yeosang gyakran tűrte wooyoung nyafogását egy bizonyos valakiről. a levendula hajú mindig yeosangnak panaszkodott, ugyanis a fiú érett és értelmes volt, ő mindig meghallgatta és mindig jó tanácsokat adott. ez a mai nap sem volt másképp.

olyan volt mint a óramű: örök és változatlan. san létezik. wooyoung dühös lesz. majd yeosangnak panaszkodik. de ma nem ő volt az egyetlen áldozat. öt másik barátjuk is velük volt és tisztában voltak a közeledő viharral (és nem várták). csalódottan csapta le magát az asztalhoz, ami miatt mindenki tudta, hogy mi következik.

"srácok nem fogjátok elhinni, hogy mit csinált ma az a gazember" sziszegte és még arra sem szánt időt, hogy köszönjön. "semmit?" érdeklődött seonghwa. wooyoung jól tudta, hogy régen barátok voltak sannal, ezért érthető volt, hogy próbálja védeni őt. amit nem értett, az volt, hogy mégis hogyan lehettek barátok. seonghwa nem volt rideg és barátságtalan. bárki, aki nem ismerte inkább egy playboy-nak látta, akinek túl sok ideje van flörtölni. azonban, ha a helyzet úgy adta, akkor egyik pillanatról a másikra lett a csapat aggódó és védő anyukája. olyan fajta ember volt, akit mindenki szeretett szívatni. aztán ott volt hongjoong. a kitűnő tanuló, akinek mindene megvolt. micsoda vicc. ha seonghwa a csapat anyukája, akkor hongjoong az apuka. végülis mind a ketten azzal jöttek, hogy "feletted járunk egy évvel" amikor a csapat nem akart rájuk hallgatni.

a két fiútól eltekintve, mindannyian egy évfolyamon voltak, kivéve jonghot, aki egy évvel fiatalabb volt. jonghoról mindenki tudta, hogy bajkeverő, többször volt őrizetbe mint amennyiszer wooyoung könyvet fogott. szívesen ugratta volna a kora miatt, de tudta, hogy jongho akár egy ujjal is el tudná intézni. inkább nem.

végül mingi és yunho. hülye és hülyébb. ők voltak az egyetlen pár a csapatban, de soha nem csináltak 'páros dolgokat'. azonban tehetségük volt a káosz teremtése, amibe minden tagot szerencsétlenül belerángattak.

és akkor ott volt yeosang. az introvertált, aki mind ezekben nem akart részt venni. az egész csapat befogadta őt, amikor wooyoung bemutatta nekik és elmondta, hogy yeosang nélkül nem megy sehova és nem hajlandó nélküle csinálni semmit. titokban élvezte a fiúk bohóckodását (például mikor yunho valami csoda folytán bekerült a hűtőbe), de úgy gondolta, hogy túl érett ahhoz, hogy ezt kimutassa. nagyon szerette a barátait és remélte, hogy ezt ők is látják.

mindenesetre térjünk vissza a valóságba, ahol wooyoung és seonghwa veszekedett, mint mindig. ez korántsem volt meglepő, mivel wooyoung hobbija seonghwa bosszantása volt. mai téma: wooyoung tudatlansága mindenkivel szemben, a szűk baráti társaságát kivéve. "mióta ismered? három napja? ennyi idő után nem ismerheted meg annyira, hogy ítélkezhess felette!" "évek óta nem beszéltél vele. honnan tudod, hogy milyen mostanában? plusz szerintem mindenki hallotta a pletykákat róla".

az érvelés tovább folytatódott volna, ha yeosang nem vág közbe. "mindkettőtöknek megvan a véleménye róla. hagyjuk ennyiben a dolgot, rendben?" alig hagyták el ezek a szavak a száját egy hangos puffanás hallatszot, amikor a fejét az asztalhoz ütötte (azonnal megbánta, mikor rájött, hogy a kávézóban szinte soha nem tisztítják az asztalokat), ugyanis a két fiú tovább folytatta a veszekedést, ezzel magukra vonva az összes kávézóban lévő figyelmét.

yeosang feladta azt, hogy békésen megegye az ebédjét, már éppen azon volt, hogy elmenjen, amikor hongjoong megpróbálta megnyugtatni a párost. eközben yunho és mingi hangosan nevettek, miközben videózták a veszekedést, hogy később majd zsarolni tudják a két fiút. jongho valahol a nagy káosz közepén volt, nyugodtan, senki nem szólt hozzá. ez mindig így volt. a káosz ellenére furcsa volt szétválasztani a két veszekedő barátot. nem tetszett nekik a helyzet, de remélték, hogy ez a furcsa társaság örökre megmarad és beégetik magukat egymás szívébe.

bár ma valami más történt. olyasmi, amire senki sem számított, de kevesen lepődtek meg rajta. egy halk kuncogás a mögöttük lévő asztaltól. san.

jongho volt az első, aki megszólalt. "mennyit hallottál?" újabb nevetés. ez könnyedebb volt. fényes. őszinte. bájos. wooyoung így írná le. "próbáltam nem figyelni, de nehéz volt, mivel mindannyian üvöltöztetek". újabb kuncogás. "nem fáj a torkotok a sok kiabálástól?" idegesnek tűnt. mindannyian azok voltak valamilyen szinten. seonghwa bűntudatod érzett, ezért felajánlotta sannak, hogy üljön velük (végülis csak egy üres szék volt már).

san el akarta fogadni az ajánlatot, még meg nem látta wooyoung szikrákat szóró szemeit. kétségbeesetten kereste a kifogásokat, inkább ő, mint ők. nem éhes, nincs pénze, wooyoung. ahogy teltek a pillanatok érezte, hogy a fiú szemei egyre jobban égetik a bőrét. figyelmeztető jelzés, hogy ne fogadja el az ajánlatot. felállt és megállt velük szemben. "ah most fejeztem be az evést, talán legközelebb" dadogta, majd szó szerint kiszaladt a kávézóból.

wooyoung egy megkönnyebült sóhajt ejtett (csakúgy, mint az asztal többi tagja, akik elhitték a sanról szóló pletykákat), míg seonghwa idegesnek tűnt. "kár, reméltem hogy egy kicsit beszélhetek majd vele" sóhajtotta az étele felé fordulva, ezzel furcsa pillantásokat kicsalva a többiekből.

hát, ez is valami.