Nagyon szimpatikus Aemond családja. Mindenki olyan kedves, az anyukája, Alicent pedig olyan törődő. Egyedül csak Aemond nagyapját, Otto Higthowert találtam egy kicsit furának, de gondolom csak ilyen a természete. Szinte annyi mindent kérdezgettek velem kapcsolatban, hogy körülbelül az egész életemet elmeséltem nekik. Kicsit furának tartottam egy-két kérdést, de gondolom azért, mivel Aemond felesége leszek, így teljesen meg akarnak ismerni.

- Úgy látszik kezd későre járni, hazaviszem Cassandrát. - állt fel Aemond a kanapéról.

- Még nincs olyan késő, fiam. - nézett ki az ablakon Alicent. - Még lemenőben sincs a nap, hova sietsz? - vonta fel a szemöldökét. - Vagy talán haza szeretnél menni, Cassandra? - fordult felém az asszony.

- Igazából nekem mindegy, hogy mikor megyek haza. - vontam meg a vállam kuncogva. - De ha nem zavarok, akkor maradnék még. - mosolyogtam Alicentre.

- Az apád nem fog aggódni? - kérdezte Aemond.

- Azt mondtam neki, hogy majd estefelé érek haza, viszont még teljesen világos van. - néztem rá a fiúra furán. - Vagy talán meg akarsz szabadulni tőlem? - suttogtam neki, miközben közelebb hajoltam hozzá.

- Nem, dehogyis! - rázta meg a fejét a fiú.

- Miért nem sétáltok egyet? - kérdezte hirtelen Alicent. - Legyetek egy kicsit kettesben. Szerintem azon kívül nem is voltatok ketten, hogy megmutattad neki a házat, Aemond.

- Nagyszerű ötlet, anyám! - pattant fel a fiú, majd a kezét nyújtotta, hogy segítsen felállni.

Aemond viselkedése most nagyon megváltozott egyik pillanatról a másikra. Az előbb még semmi baja nem volt, most pedig alig várja, hogy elszabadulhasson az anyja és az én társaságomból. És most nem is belé karolva sétáltam, csupán csak mellette, mint egy idegen, még nem is szóltunk egymáshoz. Volt, hogy néha megengedtem magamnak, hogy rápillantsak a szőke fiúra, de semmi több.

- Miért akartál már most visszavinni? - törtem meg a hosszas csendet. - Ha már most eleged van belőlem, akkor mi lesz, ha majd a feleséged leszek?

- Ki mondta, hogy elegem van belőled? - nézett rám összeráncolt szemöldökkel, miközben megálltunk.

- Úgy érzem. - vontam meg a vállam. - Olyan más lettél egyik pillanatról a másikra, hogy azt hittem már eleged van belőlem. - húztam el a szám.

- Csak anyám társaságából lett elegem. - sóhajtott. - A rengeteg kérdés, be nem áll a szája, folyton kíváncsi... - sorolta őket. - Néha meg tudnék fulladni az állandó kérdéseitől. - forgatta meg a szemét.

- Elég lett volna annyi, hogy nem probléma, ha levegőzök egyet? Vagy most sétálnék egyet Cassandrával, ha nem baj, ha már nem velem van a bajod. - vonta fel sokatmondóan a szemöldököm.

- Csókolj meg! - mondta hirtelen, mire összeráncoltam a szemöldököm.

- Mi? Miért? - kérdeztem akadozva.

- Figyelnek minket, csókolj meg! - húzott közelebb a derekamnál, majd rátapasztotta ajkait az enyémekre. Hirtelen úgy éreztem, mintha valami fellobbant volna bennem, ettől pedig levert a víz. Végül visszacsókoltam őt. Mikor elszakadtunk egymástól, csillogó szemekkel néztem bele az ő gyönyörű, óceánkék szemébe.

- És ahhoz miért volt fontos, hogy megcsókolj? - kérdeztem értetlenül.

- Tartani kell a látszatot. - vonta meg a vállát. Ez most rosszul esett. Várj, mi? Miért esett rosszul? Hiszen semmi közünk egymáshoz.

- Ja igen, persze... - sütöttem le a szemem.

Az, hogy most Aemond megcsókolt, megváltoztatott valamit bennem. Hirtelen reménykedni kezdtem, hogy lehet valami köztünk, de ő kijelentette, hogy tartani kell a látszatot. Nem tudom miért kezdtem el hirtelen így érezni, de most ez teljesen elragadott. Ahogy hideg, puha ajkai összesimultak az enyémekkel, miközben csókolt és csókolt, felébresztette bennem a vágyat. Úgy éreztem kívánom őt, kívánom az ajkait, azt akartam, hogy csókoljon és ne hagyja abba, de ez mind kamu volt. Ez elszomorított, mert tudtam, hogy nem volt igazi, csak egy szerepjáték, ezért nem szabadott volna, hogy ilyen vágyakat ébresszen fel bennem.

Aemond

Valóban figyeltek minket, de nem azért csókoltam meg Cassandrát. Egyáltalán nem a látszat miatt, hanem érezni akartam az ajkait. Amióta először megcsókoltam a kézfogón, azóta úgy érzem fellobbant bennem a láng. Rengetegszer járt az eszembe ebben a két napban, amit nélküle töltöttem. Még annál is többet, amennyit szabadott volna, hogy az eszemben legyen. Sok dologról elvonta a figyelmem és képtelen voltam egyéb dolgokra figyelni, mert álandóan az eszemben járt. Láttam magam előtt, ahogy a vízparton sétál Viharvég tengerpartján, ahogy íjászkodik, ahogy elém sétál a kézfogón a gyönyörű ruhájában. Emiatt néha úgy érzem, hogy teljesen megbolondultam, mintha nem is én lennék. Vágytam rá. Érezni akartam a testét, az ajkait, azt akartam, hogy szeressen. Éreztem, hogy ő képes lenne engem szeretni, de tudom, hogy nem fog... Hisz ki szeretne egy olyan embert, mint én? Semmi szeretnivaló nincs bennem, ráadásul még egy szemem is hiányzik, amitől biztos undorodik. Emiatt eltaszítok mindenkit magam mellől... Csak egyszer volna alkalmam, hogy bosszút álljak a kis Strong fattyún, akkor biztos megfizet.

- Cassandra... - szólítottam meg a lányt, mire felém kapta a fejét. - Semmi, felejtsd el! - ráztam meg a fejem.

- Mi az? Most miért nem mondod el? - vonta fel a szemöldökét.

- Lényegtelen. - legyintettem. - Menjünk tovább, élvezd ki, amíg itt vagy! - indultam meg, ő pedig követni kezdett.

El akartam mondani neki, hogy nem azért csókoltam meg, mert figyeltek, hanem az igazságot. Végül rájöttem, hogy hiába mondanám el neki, hiszen nem érez úgy, ahogyan én. És nem várhatom el tőle, hogy viszonozza, szegénynek így is elég nagy teher az, hogy hozzám kell jönnie. Sosem voltam viszont szeretve - igazából nem is lett volna alkalmam, hogy szerelmes legyek -, amit megértek. Az, hogy néha Alysszel vagyok, az nem szerelem. Nem szeretem őt, hiába rajong értem, csak arra kell, hogy valakit az ágyba vihessek. Néha-néha amikor vele voltam, akkor azt hittem felébreszt bennem valamit, hogy szerelmes vagyok belé, de azok csupán csak fellángolások voltak. Viszont amit most Cassandra iránt érzek, azt valódinak érzem. Tudom, hogy hiába érzem igazinak, ha úgysem érzi azt, amit én. Annak viszont semmi értelme nincs, hogy csak én szeretem. Azzal nem csinálok mást, csak fájdalmat okozok magamnak. De hát ez van, az Istenek néha kegyetlenek. Biztos megvan mindennek a maga oka, hogy ezért történnek a dolgok úgy ahogy.