Cassandra

Hogy fáj-e, amit láttam? Fáj. Ezért mondtam, hogy a szerelem a legtöbb esetben fájdalommal jár. Ez már elég hihető magyarázatnak tűnik, hogy miért kerülöm ezt az érzést. Előbb Aemond még engem csókolt, de mivel én eltoltam magamtól, ő egyből áttért a húgomra. Akkor miért nem választotta őt, ha ennyire kívánja csókolgatni? Én már tényleg nem tudom, hogy hol tartok. Mármint érzelmileg... Egyszerűen képtelen vagyok eldönteni, hogy mit is érzek pontosan, de abban az egyben biztos voltam, hogy fáj a lelkem.

- Cassandra, hallgass meg! - sietett utánam Aemond, mire én még gyorsabbra vettem a lépteimet. - Cass! - kiáltotta, mire a lábaim felmondták a szolgálatot és megálltak.

- Miért engem választottál, ha vele lennél szívesebben? Hogy tönkre tegyél? - folytak végig a könnyeim az arcomon.

- Az nem az volt, aminek láttad. - rázta meg a fejét Aemond erőszakosan. - Semmi közöm a húgodhoz! Ő csókolt meg, érted? - lépett hozzám közelebb, én pedig hátráltam. - Cass...

- Ne hívj így! - szóltam rá, miközben összeszorítottam a szemeimet. Vettem egy mély levegőt, majd kifújtam, és kinyitottam a szemeimet. - Szerintem hagyjuk ezt az egészet, Aemond. Ez a nap sehogy sem jön össze, bármennyire is próbáltam számodra megfelelő lenni, de csak kudarcba fulladok, ahogy szoktam.

- Cassandra... - nyúlt felém, de még egy lépést hátráltam, a hátam pedig a szobám ajtajának ért.

- Menj haza... - javasoltam neki, mire neki résnyire elnyíltak az ajkai. - Mondd azt, hogy dolgod akadt, vagy tudom is én, a lényeg, hogy menj el, Aemond. Floris esküvőjére pedig eljössz vagy nem, ahogy akarod. - vontam meg a vállam, majd kinyitottam a szobám ajtaját, és sietősen csuktam be magam után. Hallottam Aemond lépéseit, ahogy távolodtak, ez pedig úgy töltött el keserűséggel és szomorúsággal, de talán méreggel is.

Haragudtam magamra, amiért elküldtem, de közben így is láttam jobbnak. Azt hittem, ha tovább marad, akkor még jobban összetörik a szívem. Így is eléggé sajog a lelkem már csak attól is, ha meglátom. Nem tudom miért, de olyan érzéseket hoz ki belőlem a jelenléte, hogy ilyeneket álmaimban sem képzeltem volna, hogy érezni fogok. És ez nem csak szerelem... Ez keveredik a vággyal, a hiány érzésével, a szenvedéllyel, amit kicsalogatott belőlem, amikor megcsókolt. Ez több volt a szerelemnél, ezektől az érzések miatt, amik társultak hozzá. És most már bármennyire is próbálom megtagadni magamtól ezt az érzést, hogy ez nem az, ez nem lehetséges, ezt már magamnak sem tudom bemagyarázni. Ezt Floris is látta, akkor miért próbálom az ellenkezőjét bebeszélni magamnak? Hogy ne fájjon? Azt nem hiszem, fáj az anélkül is. Akkor miért? Valaki csak tud erre egy érthető magyarázatot, ha én nem. De ki magyarázhatná meg nekem, ha senki nem érzi azt, amit én most érzek...

Odasétáltam az ablakomhoz, és kinéztem rajta. Megpillantottam, ahogy a hatalmas Vhagar felreppen az égre, majd egyre jobban távolodik. Már egészen távol is jól kivehető volt a sárkány alakja a nagy termete miatt, de végül eltűnt, elnyelte a végtelen égbolt. Sokáig néztem még utána, pedig már csak a felhőket láttam, a tisztán csillogó tengert, ami visszaverte a napsugarakat és a kékellő eget, meg egy pár madarat, ami néha-néha elrepült a távolban.

- Cass... - nyitott be résnyire a szobába Floris. - Jól láttam, hogy a herceg elment, vagy csak káprázik a szemem? - lépett be.

- Jól láttad. Nagyon is jól. - feleltem hűvösen, továbbra is kifelé bámulva.

- De hát... De hát még nem is ebédeltünk. - ráncolta össze a szemöldökét Floris.

- Dolga akadt. - vontam meg a vállam.

- Mi a baj, Cass? Mi történt? - lépett oda mögém, majd rátette a vállamra a kezét.

- Azt hiszem igazad volt, Floris... - hunytam le a szemem, és ökölbe szorítottam a kezem.

- Miben? - nézett rám értetlenül.

- Hogy én menekülök a szerelem elől. - néztem rá könnyes szemekkel. - És meg is van rá az okom, hogy meneküljek előle. - mondtam érzelemmentes hangon.

- De még mindig nem mondtad el, hogy miért, meg mi történt. - toporgott türelmetlenül.

- Megcsókolt, amikor a meghívókat írtuk, utána... - kezdtem el mesélni, de ő nem engedte végig mondani.

- Én mondtam, hogy szerelmes beléd! - vágott a szavamba, egy elégedett mosoly kíséretével.

- Engeded, hogy végig mondjam? Akkor nem fogsz ennyire örülni, hidd el... - mondtam, ezzel pedig lehervasztottam a mosolyt az arcáról. - Ellöktem magamtól, mert megijedtem. Nem tudtam mit reagálhatnék, ezért eltoltam.

- Mit csináltál?! - akadt ki. - Vissza kellett volna csókolnod őt! - okoskodott, mert ugye ő a szerelem "szakértője".

- Aztán azt mondta, hogy nem kellett volna ezt csinálnia, és kiment. - folytattam, ügyet sem vetve a húgom felháborodására. - Utána mentem, de már bánom, hogy így tettem. - csuklott el a hangom.

- Miért? Cass, mi történt? - kérdezte sietősen, miután sokáig hallgattam, mert képtelen voltam megszólalni.

- Ellynnel találtam, akivel... - öntötték el a szemem a könnyek. - Akivel... csókolózott. - suttogtam a szavakat, mert a sírástól nem tudtam volna normális hangon beszélni.

- Tessék?! - tátotta el a száját Floris, miközben elöntötte az ideg. - Ezt Ellyn nem ússza meg... - szorította ökölbe a kezeit, majd kitépve az ajtót, kiviharzott a szobából.

- Ellyn! - hallottam, hogy kiabálja.

- Floris! - siettem utána, hogy megállítsam a húgom. Floris volt a legfiatalabb, de ő is volt a legforróbb fejű a családba, aki bármin fel tudta idegesíteni magát elég könnyen, utána pedig robbant, mint egy bomba.

- Ellyn, te szajha, gyere és bújj elő a szobád mélyéről! - dörömbölt Floris Ellyn szobájának ajtaján, amikor pedig kinyitotta az ajtót, a legkisebb húgom elkapta a nővére haját, és kirángatta a szobaajtóból.

- Floris, engedd el az Istenért! - kaptam a szám elé a kezem.

- Mit hallok, mit csináltál? - kiabálta Floris, Ellyn pedig megpróbálta kiszedni a húga kezét a hajából.

- Semmit nem csináltam, engedj el! - visította Ellyn fájdalmasan.

- Akkor az semmi, hogy rámászol a nővéred vőlegényére. - ráncigálta a haját, mire Ellyn még jobban sikítozni kezdett.

- Mi folyik itt? - jelent meg atyám. - Floris, engedd el a nővéred! - szólt rá, mire ő elengedte, de közben nagyot lökött rajta, így elesett. - Mind a hárman bejöttök a dolgozószobámba, de rögtön! - mutatott ránk, majd az említett hely felé, mi pedig elindultunk.

Floris arca egy másodpercre sem mutatott megbánást, vagy esetleg sajnálatot Ellyn felé, inkább elégedettnek tudtam volna mondani. Tudtam, hogy bármire képes, ha elveszti az irányítást maga felett, de azért nem gondoltam volna, hogy képes lesz emiatt a nővérének esni. Ráadásul ez az én dolgom, neki nem lett volna joga beleszólni és felhúznia magát.