Reggel, amikor felkeltem, még Aemond is ott feküdt mellettem az ágyban, pedig ő mindig előttem ébred és kel ki az ágyból, de most békésen szunyókált mellettem.
Elmosolyodtam, amikor megláttam, majd a könyökömre feltámaszkodva eltűrtem a haját az arcából, és adtam rá a egy puszit.

Érdekes, hogy amióta megbeszéltük, hogy barátok vagyunk, amíg nem tisztázzuk azt, ami közöttünk van, mégis a nászéjszaka óta egy szobán és egy ágyon osztozunk minden nap, minden éjszaka. Csak egymáshoz bújva tudunk elaludni, mert csak akkor tudjuk békésen végig aludni az egész éjszakát anélkül, hogy egyszer is felébrednénk.

- Jó reggelt, kék szemű hercegem! - suttogtam a fülébe, miközben az ujjammal végig simítottam az álla vonalán. Aemond lassan felém fordult, és kómásan elmosolyodott. - Hasadra süt a nap! - pusziltam meg az orra hegyén.

- Igen? - vonta fel csukott szemmel az egyik szemöldökét.

- Gyere, menjünk reggelizni. Éhes vagyok. - noszogattam drága kómás férj uramat. Aemond kinyitotta a szemét, majd feltámaszkodott a kezével, és megcsókolt. Csók közben végig térített az ágyon, miközben én beleakasztottam a kezem a nyakába.

- Nem szórakozunk egy kicsit előtte? - kérdezte, vággyal a hangjában, majd beleharapott a fülembe.

- Tudom, most csúnya leszek, de nem. - mondtam határozottan, mire a félszemű fiú felvonta a szemöldökét. - Éhes vagyok, nekem pedig az az első. - néztem rá komolysággal, ő pedig felmordult, és lemászott rólam.

- Ez tényleg csúnya volt. - kezdett el felöltözni, miközben én is kimásztam az ágyból, és a szekrényemben kezdtem kutakodni.

- Sajnálom, de nekem a hasam az első. - nevettem fel, mire Aemond megcsóválta a fejét.

Miután felöltöztünk, együtt hagytuk el a szobát, hogy elmehessünk reggelizni. Viszont az étkezőben egy hatalmas meglepetés fogadott minket. Rhaenyráék sehol. Nem ül senki se az asztalnál közülük, csak mi - Alicent, Otto, Aegon, Helaena és most Aemond és én.

- Hol vannak Rhaenyráék? - foglaltam el a helyem.

- Ma korán reggel visszautaztak Sárkánykőre. - sóhajtott Alicent, miközben összekulcsolta az ujjait.

- Hogyhogy? - kérdezte meglepetten Aemond.

- A kis jeleneted után Rhaenyra azt mondta, hogy visszaviszi a gyerekeket Sárkánykőre, utána lehetséges, hogy visszarepül sárkányháton. - közölte az asszony, mire Aegon arcán hatalmas mosoly terült szét.

- Milyen nagy kár. - motyogta a félszemű fiú, az orra alatt mosolyogva. Erre az anyja szúrós szemekkel nézett rá.

- Én a helyedben nem mosolyognék, fiam. - rázta meg a fejét Alicent. - Megkértelek előtte nap, hogy viselkedj. Betartottad? Nem.

- Jajj már, anyám! Nagyon jól tudod, hogy hiába kéred meg Aemondot, ő úgy sem bírja ki. - tárta szét a karját Aegon. - Csodálom, hogy estig kihúzta. - nézett rá az öccsére.

- És ez elég szomorú! - torkolta le fiait.

- De most legalább Cassandra is láthatta, hogy milyenek Rhaenyra fattyai. - komolyodott el Aemond, és az eddigi szórakozott mosoly helyét felváltotta a fintor és a gyűlölet.

- Elég most már! - csapott rá az asztalra felháborodva az asszony, mire Helaena és én összerezzentünk.

Ezután senki nem szólt semmit, csak csendben ült a helyén. Amikor pedig a szolgálól elkezdték felszolgálni a reggelit, akkor mindenki szedett magának és ugyanolyan csöndben enni kezdett.
Alicent egyszer-kétszer szigorú pillantásokkal nézett Aemondra - a fiú ilyenkor direkt nem nézett a szemébe -, de egyébként minden rendben volt.

Reggeli után Aemond, Aegon és én azt terveztük, hogy elmegyünk egyet közösen lovagolni. Én a férjemmel együtt viszek magammal íjat és nyilat, mert mi szerettünk volna vadászni, de az idősebb Targaryen fiú ragaszkodott hozzá, hogy ő csak nézze.

- De ha elijeszted a vadakat, még le is szúrlak! - fenyegette meg Aemond a bátyját, miközben meghúzta a hevedert a lován.

- Ne aggódj, öcsém, lakat a számon. - csinált úgy Aegon, mintha becipzározná a száját, majd felült a lovára.

Felpattant mindenki a lovára, majd kilovagoltunk a Királyi erdő felé, ahol általában sok vad szokott lenni.
A levegő kellemesen járt, a nap hét ágra sütött, szóval tökéletes volt az idő egy kis kiruccanásra.

- Itt jó lesz szerintem. - szállt le Aemond a lováról, majd kikötötte az egyik fa törzsénél, és körül nézett.

- És hol vannak a vadak? - kérdezte Aegon. - Nem azért jöttünk ide, mert itt sok van? - vakarta meg a fejét.

- Azokra várni kell. - készültem elő a vadászatra. - A vadászat az a türelem és a pontosság játéka.

- Így is lehet mondani. - bólintott a félszemű fiú, és leült a földre.

- Vadászni jöttünk, te pedig pihenteted a segged? - tárta szét a karját Aegon.

- Nem fogok végig állva maradni, amikor nem jön semmi állat. - rázta meg a fejét Aemond.

Aztán hallottunk egy reccsenést, amire mindenki felkapta a fejét. Aemond felpattant a földről, és egyből az íja után kapott, mire én is egyből felfegyverkeztem, Aegon pedig a szájára tapasztotta a kezét, hogy véletlenül se ijessze el az állatot.

Már kifeszítettem az íjam, úgyhogy már csak arra kellett várnom, hogy a vad elő bújjon.
Aztán az állat elődugta a fejét.
Még a lélegzetem is elállt, amikor megláttam, mert ilyet még nem láttam. Egy fehér szarvasbika volt.

- Ne... - suttogtam, mire a félszemű herceg leeresztette az íját - ahogy én is -, és meglepetten nézett rám.

- Cass, tudod, hogy ez a szarvasbika mennyit érne? Ez nem minden napos alkalom. - rázta meg a fejét Aemond.

- Akkor se! - mondtam határozottan, de igyekeztem csendben lenni, nehogy elijesszem ezt a csodálatos állatot. Aztán a szarvas meghallott minket, felénk kapta a fejét, majd egy pár pillanatig nézett minket, és utána elszaladt.

- Azt az eget! - vette el a szája elő a kezét Aegon, miközben az álla majdnem leesett a helyéről. - Anyának ezt ha elmeséljük! - örült meg neki, mintha még mindig kisgyerek lenne.

- Hát ilyet még én sem láttam. - ráztam meg a fejem megilletődve. - Ez olyan hihetetlen...

- Ezért kellett volna levadászni. - tette el a felszerelését Aemond. - Ilyet elhalasztani... - csóválta a fejét, majd eloldozta a lovát, és felült rá.

- Máris megyünk vissza? - vonta fel a szemöldökét Aegon.

- Nem, csak arrébb megyünk. - mondta az öccse, mire mi is felültünk a lovainkra, és elindultunk egy másik irányba.

Ez a szarvas valami eszméletlen volt. Mintha valami isteni csoda lett volna, hogy erre járt. Nagyon testes és izmos volt, az agancsa pedig hatalmas. A szőre gyönyörűen fehér volt, míg a szemei égszínkékek voltak. Páratlan szépség volt, nem hiszem, hogy még egy ilyen példány élne ebben az erdőben, úgyhogy ezért is szerettem volna, hogy élve maradjon.