A másnap reggel túlságosan hamar elérkezett. Hiába voltak fent mindketten majdnem egész éjszaka, hogy ezzel is lelassítsák az idő múlását, megállítani sajnos még ők sem voltak képesek. Nem érdekelte egyikőjüket sem, hogy az iskolában nagy valószínűséggel képtelenek lesznek majd koncentrálni, sőt annak a veszélye is fennállt, hogy esetleg ülve elalszanak az alváshiány miatt. Valamit valamiért alapon mégis úgy döntöttek, hogy közösen megvárják a napkeltét és csak utána szundítanak egy keveset.

Dowon szíve dobbant egy jó nagyot, amikor megpillantotta a két fiatal fiút egymásba gabalyodva aludni. Éppen arra készült, hogy felkeltse őket, mert Jungkook sofőrje fél óra múlva érkezik. Viszont hosszú percekig csak nézte Jiminéket, akik úgy ölelték egymást, mintha attól félnének, hogy még álmukban is elszakítják őket egymástól. Jimin apja akaratlanul is elmorzsolt egy könnycseppet, mert tulajdonképpen bele sem mert gondolni abba, hogy mit érezhet a két gimnazista. Nem lehet tudni, hogy mikor lesz újra alkalmuk beszélni egymással, lehet, hogy ismét heteket kell várniuk. Bizonytalan volt a kettőjük kapcsolata, de próbálták az együtt töltött időből a lehető legjobbat és legtöbbet kihozni. Miután Dowon hosszú percekig gondolataiban elveszve nézte a két fiút, felébresztette őket, mert nem sok idejük maradt készülődni.

Először a rózsaszín hajú, majd Jungkook ébredt fel, de alig aludhattak másfél órát, így egyikőjük sem volt a legfittebb. Nem volt erejük felkelni az ágyból, ezért csak egymás arcát fürkészték. Mindketten úgy gondolták, hogy az előző éjszaka a kapcsolatuk egyik legmeghatározóbb pillanata volt. Már csak abban lehetett reménykedni, hogy valamilyen csoda folytán még több ilyen felejthetetlen közös élményben lesz részük. A fekete hajú gyengéden megcirógatta Jimin puha bőrét az arcán és eleresztett egy fáradt, ugyanakkor édes mosolyt.

- Szeretlek – suttogta a lehető leghalkabban, miközben azon volt, hogy nehogy elsírja magát.

- Én is nagyon szeretlek, Jungkook – nyelt egy aprót Jimin, aki szintén a könnyeivel küszködött. – Nem akarok iskolába menni. Nem akarok felkelni innen. Nem akarom, hogy elmenj.

- Én sem... – eresztett el egy szomorú mosolyt az idősebb, majd odahajolt Jiminhez és homlokon puszilta.

A következő percekben egymást szorosan ölelve feküdtek az ágyon. Kevesebb mint negyedórájuk volt Xion érkezéséig, ők még sem kezdtek még el készülődni. Az utolsó perceket is ki akarták élvezni, mielőtt még Jungkooknak el kell hagynia a Park család lakását. Jimin némán sírt, a fekete hajú pedig azzal nyugtatta magát, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, amikor együtt töltötték az éjszakat. Szomorú percek voltak ezek, még a kőszívű emberek is meghatódtak volna, ha látják a kétségbeesett fiúkat.

- Jungkook, itt van Xion – szólt be a szobába Jimin apja, ezzel jelezve a két fiatalnak, hogy ideje kimozdulniuk az ágyból.

- Megyek – bólintott Jungkook, majd kifújt egy jó nagy adag levegőt és kitakarózott.

Jimin szótlanul követte a példáját, így mindketten némán láttak neki az öltözködésnek. Most már nyoma sem volt a tegnap esti kellemes, nyugodt hangulatnak, ugyanis az idő előrehaladtával mindketten egyre zaklatottabbak lettek. Ha Jungkook apja végre engedne egy kicsit, akkor most nem érezné úgy a két gimnazista, mintha temetésükre készülődnének. Nem kérnek ők sokat, csak annyit, hogy hadd szeressék egymást! Viszont mielőtt még elhagyhatták volna Jimin szobáját, Jungkook odahúzta magához a fiatalabbat, hogy megcsókolhassa. Egy ideig úgy sem lesz lehetősége, azokat a dús és puha ajkakat ízlelni, így még egyszer utoljára meg akarta csókolni a fiatalabbat.

- Szia – köszönt halkan Jungkook Xionnak, aki a bejáratiajtótól nem messze állt meg.

- Mehetünk? – kérdezte a sofőr, mire a fekete hajú csak bólintott egy aprót. – Még egyszer köszönjük, hogy Jungkook itt aludhatott – pillantott a nappali kanapéja mellett álló Dowonra.

- Én köszönöm, hogy leszervezted azt, hogy Jungkook itt tölthesse az éjszakát – eresztett el egy visszafogott mosolyt Jimin apja.

- Majd beszélünk, jó? – fordult Jungkook a rózsaszín hajúval szembe.

- Jó – motyogta Jimin könnyes szemekkel. Képtelen lett volna megszólalni, mert akkor biztosan elsírja magát. – Vigyázz magadra.

- Te is, baba – nyomott egy gyors csókot a szájára, amit szíve szerint elmélyített volna, de mivel két felnőtt is tartózkodott a helyiségben, így maradt a hosszú szájra puszinál.

Xion után Jungkook is elhagyta a Park család lakását, majd amilyen gyorsan csak tudtak, elhagyták az egész épületet. Jimin teljesen megsemmisülve állt a nappali közepén és még percek elteltével is a bejárati ajtót figyelte, ahol szerelme távozott. Túl gyorsan eltelt az este. Mintha csak most érkezett volna meg Jungkook, akinek egy sál volt a szemei köré tekerve. Elsírta magát. Igazából már reggel óta nem hagyta nyugodni a szorító érzés a torkában és a gyomrában, és többször is megszöktek a könnyei, de a fekete hajú miatt eddig tartotta magát. Most viszont ő elment, így nem volt miért visszafognia a sírást. Hiába nem volt fiúhoz méltó, mégis keservesen zokogni kezdett. Közrejátszott az alváshiány is, de elsősorban azért bukott ki, mert még abban sem volt biztos, hogy valaha újra megölelheti a fekete hajút. Dowon odalépett a fiához és átölelte, Jimin pedig szinte azonnal hozzábújt és még jobban rázendített.

- Minden rendben lesz, Jimin – próbálta megnyugtatni a fiát, miközben a hátát simogatta. – Fogtok még találkozni, hidd el!

Időközben Jungkookék megérkeztek Beom háza elé. A terv része volt, hogy Xion együtt viszi majd őket iskolába, mert Jaeho úgy tudja, a szőke hajúnál töltötte az éjszakát az egyik beadandó miatt. Beom egy apró mosoly kíséretében ült be Jungkook mellé a hátsó ülésre, viszont jókedve hamar szertefoszlott, mert szembe találta magát legjobb barátja meggyötört kinézetével. Kérdőn vezette tekintetét a sofőrre, aki nem mondott semmit, csak eleresztett egy szomorú mosolyt, így némán tudatta a szőke hajúval, hogy Jimin miatt néz ki ilyen rosszul Jungkook.

- Mi ez a fej? – szólt végül oda a fekete hajúhoz Beom, mikor már úton voltak az iskola felé. – Nem volt jó az estéd?

- De.

- Akkor meg? Miért ülsz így itt, mint egy rakás szerencsétlenség? – sóhajtott fel Beom.

- Mert rohadtul nem akartam eljönni onnan – válaszolta Jungkook könnyes szemekkel és rekedtes hanggal. – Valaha lesz még alkalmam egyáltalán beszélni vele? Vagy átölelni, esetleg megcsókolni?

- Hogyne lenne már! – vágta rá azonnal a szőke hajú. – Még csak most jöttél el tőle, te pedig már ezen aggódsz? Nemhogy inkább mesélnél az estédről.

- Nincs kedvem – vonta meg a vállait a fekete hajú, majd behunyt szemekkel hátradöntötte a fejét és meg sem mozdult, amíg a sulihoz nem értek.

Jungkook szótlanul kiszállt a kocsiból, Beom viszont udvariasan megköszönte Xionnak, hogy elhozta őket a gimnáziumba és csak azután követte a fekete hajút – aki időközben már az iskola főbejáratánál járt. A sofőr egyáltalán nem ilyen lehangoló reakcióra számított Jungkooktól, miután együtt tölt egy éjszakát Jiminnel. Azt hitte, teljesen felpörög, be nem áll majd a szája és úgy kell rászólni, hogy ugyan nyugodjon már le, mert úgy viselkedik, mint egy hatéves kisgyerek. Ezekkel ellentétben viszont a sírás határán állt, teljesen magába fordult és megszólalni sem volt képes. Miért nem tud legalább egy kicsit is örülni annak, amilye van? Miért kell mindig a következő lépésre fókuszálnia? Nemhogy hálás lenne, amiért Xion leszervezett neki egy estét Jiminnel. Ő máris azon gyötrődik, hogy következőnek mikor tudnak majd találkozni.

Dongju szintén mosolyogva várta a két fiút a szekrényeik előtt, viszont jókedve azonnal eltűnt, amikor megpillantotta a lehajtott fejű Jungkookot és az utána loholó Beomot. Már éppen szólásra nyitotta ajkait, hogy köszönhessen a haverjainak, de az igazgató fia szótlanul elviharzott mellette és jóformán besuhant az osztálytermükbe, úgy, hogy még csak rá sem nézett a barna hajúra.

- Ennek meg mi a baja? – kérdezte Dongju Beomtól.

- Már azon parázik, hogy mikor tud legközelebb találkozni Jiminnel – sóhajtott fel Beom. – Szerintem neked is el kellene beszélgetned vele komolyabban, mert velem nem igazán törődik.

- Szerinted velem fog? Még csak rám sem nézett.

- Egy próbát megér, nem? – vonta meg a vállait Beom, majd ők ketten is megindultak az osztálytermük felé, hiába volt még tíz perc az első óra kezdetéig.

Dongju nem az egész osztály előtt szeretett volna beszélni Jungkookkal, de egyszerűen nem bírta elviselni, hogy így kell látnia legjobb barátját. Úgy nézett ki, mint egy élőhalott, aki csak testben van jelen. Többen is megjegyezték, hogy mégis mi a baja az igazgató fiának, mert mindig életvidáman jön be a terembe. Most viszont lehangolt, szomorú és összetört volt.

- Befejeznéd ezt a gyerekes viselkedést? – ült le Jungkook egyik oldalára Dongju, másikra pedig Beom. – Örülnöd kellene annak, hogy a szerelmeddel tölthetted az éjszakát. Mit sajnáltatod magadat? – mondta kissé nyersen, de kedves szavakkal semmit sem ért volna el, így taktikát kellett váltania.

- Nem sajnáltatom magam – válaszolta komoran Jungkook.

- Akkor mégis mit csinálsz? – kérdezte Beom.

- Ülsz, mint egy szarkupac, miközben Xion elintézte neked, hogy találkozzál Jiminnel. Szerinted ez volt az első és egyben utolsó alkalom? Viszont, ha látja rajtad, hogy ilyen szar hatással volt rád a Jiminnel töltött idő, akkor nem fog többet segíteni neked. Úgyhogy embereld már meg magad és ne viselkedj úgy, mint egy gyászoló asszony. – mondta Dongju határozottan. – Én a te helyedben hatalmas vigyorral az arcomon jöttem volna be és dicsekedtem volna el mindenkinek, hogy milyen kurva jó estém volt. Erre te mit csinálsz? Hisztizel, magadban őrlődsz és nem azzal törődsz, amivel valóban kellene. Húzzak be neked egyet, hogy észhez térj, vagy mi van?

Jungkook nem szólt semmit, csak a mellette ülő Dongjura vezette tekintetét. Szavak helyett inkább csak eleresztett egy apró mosolyt majd közölte vele, hogy lehet jól esne most neki egy apai pofon.

- Tényleg jó volt az estém – motyogta Jungkook nagyot sóhajtva. – Életem eddigi legszebb éjszakája.

- Lefeküdtetek? – kérdezte Beom, mire a fekete hajú csak megrázta a fejét.

- Történtek dolgok, de nem feküdtünk még le – mondta Jungkook. – De nem is bánom, ráérünk még vele, azt hiszem.

- Így van – értett egyet Dongju a hallottakkal. – Remélem most már észhez térsz és abbahagyod a hisztit.

- Azon leszek – bólintott a fekete hajú.

- Öcsém, együtt tölti az egész éjszakát a pasijával, erre depressziós lesz. Nem is értem. – nevette el magát Dongju, majd a hatás kedvéért óvatosan tarkón csapta Jungkookot.

- Jó, mentségemre szóljon, hogy alig aludtam másfél órát – emelte védekezően mellkasa elé Jungkook a kezeit. – Most már észhez térek, ígérem!

- Ajánlom is, mert én is szívesen behúzok neked egyet, ha az miatt térsz majd csak észhez.

- Nem kell, de igazán kedves vagy – nevetett fel Jungkook, majd megpróbálta komolyan megfogadni Dongju és Beom tanácsát.

Tényleg baromi jól érezte magát az éjszaka Jiminnel, így nem kellene magába fordulnia és szomorúnak lennie. Dongjunak igaza van, nagy valószínűséggel nem ez volt az utolsó alkalom, amikor kettesben lehetett a rózsaszín hajúval. Xion meg nem láthatja szomorúnak, mert tényleg nem fog neki segíteni. Ha nem lenne bizonytalan, hogy mikor is fog újra Jiminnel találkozni, akkor nem zuhant volna ennyire össze. Mert összességében tényleg élete legszebb éjszakáját tudhatja maga után.