nekem is emberi külsőt kellett összehoznom a mostani zombi-szerű ábrázatom helyett. Valami szűk fekete nadrágot és egy fehér blúzt vettem fel, ami azért csak jobb volt mint a szakadt Doraemonos pizsamám.

Min Yoongi, te szemét, neked lehet aludni, nekem meg nem? Mérgesen fújtattam, amikor Jungkook lejött az emeletről, mindössze egy kamerával a nyakába akasztva.

- Megyünk valahova? - csillant fel a szeme, mert látta, hogy átöltöztem.

- Min Yoongihoz.

- Te ébreszted, én messziről nézem - közölte Jungkook.

- Jó. Csirke - mormoltam halkan. Hah, a fiú mindig is pocsék alvó volt, így jól tudtam, hogy kell ébreszteni, mondhatni ez volt a specialitásom. A házukon ráadásul szokás szerint nyitva volt az ablak, így nem is volt kérdéses, hogy jutok be hozzájuk. Sőt még azt is tudtam, hogy pontosan az Yoongi szobája, mert az én házam felé nézett. Gyakran a saját szobából kukkoltam, ahogy zongorázik vagy, ő figyelt engem ahogy az ablakra tapadva integetek neki.

Felguggoltam az ablakpárkányra és oldalra fordítva a fejemet, láttam, hogy Yoongi békésen szuszog az ágyában. Szinte sajnáltam felébreszteni olyan aranyos látványt nyújtott. Kócos fekete haja a szélrózsa minden irányában terjedt szét a párnán, sápadt bőre szinte kipirult ahogy jólesően oldalra fordult és elmosolyodott.

- Utállak - motyogtam és lehajtottam a fejemet. Igen, sajnáltam felébreszteni. Ki tudja mennyi ideje nem aludt ilyen békésen és nyugodtan. Gyorsan körbenéztem a szobában, a kis zongora be volt tolva a sarokba, a teteje felemelve, a billentyűk pedig gondosan megtisztítva a portól. Yoongi régen mindent elvitt, így az az ágyán kívül csak a régi asztala volt a szobában. Közepén valami kép volt lehajítva, de hiába hunyorogtam, nem tudtam kivenni mi az, így feladtam és visszamásztam Jungkookhoz, aki éppen az utcát filmezte.

- Sikerült?

- Nem.

- Mondtam, hogy ijesztő - tárta szét a karját a fiú.

- Nem volt ijesztő - ráncoltam a homlokomat. - Ma nagyon rendes leszek és elviszlek egy klassz helyre - tettem hozzá. Igazából Yoongival akartam menni, dehát mindegy. Így is rendben volt. - Nem akarod felhívni Taehyungot?

- Ah, már hívtam - Jungkook elégedetlenül fintorgott. - Ma nem ér rá, sajnos.

- Oh, igaz is - Kim Taehyungról eszembe jutott valami. A legközelebbi italautomatához mentem és kiválasztottam két doboz banános tejet. - Tessék, ő mondta, hogy ezt szereted.

Jungkook elgondolkodva nézett rám, majd a tejre, majd ismét rám.

- Szeretem - mondta és kikapta az egyiket a kezemből. - Oké, mi az első célpont?

- Eh - fogalmam se volt hova vihettem volna őt. Daegu. Miről híres Daegu? - Suseong Tó? Elég szép a táj, sok képet tudsz készíteni.

- Remek, hívd fel a modelledet. - utaltam Taehyungra.

- Ma nem ér rá , az apjával van dolga- Jungkook mélyen beleszívott a tejébe és reménykedve nézett rám. - Tudom, hogy nem vagy fotogenetikus, de, nem tennéd meg most az egyszer?

- Rendben, rendben - forgattam a szememet. Mire nem voltam képes ha Yoongi anyukája kért meg. Végül elvezettem a fiút a tóig, ami kivételesen szebb volt mint általában. Tele volt virágokkal és még egy apró kilátót is építettek. Jungkook azonnal felsprintelt, én pedig tériszonnyal szenvedve lenn ücsörögtem és a tóba lógattam a lábaimat. Annyira jól esett még a fejemet is egy kicsit hátra vetettem. Ritkán éreztem jól magam a természetben, de most kivételesen azon kevés alkalmak egyike volt.

Pár órát tölthettünk ott, amikor is én haza indultam, mert már nagyon húzott az ágy, de mivel iszonyúan megfájdult a bokám, szóltam Jungkooknak, hogy menjen előre és otthon várjon. Egy közeli padra ültem le, azt se figyelve, hogy már van mellettem valaki.

▬▬▬▬▬
ᴊᴜɴ ᴍɪ

Nos, életem egyik legkínosabb tíz perce volt, ahogy egymás mellett ültünk a sötét parkban. Yoongi a kutyáját hozta ki sétálni, én pedig csak el akartam menekülni egy percre Jungkook kamerája elől.

- Min Yoongi - szólítottam meg végül. - Miért kellett ezt a fiút rámbíznod? Nem óvónő vagyok. Dolgoznom kell.

- Bocsi, csak pár napig - nézett rám gyanúsan a szeme sarkából. Aha, hogy pár nap. Tuti újabb kifogásokkal jön majd.

- Ne haragudj, nem mintha komolyan vettelek volna - feltartott kézzel magyaráztam, fülig elvörösödve. - de a szívem darabjainak visszaadásáról beszéltél. Erre rámakasztod azt a srácot. Őszintén beismerem, hogy nagyon helyes.

- Jun - Yoongi megbökte az orrom hegyét. Ez egy régi szokásunk volt. Már nem is rémlik milyen oknál fogva csináltuk. - Azt mondtam visszaadom a szívedet. Azt nem, hogy nálam van. - válaszra nyitottam a számat, de egy pillantásával belémfolytotta a szót. Most komolyan az a terve, hogy megkedvelem Jungkookot és őt pedig elfelejtem? Egyáltalán ezt az egészet, hogy képzelte, sehogy se stimmelt. Ő is, a többiek is, egy hét után visszatérnek a normális életükbe. Eszem ágában sem volt megkedvelni egyiküket se, még puszta haveri szinten sem.

Az igaz, hogy Yoongi vonzott, mint egy túl erős mágnes, de ez is kivédhető volt. A vonzalom, nem egyenlő a szerelemmel. Úgy döntöttem, hogy a legegyszerűbb, ha az érzelmeimet bezárom egy vastag betonfal mögé és részt veszek minden buta tervükben, hátha egy idő után észreveszik, hogy vannak olyanok, akiket nem lehet meghódítani.

Yoongi a karjába kapta Holly-t és mellém sietett.

- Jun, van kedved átjönni holnap zongorázni? Hiányzol anyának.

Yoongi.

Én.

Zongora.

A betonfalamon máris egy apró repedés jelent meg. Ez a fiú tud valamit. Hagyjam magam? Legyek okos?

Az eszem azt mondta, hogy sok a munkám, melóznom kell, de a szívem beszélt helyettem. Szegény szívem nem arról volt híres, hogy átgondolta a helyzeteket. Buta volt.

- Alig várom.

Köszi szív, ha lebontod a falunkat én...

- 11-re várlak - Yoongi egy széles mosollyal ajándékozott meg, amit utoljára csak képeken láttam. A falamon lévő repedés mintha omladozni kezdett volna. Jun légy erős.

- Ott leszek.

Szinte hallottam, ahogy egy apró rész a földre zuhan és minden ellenkezésem ellenére, darabjaira hullik.

Yoongi integetve elindult hazafelé, én pedig még a padon maradtam egy kicsit, alapos vitát folytatva a szívemmel és arról, hogy ezt, hogy is képzelte.

▬▬▬▬▬
ᴍɪɴ ʏᴏᴏɴɢɪ

- Hyung, hyung - ezt nézd meg. Jungook egy padon ült Jun Mi háza előtt és lelkesen kattingatta a képeket. Éppen Hollyt tereltem befelé, de a fiú szinte a semmiből ugrott elő és letámadott.

- Gyorsan, mit akarsz - forgattam a szemem.

- Ide nézz, Jun Mi - a fiú az orromba tolta a kameráját, amin egy idő után elfogytak a természetről szóló képet és csak a lány szerepelt a maradékon. Lekapta ahogy egy kósza madáron nevet, ahogy leguggol és mélyen, csücsörített ajkakkal mered a búzamezőre, majd, ahogy a karjait széttárva szinte szárnyal a szélben majd egyenesen Jungkookra néz., barna szemeit az övébe fúrja. És nem az enyémbe.

Az én idióta tervem volt valahol, hogy esetleg összeboronálom ezt a kettőt, de már bántam is. Azt akartam, hogy a lány így mosolyogjon rám.

- Legközelebb ne aludj egész nap - jegyezte meg Jungkook halkan és egy képet váltott. - Oh, ez egy videó, tuti valahogy belevágom, majd a végén.

Átnéztem a válla fölött. Jun Mi hátat fordítva ment a fiú előtt egy vékony kőfalon egy kilátó felé, közben a lemenő nap sugarai úgy világították meg őt, mintha csak egy angyal volna. Jun Mi egy darabig erősen botladozott, de aztán hátrafordult és a világon a leggyönyörűbb mosollyal ajándékozta meg a fiút. Nem tudom mi váltotta ki belőle. Lehet én értékeltem túl. De szinte ragyogott.

- Ugye milyen szép? - lelkesedett Jungkook.

- Az.

- Bent lesz az új videóban, nem érdekel.

- Legyen.

Egy szavas válaszokban felelgettem neki, innen tudhatta volna, hogy nagy gáz van, azért ez még nálam is ritka volt. Kezdtem úgy érezni, hogy pocsék tervet találtam ki.

De egyenlőre bíztam a holnapban. Ha kettesben leszünk a zongora mellett és nem törtnek fel semmilyen érzelmek, csak mindketten csendesen tudunk maradni, akkor azt jelenti, hogy szabad utat adok Jungkooknak, már amennyiben tényleg megkedveli őt. Jun Mi...őt pedig örökké támogatni fogom.

❝ You accepted me
Without you there's nothing
After the dawn, two of us ❞ *

▬▬▬▬▬

Mit gondoltok Jungkook érezhet valami többet majd Jun Mi iránt?

És ha igen, Suga, hogy fogja viselni mindezt?

* Angol fordítás, hogy minden német szakos megértse 💜:

❝ Te elfogadtál engem,

Nélküled semmi se létezik,

Hajnal után, csak mi ketten ❞