- Engem nem zavar, ha veled lehetek. - mondta, mire meglepetten ránéztem.

- Hogy? - kérdeztem akadozva, de választ már nem kaptam, mert Aemond áthajolt az asztalon, és megcsókolt.

Meglepődtem a fiú hirtelen cselekedetétől, ezért eltoltam magamtól, amit egyből megbántam. Aemond arcára kiült a megbánás, a csalódottság, a szemében megjelent a düh, a... szomorúság. Láttam a szemében a szomorúságot. Ettől pedig nagyon lelkiismeretfurdalásom lett, nem akartam megbántani, csak egyszerűen olyan hirtelen jött ez az egész...

- Aemond, én... - kezdtem volna, de Aemond felállt az asztaltól.

- Hagyd, Cassandra. Nem kellett volna, tudom, ne haragudj! - szorította ökölbe maga mellett a kezét, miközben behunyta a szemét, és próbált egyenletesen lélegezni. - Jobb, ha most megyek. - sietett ki az ajtón.

- Aemond! - kiabáltam utána, miközben felpattantam az asztaltól. - Kérlek, várj! - szaladtam utána, de ő már eltűnt. Ott megálltam a folyosó közepén, és meredtem magam elé, miközben azon voltam, hogy ne sírjak.

Hogy lehetek ekkora szerencsétlen? Most mégis mit gondolhat rólam? Miért velem történnek ezek a dolgok? És mi ez a sok kérdés? Minek kérdezek ennyit magamtól, ha úgysem tudom rá a választ? Istenem, csak egy valami menne simán, minden döccenő nélkül. De nem Cassandra lennék, ha nem rontanék el mindent.

- Cass, miért ácsorogsz itt a folyosó közepén? - kérdezte Floris a hátam mögött.

- Floris... - fordultam felé. - Miért hívtad ide Aemondot? - kérdeztem elkönnyesedett szemekkel.

- Azt gondoltam, hogy majd jó lesz nektek ketten. Főleg azok után, ahogyan néztek egymásra... - kezdett magyarázkodni.

- Ne gyere nekem ezzel a baromsággal, kérlek! - szóltam közbe, hogy még véletlenül se tudja folytatni, mert egyáltalán nem akartam ezt hallani.

- De ez az igazság! Nem veszed észre, hogy hogyan néz rád, Cass? Szerelmes beléd! - tárta szét a karját.

- Nem. - suttogtam, a fejemet rázva. - Ő nem szerethet engem! - gördült ki egy könnycsepp a szemem sarkából.

- Miért baj, ha valaki szeretni akar téged? Miért utasítod el? Miért szaladsz el előle? - tette fel sorra a kérdéseket, amikre még én magam se tudtam a választ.

Lehet, hogy azért nem akartam soha férjhez menni, mert attól féltem, hogy szerelmes leszek. De sosem lehettem volna szerelmes egy apámnál idősebb férfiba, a velem egykorúakat - amiből nem sok akadt - közel se engedtem magamhoz, hallani sem akartam róluk. Mi van, ha nem is a házassággal van a baj, hanem velem és az érzéseimmel? Florisnak igaza van... Miért futok el az elő, aki szeretetet tudna adni? Miért menekülök az érzés elől? Talán csak attól félek, hogy fáj... A szerelem képes fájni, ha nem viszonozzák, de ha Aemond valóban szerelmes belém - amit erősen kétlek -, akkor vele még boldog is lehetnék. De miért csókolt volna meg, ha nem szeretne? Hiszen most csak ketten voltunk, akkor pedig nem kell játszanunk magunkat. Már most nem értek semmit abból, ami kettőn között történik, pedig még semmit nem tisztáztunk egymással. Ez is az egyik oka lehet annak, hogy kerülöm a szerelmet, a sok megválaszolatlan kérdés és értelmetlen gondolat.

- Cassandra. - szólított meg Floris, ezzel kizökkentve a gondolataimból.

- Nem tudom... - ráztam meg a fejem. - Csupán csak nem akarok így érezni és kész. - tudtam le ennyivel az egészet, majd visszamentem a szobámba, magamra zártam az ajtót, és magamba temetkeztem.

A legszívesebben most elástam volna magam a föld alá, hogy még véletlenül se találjon meg senki. Bárcsak ne volna ilyen bonyolult az életem! Bonyolult? Inkább szerencsétlen. Ahogy megszülettem, velem együtt megszületett a balszerencse is, amit úgy látszik nem sikerült kinőni. Amióta emlékszem az életemre, azóta tudnék mondani egy pár dolgot, ami biztos nem véletlen történt, hanem valóban balszerencse. Mert egy darabig tényleg azt hittem, hogy véletlenek és a húgaimmal is megeshetnek ilyenek, de végül beláttam, hogy ezek csak velem történtek meg. Ezért nem is lepett meg most sem, hogy sikerült ezt is elszúrnom, mert az tényleg nem én lettem volna, ha simán alakul. Egyedül csak rosszul érzem magam miatta, mert ez most nem olyan dolog, amit egyszerűen helyre lehet hozni.

Aemond

Mégis hogy lehettem ekkora barom? Mit képzelek magamról ilyenkor egyébként? Csak úgy lekapom Cassandrát, miközben ő egyáltalán nem is úgy érez irántam... És ezt most ezzel be is bizonyította, hogy így van. Pedig úgy örültem, amikor Floristól megkaptam a levelet, hogy jöjjek el, mert újra láthatom Cassandrát. Erre mindent elrontottam. Miért nem tudok bírni magammal, ha vele vagyok? A jelenléte teljesen kifordít magamból és olyankor képtelen vagyok gondolkodni, csak cselekszem, ahogy most is. Akkor jöttem rá, hogy megint gondolkodás nélkül cselekedtem, amikor Cassandra eltolt magától.

- Hercegem, miért búslakodsz egy magad? - lépett mellém Cassandra húga, Ellyn.

- Nem búslakodom. - feleltem hidegen, a lányra sem nézve.

- De látom. - lépett egy lépést közelebb. - Én látom, hogy bánt valami, de úgy látszik Cassandra ezt sem látja, mert akkor itt volna veled... Mégis őt választottad feleségednek.

- Miért bántod a nővéred állandóan? - fordultam végül felé. - Semmi rosszat nem tett ellened! - ráztam meg a fejem.

- De, tett. - mondta makacson. - Elszeretett téged tőlem. - jelentette ki, én pedig azt hittem elnevetem magam.

- Ez nem igaz. - mosolyogtam. - A szívem sosem volt a tiéd, hogy elszeretett volna. Én döntöttem úgy, hogy őt választom, pedig nagyon könyörgött, hogy téged válasszalak.- mondtam, mire Ellyn arcán megjelent a döbbenet.

- De ő nem szeret! Én viszont igen és a szíved az enyém lehetett volna, ha ő nincs! - emelte fel a hangját. - Csak ő olyan makacs, hogy menekül a házasság elő. - mondta gúnyosan, bennem pedig kezdett forrni a vér.

- Miért nem tudod elfogadni, hogy a nővéredet választottam? Miért nem tudsz beletörődni és nem őt okolni? - kérdeztem hitetlenkedve. Hogy lehet valaki ilyen értetlen, nem értem...

- Mert szeretlek, Aemond Targaryen! - sorolgatta. - Nagyon is szeretlek! - lépett egy utolsó lépést előre, majd a karjait beleakasztva a nyakamba, az ajkait rátapasztotta az én ajkaimra.

A karjait egyből kivettem a nyakamból, majd azzal a lendülettel együtt el is toltam magamtól. Ellyn szeme reménytől vagy a csalódottságtól kibújó könnyektől csillogott-e azt nem tudom, de arra rájöttem, hogy mi is történt most pontosan, amikor megláttam velem szemben, nem messze tőlem Cassandra alakját, aki akkor látott meg, amikor a húga megcsókolt.

- Cassandra... - suttogtam, Ellyn pedig hátra fordította a fejét, hogy megpillanthassa nővérét. Cassandra megrázta a fejét, majd elszaladt. - Cassandra! - siettem utána, hogy utol érhessem.