Amikor hazatértem Királyvárba, Aegon már a szobámban járkálva várt. Nem tudom, hogy mit keres itt, amikor egy szóval sem mondtam neki, hogy bejöhet, ráadásul itthon sem voltam, olyankor pedig még annyira nem szeretem, hogy az én magánszférámban tartózkodnak.

- Bátyám, téged ki engedett be? - dobtam le a kabátom a székre.

- Gyorsan haza értél, öcsém, aminek örülök. Legalább nem kellett annyit várnom, hogy beszámolhass a történtekről. - foglalt helyet Aegon a székben, és keresztbe tette a lábait, majd rám nézett. - Hallgatlak...

- Miért kéne elmondanom? - vontam fel a szemöldököm. Ki vettem a tőröm a tokjából, majd az asztalra tettem, ahogy a kardot is kivettem a hüvelyből, és neki támasztottam a falnak.

- Mert a bátyád vagyok. - vonta meg a vállát. - Másrészt pedig, hogy kíváncsi vagyok.

- Elmondtam neki. Most örülsz? - csóváltam a fejem, majd leültem én is a székbe, aztán elvettem a félbe hagyott könyvet az asztalról.

- És hogyan fogadta? Le is bírtál feküdni vele utána, vagy volt annyi eszed, hogy először megfektetted és utána mondtad el neki. - kérdezte kíváncsiskodva, mire nagyot sóhajtottam.

- Nem feküdtem le vele. - ráztam meg a fejem, de a könyvből egyszer sem pillantottam fel. - Nem is akartam lefeküdni vele, csak el akartam neki mondani, hogy ez van és kész.

- De azt mondtad, hogy egyrészről azért mész, mert elmondod neki, akkor a másik részről mi másért mentél volna oda? - tárta szét a karját.

- Meggondoltam magam. - nyaltam meg az ujjam hegyét, majd lapoztam egyet.

- Mi van veled, drága öcsém? - állt fel a bátyám a székből, kikapta a kezemből a könyvet, mire gyilkos pillantásokkal néztem rá. - Mostanában nem izgatnak a nők.

- Én nem te vagyok. - néztem rá unottan, mire Aegon legyintett.

- De Alyst akkor is megfektetted, ha volt rá alkalmad, most meg kihagytad. - ráncolta össze a szemöldökét értetlenül, majd olyan képet vágott, mint aki felvilágosult. - Csak nem egy másik nő van a dologban? Vagy inkább úgy kérdezzem: csak nem Cassandra van a dologban? - nézett rám, miközben egy perverz mosoly jelent meg az arcán.

- Fogd be! - csóváltam a fejem, de közben alig bírtam visszatartani a kitörni készülő mosolyomat.

- Aemond kicsi szíve szerelmes! - legyezte magát a kezével Aegon, mintha el akarna olvadni, majd elvett egy virágot a vázából. - Nézzük, hogy Cassandra szeret-e. - mondta, majd elkezdte lecsupálni egyesével a szirmait. - Szeret. Nem szeret. Szeret. Nem szeret... Oh, most megint szeret...

- Édes Istenem... - sóhajtottam, majd felkeltem a székből, és elővettem egy másik könyvet, mert a bátyám nem adta vissza az előzőt.

Szerelmes voltam. Őrülten szerelmes. Sosem hittem volna, hogy egyszer képes leszek így érezni. Pont én, akinek kőből van a szíve. Mindig is azt hittem, hogy ez az érzés engem sosem fog megtalálni, de tévedtem. Amióta megismertem Cassandrát, azóta úgy érzem, hogy értelmet nyert az életem. Eddig minden reggel úgy keltem fel, hogy legszívesebben véget vetnék mindennek, de Cassandra ezt az érzést megváltoztatta. Azóta úgy érzem, hogy ő érte érdemes felkelnem reggel. Hiába akar engem megleckéztetni, én még ennek ellenére se tudom kiverni a fejemből, pedig világosan megmondta, hogy nem jelentett neki semmit, ami Floris esküvője napján történt.

- És... szeret. - tépte le az utolsó szirmot Aegon. - Szeret téged, öcsém!

- Hm... - mordultam fel. Most komolyan higgyek egy virágnak? Ezt ő se gondolhatta komolyan.

- Most mi a bajod? Talán nem hiszed el? - tárta szét a karját, majd nekem dobta a csupasz virágnak a szárát.

- Inkább takarítsd fel a szirmokat, amiket ide leszórtál! - forgattam meg a szemem.

- Megtaláltad a szerelmet, de ő is megtalált téged. - rántott fel a karomnál fogva, majd táncolni kezdett.

- Te be vagy rúgva? - vontam fel a szemöldököm, miközben úgy néztem rá, mint egy őrültre.

- Bármennyire is hihetetlenül hangzik, de a viharvégi lányka esküvője óta nem ittam. - bólogatott komolyan.

- Tehát egy napja. - horkantam fel.

- Hát nem hihetetlen! - tárta szét a karját.

- De... De még mennyire. - forgattam meg a szemem.

- Na ugye! - csapta össze a tenyerét. Ő már sosem fog megkomolyodni? És még őt akarják királlyá koronázni, ha atyánk meghal, milyen jó vicc. Huszonhárom éves létére az esze olyan, mint a saját gyerekeinek. Lehet, hogy ők még értelmesebbek is nála, amilyen okosak hat és két éves létükre.

Cassandra

Már egy napja, hogy Floris elment. Próbálok valahogy lelkes maradni, de így, hogy olyannal vagyok összezárva, aki tiszta szívből utál, úgy nehéz lesz. Atyánk természetesen erre ügyet sem vesz, nem igazán érdekli, hogy Ellyn ki tudná kaparni a szemem, akárhányszor rám néz. Ő nem látja az ilyesmit, ha két testvér rosszban van. Azt tudja, hogy régen összevesztünk, de ő már annak a tudatában van, hogy régen kibékültünk. Na persze... És pluszba a temérdek munka is lefoglalja, ez a másik oka, hogy se hall, se lát.

A másik problémámnak neve is volt. Úgy hívták Aemond Targaryen. Rengetegszer gondoltam rá, ráadásul újból és újból a szemem előtt láttam az esküvőn történt jelenetet, amikor a vízben megcsókolt, végig simít az arcomon és a testemen, ahogy felvesz az ölébe. Olyan érzésem van ilyenkor, mintha újra megtörténne, a testemet átjárja a forróság, a hasamban pedig fura érzéseket érzek. Viszont ezzel együtt lepörög előttem az is, amikor azt mondom, hogy nem jelentett nekem semmit ez az egész. Szinte hallom a saját hangomat, ahogyan ezt mondom, és meglátom Aemond meglepett arcát. Ilyenkor újból magamat okolom, hogy miért mondtam ezt, miért nem tudtam végig gondolni, hogy mit fog ez jelenteni, ha most kimondom. Ezért voltam olyan hülye, hogy nem gondoltam át, hogy mit mondok, és hogy milyen nagy súlya és jelentősége van ennek az egész mondatnak, ezért kimondtam. Kimondtam, pedig nem kellett volna. Ezzel pedig elértem azt, hogy megbántottam őt, amikor egyáltalán nem ez volt a célom. Közelebb akartam hozzá kerülni, nem távolabb, de nekem sosem sikerül semmi, mert mindennek csak az ellenkezőjét csinálom, amiből sosem sül ki semmi jó. Pedig Aemond olyan fontos lett az életemben, hogy azt elmondani sem tudom. Olyan sok mindent megszerettem benne, hogyha azt most elmondanám neki, akkor bolondnak gondolna. Bár már lehet az vagyok, mert ő teljesen elvette az eszem.