*Elizabeth szemszöge*

Amikor felnéztem megláttam Jimmy-t. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt mosolygós arca láttán.

- Minden rendben van, Beth? - kérdezte lágyan.

- Igen, csak egy kicsit elmélyedtem az olvasásban. - mutattam fel az újságot.

- A halál eseteket olvastad? - kérdezte szomorúan, miközben bezárta maga mögött az ajtót, ami miatt megint csilingelt a kis csengő.

- Igen. - húztam el a számat kelletlenül - Olyan sok. - sóhajtottam.

- Bizony. - bólogatott Jim, miközben elkezdte az árukat nézni és a helyére rakosgatni. 

Eltelt 1 óra, aztán kettő és végül három is, de még senki sem jött. Fura, hiszen ilyenkor szokott jönni például Maya néni vagy Rob bácsi, de egyikük sem jött. Ez felettébb furcsa. Zárva-Nyitva táblát is megnéztem és a Nyitva felé volt elfordítva, úgyhogy azt sem hihették, hogy zárva vagyunk. 

Aztán megint eltelt 2 óra, mire Jim feladta.

- Figyelj, Beth. Nyugodtan menj haza. Amúgy sem jönnek. Én addig itt el leszek. Pihenj egy kicsit otthon. - sóhajtott reményt vesztetten.

- Biztos vagy benne? - kérdeztem aggódva - Én még szívesen itt ülök a munkaidőm lejártáig, sőt még tovább is.

- Nem kell, Elizabeth. - simogatta meg az arcomat - Menj nyugodtan haza. - adott egy puszit a homlokomra. Rég kaptam egy homlokpuszit, úgyhogy már el is felejtettem, hogy milyen jó érzés. 

- Akkor rendben. - álltam fel, miközben a kabátomon húztam fel a cipzárt - Majd holnap jövök, Jim.

- Rendben, Beth. Szia!

- Szia! - köszöntem el, majd útnak indultam. 

Amikor hazaértem éppen hallottam, ahogyan anyám egy óriásit nyög. De jó! Elkaptam azt a pillanatot, amikor anyám és apám basznak. Jej! Gyorsan felslisszoltam a szobámba, ahol ledobtam magam az ágyamra és egy párnába fúrtam a fejem. 

Már éppen félálomban voltam, amikor kicsapódott az ajtó és nehéz, férfi lépteket hallottam meg.

- Mit akarsz? - kérdeztem.

- Egy kis tiszteletet, Kisasszony! - mondta, miközben a hajamnál fogva húzott fel. Felsikoltottam, mire csak egy pofont kaptam - Ne ordíts, te kurva! - sziszegte az arcomba - Miért vagy itthon ilyen hamar? Tudtom szerint még nem ért vége a munkádnak? 

- Jim hazaküldött, mert nem jött senki. - mondtam fájdalmas hangleejtéssel.

- Na, és? Ott kellett volna maradnod!

- Megkérdeztem, de az mondta, hogy jöjjek haza. - sziszegtem, miközben próbáltam a hajamat kiszabadítani. Még erősebben elkezdte húzni, majd a szekrényemnek dobott. 

- Soha többé ne merj hazajönni ilyen korán! Értve vagyok?! - ordibált úgy, hogy szerintem a szomszéd meghallotta, hogy apám már megint felszívta valami szarságon az agyát.

- De hát ha azt mondta, hogy jöjjek haza! - ordibáltam én is.

- Ne feleselj nekem, ribanc! - verte bele a fejemet a szekrénybe. Olyan erővel csapódtam neki a tömör fának, hogy felszakadt a bőröm és elkezdett vérezni a halántékomnál - Még egy ilyen és megöllek! - kiáltotta, majd kiment maga után jó erősen becsapva az ajtót. 

Nagy nehezen feltápászkodtam a földről és átmentem a fürdőbe. Most nem is kaptam annyit, mint szoktam. 

Gyorsan elállítottam a vérzést, lefertőtlenítettem, majd egy kis gézlapocskát oda sebtapaszoztam. Visszamentem a szobámba, majd elkezdtem azon gondolkodni, hogy ez nem mehet így tovább. Még a végén tényleg megöl. Elhatároztam, hogy elszökök.

*Lucifer szemszöge*

Miközben az utcákon haladtam végig ordibálást hallottam egy házból. A képességeimnek segítségével láthatatlanná váltam és bementem abba a házba. Ott ült magatehetetlenül egy fekete hajú lány, akinek sejtéseim szerint az apja ordibált. 

- Még egy ilyen és megöllek! - ordibálta, majd maga után becsapva az ajtót elment. A lány felállt, majd átment a fürdőszobába és ellátta a halántékán lévő sebet, majd visszament a szobájába. Pár percig néma csend volt és azt hittem, hogy elaludtam, de nem lett igazam.

- El kell szöknöm... - suttogta. Ördögien elmosolyodtam. Ez kezd igazán érdekes lenni.

A csaj felállt, majd egy kontyba fogta a haját. Elővett egy méregzöld hátizsákot, majd elkezdett bele pakolászni. Rakott bele pénzt, kaját, italt, pillangókést és még egy csomó dolgot. Elkezdett levetkőzni. Megnyaltam ajkaimat, majd az alsóra ráharaptam. Amikor levette a pólóját felém kapta a tekintetét. Összehúzta a szemöldökét. Talán látna?! Hmm... Ez fura és érdekes is egyben.

Megrántotta a vállát, majd tovább öltözött. A nadrágját is levette. Vékony, formás lábacskái voltak; gyönyörű alakja; a domborulatai is szép nagyok voltak; és azok a nagy, kívánatos ajkak. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz vele. 

Felvett egy másik fekete farmert, aminek a színe már nem volt olyan fakó, valamint egy zöld felsőt és rá egy sötétkék, combközépig érő inget. amit nem gombolt össze. Lábaira felhúzta fekete bakancsát, majd a hátára a táskáját és végül kinyitotta az ablakát. Annyi volt a szar, hogy a másodikon voltunk. Már éppen ráakartam egy kicsit segíteni, amikor könnyedén átugrott az ablakától alig 1 méterre lévő fára és majdnem lecsúszott onnan, de megkapaszkodott egy ágban. Egy mozdulattal leugrott onnan, majd a kertes ház hátsó udvara felé vette az irányt. Ott várta két bazinagy kutya. Már éppen elakartak kezdeni ugatni, amikor elővett egy közepes méretű zacskót. Egy kicsit meglengette, mire a kutyák megszelídültek és a földre feküdtek.

- Jó kutyik. - suttogta, majd kiöntöttem eléjük a tartalmát. Valami fura kutyakaja volt, de inkább nem akartam tudni, mert a szaga rosszabb volt a halálénál is. Én már csak tudom. Elszlalomozott a kutyák mellett, majd átugrott a kis, fehér kerítésen és útnak eredt. Befutott az erdőbe. Azt kell mondanom, hogy gyors volt. Nagyon gyors. Úgy ment az erdőbe, mintha ismerte volna minden egyes kis szegletét. Tudta, hogy hol van medvecsapda és hol nem. Én is majdnem beleléptem egybe, de szerencsére valami egy másik irányba vezérelt. Először nem akartam hallgatni a kis belső hangomra, de végül engedelmeskedtem és nagyon jól jártam. 

Meghallottam a kutyák ugatását, mire a lány ijedten nézett hátra, majd tovább szaladt előre. Egyszer csak felbotlott egy ágba és láttam, hogy a bokáját fájlaltatja. Ez így nem érdekes. Elkapják és utána hazaviszik, megverik vagy esetleg megölik és annyi a szórakozásomnak. Odamentem hozzá, majd meggyógyítottam a lábát. Amikor észrevette, hogy már nem fáj kezdeti meglepődöttsége hamar elillant, mert már egyre közelebb hallottuk a kutyák hangját. Felállt, majd tovább indult, de most óvatosabb volt, mint eddig. 

Már legalább 20 perce futottunk, de a kutyákat még mindig lehetett hallani. Egyszer csak az egyiknek a vonyítását lehetett hallani. A lány szemei szomorúságot tükröztek. Biztos sajnálta szegény állatot, de azért tovább futott, mire egy tóhoz értünk. 

- Francba! - sziszegte, mert előttünk már csak síkság volt és nagyon messze lehetett már csak látni megint erdőt. De szerencséjére nagy volt a fű, amiben lebukott, majd kúszva ment tovább. Én lazán sétáltam mellette. 

Egyszer csak egy puska hangját lehetett meghallani és elment mellettem egy golyó. Ijedten mentem arrébb, hiszen lehet, hogy láthatatlan vagyok, de akkor is megsebezhetnek. Az meg már egy másik dolog, hogy halhatatlan vagyok. Inkább kihagyom ezt a csodálatos érzést. A lány még jobban lebukott és az arca már a földön volt. Egy időre megállt.

- Hol vagy, kis kurva?! - hallottam meg az apja hangját, majd a fű susogását - Gyere elő! Hiszen úgy is megtalállak ha akarod, ha nem! - még mindig nem akartam, hogy vége legyen ennek a menekülésnek, ezért egy mozdulattal eltörtem a pasinak azt a kezét, amiben a puska volt - Baszki! - ordibálta, miközben letérdepelt. A lány hátra nézett, majd amikor meglátta szenvedő apját tovább ment, csak most gyorsabban. 

Kb. 35 perc múlva már az erdőben voltunk és porosan, koszosan, sárosan ment tovább a lány. Egy törölköző segítségével próbálta az arcáról leszedni a sok földet, de nem nagyon sikerült neki, ezért csak hanyagul eldobta azt. Egy nagyon bokros részhez értünk, ahol végül letáborozott. Sóhajtva ült le és elővett egy cigarettát, amit meggyújtott, majd elkezdte szívni. Hogy mi a jó benne?! Azt én nem tudom. De a mi világunkban senki sem szív cigarettát, mert semmi értelme. Máshogy is le lehet vezetni a feszültséget. Például szexel.

Elszívott két slukkot, majd fáradtan feküdt egy kőre.

- Kényelmetlen. - panaszkodott, majd próbálta magát kényelmes pozícióba tenni, de nem sikerült. Segítettem volna neki, de akkor az túl feltűnő volna és emberi szokásokhoz híven azt hinné, hogy egy szellem kószál körülötte. 

- Jaj, Zoey! - sóhajtott, miközben felült - Drága hugicám. Úgy örülök neki, hogy már nem itt kellett felnevelkedned. - érdeklődve ültem le vele szembe. Rám emelte a tekintetét - Remélem, hogy te segítesz. Vagy csak lehet, hogy képzelődöm. - rántotta meg a vállát - De akárki is csinálja köszönöm. - mosolyodott el, majd beállt a csend. Egy farkas hangja szelte át a hideg, tavaszi estét. Ijedten kapta fel az eddig lehajtott fejét, majd újra a hátára vette a táskáját és tovább ment. Most már óvatosabban, hogy ne vonja magára a figyelmet. Halkan próbált meg sétálni, ami többé-kevésbé sikerült is neki. Egy bokor kezdett el mozogni. Ijedten ölelt át egy fát, mire a bokorból kiugrott az állat. Egy kis nyúl volt - Ezt nem hiszem el. - sóhajtott fel - Hülye erdő. Hülye élet. Hülye világ. Hülye apám és anyám, akik miatt menekülnöm kell. Hülye Zoey, aki csak úgy fogta magát és meghalt. Hülye én, hogy még élek. - szitkozódott, miközben tovább indult - Hülye Isten, hogy megteremtett. - egy pacsit csajszi - Az sem érdekelne most ha Lucifer vagy maga a Sátán mellett lennék csak ne itt. - ezen a kijelentésén meglepődtem. Akkor szívesen lenne mellettem?!

- Lucifer. - hallottam meg egy mérges hangot mögülem. Megfordultam és megláttam Mazikeen-t.

- Maze! Örülök, hogy megjöttél. Már vártam rád. - kezdtem el közeledni felé.

- Ezért vállalj felelősséget. - mutatott az előttünk bandukoló lányra.

- Én nem is csináltam semmit. - védekeztem - És most ezt tök őszintén mondom.

- És én ezt el is higgyem. - fonta keresztbe a karjait mellei előtt.

- Na, Maze! Csak még egy kicsit hadd játszadozzam és utána visszamegyek. Kérlek. - vetettem be a kiskutya szemeket. Először komolyan nézett rám, majd sóhajtott egyet megadóan.

- Rendben. De! - gondoltam, hogy ez lesz - Szemmel tartalak. - mutatott rám fenyegetően.

- Rendben. Köszi. - azzal megfordultam és a lány után mentem. 

Még fél óra múlva is ment, de már az a kevés innivaló elfogyott, amit hozott magával. Fáradt és nyűgös volt, valamint már a haldoklás szélén áll. 

- Te ott fent! - mutatott az ég felé - Ha még egyszer ilyen életet adsz nekem, akkor kitekerem a nyakadat. - mondta fenyegetően, de ebben a helyzetben még én sem vettem komolyan. Miközben a csillagos eget kémlelte egy farkas termett előtte, majd a még megjelent 4. Ijedten nézett a szürke jószágokra, akik éhesen vicsorogtak a fekete szépségre. A lány elkezdett futni egy másik irányba és a farkasok követték. Ezen a jeleneten elkezdtem nevetni. Mazikeen csak kelletlenül megforgatta a szemeit. 

- Maze! Na! Ne legyél már ilyen fapofa. - bökdöstem meg az oldalát. Halványan elmosolyodott, majd újra komor lett. 

- Menjünk inkább. - indult el az össze-vissza szaladgáló lány felé. Mosolyogva felsóhajtottam, majd én is tovább mentem. A lány végül gyorsan megmászott egy magasabb fát, amire kényelmesen letelepedett.

- Jobb, mint a kő. - állapította meg, amikor egy magasabb ágon elfeküdt. Alatta a farkasok ugráltak és próbálták elérni a lányt, aki pedig csak nyugodtan henyélt a fán. 

- Lelökhetem? - kérdeztem reménykedve.

- Nem. - felelte határozottan - Ha megmered tenni, akkor eltöröm az ujjaidat. - mondta, miközben egy fa tövében letelepedett. 

- Most miért kell ezt a lányt néznünk, amikor nem is szórakozhatok vele? - kérdeztem durcásan, miközben én is leültem. 

- Mert érzek benne valamit. Valamit, ami nem hagy nyugodni. - állapította meg a fán fekvő csajt vizslatva.

- Akkor nem csak én érzem... - motyogtam.

- Nem. - válaszolta, miközben lehunyta a szemeit. Én is követtem a példáját és elkezdtem aludni, hiszen a farkasok is letáboroztak a lány alá és biztos, hogy nem fog lejönni onnan a feketeség sem, addig ameddig nem mennek el. Pár perc múlva már az igazak álmát aludtam.

~Következő nap~

Arra keltem, hogy valami nagyon süti az arcomat, ami már szinte leégett. Elfeküdtem és megéreztem az árnyékot. Kinyitottam a szemeimet és egy erdőben találtam meg. Mi a...

Ja! Most már tudom! Azt a csajt követtük, aki... MÁR NEM FEKÜDT A FÁN!

- Maze! - ordítottam, miközben felálltam és elkezdtem körbe-körbe járkálni.

- Mi van? - kérdezte álmosan. 

- Hol a csaj? - ekkor kiszállt minden álmosság a szeméből és Ő is elkezdte keresni, de nem ment. Nem találtuk. Elkezdtünk egy általunk jónak talált úton menni. Egy kikövezett út volt és szerintünk ugyanezen ment el a lány is, akinek fogalmunk nincs a nevéről - Hol a faszomba van?! - kérdeztem idegesen, hiszen már egy jó ideje mentünk, de még semmi nyomot nem találtunk arra, hogy errefelé ment volna. 

- Nem lenne egyszerűbb megkérdezni az erdő banyáját? - kérdezte, miközben tovább ment.

- Tényleg. - csaptam homlokon magam - És Ő hol van?

- A faszom se tudja. - rántotta meg a vállát.

- Szuper. - morgolódtam. Aztán eszembe jutott valami - A köves út vezet a helyre, amelyet keresel. Ezt mondta egyszer nekem a banya.

- Aha.... Már legalább fél órája megyünk, de még fán kívül nem találtunk mást. - mutatott körbe. Egyszer csak egy női sikoltást lehetett hallani. Azonnal a hang irányába kezdtem el futni.

- A kibebaszott jó kurva életbe! - szitkozódott. Odamentem és láttam, hogy egy tüske állt bele. Egyszerűen kihúzta, de láttam rajta, hogy fájt neki. Megfogtam a kezét és próbáltam enyhíteni a fájdalmán. Hát ez elég furcsán nézett ki - Tudom, hogy itt vagy. - mondta, miközben az arcomhoz kezdett el közelíteni a kezével. Maze egyszerűen belenyomta az ujját a sebbe, ami újra elkezdett szörnyen fájni neki. 

- Te meg mi a jó büdös francot csinálsz?! - kérdeztem idegesen felállva. Megfogta a csuklómat, majd behúzott egy átjáróba, ami visszavezetett minket a birodalmamba. A csuklómra rakott egy ezüst kereszt karláncot - Ez mi? - kezdtem el vizsgálni.

- Ameddig ez rajtad van nem mehetsz le az emberek világába. - felelte szárazon, majd elment. Felnevettem.

- Mintha ez megtudna állítani. - megpróbáltam letépni, de nem ment, mert egy erős áramütés ért - A faszba! - szitkozódtam, miközben leültem a trónomba. Magam elé gyűjtöttem egy csomó fekete ködöt, majd megparancsoltam neki, hogy mutassa a lányt. Először Maze-t mutatta, de átváltott a másikra. A lába már be volt kötözve, de... sírt. Valamilyen okból kifolyólag elszorult a szívem, ami eddig egy nőért sem dobogott, most pedig... Ez furcsa. Utálom ezt az érzést. Inkább kikapcsoltam a 'TV-met' és sóhajtva hátradőltem. 

~4 nap múlva~

- Maze! - könyörögtem a lánynak - Leakarok menni. Kérlek. - néztem rá kétségbeesetten. Az elmúlt napokban végignéztem azt, ahogyan átverték a lányt, akit követtem. De nem csak átverték, hanem meg is erőszakolták. Nem is egyszer. Nekem pedig végig kellett néznem. Vagyis nem volt muszáj, de meg kellett azoknak az embereknek az arcát jegyeznem, akiket muszáj megölnöm.

- Miért? - kérdezte sóhajtva.

- Tudod Te, hogy mi történt azzal a lánnyal? 

- És mit akarsz tenni vele? - kérdezte idegesen.

- Mazikeen! Tudd, hogyan kell beszélni az Uraddal! - szóltam rá tekintélyt parancsoló hangon - És amúgy is. Neked, ahhoz semmi közöd. - köpködtem a szavakat megvetően. Már egy ideje kezdett idegesíteni, hogy nem enged el és a saját Urát fogva tartja. Megforgatta a szemeit, majd elengedett. Azonnal nyitottam egy kaput és átmentem az emberek világába. Pontosan odamentem, ahol volt a lány. Megint egy erdőben. Meggyötörten, összetörve sírt egy fa tövében.

- Ezt nem hiszem el. - sírt tovább - Hol vagy Megmentőm? - kérdezte fájdalmasan - Nem akarok szenvedni. Túlságosan is fáj ez már nekem. Egyszerűen csak.... csak.... - itt megakadt.

- Megakarsz halni. - jelentettem ki. 

*Elizabeth szemszöge*

Ijedten kaptam a mellettem álló személyre a fejemet. 

  - Mi a neved halandó? - kérdezte meg az előttem tornyosuló srác. Éjfekete hajával, sötét szemével, amely olyan, mint egy feneketlen kút, hófehér bőrével és sötét szárnyaival egyáltalán nem keltett bennem félelmet. Sőt! Minden olyan nyugodt volt.

 - Elizabeth Robertson. - válaszoltam halkan. 

 - Rendben! Mostantól a neved Ashley! - mutatott rám - Szeretnél a Hajnal Fia, Lucifer mellett lenni az idők végezetéig? 

- Én csak egy elveszett lélek vagyok. Mit vár? Mit mondjak? - néztem fájdalmasan a szemeibe - A családom kitagadott. Az út során többször is megerőszakoltak. Farkasok kergettek meg és félelemben kellett élnem. 

 - Mondd, hogy igen. - húzta végig a mutatóujját arcélemen - Szeretnél a Hajnal Fia, Lucifer mellett lenni az idők végezetéig? - kérdezte meg újra. 

 - Igen... - motyogtam elbűvölten. Akkor még nem tudtam, hogy ez mit jelent, de nem telt el sok idő, mire megtudtam.