Az éjszaka mondjuk úgy, hogy egy szemhunyásnyit sem aludtam. Forgolódtam, járkáltam a szobában fel-alá, hímeztem, olvastam, de semmi nem kötött le vagy álmosított volna el. Ezért már kora hajnalban - ilyenkor még Aemond is aludt - gondoltam, hogy előkészítem a félszemű fiú cuccait a hosszú útra.

Hajtogattam össze a ruháit, amiket kivettem a szekrényből, egy-kettőbe bele is szagoltam, hogy érezzem az illatát, és csak utána raktam el.
Külön kis kendőbe tettem ételt, amit összekötöttem, majd beleraktam a tarisznyába a ruhái tetejére.
Megtöltöttem pár kulacsot is, amit az étel mellé helyeztem el.
Azután kikészítettem neki a mai napi ruháit, hogy csak felhúznia kelljen őket.

- Cassandra... - motyogta Aemond.

- Mondd, szerelmem. - pillantottam fel a hímzésből, de a fiú nem szólt többet, csak elfordult a másik oldalára. Biztosan csak álmodott.

Eltelt egy kis idő, mire Aemond véglegesen felébredt. Felült az ágyon, nyújtózkodott egyet, majd kikelt, hogy készülődhessen. Meglepődött, amikor látta, hogy elő vannak készítve a cuccai. Hálásan rám mosolygott, adott egy puszit a homlokomra, és elkezdett öltözködni.

- Mindent összecsomagoltam, amire szükséged lehet: tiszta ruhák, étel és ital. - keltem fel nehézkesen a székből, a hasam alját fogva. - Még a ruhádat is előkészítettem, hogy csak felhúzni kelljen. - simítottam végig a hátán.

- Köszönöm! - mosolygott rám, miközben becsatolta a felsőjén a csatokat. - Csak nekem van ilyen csodálatos feleségem! - mondta elégedetten, mire én nevetve megforgattam a szemem.

- Reggelizel? - kérdeztem, közben Aemondot figyelve.

- Igen. - bólintott, majd összefogta azokat a tincseit, amelyek a szemébe lógtak, utána pedig felhúzta a szemkötőjét.

- Helyes. Egyébként sem engedtelek volna el reggeli nélkül. - vontam meg a vállam, miközben már én is átöltöztem.

- Akkor gyere, mert minél előbb indulunk, annál jobb. - karolta át a derekam, majd Aemond a vállára vette a tarisznyát, kezébe fogta a kabátját, és elhagytuk a szobát.

A reggeli síri csöndben telt. Ez egy kicsit zavaró volt, mert régen mindig jókat beszélgettünk, nevettünk közben, most pedig mindenki olyan csöndben van, hogy az ember szíve dobogását is hallani lehetett. Ráadásul nem is ül mindenki az asztalnál, ez már nem családi étkezés. Hiányoznak Aegon beszólásai, az Aemonddal való összetűzései a semmin. Helaena sincs itt, aki mindig jókat nevetett az öccse és a férje civakodásán, amikor nem értettek egyet. Alicent se mosolygott már annyit, mint régen, sőt, szinte semmit.

Reggeli után kikísértem Aemondot és Ser Cristont. Hosszasan öleltem a félszemű hercegemet magamhoz, majd egy szenvedélyes csókkal váltunk el egymástól. Sokáig fogtam a kezét, egészen addig, amíg csak elértem.

- Nagyon szeretlek és vigyázz magadra! - kiabáltam utána, mire ő bólintott, majd Vhagar elrugaszkodott a talajtól, és szárnya kapott.

Rettentően hosszú az út Harrenhalig. Ráadásul, ha sikerül is visszavenni, akkor szerintem Aemond maradni fog még egy pár napig ott, hogy helyre tegye a dolgokat. Pluszban még a visszaút is ugyanolyan hosszú, mint odafelé. Ez így együttvéve biztosan lesz két hétnél több, addig pedig bármi történhet. Ezért aggódom, hogy valahonnan kiszivárog a híre, hogy Aemond elment, ezzel védtelenül hagyta itt Királyvárat.

A semmittevés is rettentően zavar. Egyszerűen úgy tennék valamit, de nem tudok, ez pedig irritáló. Eddig volt mit csinálnom, de most már az sincs. Amióta Aegon az ágyat nyomja - most, hogy Aemond is elment -, így pedig aztán végképp nincs mit csinálnom, mert nincs, aki feladatot adna ki nekem, amivel leköthetném magam. Mert volt egy időszak, amikor pihenni nem tudtam a rengeteg munkától, most pedig bele tudnék halni az unalomba. A hímzés is már nagyon untat, az sem köt le úgy, mint régen, mert azt Helaena társaságában volt öröm csinálni, mindig jókat beszélgettünk közben, most pedig már ő sem kívánkozik a társaságomban - ahogy máséban sem - lenni. Bárcsak valahogy rá tudnám bírni az evésre és ivásra, hogy ne temetkezzen ennyire magába, hogy legalább egy kicsit visszanyerjük a régi Helaenánkat. Alicent is örülne, ha egy kicsit visszakaphatná a lányát.
Én pedig a leginkább azt kívánom, hogy bárcsak az egész életemet visszakaphatnám. A régi, jó életemet, amikor nem háborúk és viszályok között éltem, hanem békességben és nyugalomban. Tudom, sokat kérek, de ennek az egésznek meg sem szabadott volna történnie és akkor nem kéne ilyen nagy dologért imádkoznom.
Még egy éve sem vagyok itt Királyvárban, de már több eseményen mentem keresztül, mint Viharvégben tizenkilenc év alatt. Bár nem bánnám, ha ezeket az eseményeket jó emlékekként emlékeznék meg rá. Mondjuk az első pár hónapban még jók is voltak, onnantól kezdett romlani a helyzet, hogy Aegont megkoronáztuk, utána pedig az még fokozta, hogy Aemond megölte Lucerys herceget.

Hogy gondoltam-e arra, hogyha ez mind nem történik meg, akkor változatlan marad a helyzetünk és tovább élhettünk volna békésen, mint eddig? Gondoltam. Nap mint nap eszembe jut ez a gondolat, de hiába agyalok ezen, akkor sem változtat a történteken. Viszont hiába Viserys király a lányát, Rhaenyrát nevezte meg trónörökösnek, mégis meggondolta magát, hogy inkább első szülött fia, Aegon legyen a király. Ezt pedig Rhaenyra nem tudta elfogadni, ezért "trónbitorló Aegonnak" hívja féltestvérét. Azt is képtelen elfogadni, hogy nőt nem viselne el a nép a vastrónon, pedig ez mindig is így volt és ez így is fog maradni. Vajon még régen miért nem Rhaenyst választották meg örökösnek Viserys helyett, amikor ő volt az idősebb? Mert nő volt. Ezért nem is értem, hogy ez miért nem fér Rhaenyra fejébe? Miért nem tudja elfogadni, hogy II. Aegon a király? És tulajdonképpen pont ezért háborúzunk, mert Rhaenyra tombol, hogy Aegont koronáztuk meg helyette, pedig aztán ebben semmi törvénytelen nincs, ugyanis Aegont, mint első szülött fiú gyermeket, őt illeti a trón.

Közben találtam magamnak egy remek elfoglaltságot. Ez pedig nem más, mint a Jaehaerával való bújócska. Először nem akartam játszani, mert terhesen én nem igazán tudok futkorászni és bújni, de aztán mégis beadtam a derekam, ezért megegyeztünk abban, hogy csak ő bújik, én pedig csak keresem.

- Jaehaera! - kiabáltam a lány nevét. - Most már előbújhatsz, te nyertél!

- Bú! - ugrott elő váratlanul, mire én a szívemhez kaptam a kezem.

- Jajj istenem! Jaehaera, bújócskáról volt szó, nem ijesztgetésről. - csóváltam a fejem, de ő csak nevetett.

- Ne haragudj, Cassandra néni. - kuncogott, mire én megsimogattam a fejecskéjét, majd egy puszit nyomtam rá.

- Jól van, semmi baj. Még egyet bújhatsz, de utána sipirc fürdeni, rendben? - cirógattam meg az arcát, mire ő bólogatott, és elszaladt.

Ebben a lányban rengeteg energia van. Mondjuk egy kicsit sem bánom, mert lefoglal. Amióta Helaena teljesen magán kívül van, azóta én törődöm a lánnyal, meg Aemond, de én azért többet vagyok vele, amióta a félszemű fiú meg lett nevezve arra, hogy a király nevében uralkodjon. Pedig Jaehaera nagyon kötődik Aemondhoz, ő most mégsem tud olyan sokat vele lenni, de amikor tud, akkor azért ő is rengeteget besegít.