miután san hetekig figyelmen kívül lett hagyva belefáradt abba, hogy szomorú legyen. valójában mindennél dühösebb volt. bármennyire is rágta az agyát, nem talált semmi okot arra, hogy wooyoung ignorálja, ezért arra a következtetésre jutott, hogy ez wooyoung saját problémája. végül is, san bármit tett látszólag csak ingerültebbé tette. még mindig szomorú volt amiért figyelmen kívül hagyták? természetesen az volt. még mindig érzelmes volt, de rájött, hogy ez nem az ő hibája és nem az ő felelősége. arra számított, hogy a probléma gyorsan rendeződik, de az, hogy hetekig figyelmen kívül lett hagyva bebizonyította, hogy bolond volt.

miért estem bele megint ebbe a srácba?

ami még rosszabbá teszi, hogy azon az estén tanulniuk kellett, ami azt jelentette, hogy wooyoung boldogan fog ülni san asztalánál és órákon át figyelmen kívül fogja hagyni. a gondolat, hogy ma szembe kell néznie a levendula hajúval rettegéssel töltötte el, de megígérte magának, hogy ma szembe fog szállni vele és san nem olyan ember volt, aki megszegte az ígéreteket. felnyögött amikor belegondolt abba, hogy amit mondani fog és ahogy wooyoung reagálni fog megtörheti vagy akár tönkreteheti a barátságukat. a gondolat, hogy elveszítheti a barátját megijesztette. nem akarta elveszíteni a legjobb barátját; az otthonát, a szívét, a melegségét, a mindenét.

mindezek mellett wooyoung kedves volt és san csak remélni tudta, hogy ez elég lesz a dédelgetett kapcsolatuk megmentéséhez. mindig is csodálatos szíve volt és ez volt az, ami miatt san beleszeretett. nevetés ami betöltötte a szobát, ugratások valódi megvetés nélkül, aranyos kis megmutatkozások a szeretetről; mindannyian szépen össze voltak kötve, hogy megalkossák wooyoungot és annyira megkülönböztethetőek voltak, hogy san nem tudott más embert elképezlni, csak őt. wooyoung néha irritáló volt, ezt beismerte, de számára ezek a tulajdonságok is kedvesek voltak, hisz annak a személyiségnek a részét képezték, amibe gyorsan beleszeretett.

egy ajtó kopogás szakította el a gondolataitól, a boldog arckifejezése gyorsan rémültre változott. de sajnos a kérdésekkel valamikor foglalkozni kellett. kényszerítette magát, hogy felálljon a helyéről és habozva elinduljon a rövid folyosón, az agya azt kiáltotta, hogy rossz ötlet, amit most éppen tenni fog. ez azonban nem változtatta meg a tervét. úgy döntött, hogy szembeszáll wooyounggal és már késő volt visszafordulni.

ahogy remegő kézzel lenyomta a kilincset, az ajtó kínyilt, hogy egy lazán öltözött wooyoung táruljon elé. elmotyogott egy sziát, miközben ügyetlenül elment san mellett, hogy eljusson az ebédlőbe, amit mostanában többet használtak tanulásra, mint evésre. ordító durvasága ellenére san akaratlanul is biztonságban érezte magát körülötte. minden együtt töltött jó idejük vissza fog jönni, és azonnal érezni fogja, hogy egy súly nehezedik le a válláról, miközben wooyoung jelenléte teljesen el fogja varázsolni. meg tudom csinálni. besietett az ebédlőbe és kész volt véget vetni a gyűlölet ördögi körének.

egy órás néma csend következett, mindketten titokban pillantottak egymásra arra várva, hogy a másik megszólaljon. végül san úgy döntött, hogy megtöri a csendet, nagy lélegzetet vett, hogy felkészüljön arra, ami ezután fog történni. "miért kerülsz?" dadogta és azonnal elfordította a tekintetét, amikor az találkozott wooyoungéval.

"hogy érted?" kérdezte tudatlanságot színlelve. hallva wooyoung betegesen jó hazugságtudását, rájött, hogy ez nehezebb lesz, mint gondolta. "az iskolában. úgy kerülsz mint a pestist, olyanok vagyunk, mint egy évvel ezelőtt" san megpróbált durva hangon beszélni, kifejezni a haragját, ami sikerült is neki.

wooyoung nevetett, hogy kínosságában vagy szórakozásból azt nem tudta megállapítani. "miért zavar? nem mintha közel lettünk volna egymáshoz" mondta olyan keserű és szarkasztikus hangon, mint még soha. "közel voltunk egymáshoz és ezt nem tagadhatod. ne térj ki a kérdés elől" düh és szomorúság kavargott benne, ahogy a hangja felerősödött és érezte, hogy a szemét ellepik a könnyek.

"rendben, kerültelek, de nem kell elmondanom, hogy miért" válaszolta wooyoung, aki szintén csalódottnak hangzott. san nem tudta, hogy magában csalódott. "most válaszolj az enyémre: miért érdekel egyátalán?!"

"azért, mert törődök veled, te idióta!"

mindketten kifogytak a szavakból. san még mindig visszatartotta a lélegzetét, düh és szomorúság kerítette hatalmába. wooyoung elgondolkozott azon, hogy ez mit jelent és egy pillanatig úgy gondolta, hogy san viszonozza az érzéseit.

hangosan kezdett el gondolkodni és san meghallotta minden szavát.

"mi lenne ha azt mondanám, hogy az én válaszom ugyanez?"

san egy pillanatig zavartan ült, azon gondolkodva, hogy mégis hogyan értette ezt a fiatalabb. "hogy érted ezt?" kérdezte lélegzet-visszafojtva és közelebb hajolt.

"törődök veled san" kezdte és megingott a hangja, miközben visszatartotta a könnyeit, hogy ne engedje ki mindazt, amit oly régóta bent tart magában. "nagyon törődök veled és ez megijeszt. megijeszt mert nem akarlak megbántani, de még sosem éreztem ilyet ezelőtt és én—"

megállt, amikor megérzte san lágy kezét a vállán. "állj" mondta gyengéden és szeretetteljes szemekkel nézett rá. wooyoung teljesen elvörösödött hagyva, hogy a tekintete végigszántsa az arcát. a szemétől kezdve, az orrán át, az ajkáig. az ajkai.

"csókolj meg" mondta előrehajolva.
wooyoung is így tett.

miközben a nap sugarai beáradtak az ablakon, fényt vetve rájuk, ahogy a nap lement, elrugaszkodva az előtte lévő gyönyörű látványtól az ajkaik találkoztak.

és olyan érzés volt, amilyennek elképzelték.