Túlságosan hamar elérkezett a hétfői nap. Jimin legszívesebben be sem ment volna az iskolába, mert tudta, mi vár rá. Jeon igazgató eltanácsolja, ahogyan azt megígérte. Rettegett, ugyanis egyedül kellett szembe néznie Jungkook apjának mérhetetlen haragjával, ami eddig minden alkalommal győzedelmeskedett. Dowon még mindig kórházban volt, úgy tűnt, egy darabig biztosan a fehér épület falain belül kell maradnia az állapota érdekében. Jimin Arinékhoz költözött bizonytalan időre, így szerencsére nem volt magányos és lehetősége sem volt magába fordulni. A fekete hajú lány minden másodpercben körülötte legyeskedett és igyekezett a kedvében járni. Az igazgató irodájába viszont muszáj lesz egyedül felmennie, mert a beteg apján kívül más hozzátartozója nincsen. Hivatalosan Jaeho nem tanácsolhatná el úgy Jimint, hogy nincsen vele egyetlen nagykorú rokona sem, de jelen helyzetben tehetetlenek voltak. Dowon kórházban feküdt és az életéért küzdött, Arin szülei pedig semmilyen rokoni kapcsolatban nem álltak a rózsaszín hajúval, így nem tarthattak vele.

- Sajnálom, hogy itt kell maradnunk – sóhajtott fel Yesung, amikor kicsengettek és kezdetét vette az ebédszünet.

- Én is nagyon – bólogatott helyeslően Alice, majd megölelgette Jimint támogatás gyanánt.

- A lényeg, hogy ne beszélj neki vissza. Ha kérdez, válaszolj őszintén és akkor nem fog elkezdeni mocskolódni. – próbált még egyszer utoljára tanácsot adni a rózsaszín hajúnak Arin, akinek időközben az idegességtől még a végtagjai is remegni kezdtek.

- Park Jimint várják az igazgatói irodában! Park Jimint várják az igazgatói irodában! – ismételte meg egymás után kétszer is a mondatot az iskola egyik titkárnője, miközben a hangosbemondóba beszélt.

- Az ebédlőben megvárunk, jó? – mondta Arin Jiminnek, akit időközben a többi diák kíváncsian méregetett, mert nem tudták mégis miért kell felmennie az igazgatóhoz.

- Jó – bólintott a rózsaszín hajú.

- Sok sikert és hátha nem rúg ki – próbált pozitívan hozzáállni a dologhoz Yesung. – Hátha észhez tért és végre meghallgat téged.

- Igen – bólogatott helyeslően Arin. – Lehet Jungkooknak sikerült beszélnie vele.

- Remélem – mondta Jimin, azzal kisietett a teremből és megindult Jeon igazgató irodája felé.

Először olyan halkan kopogott a barna faajtón, hogy még ő maga is alig hallotta. Ezért megismételte a tettét egy kicsit hangosabban, és már érkezett is a válasz, bemehet. Gyomra görcsben volt, szíve hevesen dobogott, végtagjai pedig remegtek. Attól tartott, hogy elájul mielőtt még beléphetne az irodába, de ez végül szerencsére nem történt meg.

- Jó napot! – hajolt meg Jimin udvariasan Jeon igazgató előtt, aki az asztalánál ült és meredten bámult a rózsaszín hajú fiúra.

- Na, csak ideértél. Azt hittem már hazamentél, hogy megúszd a beszélgetést. – horkantott fel Jungkook apja, majd az asztalra könyökölt és jól láthatóan végig mérte Jimint.

- Elnézést kérek, csak a földszinten volt órám és a folyosók tömve voltak – szabadkozott a rózsaszín hajú, aki időközben tett pár lépést az igazgató asztala felé.

- Ülj le! – mutatott az üres székek egyikére, az elsőéves fiú azonnal szót is fogadott. A körménél lévő bőrt piszkálgatta, miközben várta, hogy Jaeho rátérjen a lényegre. – Miért pont a fiam?

- Te... tessék? – pislogott nagyokat Jimin, ugyanis először azt hitte, rosszul hallotta a kérdést.

- Miért pont a fiam fejét kellett elcsavarnod?

- Én... én nem... – motyogta a rózsaszín hajú zavartan, de Jaeho nemes egyszerűséggel leintette és újra átvette a szót.

- Mit tudtál neki megadni, amit senkinek sem sikerült tizennyolc év alatt? Mivel beszélted tele a fejét, hogy azt hiszi szerelmes beléd? – tette fel a többi kérdését Jungkook apja, amikre most azonnal választ várt. – Válaszolj, Jimin!

- Én nem tudom, tényleg – motyogta halkan a rózsaszín hajú. – Fogalmam sem volt, vagyis nem emlékeztem arra, hogy Jungkookkal kiskorunkban sokat játszottunk együtt. Ő viszont igen, szóval képtelenség, hogy ráerőszakoltam volna. A szerelem nem olyan dolog, amire kényszeríteni lehet a másikat.

- Honnan tudnád tizenhat évesen, hogy mi is az a szerelem? – horkantott fel Jaeho újra, ezzel Jimin szavába vágva.

- Pontosan nem is tudom, de abban biztos vagyok, hogy Jungkook nekem több, mint egy barát. Mellette önmagamat merem adni, neki bármit elmerek mondani, és mindenről elsőként kérem ki a véleményét. Minden nap vágyom a társaságára, mert úgy érzem, hogyha vele vagyok, akkor minden problémám elszáll. Amikor vele vagyok minden jó. És Jungkook is hasonló dolgokat érez, ezért találtuk meg ilyen hamar a közös nevezőt és kerültünk közel egymáshoz. – mondta ki őszintén a gondolatait Jimin, ezzel az igazgatót és saját magát is rendesen meglepve.

Azt akarta, hogy Jaeho adjon Jungkooknak és neki egy esélyt. Őt rúgja ki az iskolából, csak hadd bizonyítsák be, hogy tényleg őszintén szeretik egymást. Hiába fiúk mindketten, hiába van rosszban a két család, és hiába szegényebb sokkal Jimin, mint Jungkook. Úgy érezte, ez az utolsó esélye, hogy megpróbáljon hatni az igazgatóra, mert ha most kivágja, akkor soha többet nem látják egymást, beszélni pedig esélyük sem lesz.

- Én megértem, hogy amit apa tett gyáva lépés volt, de ezt váltotta ki belőle a túlélési ösztön. Nem azért lopott Öntől, mert hátba akarta szúrni, hanem mert muszáj volt neki. Apa egy nagyon jó ember, aki mindent csak is miattam tesz. De ennek már több mint tíz éve, szóval kaphatnánk még egy utolsó esélyt? Most már nem egy kisfiú vagyok, aki akkor voltam, és apa sem olyan meggondolatlan, mint akkor volt. – nézett egész végig Jaeho szemeibe Jimin, miközben azért a bizonyos utolsó esélyért könyörgött.

- Szerinted normális az, ha két fiú együtt van? – kérdezte Jungkook apja, mire Jimin bólintott. – Miért lenne az?

- Mert a szerelem az szerelem. Nem tudod irányítani az érzéseidet és eldönteni, hogy akkor neked most ki fog tetszeni.

- Nem engedhetem, hogy a fiam egy vele azonos neművel járjon! – rázta meg a fejét Jaeho. – Az az én és a családom hírnevén kívül az iskolám hírnevére is hatással lenne.

- De... – motyogta Jimin, viszont még mielőtt folytathatta volna mondanivalóját, Jaeho kezdett beszélni.

- Nem azért beszélgetek itt veled, mert annyira ráérek. Én csak meg akarom érteni a fiamat, mert úgy tűnik, amit érte teszek, azt ő támadásnak éli meg. Tudni akarom, hogy mi miatt ragaszkodik ennyire hozzád. Nem vagy különleges vagy gazdag és még a stílusod is átlagos. Akkor mégis mit tudsz, amit a többiek nem? – tette fel a költői kérdést Jaeho, amire Jimin gondolkodás nélkül válaszolt.

- Őszintén szeretem Jungkookot és meghallgatom, amikor magányos. Tanácsot adok neki, odafigyelek rá és törődök vele. Engem nem érdekel a pénze, mert a személyiségébe szerettem bele, nem pedig abba, hogy gazdag. És szerintem Jungkooknak ez a legfontosabb, hogy valaki valóban érdeklődjön iránta, ne csak azzal törődjön, hogy kinek a fia és mekkora háza van.

- És azt mondod, hogy te nem csak Jungkook pénzét akarod? – kérdezte Jaeho, mire a rózsaszín hajú rávágta, hogy ez így van. – Miért kellene hinnem neked?

- Fogalmam sincs... – motyogta Jimin. – Ez az igazság, és sosem hazudtam, egyetlen egyszer sem. Tényleg szeretem Jungkookot, rettentően fontos nekem és nem akarom elveszíteni.

Jaeho csendben hátradőlt a székében és bólintott egyet. Jimin egyáltalán nem erre számított. Azt hitte, hogy majd bejön ide, Jaeho bunkó, lekezelő lesz vele, kirúgja és ennyi. Ezzel ellentétben viszont sikerült normális és higgadt beszélgetést folytatniuk egymással. Ami azért egy tizenhat éves fiútól és egy olyan férfitől, aki folyton őrjöng, elég nagy szó. Szó sem volt arról, hogy Jimint valóban eltanácsolják, azonnal a fekete hajúról kezdtek beszélgetni.

Jungkook apjának az elveszíteni szóról rögtön a felesége jutott eszébe. Szerencséjére jól el tudta rejteni az érzelmeit, így Jiminnek még csak fel sem tűnt, hogy érintette Jaeho egyik legérzékenyebb pontját.

Hosszú percig néma csendben üldögéltek egymással szemben, csak a falon lévő óra kattogása keltett egy kis zajt a helyiségben. Jimin idegesen rázta a lábait, miközben többször is az igazgató asztalának bal szélén lévő családi fényképre tévedt a tekintete. A képen Jaeho, Jungkook nővére és Jungkook volt rajta, mindhárman elegáns ruhákba felöltözve. Biztosan valamilyen hivatalos eseményre indultak, a fotót pedig Xion készíthette.

- Nem tanácsollak el – szólalt meg Jaeho megtörve a csendet.

Jimin egy kicsit meg is ijedt, ezért összerezzent, de hamar rendezte vonásait. A biztonság kedvéért megkérte az igazgatót, hogy ismételje meg megint, amit az előbb mondott, mert azt hitte, rosszul hallotta.

- Nem foglak kirúgni az iskolából – ismételte meg magát Jaeho. – Elmehetsz!

- Köszönöm! – hajolt meg többször is a rózsaszín hajú háláját kifejezve.

- Remélem valóban őszinte voltál velem – mondta a férfi, mikor Jimin felállt a székéről.

- Teljes mértékben az voltam – bólintott a rózsaszín hajú.

- Rendben.

Jimin ezután elköszönt Jungkook apjától és elhagyta az igazgatói irodát. Miután becsukta maga után az ajtót, kiengedett egy megkönnyebbült sóhajt, majd a zsebében lévő telefonjáért nyúlt, hogy megnézhesse mennyi az idő. Több mint egy órát volt Jeon igazgató irodájában, ezért lekéste a következő óráját. Megvárta, amíg kicsengetnek onnan és azonnal be akart számolni Jeon igazgató fura viselkedéséről. Rendesen meglepte, amiért nem beszélt lealacsonyítóan és lekezelően vele, hanem megpróbált megértő és higgadt maradni. Jungkook biztosan nagyon maga alatt lehet, ha az apja végre magába nézett és elgondolkodott a jelenlegi helyzeten. Jimin jobban aggódott a fekete hajú egészsége miatt, mint saját jelenlegi helyzete miatt. Beszélni akart vele, hogy megnyugtassa és lelket öntsön belé. Nincs minden veszve. De ezt jelenleg sajnos nem tehette meg, ezért be kellett érnie azzal, hogy barátainak kiönti a szívét. Hatalmas megkönnyebbülés volt számára, amiért végül nem tanácsolták el az iskolából, mert akkor biztosan képtelen lett volna új tanintézményt keresni magának. Egy gonddal kevesebb, de még így sem nyugodhatott meg teljes mértékben. Nem oldódott meg semmi sem, csak lehetőséget kapott arra, hogy őszintén beszéljen Jaehonak a fia iránti érzéseiről. Csak reménykedni tudott abban, hogy valamit sikerült is elérnie, nem feleslegesen nyílt meg egy olyan embernek, akire eddig ellenségként tekintett. 

◇ ♡ ◇

Sziasztok! Visszatértem! Igyekszem innentől kezdve gyakrabban hozni a frissítéseket, mert nem szeretném, hogy heteket várjatok rám. Remélem minden rendben veletek, kitartást az online oktatáshoz és remélem nem feledkeztetek meg rólam! 👀💗