Aemond

Otthon, mikor haza értünk, olyan letört voltam, mint még soha. Cassandra miért teszi ezt velem? Annyira rosszul esett, amikor azt mondta, hogy nem jelentett neki semmit a tegnap esti dolog, ami köztünk történt. Akkor miért csókolt vissza, ha nem jelentett neki semmit? Csak játszana velem? De miért, amikor semmi rosszat nem tettem ellene. Talán azért tenné, mert őt választottam a feleségemnek? De az is már egy hónapja, hogy történt, miért pont most akarna leckére tenni? Nem értem... Lehet valahol megvan a válasz erre a kérdésre, csak nem az én fejemben. Erre csak olyan magyarázat lehet, amit Cassandra ért, én pedig nem, ezért nem világos nekem ez az egész.

- Fiam, mi a baj? - kérdezte anyám, miközben végig simított a hátamon.

- Semmi, anyám. - feleltem semlegesen.

- Akkor mondd el, hogy mi történt? Amikor Cassandra megjelent, csurom vizes volt, utána pedig megjelentél te is, aki nem volt sokkal különb nála. - vonta fel a szemöldökét, mire sóhajtottam.

- Szerinted miért volt vizes, anyám? Aemond és Cassandra kiélvezték egymás társaságát a vízben. - szólt bele Aegon, mire anyámnak kitágultak a szemei, és ijedten rám kapta a tekintetét.

- Ugye nem, Aemond? - nézett rám hitetlenkedve.

- Dehogyis! - siettem a válasszal. - Nem történt semmi közöttünk. Cassandra csak sokat ivott és a vízben feküdt, én pedig azt hittem, hogy valami baja van, ezért utána mentem. - magyarázkodtam.

- Értem. - sóhajtott megkönnyebbülten anyám. - Aegon, te meg gondold meg, hogy miket beszélsz! - szidta le a bátyám.

- Én ezt találtam hihetőbb magyarázatnak, anyám. - vonta meg a vállát Aegon.

- Elég hülye magyarázatot találtál akkor. - forgattam meg a szemem. - Viszont most elmegyek átöltözni, mert utána el kell mennem, mert dolgom van. - adtam egy puszit anyám arcára, majd elindultam a szobám felé.

- Aemond! - suttogott hangosan utánam a bátyám. - Öcsém, állj meg!

- Mi a bajod már? - fordultam felé. - Minek suttogsz? - tártam szét a karom.

- Azért, hogy anyánk meg ne hallja. - suttogott tovább. Igazából anyánk már régen eltűnt a másik sarkon, de mindegy. Ha ő így érzi biztonságosnak azt, amit akar mondani, akkor suttogjon. - Szóval... - tekingetett össze-vissza. - Alyshez mész? - hogy a fenébe találta el?

- Igen, de... - kezdtem volna, de ő abban a pillanatban közbe is szólt.

- Nagyszerű! Akkor remélem, hogy azért mész, mert el akarod mondani neki, hogy feleségül veszed Cassandrát. - mondta, mire összeráncolt szemöldökkel néztem rá.

- Egy részében, igen. - bólintottam. Amúgy ez hazugság volt, mert már teljesen kiment a fejemből, hogy el kéne mondanom neki.

- Akkor siess, mondd el neki minél hamarabb! - sürgetett, mire úgy néztem rá, mint egy nem normálisra.

- Nem értem, hogy miért sürgetsz? - vontam fel a szemöldököm. - Ez az én dolgom, nem?

- Dehogynem, csak sokkal jobb előbb túlesni rajta, nemigaz, drága öcsém? - veregetett vállon, majd gyorsan eliszkolt.

Aegonnak igaza van. Most kéne túlesni rajta, bár Alys akkor meg fog haragudni. Csak az a kérdés, hogy hogyan mondhatnám el neki, hogy ne essen rosszul neki annyira. De azt sem értem, hogy miért érdekel az, hogy hogyan fog reagálni, ha nem jelent nekem semmit. Lehet csak azért, mert sok időt töltöttem vele együtt.

Leszálltam Vhagar hátáról, majd nagy sóhajtással, de elindultam a kis házikó felé. Alys itt volt, de honnan tudta, hogy jövök? Bár ő akkor is itt szokott lenni, ha nem találkozunk, mert bájitalokat vagy miket szokott főzőcskézni, és azt itt teszi, nem otthon. Alys lehetséges, hogy boszorkány, de én a főzetei miatt gondoltam annak, nem pedig azért mert látó - egyes emberek szerint.

Kopogtattam az ajtón, majd vártam, hogy a lány ajtót nyisson nekem. Egy kis csörömpölés hallatszott bentről, majd az ajtó kinyílt. Alys - pont ahogy gondoltam - az üstje felett ált, és valamit darabolt bele. Rám nézett, és elmosolyodott, majd letette azt, ami a kezében volt, és idelépett elém. Meg akart csókolni, de elfordítottam a fejem, mire ő összeráncolt szemöldökkel nézett rám.

- Mi a baj? - kérdezte mézes-mázos hangon. - Talán már nem is kívánsz? - húzta végig az ujját az ajkaimon, majd az állam vonalán. Az ő érintése valahogy más volt, mint Cassandráé. Cassandra érintése sokkal puhább és kellemesebb, olyan, mintha mondanivalója volna. Ez esetben Alysé nem ilyen volt. Puha volt az övé is, de más, az nem esett olyan jól, mint Cassandráé. Ráadásul Alysnek sosem engedtem, hogy a hegemhez érjen, Cassandra tapintásától pedig megnyugodott a bőröm, nem sajgott úgy, ahogy szokott.

- El kell mondanom valamit... - vettem el a kezét az arcomtól. - Többet nem találkozhatunk.

- Mi? Mégis miért? - lépett egy lépést hátrébb Alys, miközben hitetlenkedve nézett rám.

- Mert nem. - feleltem érzelemmentes hangon.

- Akkor mondd el, hogy miért nem! - erőlködött. Annyira tudtam, hogy ezt nem fogom megúszni, csak ki kell mondanom.

- Feleségül fogok venni egy lányt. - mondtam ki, mire ő olyan arcot vágott, mintha pofon ütötték volna. Bár ez a mondat lehet pofonként érte.

- Feleségül? És kit? - vonta fel a szemöldökét.

- Cassandra Baratheont, Viharvég urának legidősebb lányát.

- És attól még mi miért nem találkozhatunk? - tárta szét a karját. - A házasság csak politika, nem kötelező hűségesnek lenned hozzá!

- Azért, mert szeretem, Alys. - mondtam ki, mire a lány tenyere találkozott az én arcommal.

- És mi lesz velem? - kiabálta, miközben könnyek gyűltek a szemébe. De ezek a könnyek nem szomorúak voltak, hanem dühösek, mert zöld szemei csak úgy szórták a villámokat. - Le akarsz cserélni egy viharvégi szukára? Igen? Mondd meg akkor, miben olyan más, hogy én már nem kellek?

- Alys, nem fogok magyarázkodni neked. - ráztam meg a fejem. - Legyen elég annyi, hogy elmondtam neked az igazságot és nem csaptalak be.

- Mert ettől aztán sokkal jobb! - köpködte felém a szavakat. Már éppen menni készültem, amikor... - Elátkozom örökre! Terméketlen lesz, sose fog gyermeket szülni neked!

- Fejezd be! - fordultam vissza az ajtóból. - Ha azt hiszed, hogy hiszek ezekben, akkor nagyon tévedsz! És ne merd még egyszer a szádra venni, vagy akár rosszat kívánni neki, mert megbánod azt a napot, hogy megszülettél, Alys Rivers! - mutogattam rá fenyegetően.

- Ha nem őt, akkor majd téged! - ordibálta az arcomba. - Akkor te leszel az, aki nem fogja megtermékenyíteni, nekem aztán mindegy! Sosem lesz gyereked tőle, nem fog...

Én már nem akartam tovább hallgatni, úgyhogy kijöttem, és rácsaptam az ajtót. Felültem Vhagar határa, majd elindultam vissza Királyvárba.

Mégis kinek képzeli magát? Hogy merészelt ilyeneket mondani? És ha azt hiszi, hogy majd be is veszem őket, akkor el kell szomorítsam, mert nem hiszek az átkokban. Mese az egész, álljon nekem elő valami hihető dologgal és akkor majd ráérek aggódni.