Aemond

Most, hogy Rhaenyráék végre elmentek, végre megvalósíthatom a tervem. Arra kell egyedül várnom, hogy beesteledjen és kiosonhassak itthonról. Viszont akkor kell elmennem, ha Cassandra már mélyen elaludt és biztos vagyok abban, hogy nem fog neki feltűnni, hogy nem leszek mellette az ágyban. Ez lehet, hogy sokáig fog tartani, mert mire ő elalszik, az rengeteg idő lesz. Akkor majd valahogy megpróbálom meggyőzni, hogy feküdjön le egy kicsit előbb aludni.

Anyám szobájában voltunk, miután hazaértünk, és beszámoltunk neki a mai vadászatról.

- ...és akkor a szarvas megmutatta magát. - mesélte nagy beleéléssel Cassandra a mai vadászatot. - Csodálatos volt és hatalmas. Gyönyörű fehér szőre megcsillant a napfényben, miközben a szemei olyan kéken virítottak felénk, mint a gyémánt. Az agancsáról pedig ne is beszéljünk. - próbálta még mindig feldolgozni a ma látottakat. Cassandra annyira megilletődött a szarvastól, hogy még mindig nem tudta, hogy ez a valóság, vagy csupán csak álmodik.

- Miért nem hoztátok haza? - kérdezte meglepődve édesanyám.

- Én is mondtam neki. - forgattam meg a szemem, mire Cassandra szúrós pillantásokkal jutalmazott meg.

- Ritka példány lehetett, nem hiszem, hogy lenne belőle még egy. - rázta meg a fejét. - Jobbnak láttam, ha élve hagyjuk.

- Aegon második neve napján is láttak egy fehér szarvasbikát. - gondolt vissza anyám, és kellemesen elmosolyodott.

- Tényleg? - lepődött meg Aegon.

- Igen. - bólintott anyám. - Atyád azt akarta ajándéknak, de addigra már nyoma veszett, mire elindultak, hogy levadásszák. - sóhajtott.

- Akkor tényleg levadászhattuk volna. - fordult a bátyám felháborodva a feleségem felé, mire Cassandra megcsóválta a fejét.

- Megmondtam, hogy miért nem akartam levadászni. - emlékeztette Aegont Cass.

- Pedig meg lett volna a második nevem napi ajándékom. - sóhajtotta bátyám csalódottan.

- Biztos kaptál valami mást. - tárta szét a karját a lány.

- Őszintén? Nem emlékszem. - nevetett Aegon. - Pedig akkor még nem is ittam. - tette hozzá, a mutatóujját felemelve.

- Senki nem emlékszik a második neve napjára, bátyám. - ráztam meg a fejem.

- Nem megyünk lefeküdni? - kérdezte Cassandra, miközben a fejét ráhajtotta a vállamra.

- Álmos vagy? - vontam fel a szemöldököm, mire Cass bólintott. Ez jó jel... - Akkor mi most elmegyünk és nyugovóra térünk mára. - keltem fel a kanapéról, adtam anyámnak egy puszit, és a feleségemmel elindultunk a szobánk felé.

Cassandrával lefürödtünk mind a ketten, majd ágyba bújtunk. Én természetesen nem aludtam, csak vártam, míg a lány elalszik.
Cassandra közelebb bújt hozzám, a lábát átdobta az én lábaimon, a kezét pedig a hasamon, miközben a fejét a mellkasomon pihentette. Nem kellett sok és már aludt is. Még egy kicsit várok, hogy biztosan mély álomban legyen, utána pedig megpróbálom lehámozni magamról.

Miután megbizonyosodtam róla, hogy Cassandra valóban mélyen alszik, lassú mozdulatokkal megpróbáltam észrevétlenül kikelni alóla. Ez egy kisebb problémát adott, mert azóta százszor rosszabb lett a helyzet, de sikerült kikelnem az ágyból anélkül, hogy felébresztettem volna. Annyi volt az egész, hogy átfordult a másik oldalára és aludt is tovább.

Visszaöltöztem a ruhába, amiben ma voltam, felkaptam a köpenyemet a kezembe, majd miután felhúztam a szemkötőmet, kiosontam a szobából.
Észrevétlenül elhaladtam az őrök mellett, majd igyekeztem minél hamarabb elérni a Sárkányvermet.

Amikor felültem Vhagar hátára, akkor egy pillanatra elgondolkodtam. Elgondolkodtam azon, hogy én ma este mit is fogok tenni. Határozott voltam, szóval nem féltem megtenni, mert meg kellett tennem, de ha belegondolok, akkor Alyshez rengeteg emlék köt... Jajj, nehogy most emiatt meggondoljam magam, úgyhogy jobban járok, ha ezeket most azonnal kiverem a fejemből. Cassandra mindennél fontosabb nekem, még Alysnél is, ő jelenti nekem a világot, úgyhogy nagyon megérdemli, hogy boldog legyen, és már csak a gyermek hiányzik ahhoz, hogy teljes legyen a boldogságunk.

Először a kis házhoz repültem el, ahol Alys általában a legtöbbet tartózkodik.
Leszálltam a sárkányom hátáról, majd elindultam a házikó felé. Először csak az ablakon néztem be, ahol megpillantottam a lányt az üst fölött, miközben azt kavargatja.
Mivel nem alszik, ezért ez megnehezíti a dolgom, de nem gond, van más ötletem is...

Bekopogtattam az ajtón, amit Alys nemsokára ki is nyitott nekem. Az arcára kiült a meglepettség, amikor meglátott, de aztán egy elégedett mosoly jelent meg a szája sarkában.

- Nocsak... - támaszkodott neki az ajtófélfának Alys. - Mi járatban erre, Aemond Targaryen?

- Bemehetek? - kérdeztem, mire a lány félreállt az ajtóból. Amikor beléptem, körülnéztem és láttam, hogy Alys elég otthonosan berendezkedett.

- És? Miért jöttél? - csukta be az ajtót, majd visszalépett az üst fölé. - Csak nem rájöttél így a hónapok elteltével, hogy jobb vagyok annál a viharvégi szukánál? - nevetett gonoszan, nekem pedig ökölbe szorultak a kezeim.

- Elég otthonosan berendezkedtél... - vettem jobban szemügyre a berendezést. - Más volt, mikor utoljára itt jártam.

- Elköltöztem otthonról. - vonta meg a vállát, majd beleszort valami virágot az üstbe. Háttal volt nekem, és ezt kihasználva halkan közelebb léptem a lányhoz, miközben elővettem a kötelet a köpenyem alól. - Na de arra nem válaszoltál, hogy... - kezdte, de ahogy a kötelet a nyakára szorítottam, az félbeszakította a mondatát.

Alys egyből a nyakához kapott, és megpróbálta leszedni magáról a kötelet, de azt olyan szorosan tekertem a nyakára, hogy az ujja nem fért volna be a nyaka és a kötél közé.
A lány nyaka lilulni kezdett, ahol a kötél szorította, majd szépen lassan a levegője is fogyni kezdett. Hallottam az utolsó levegővételét, majd összeesett a karjaimban.
Lassan leeresztettem a testét a földre, majd az arca fölé hajoltam, hogy biztosra menjek, hogy nem lélegzik már. Majd miután azt megnéztem, utána a pulzusát is, hogy tényleg biztosra menjek.

Meghalt... Sikerült megölnöm Alys Riverst. Kicsit nehezen hiszem el, hogy meggyilkoltam, de legalább véget ér minden szenvedés, mert az átok megszűnt.

Elhagytam a házat, de még mielőtt visszarepültem volna Királyvárba, el kell tüntenem a lány holttestét. Erre pedig nincs jobb megoldás, mint mindenestül lángokba borítani az egészet.

- Dracarys, Vhagar! - parancsoltam a sárkányomnak, akit nem kellett kétszer kérni, ő egyből felgyújtotta a kócerájt. Megpaskoltam a nyakát, majd felmásztam a hátára, és az égbe is reppentünk.

Amikor visszaértem Királyvárba, imádkoztam, hogy Cassandra aludjon.
Nagy szerencsémre úgy is volt. Megkönnyebülve öltöztem vissza hálóruhába, majd feküdtem is be a meleg takaró alá, Cass pedig már automatikusan odabújt hozzám.