Már egy nap eltelt a négyből. A mai napot egy kis íjjászkodással kezdtem. Lent voltam a gyakorló téren már egy pár órája, de még mindig nem éreztem úgy, hogy abba kéne hagynom. Most nagyon beleéltem magam, úgyhogy pont most nem kéne abbahagyni. Régóta íjjászkodom, szinte verhetetlennek érzem már magam. És éppen akkor találtam el a tábla közepét, amikor a félszemű herceg is megjelent.

- Ügyes lövés! - lépett mellém.

- Te nem akarsz lőni egyet, hercegem? - kérdeztem, miközben felé nyújtottam az íjamat.

- Egyet. - vette el tőlem azt, majd kivett a földön hevert táslából egy nyílvesszőt. Aemond hátra húzta a kezét, feszesen tartotta egy darabig, majd elengedte, a nyíl pedig beletalált az enyém mellé, a közepébe.

- Mióta tudsz ilyen jól lőni egy szemmel? - lepődtem meg.

- Megtanultam vele élni, ennyi a titka. - vonta meg a vállát. - Tessék. - adta vissza a kezembe az íjat.

- Milyen érzés egy szemmel látni a világot? - bukott ki belőlem ez a kérdés.

- Nem szeretem, ha ennyit kérdeznek a szememről. - nézett rám hidegen, mire én fülem-farkam behúztam.

- Ne haragudj, nem akartalak megbántani! - kértem azonnal bocsánatot.

- Nem tudhattad. - rázta meg a fejét.

- Cass! - kiabáltak, mire én a hang irányába kaptam a fejem, és megpillantottam a dühös húgomat közeledni.

- Mi a bajod? - tártam szét a karom értetlenül, amikor Ellyn már ideért. A lány megfogta a csuklóm, és elhúzott a herceg közeléből, hogy ne hallja, amit mond nekem.

- Mi bajom? - kérdezte, miközben a szemei lángokat szórtak. - Az, hogy próbálok a herceg társaságában lenni, de mindig kivel látom? - fejezte be, mire én megráztam a fejem. - Veled, Cass. Veled.

- És most ez a bajod? - nevettem el magam, mire Ellyn keze az arcomon csattant. Meglepetten néztem vissza a húgomra, mire ő a szája elé kapta a kezét.

- Cass, ne... - kezdte volna, de az én tenyerem szintén nagyot csattant az ő arcán. Ellyn az égő pontra szorította a kezét, miközben könnyes szemekkel nézett rám.

- Mit képzelsz magadról? - kiabáltam az arcába. - Azt hiszed, hogy mindig mindenki körülötted forog? Vagy majd te mondod meg, hogy ki társaságában lehetek?

- Utállak... - suttogta, közben csóválta a fejét, majd kitörtek belőle a könnyek.

- Utálj csak! Ha kell még jobban megutáltatom magam veled! - gúnyolódtam, amikor azt éreztem, hogy valaki hirtelen felkap és átdob a vállán. - Eressz el! - kapálóztam.

- Most jobb lesz, ha lenyugszol. - vitt el Aemond a húgom közeléből.

- Tegyél le! - kiabáltam. A félszemű herceg arrébb vitt, majd mikor már úgy érezte elég távolt vagyok a húgomtól, lerakott. Én egyből futásnak eredtem volna, de ő elkapta a derekam.

- Nem fogom hagyni, hogy szét verjétek egymást. - fogta le a kezeimet.

- Engedj el! Most! - próbáltam kiszedni a kezem a szorításából, de ő annál jobban szorította, ahogy én próbáltam kiszabadulni.

- Először nyugodj le! - nézett mélyen a szemembe, mire én mintha lefagytam volna. A tekintete csontig hatoló volt, amitől úgy éreztem kővé dermedek. - Nagyszerű. - engedett el lassan. Én egy hirtelen mozdulattal kikaptam a fiú tőrét a tokjából, és eldobtam, ami beleállt a céltábla közepébe. Aemondnak szinte feleszmélni se volt ideje, olyan gyorsan történt minden.

- Úgy tudtam gyors reflexekkel rendelkezel. - mondtam lekicsinylően.

- Csak ne becsülj alá! - csóvált a fejét rosszallóan. Én felvettem újra az íjamat, meg egy nyilat, de ezentúl egy almát is. - Nem kellett volna visszaütnöd. - mondta a herceg egy pár perc csend után. - Min vesztetek össze?

- Nem tartozik rád! - feleltem gorombán, majd feldobtam az almát, és gyorsan meghúztam az íj húrját, aztán elengedtem, a nyílvessző pedig teljesen eltalálta az almát úgy, hogy még a tábla közepét is eltaláltam. - Bocsáss meg, hercegem! A húgom csak féltékeny, hogy az ő társaságát nem keresed. - sóhajtottam. Leraktam az íjam, és megtöröltem a homlokom. - Ha most megbocsátasz, akkor elmegyek fürdeni. - mondtam, azzal otthagytam őt egyedül.

Nevetségesnek találom, hogy a húgom ilyesmi miatt képes volt így felfújnia magát. Nagyon jól tudja, hogy nem csak ő miatta van itt a herceg, hanem miattunk, de ő már teljesen beleélte magát, hogy a felesége lesz. Aemond még be se jelentette melyikünket választja, sőt, még csak egy napja van itt, de Ellyn már ha tehette volna szétterpesztett lábakkal várta volna az ágyában, mintha csak az övé lenne. Nem is ismeri, de ő állítólag olyan szerelmes. El tudom képzelni mennyire...

- Cassandra, egy pillanatra. - szólított meg atyám, mire én egy nagy sóhajtással visszafordultam.

- Igen, atyám? - álltam meg előtte.

- Igaz, hogy megütötted a húgodat? - kérdezte, én pedig elismerően bólintottam. - Miért?

- Mert megütött, atyám. - mondtam el az igazságot. - Ellyn teljesen kisajátítja a herceget, amikor pont te mondtad nekem, hogy töltsek el minél több időt Aemond társaságában. Erre ő felháborodva kijön utánam, hogy akárhányszor keresi őt, akkor mindig velem látja, én pedig kinevettem, hogy ilyen dolgon felkapja a vizet és megpofozott, én pedig visszaütöttem.

- De Ellyn nem tudja, hogy erre kértelek. - rázta meg atyám a fejét. - Még figyelmeztettelek is, hogy nem szólhatsz erről a húgodnak.

- Igaz. - sütöttem le a szemem. - De ha nem probléma, akkor most elmennék lefürödni. - mondtam, majd egy biccentés után otthagytam a gondolataival.

Ellyn biztos már árulkodott neki. Sosem bántottuk még egymást, de Aemond jelenléte teljesen kifordította magából. Egyszerűen annyira meg akar neki felelni, hogy őt válassza, hogy képes volt ilyen miatt megütni. De ráfázott, mert én nem hagyom magam olyan könnyen, még akkor sem, ha az imádott kishúgomról van szó. Mit képzel magáról? Jó, hogy nem öl meg az álmomban az éjszaka csak azért, hogy ő maradjon az egyetlen, aki maradt. Ezek után már ezt is kinézem belőle.