amikor megérkeztek san szerény családi házába, az üresség csípős csendje fogadta őket. wooyoung egy pillanatig azon tűnödött, hogy vajon san hogyan éli túl egy ilyen magányos környezetben. talán ezért nem beszél sokat az emberekkel. a csend nem múlt el, csak wooyoung fejében dolgoztak a fogaskerekek, ezzel megzavarva a nyugalmát.

minden feszültség elszállt, amikor a macska, aki múltkor az ebédlő székén ült, elegánsan a fiúk elé állt, hogy üdvözölje őket. san szinte azonnal leguggolt, hogy üdvözölje a kis apróságot, halk hangon beszélt hozzá, miközben a bundáját simogatta. "hé kislány. sajnálom, hogy idehoztam valakit, de esküszöm, hogy kedves" olyan halkan beszélt, hogy wooyoung alig hallotta, de ennek ellenére elpirult. miközben hallgatta sant, aki továbbra is gyengéden beszélt a kis élőlénnyel, a szíve összeszorult a fiú iránt, aki továbbra is simogatta a macskát, figyelmen kívül hagyva wooyoung pásztázó szemeit és édes gondolatait. miért látta san más oldalát minden találkozásukkor?

"oh, bocsánat, elfelejtettem, hogy itt vagy" kuncogott miközben kiegyenesedett. "akkor el kellene kezdenünk?" a választ meg nem várva kezdett el az asztal felé lépkedni, miközben wooyoung vállát lökdöste. mint mindig most is egymással szemben ültek le, hogy néha-néha fel tudjanak pillantani egymásra.

a sétájuk közben jelenlévő izgalom már elszállt, de egyátalán nem volt kínos a légkör,  most hangulatos és nyugodt volt. olyan érzés volt mint egy karácsonyi vásár a késő esti órákban, az emberek tengerében, miközben tündérfények és csillagok világítanak meg, a hó gyengéden hullik és az éjszaka zaja ellenére legyőzhetetlennek érzed magad. olyan volt, mint egy őszi délután, amikor a legmelegebb ruháidban sétálsz az erdőben, miközben a narancssárga levelek ropognak a lábad alatt és a békés csendben olyanok, mint egy kellemes dallam. otthon érzése volt.

"szóval mire jutottál múlt hét óta?" szólalt meg san megtörve a kellemes csendet. hangja keményebb volt, mint korábban, amikor a macskájával beszélt. wooyoung azon kapta magát, hogy irigy a kis apróságra, amiért ő minden nap hallhatja san lágy hangját. valószínűleg san minden nap megölelte őt, szorosan magához szorítva és wooyoung akarata ellenére is ezt akarta, ilyen mennyiségű szeretetet szeretne santól.

természetesen platonikusan.*

wooyoung röviden elmondta a csekély munkájának a mennyiségét, amelyet sikerült megcsinálnia, nem csinált sokat, szimplán mert nem akart. san ennek ellenére megértőnek tűnt. "rendben, volt olyan, amit nem értettél?" kérdezte szelíden, mintha egy gyerekkel beszélne. wooyoung bármennyire is imádta azt, hogy san segítene szeretne neki, nem szerette, amikor így beszélt vele. kicsinek érezte magát tőle, ami egyátalán nem volt kellemes számára. bosszúsan mormogott egy rövid "nem"-et. az idősebb egyértelműen észrevette a kisebb hangjában az ellenszenvet, de figyelmen kívül hagyta és elkezdte magyarázni a következő anyagot.

wooyoung annyi figyelmet szentelt az anyagnak, mint egy aranyhal, nem akart egy helyben ülni és hallgatni a kémiát, ami egyátalán nem érdekelte, még akkor sem, ha sanról volt szó. persze valamivel meg kellett zavarnia. ma kiderült valami sanról. wooyoung finoman megbökte a másik kezét, hogy felhívja magára a figyelmét. san azonban csak ellökte a kisebbik kezét fel sem nézve a könyvéből.

sajnálatára wooyoung nem az a fajta volt, aki feladja. tovább bökdöste san karját, de egy idő után rájött, hogy jobb taktikára van szüksége. egy ideig a fejét a kezén megtámasztva ült és azon gondolkodott, hogy vonzza san figyelmét magára. a szeme felragyogott az izgalomtól, amikor egy biztos ötlet jutott az eszébe. nem sokkal később tompa puffanás hallatszott, ugyanis wooyoung könnyedén belerugott a másik lábába. diadalmasan elmosolyodott, amikor san abbahagyta a beszédet, hogy huncot de dühös szemeit rá emelje.

amikor san visszarúgott az asztal alatt tudta, hogy kimondatlan háború kezdődött el és elhatározta, hogy győzni fog. akárcsak wooyoung az előbb ő sem annyira rúgta meg, hogy fájjon neki, hanem csak annyira, hogy egy kicsit hátratolja a székét. látva wooyoung döbbent arcát diadalmasan elmosolyodott tudván, hogy ő nyert. újabb rúgás érkezett a bokájához, amitől egy kicsit elmozdult a széke, de san fejében már egy új terv rajzolódott ki: kiüti a szék lábát, amin a partnere ül. amikor megrugta a faoszlopot wooyoung enyhe puffanással ért földet az ebédlő szőnyegén.

harminc perc nevetés után végre leguggolt a másik mellé, hogy megnézze nem sérült-e meg. "woo, jól vagy?" kérdezte pillanatnyilag nem törődve azzal, hogy a kisebb kifejezetten megkérte, hogy ne hívja így. meglepő módon nem tűnt úgy, mintha zavarná, helyette felnyögve ült fel, majd miután többször is megütötte san karját visszazuhant a padlóra.

"oh gyerünk te baba, állj fel!" nevetett san  miközben megpróbálta felrángatni a másikat a földről. wooyoung is csak nevetett az elején, végül vonakodva, de felkelt.

ez jó volt. a kölcsönös nevetés és boldogság egy ilyen kis jelenet után. csak ők ketten együtt, így. mennyei érzés volt és egyikük sem tervezte ezt egyhamar elengedni.

—
*egyszerű szavakkal, a platonikus szeretet most az igaz szerelem egyfajta formája, amely a heteroszexuális barátok között van, amely szexuális vonzerőtől mentes.