[ huszonhat ]

wooyoung hátsó udvarán voltak és nézték a naplementét, miközben a hideg csípte a bőrüket. a leterített plédre kipakolt rágcsákból ettek (mert főzni nem tudtak). mindketten nagyra értékelték a másik jelenlétét, miközben fürödtek a lenyugvó nap rózsaszín színében, ami tél révén elég hamar eltűnt a horizonton. lila színűre festette a felhőket amiken átsütöttek a napsugarak, megvilágítva a két fiú ragyogó szemét és vágyakozó ajkát. amint a szürkület rájuk borult, kényelmes csendben néztek egymásra, vágyakoztak a másik hangjáért, de nem merték megtörni a meghitt pillanatot. pont olyan volt, mint wooyoung álma, annyi különbséggel, hogy most ez a valóság volt. nagyon valóságos. olyasmi ami elől soha nem menekülne el és nem engedné hogy elmeneküljön előle.

wooyoung szülei a hétvégén nem voltak otthon, meglátogatták a külföldön tanuló testvérét. jól érezte magát a szülei körül és bízott abban, hogy a szülei el fogják fogadni a szexualitását (még akkor is, ha családban senki más nem fogadná el). azonban azt kívánta, hogy gyakrabban legyenek távol, hogy az ilyen pillanatokat gyakrabban oszhassa meg sannal. san nem az a fajta volt, aki felhívja magára a figyelmet, és a szülei pont olyanok voltak, akik állandóan kérdezősködtek akárkit is hozott haza a fiuk, az oka ennek az volt, hogy minden részletet tudni akartak, olyanokat is, amiket nem kellene. woo gyakran töprengett azon, hogy a vöröshajú szülei milyenek lehetnek, de nem merte felhozni ezt a témát. a mai vita azonban választ adott a kérdéseire.

"tudod, van oka annak, hogy miért vitatkozok mindig veled..." san elhallgatott majd kuncogott egyet. "kit akarok átverni, nem csak veled, mindenkivel." megint elnevette magát. volt egy kis keserűség benne, de wooyoungnak még így is tetszett, a szíve gyorsabban kezdett el verni, az arca kipirult. ennek ellenére érdeklődve hajolt előre, figyelmesen hallgatva minden szót. san nem tűnt zavartnak emiatt, még a közvetlen közelében is biztonságban érezte magát. "a szüleim sokat vitatkoztak. még mindig sokat vitatkoznak, de már nem annyit mint régen. közbe szoktam lépni, ha szükséges és azt hiszem, hogy ez rutinná vált számomra. bárki bármit mond, a nagy küzdelem addig tart amíg nem találnak valami mást, ami miatt haragudhatnak a másikra." sóhajtott a fejét woo vállára hajtotta vigasztalást keresve. "nem tudom biztosra, hogy mit gondolnak, arról, hogy egy fiúval járok, de basszák meg, igazam van?" hozzásimult a fiatalabbhoz, a levendula hajú pedig könnyedén felnevetett. egyikünk se hazudott, amikor azt mondta, hogy tapadós, huh?

"fel kéne ezt jegyeznem?" idegesen nevetett a gondolatra, hogy san szülei meglátogatják, tudva hogy ez azt jelentené, hogy még a szokásosnál is jobban kéne titkolózniuk. azonban most, hogy járni kezdtek a levendula hajú nem volt biztos abban, hogy meddig bírná, anélkül, hogy naponta látná sant. megrázta a fejét. "nem. csak ki kell szellőztetnem." san sugárzóan nézett wooyoungra. "úgy érzem, hogy veled kiszellőzhetek."

wooyoung igenlően bólintott, ezzel a rövid kis beszélgetésük véget ért. a lágy fények megvilágították san haját, éteri ragyogással kiemelve a vörös tincseket. üveges szeme tükrözte a felettük elterülő eget, a két fiú reményeivel, ambícióival és érzelmeivel együtt. mindennél jobban csodálták egymást, még a vak számára is nyilvánvaló volt. san távolról figyelte wooyoung ajkait, nem törődve a helyzettel és az időzítéssel. együtt voltak és ez volt a tökéletes alkalomra arra, hogy megcsókolja a levendula hajút. woo felnevetett és a barátjára nézett. "nagyon aranyos vagy" motyogta és a másik fiú szeretetteljes szemeibe nézett, melynek látványa a szívébe fúródott. san béke jelet formált az ujjaival, amikor hátradőlt. "a hét minden napján, édes." gúnyolódott, de ennek ellenére mindketten felnevettek.

"elmondtam seonghwának" mondta wooyoung, miután abbahagyták a nevetést. hamar rájött, hogy nem ez volt a megfelelő pillanat arra, hogy elmondja ezt, de a szavak kicsúsztak a száján és már nem tudta visszavonni őket. san nem válaszolt, helyette az előttük lévő tájat figyelte az arcán melankólia tükröződött. "ugye nem vagy mérges?" megrázta a fejét. "végül úgyis rájött volna, csak attól félek, hogy viseli ezt az egészet. nagyon idegesnek látszott." sóhajtott san, miközben a kezével az állát fogta. wooyoung átkarolta és egy vigasztaló ölelésbe vonta. "azt mondta, hogy csak időre van szüksége és jobban lesz. ez csak- nem tudom, csak annyit mondott, hogy időre van szüksége." "azt hiszem. én csak nem szeretem őt ilyennek látni. és tudom, hogy te sem.""igen, de mit tudunk tenni? a károkozás megtörtént. jobban tesszük, ha csak várunk."

san felült, majd hevesen megrázta a fejét. "nem, nem nem! nem várhatunk csak úgy! ha mást nem legalább vigasztaljuk annyira amennyire csak tudjuk." a szeméből ordított a kétségbeesés, miközben szorongott az egész helyzett miatt. woo úgy gondolta, hogy a próbálkozásaik csak rontanának seonghwa helyzetén, de bármi ami miatt san kevésbé lesz eszeveszett megért egy próbát.

a beszélgetés témája elterelődött, mindketten értelmetlen és szórakoztató dolgokról kezdtek el beszélni. a nap ekkor már rég lement, a csillagok vetették rájuk a fényeiket, a hold pedig egyedül értük ragyogott. csókok és nevetések közepette indultak el befelé, biztosítva a másikat, hogy minden rendben lesz, amíg együtt vannak.

Bạn đang đọc truyện trên: AzTruyen.Top