- Jimin, minden rendben? – rohant oda Arin a kórház folyosóján magányosan ücsörgő rózsaszín hajúhoz. – Mi történt?

Jimin viszont nem szólalt meg, csak szorosan átölelte a fekete hajú lányt és elsírta magát. Rettegett, amiért ennyire tudatlanul ült már fél órája a váróteremben. Miután Jaeho a földre lökte Dowont, erős fájdalmai lettek deréktájon és nem bírt felkelni, illetve mozdulni sem nagyon. Jimin azonnal mentőt hívott, de a folyosón kellett megvárnia az apját, sajnos nem mehetett be a terembe. Mivel kezdett beleőrülni a magányba és a tájékozatlanságba, így írt üzenetet Arinnak, Alicenek és Yesungnak is. A fekete hajú lány érkezett meg legelőször, de nemsokkal utána a cserediák és a kosaras srác is betoppant.

- Mi történt? – kérdezte Alice is azonnal, mivel még mindig sikertelenül próbálták megtudni a dolgokat Jiminből.

- Mondd el, mert így nem tudunk segíteni neked – mondta Yesung. – Valaki bántotta apudat, vagy csak szimplán elesett?

- Jungkook elszökött otthonról és hozzánk jött, de az apja kitalálta hol van, és eljött utána. Sértegetett minket, lenézően beszélt egész végig, apa meg persze kiállt magáért, aminek az lett a vége, hogy Jeon igazgató a földre lökte. Nagyon fájlalta a derekát, nem bírt felkelni a földről és mozogni sem igazán. Én pedig rögtön hívtam a mentőket és most itt ülök már fogalmam sincs mióta, mert nem mond senki semmit. – temette a tenyereibe arcát a rózsaszín hajú, miközben könnyeivel küzdött.

- Sajnálom – simított végig Jimin hátán támogatóan Yesung. – Biztos azon vannak, hogy apuddal minden rendben legyen. Pár perc és már kapjuk is az információkat.

- Jeon igazgató komolyan ilyen undorítóan viselkedett? – kérdezte Arin, mire Jimin csak bólintott egyet. – Fel sem tudom fogni, hogy miért kell lenézni valakit azért, mert nem háromemeletes villában él, luxus berendezésekkel és hat ferrárival.

- Én sem értem – motyogta Alice. – Undorító. És egyébként mi van Jungkookkal?

- Fogalmam sincs – vonta meg vállait Jimin. – Az apja elrángatta tőlünk, még csak elköszönni sem tudtunk egymástól. Azt mondta, hogy engem kirúg hétfőn, Jungkook pedig innentől kezdve magántanuló lesz.

- Micsoda? – lepődtek meg mind a hárman. – Téged kirúg, Jungkook meg magántanuló lesz? Ennyire nem bírja elfogadni, hogy szeretitek egymást?

- Ezek szerint – motyogta Jimin erőtlenül. – Most viszont elsősorban apára kell koncentrálnom, neki nagyobb szüksége van rám.

- Igazad van – értett vele egyet Alice, Arin és Yesung is.

Egy fél órát még biztosan várniuk kellett arra, hogy nyíljon a kórterem ajtaja, ahova Dowont bevitték korábban. Jimin véresre harapdálta az ajkait, és körmeinél is többhelyen felszakította a bőrt. Idegességében és félelmében nem tudott mást csinálni, sírni pedig jelenleg képtelen volt. Arin bal oldalról, míg Alice jobb oldalról ölelte és támogatta a rózsaszín hajút, aki életének leghosszabb perceit kellett túlélnie. Yesung Arin balján ült csendesen, miközben abban reménykedett, hogy Jimin apjának semmi komolyabb baja nem esett. Amikor nyílt az ajtó és kilépett rajta az orvos, aki Dowont vizsgálta, mind a négyen azonnal felpattantak és odarohantak hozzá.

- Jó estét, apa jól van? – kérdezte Jimin aggódva.

- Jó napot. Ezek szerint ön a fia, igaz? – mosolyodott el az orvos, mire a rózsaszín hajú egy bólintással válaszolt. – Minden a legnagyobb rendben, nem kell aggódnia. Az apjának Isiásza, azaz ülőideg-gyulladása van. Mint kiderült, már hetek óta fájdalmai voltak deréktájon, de nem szólt senkinek, hanem megpróbálta fájdalomcsillapítókkal elnyomni a kellemetlen érzéseket. Az, hogy ma ráesett az érintett területre, rontott a helyzeten, ezért sem volt képes magától felkelni a földről, vagy esetleg megmozdulni. Kapott célzott injekciót, amit naponta kétszer kell beadni neki a gyógyulás érdekében. Addig kell folytatni ezt a kezelést, amíg meg nem szűnik teljesen a fájdalom. Bent kell maradnia a kórházban, hogy egész napos felügyelet alatt legyen, mert úgy tudjuk, te vagy az egyetlen közeli hozzátartozója. Egy hétre biztosan szükség lesz, de ez majd az állapotától függ. Megoldható, hogy egyedül hazamenj, vagy hívjunk neked taxit? – kérdezte az orvos, aki egész végig nyugodtan beszélt Jiminhez.

- Megoldható – válaszolt a rózsaszín hajú helyett Arin. – Majd én felhívom anyát, hogy jöjjön értünk, aztán behozzuk a szükséges dolgait Dowonnak. Addig pedig nyugodtan lakhatsz nálunk, mert nem fogom engedni, hogy egyedül legyél egy hétig.

- Láthatom apát? – kérdezte Jimin, mire az orvos bólintott egyet.

- Meg kell várniuk, amíg elhelyezzük az egyik szobában, utána bármikor meglátogathatják. Illetve a kora reggeli és a dél körüli órákban nem, mert akkor folynak a vizitek.

- Rendben – bólintott Alice. – Köszönjük szépen.

- Akkor most felhívom anyát, addig menjünk ki levegőzni egyet – mondta Arin, aki időközben már elő is vette a telefonját.

- Köszönjünk szépen – hajolt meg illedelmesen Yesung is, majd megragadta Jimin jobb felkarját és a folyosó végén lévő lift felé kezdte tolni.

- Minden rendben van apuddal, te is hallottad – mosolyodott el Alice. – Egy hét alatt rendbe hozzák, utána meg olyan lesz, mint újkorában. Jobb neki az egész napos felügyelet, mert így neked sem kell mellette görcsölnöd folyamatosan.

- Igaza van Alicenek – bólintott Yesung. – Arin szerez nekünk fuvart, otthon összepakoljuk a legfontosabb dolgait és behozzuk neki. Mi itt vagyunk neked, szóval nem leszel egyedül, érted?

- Igen – motyogta Jimin.

Jelenleg azt sem tudta, hogy mi miatt kellene a legjobban félnie. Az apja egészsége miatt, az iskolai kirúgás miatt, vagy esetleg a Jungkookkal való kapcsolatuk miatt? Olyan szépen összejött most minden, hogy legszívesebben bebújt volna az ágyába és a takarója alá menekült volna. Ott pedig egészen addig sírt volna, amíg meg nem oldódik minden szarság. Mennyire jó lenne, ha ennyivel el lehetne intézni a problémákat, de az élet sajnos sokkal bonyolultabb. Harcolni kell, le kell győzni a nehézségeket, hogy utána boldogan élhessünk. Egy tizenhat éves fiú vajon elég erős és kitartó lesz-e ahhoz, hogy a jelenlegi bonyodalmakat maga után tudja hagyni? Hiába vannak ott neki a barátai, még is úgy érzi, csak magára számíthat jelen helyzetben.

Jungkook azonnal a szobájába menekült, miután hazaértek. Magára zárta az ajtót és a takarója alá bújt. Ismét elsírta magát, ma már sokadjára. Félt, valósággal rettegett attól, hogy soha többet nem lesz alkalma találkozni Jiminnel. Még csak elbúcsúzni sem tudott tőle... Térdeit átölelve szabadult meg a hatalmas tehertől, ami jelenleg nyomta a szívét és szorította a mellkasát. Szavakba nem tudta foglalni az érzéseit, ezért könnyek formájában adott ki magából minden egyes magában tartott emóciót. Jimin mellet végre önmagát merte adni, nem kellett senkinek sem megfelelnie, csak azt tette, amit jónak látott, anélkül, hogy megjátszotta volna magát és álarc mögé rejtőzött volna. Most volt talán a legközelebb ahhoz, hogy elveszítse Jimint ez pedig kezdte belülről felemészteni. Éppen, hogy csak meghallotta a kopogást az ajtóján, de nem volt ereje válaszolni rá még csak egy hagyj békén-t sem. Egyedül akart lenni, a gondolataiban elveszve, miközben a legszebb közös élményeiket helyezte volna előtérbe.

- Jungkook, szeretnék veled beszélni, szóval beengednél? – kérdezte az őt zavaró egy hatalmasat sóhajtva. – Xion vagyok.

- Hagyj békén – válaszolta a sírástól rekedtes hangon az igazgató fia. – Egyedül akarok lenni.

- Én meg beszélni akarok veled, szóval vagy beengedsz, vagy berúgom az ajtót, aztán nem lesz innentől semmi, ami elválasztaná a szobádat az emeleti folyosótól.

- Faszom... – nyögött fel Jungkook, majd idegesen lerúgta magáról a takarót és idegesen az ajtóhoz sietett. – Mi van? – förmedt rá Xionra, aki összefont karokkal állt a fekete hajú szobája előtt.

- Bemehetek?

- Úgyis bejössz, szóval teljesen mindegy, mit válaszolok – vonta meg vállait Jungkook, majd szipogva megfordult és elvett egy zsebkendőt az íróasztaláról.

A fekete hajú visszafeküdt az ágyába, betakarta magát egészen az orráig, és úgy várta, hogy Xion megszólaljon. A férfi leült Jungkook forgószékére és a szoba közepére húzta, majd sóhajtott egy nagyot, mielőtt még rátért volna a lényegre.

- Bocsánatot akarok kérni, amiért elvezettem apádat Jiminék házához.

- Nem baj – vonta meg vállait Jungkook. – Tudtam, hogy te voltál, de ez a dolgod, szóval gondolom más választásod nem volt.

- Próbáltam addig húzni az időt, ameddig csak tudtam, de sajnos apád hamarabb rájött arra, hogy elszöktél, mint vártam.

- Nem haragszom mondom, felesleges magyarázkodnod.

- Nem magyarázkodok – mondta Xion. – Csak rossz téged így látni.

- Szokj hozzá, mert mostanában csak ilyen állapotban fogsz látni. Főleg, ha még a barátaimmal sem találkozhatok.

- Beszélni fogok apáddal. Szerintem nem gondolta komolyan, amit mondott, csak a harag beszélt belőle.

- Úgy ismerjük? – nevetett fel szomorúan a fekete hajú. – Mindent komolyan gondol, amit kimondd. Az én szavaimat meg a véleményemet semmibe veszi, te pedig nem tehetsz ellene semmit, mert a jobbkeze vagy.

- Attól még meghallgatja a javaslataimat. Ha pedig elég meggyőző vagyok, akkor enged a döntéséből és változtat. Ha magántanuló is leszel, attól még nem tilthat el a barátaidtól és tulajdonképpen Jimintől sem.

- Pontosan ezt csinálja – vonta meg a vállait Jungkook. – Mit tehetnénk ellene? A rögeszméje lett az, hogy utálja a Park családot, soha a büdös életben nem fog belemenni abba, hogy Jimin és köztem legyen valami. Hallottad te is, miket mondott rám, vagy éppen Jiminre és az apjára.

- Bízd csak rám – mondta határozottan Xion. – Kitalálok valamit, mert nem fogom hagyni, hogy apád tönkre tegye a legszebb éveidet.

- Mondj még ilyeneket, hátha megint elbőgőm magam – motyogta Jungkook, azzal fejére húzta a takarót. Már csak a fekete hajkoronája látszott ki a sötétkék anyag alól. – Inkább szidj le, amiért elszöktem itthonról, hordj el mindennek és legyél velem bunkó.

- Én nem vagyok olyan, mint az apád, ezt szerintem bizonyítottam már az évek alatt.

- Tudom – bólintott Jungkook.

- Akkor meg miért kérsz tőlem ilyen hülyeségeket? Sajnálom, hogy ilyen nehéz helyzetben vagy és segíteni szeretnék neked. Illetve melletted állni mindenben, hogy tudd, nem vagy egyedül. Valahogyan el fogjuk érni, hogy apád végre elfogadjon téged és Jimint, ezt megígérem neked.

- Köszönöm – bújt ki a takarója alól a tizennyolcéves fiú, aki most úgy viselkedett, mint egy rémült kisfiú. – Nincs itthon valami süti?

- Mit szeretnél enni?

- Samancot – motyogta Jungkook. – Van itthon?

- Szerintem nincsen, de elszaladok neked boltba és veszek. Milyen ízűt vegyek?

- Ugyan, hagyd csak. Annyira azért nem fontos. – rázta meg a fejét a fekete hajú, de ekkor Xion már felpattant a székből és visszatolta eredeti helyére.

- Milyen ízűt szeretnél? – kérdezte mit sem törődve a fiatalabb által mondottakkal.

- Epreset, csokisat és zöld teásat – adta be végül a derekát a fekete hajú, mert látta, hogy sofőrje túlságosan elszánt.

- Fél óra múlva itt leszek, addig szedd össze magad.

- Jó – bólintott Jungkook, majd mielőtt Xion elhagyta volna a szobát, megköszönte neki még egyszer a kedvességét.

Az itthon töltött idejét szívesebben ütné el Xionnal, minthogy egyedül kelljen lennie. Akkor biztosan beleőrülne a gondolataiba. Így legalább tud majd valakivel beszélgetni, ha már a barátaitól és Jimintől is eltiltották. Jungkook csak reménykedni tudott abban, hogy ez alkalommal valamit sikerült kitalálnia Xionnak, mert nem fogja bírni, hogy a számára legfontosabb embereket elveszti. Muszáj lesz sofőrjébe kapaszkodnia, mert másképpen lehetetlen lenne ebből a gödörből kimászni. Mondjuk, eddig minden egyes alkalommal az őszülő hajú férfi mentette ki. Mégis, most az eddigieknél is nagyobb szüksége volt rá.

Amíg várta Xion érkezését a kedvenc süteményeivel, addig akaratlanul is eszébe jutott a rózsaszín hajú. A szilveszter másnapjára gondolt vissza, amikor is Jimin életében először másnaposan ébredt.

- Jó reggelt – mosolyodott el Jungkook, miközben a mellette fekvő Jimin arcát tanulmányozta.

- Jó reggelt – motyogta, majd kellett neki pár másodpercet adni, amíg magához tért. – Elég kevés dolog rémlik a tegnapi estéből. Ugye nem csináltam semmi hülyeséget?

- Szerinted hagytam volna, hogy hülyeséget csinálj? – válaszolta Jungkook.

- Te hoztál fel ide? Úgy emlékszem, hogy lent aludtam el a nappali kanapéján.

- Igen, én hoztalak fel. Nem akartalak lent hagyni egyedül – simított Jimin puha arcára a fekete hajú.

- Köszönöm.

- Szerezzek neked vizet? Nem fáj a fejed, vagy nincs hányingered?

- Az az igazság, hogy nem igazán merek megmozdulni – nevetett fel Jimin. Jungkook csak elnevette magát, majd odahajolt a fiatalabbhoz és nyomott egy puszit a homlokára.

- Hozok vizet, meg akkor kérek egy nagyobb tálat is, hátha visszajönne a tegnap megivott alkoholmennyiség egy része. Azt sem érzed, hogy fáj-e a fejed?

- Nem fáj – rázta meg a fejét a rózsaszín hajú.

- Mindjárt jövök akkor – kelt ki az ágyból az idősebb, majd Dongju keresésére indult, hogy kérjen tőle vizet és egy nagyobb tálat.

Jimin időközben továbbra is mozdulatlanul feküdt, az este történtek közül pedig egyre több mindenre kezdett emlékezni. Így hát derengett neki az is, hogy ezerszer bátrabb volt, mint általában szokott lenni. Kicsit zavarban érezte magát, mert fogalma sem volt, hogy akkor most csinált-e valamit, vagy nem. Amint Jungkook visszatért a szobába, azonnal letámadta és tudni akarta, hogy miket tett részegen.

- Nem csináltál tényleg semmi olyat – nyújtotta át Jiminnek a vízzel teli poharat, majd leült mellé az ágy szélére. – Azt mondtad, készen állsz az első alkalomra, de én leállítottalak, mert túl részeg voltál. Merészebben viselkedtél, mint szoktál, de ezzel szerintem semmi baj nincsen.

- Ez nagyon ciki – motyogta Jimin.

- Miért is lenne az?

- Mert tuti akaratos voltam, de tényleg nem sok mindenre emlékszem. Mármint arra igen, hogy te meg én is... szóval azt csináltuk egymással, de a részletek nem rémlenek.

- Ugyan már, csak merész voltál. Nem agyaltál annyit, amit általában szoktál. Én meg itt voltam és vigyáztam rád, szóval nem történt semmi olyasmi. – veregette meg Jimin combját Jungkook biztatóan. – És még mindig nem untam rád, nem is fogok egyhamar.

- Ilyet is mondtam? – húzta össze zavartan magát Jimin, mire a fekete hajú mosolyogva bólintott egyet. – Te jó ég...

- Ugyan már – nevetett fel. – Én józanon is képes vagyok neked ilyeneket mondani, nem kell ahhoz igyak.

- Jó, de akkor is. Egyetlen olyan alkalom sem volt még, amikor ennyit ittam volna. Tippem sem volt igazából, hogy hogyan fogok viselkedni részegen.

- Aranyosan – válaszolta Jungkook, majd közelebb csúszott a rózsaszín hajúhoz, aki időközben ivott pár korty vizet és ülésbe tornázta magát. – Kettesben akartál lenni velem, tovább akartál lépni, nehogy rád unjak és ennyi történt. Meg hát ugye kivertük egymásnak, de arra szerintem emlékszel.

- Igen, erre pont emlékeztem – motyogta zavartan Jimin.

- Akkor jó – nyomott egy puszit a rózsaszín hajú arcának jobb oldalára. – Azért nem akartam lefeküdni velem, amikor te részeg vagy, mert az első alkalmat különlegesre akarom. Úgy, hogy mindketten teljes mértékben tudatában vagyunk azzal, mit is csinálunk.

- Megértelek és egyetértek teljes mértékben – bólintott Jimin. – Este kicsit elragadott a hév, azt hiszem.

- Nem baj az – vonta meg vállait a fekete hajú. – Remélem a következő ilyen alkalomkor is elragad a hév és merész leszel.

- Majd meglátjuk – vonta meg Jimin a vállait egy apró mosoly társaságában. – Na, szerintem menjünk le és nézzük meg a többieket élnek-e még.

- Előtte kapok egy csókot? – hajolt még közelebb a fiatalabbhoz és már csücsöríteni is kezdett a hatás kedvéért. Jimin csak egy gyors csókot nyomott Jungkook ajkaira, de ez is teljesen elég volt a harmadéves fiúnak. Vigyorogva kelt fel az ágyból, majd felsegítette onnan Jimint, aki szerencsére nem hányta el magát azonnal.

Jungkook eleresztett egy szomorú mosolyt, miközben sikerült újra elsírnia magát. Annyira nagyon szeretett volna még így poénkodni a fiatalabbal a későbbiekben is. Imádta, amikor Jimin zavarba jött és hirtelen nem tudott megszólalni. A bátor és határozott énjét is kedvelte, de az ártatlan, aranyos és visszahúzódó énje miatt minden egyes alkalomkor melegség lepte el Jungkook testét. Irgalmatlanul beleszeretett a fiatalabba, ez ellen pedig nem volt mit tenni. Mindig is odavolt érte, de mióta hivatalosan is összejöttek, az érzései rohamosan növekedni kezdtek. Minden egyes együtt töltött idő után újra és újra beleszeretett Park Jiminbe. A személyisége és a kinézetébe is egyaránt. Nem fogja tudni nélkülözni őt az életéből, hiába kényszeríti erre az apja. Ha kell, akkor el fog költözni innen, de biztosan nem fogja hagyni, hogy Jimin ne legyen a mindennapjainak része. Hiába tizennyolc csak, készen áll arra, hogy egyedül éljen, minthogy az apja szarságait kelljen hallgatnia és betartania.