Úgy látszik, jött a kis fattyú, hogy behódoljon Viharvég urának. Csakhogy ezzel elkésett, nem is kicsikét. Ezért kíváncsi is vagyok, hogy mivel fog előállni, amivel elérheti azt, hogy Borros nagyúr Rhaenyra oldalára álljon.
Amikor pedig rám nézett, megláttam a szemében a meglepettséget, de még a félelmet is. Most nincs itt az anyja, hogy megvédje.

- Borros nagyúr! - szólította meg Lucerys a székében ülő férfit. - Üzenetet küldött neked édesanyám, a királynő.

- A mai nap folyamán már egy király küldöttét is fogadtam. - mondta hűvösen Borros nagyúr. - Akkor melyik is? Király vagy királynő? Mintha a Sárkányok házát nem tudnád, ki vezeti. - nevetett jóízűen. - Na és mit üzent az anyád?

A fattyú felemelte a levelet, amit az egyik őr el is vett tőle, és átadta Viharvég urának. Csakhogy Borros nagyúr nem az az ember volt, aki éppen tudott volna olvasni.

- Hol az az átkozott mester? - csattant fel a férfi, mire a mestere elő is lépett. Feltörte a pecsétet, elolvasta a levelet, majd ura fülébe suttogta a levél tartalmát. Erre Borros nagyúrnak összeszűkültek a szemei az idegtől. - Emlékeztet engem az atyám esküjére? Aegon királynak tartozom a támogatásommal, mivel Aemond herceg elvette feleségül a lányomat! De ha megteszem, amire anyád utasít... elveszed-e az utolsó szem lányomat, fiú?

- Nagyuram, én nem házasodhatok. Feleségül kell vennem Rhaena unokatestvéremet. - felelte Luke, majd rám nézett.

- Tehát akkor üres kézzel jöttél... Menj haza, kölyök, és mondd meg annak a szajha anyádnak, hogy Viharvég ura nem holmi kutya, akinek elég füttyentenie egyet, hogy rávesse magát az ellenségeire! - mondta felháborodva. Az én arcomra pedig egy olyan elégedett mosoly ült ki, amit nem mindig látni nálam.

- Közlöm válaszodat a királynővel, nagyuram. - bólintott a kis fattyú, és készülni kezdett elmenni.

- Várj! - szólítottam meg, mire ő megtorpant, és visszafordult. - Strong nagyúr... - erre Lucerys visszább lépett pár lépésnyit. - Komolyan azt képzelted, hogy majd szabadon repkedhetsz, és megpróbálhatod büntetlenül elbitorolni a bátyám trónját?

- Nem harcolok veled! Hírvivőként jöttem ide, nem harcosként. - rázta meg a fejét.

- A harc nem jelentene kihívást. - feleltem lekezelően. - Nem. Azt akarom, hogy szúrd ki a szemedet! - vettem le a szemkötőmet, ezzel megvillantva a kék zafírt a szemem helyén. - Fizetségként az enyémért. Egy is megfelel - vettem elő a tőrömet, majd azt ledobtam elé. -, nem vakítanálak meg. Majd odaadom ajándékba az anyámnak.

- Nem! - jelentette ki határozottan, mire bennem egyre jobban forrni kezdett a vér.

- Akkor nem csak áruló vagy, de gyáva is... - mondtam hidegen.

- Ne itt! - szólt ránk Borros nagyúr, de engem annyira elkapott a bosszú, hogy meg se akartam hallani a férfi szavait.

- Add ide a szemed, vagy én veszem el, fattyú! - indultam meg a herceg felé, miközben felkaptam a tőrt a földről. Erre Lucerys előhúzta a kardját.

- De nem az én csarnokomban! - kiáltotta Viharvég ura, mire én megálltam. - A fiú küldöttként érkezett, nem óhajtok vérontást a kastélyomban! Kísérjétek vissza a herceget a sárkányához, gyerünk! - parancsolta, mire a fattyú visszacsúsztatta a hüvelyébe a kardját, és elindult kifelé. Én is eltettem a tőrömet, majd visszahúztam a szemkötőmet.

- Nagyuram, engedélyt kérnék a távozásra. - fordultam Borros nagyúr felé.

- Nem az én dolgom megmondani neked, mit tegyél, amikor nem az én házamban vagy. - vonta meg a vállát a férfi, én pedig futva indultam el a kijárat felé.

Odakint addigra már hatalmas vihar tombolt. Egy pillanat alatt eláztatott, mire Vhagarral szárnyra kaptunk. Az ég is dörgött, ami olyan hangos volt, mintha hordókat gurítottak és törtek volna szét. Ezeket villámlás követte, amik bevilágították a sötét eget. Nehéz lesz ilyen időben megtalálni a kis fattyút, de nem adom fel, most megfizet azért, amit velem tett. Tönkre tette az életemet, jogom van az övét is tönkre tenni.

Aztán megpillantottam kicsit távolabb tőlem, egy jóval kisebb méretű sárkányt. Most megvagy, fattyú.
Üldözőbe vettem a célpontot, amit próbáltam megkaparintani, de ez a rossz idő megnehezítette ezt. De aztán Vhagarnak majdnem sikerült a karmai közé kaparintani a kisebb sárkányt, de annak éppen sikerült kirepülnie előle.

- Látlak téged! Ilībōños (Fattyú)! - nevettem gonoszan. - Gyerünk, Vhagar, kapd el! - biztattam a sárkányt.

Lucerys talált magának egy egérutat, amivel egy kis időt nyert magának. Ugyanis berepült a hasadék közé, kihasználva azt, hogy Vhagar nem fér be oda, így ott nem tudom követni.
Felrántottam az irányítóköteleket, hogy emelkedésre bírjam a sárkányomat, és felülről kezdtem kémlelni a hasadékot, hogy a fattyú mikor tervez kirepülni onnan.

- Jemēla gēlȳni enkā. Taoba (Tartozol nekem még egy adóssággal. Fiú)! - kiabáltam nemes valyrul a szakadó esőbe.

Aztán egyik pillanatról a másikra Lucerys támadott a bal oldalról. Sárkánya, Arrax tüzet köpött Vhagar fejére, amire az öreglány megrázta a fejét, és átvette az irányítást.

- Ne! Ne, ne, ne! Vhagar, ne! Daor! Szolgálj, Vhagar! Szállj fel, Vhagar! - próbáltam visszavenni az irányítást, de most fordult elő először, hogy nem tudtam.

Felszálltunk a felhők fölé, ahol világosság volt és az eső sem esett. Csakhogy Lucerys feltűnt váratlanul az egyik felhő mögül, Vhagarnak pedig ennyi elég is volt, hogy bekapja a kisebb sárkányt.

- Vhagar! - kiáltottam fel. Lenéztem, és láttam, ahogy Arrax maradványai valahol földet érnek.

Leszálltam, hogy lássam hol értek földet, majd amikor megpillantottam a sárkány fejét és nyakát, egyik szárnyát itt, a másikat ott, akkor lehuppantam Vhagar hátáról, hogy jobban megnézhessem.

Felvettem egy partra sodort botot, amivel megemeltem az egyik szárnyat, és megláttam alatta Lucerys félig megmaradt felsőtestét - a többi része valószínűleg már Vhagar gyomrában volt.

A szívem hevesen dobogni kezdett a látványtól, a gyomrom pedig összeszorult.
Amikor Alysszel végeztem, nála nem éreztem ilyet utána, most pedig... most pedig úgy érzem, hogy ki tudnám adni magamból a tegnapi vacsora tartalmát - reggel nem reggeliztem, hanem egyből Viharvégbe jöttem.

Leültem az egyik sziklára, lekaptam a szemkötőmet, és a tenyerembe temettem az arcom. Szörnyeteg lettem... Egy félszemű rokongyilkos...

Nem kéne sajnálnom azt, amit tettem... de nem is sajnálom... Akkor mi ez az érzés? Nem sajnálom, de mégis valami nem hagy nyugodni. Lehet az, hogy nem is azt vettem el tőle, amit valójában akartam? Nem tudom...