Dongjunak sikerült rendesen meglepnie Jungkookot azzal, hogy felhagyott az eddigi makacsságával. Igaz, még most sem tartotta jó ötletnek azt, hogy Jungkook közeledni akar Jimin felé, de mivel a legjobb barátjáról van szó, ezért eldöntötte, támogatni fogja. Igaza volt abban az igazgató fiának, hogy addig kell cselekednie, amíg az apja nem tudja irányítani és megmondani neki, mit csinálhat és mit nem. Jungkook egyébként tisztában volt azzal, hogy apja nagy valószínűséggel megkért pár tanárt – vagy esetleg még diákot is – arra, hogy tartsák szemmel a fekete hajú harmadikost a kirándulás alatt. De jelenleg ez őt kicsit sem zavarta, mert azzal majd ráér akkor törődni, ha már visszamentek Szöulba.

Jimin nem sokat aludt az éjjel, mert ezernyi gondolat kavargott benne. Azon volt, hogy valamilyen úton-módon megfejtse Jungkookot, mert még mindig nem igazán tudta, mi változott meg pár nap alatt. Eddig a fekete hajú lekezelően beszélt vele, bunkó és elutasító volt többször is, mióta viszont eljöttek Szöulból, mondhatni teljesen megváltozott. Megkínálta Jimint csipsszel, gratulált neki a második helyért, na meg azért azt a farkasszemet se felejtsük, ami mindkettejükből libabőrt váltott ki. Itt valami nem stimmel... Jimin attól tartott, hogy a harmadikos fiú csak szórakozik vele, ezért tanácstalan volt, mit is kellene tennie. Legszívesebben ő is közeledett volna kiszemeltje felé, de nem akart még nagyobbat koppanni, mint az eddigi elutasításokkor.

- Ha valami van, azonnal hívj – mondta Arin Jiminnek, mielőtt még szétváltak volna a társaság útjai. – Ha csak egy újjal is hozzád ér az a patkány Jungkook, vagy esetleg a görény haverja, jövök és szétverem mindkettőt.

- Jól van már, tud magára vigyázni, nem öt éves – forgatta meg szemeit Alice, azzal kivillantott fogakkal lökdösni kezdte Arint az évfolyamtársaink felé, mert nekik már gyülekező volt.

- Minden rendben lesz – mondta Jimin, és csak reménykedni tudott abban, hogy valóban bonyodalom nélkül fog eltelni a meglepetés program. – Vigyázzatok egymásra és csináljatok sok képet! – kiáltott barátai után a rózsaszín hajú, mire mind a hárman egy okét válaszoltak vissza.

Jimin sóhajtott egy hatalmasat, majd a tegnapi csapattársai keresésére indult, mert nem szeretett volna egész nap egyedül lenni. Rajtuk kívül meg csak Jungkookot és Dongjut ismeri, hozzájuk viszont nem lett volna elég mersze odamenni, ezért inkább maradt a csapata felkeresésénél. A sátrak között sétálgatott hátha megpillantja valahol az évfolyamtársait, de nemhogy őket, még a harmadikos vezetőjüket sem látta sehol sem.

- Kit keresel? – lépett oda Jungkook Jiminhez egy barátságos mosoly társaságában. Régóta figyelte már, ahogy a rózsaszín hajú bolyong a sátrak között, de nem akart azonnal odamenni hozzá, ezért várt egy kicsit.

- Valakit, akit ismerek – mondta Jimin, mert olyan hirtelen érte Jungkook megjelenése, hogy mindkét csapattársának nevét elfejtette.

- Itt vagyok én – villantotta ki fogait az igazgató fia. – Azt hiszem, engem ismersz.

- Szerintem meg nem – válaszolta az elsőéves. – Azt mondtad nekem, hogy nem ismerlek, szóval ne is tegyek úgy.

- Te pedig azt mondtad, hogy meg akarsz ismerni engem – vágta rá azonnal Jungkook.

- Te meg azt, hogy hagyjalak békén és szálljak le rólad örökre – szólt vissza nem hagyva magát Jimin.

Jungkook nem szólt semmit, csak lesütötte a szemeit, mert Jiminnek igaza volt. Erre már nem igazán tudott volna visszaszólni, mert tényleg ő volt az, aki határozottan elutasította a rózsaszín hajút. Szégyellte magát, bocsánatot akart kérni a fiatalabbtól, de egyszerűen egyetlen hang sem jött ki a torkán, amikor szerette volna. Pedig ő a jól ismert Jeon Jungkook, az igazgató fia. Akkor mégis miért fél bármit is mondani?

- Mindenki mondd néha faszságot – lépett oda hozzájuk Dongju, miután látta, hogy barátjának segítség kellene. – Ha nem méregből, akkor kényszerből.

- Ez igaz – szólalt meg Jungkook, bár kicsit még ekkor is sokkos állapotban volt, mert meglepték a Dongju által mondottak. – Szóval, csatlakozol hozzánk, Jimin? Legalább addig, amíg nem kell a tegnapi csapatokra osztódjunk.

A rózsaszín hajú képtelen lett volna még csak egy igent is kinyögni, mert vegyes érzelmek kavarogtak benne. Egyszerre örült és rettegett a tudattól, miszerint Jungkook közelében kell lennie. Biztosan el fog valamit szúrni, és csak leégeti magát a kiszemeltje előtt. Már így is biztosan egy idióta megszállottnak tartja, aki rengeteg levelet írt neki és még csokikkal is meg akarta vesztegetni. Ugyanakkor képtelen lett volna nemet mondani az ajánlatra, miszerint velük tartson. Így legalább nem lesz egyedül és talán még beszélgethet is Jungkookkal. Úgyis erről álmodozik már szeptember óta, nemde?

- Nyugi, Jungkook nem fogja leharapni a fejed – szólalt meg Dongju, mikor Jimin hosszabb idő után sem szólalt meg. – Meg amúgy is beszélnetek kell majd négyszemközt. De azt szerintem nem a program közben, majd utána.

- Túl sokat beszélsz... – motyogta Jungkook, mert egyelőre nem akarta elárulni a rózsaszín hajúnak, hogy akar majd vele beszélni négyszemközt. Nem akar túl nyomulós lenni, mert nem akarja elijeszteni maga mellől az elsőévest.

- Oké – mondta végül Jimin. – Veletek megyek.

- Király – sóhajtott fel megkönnyebbülten Jungkook, majd biccentett is egyet a faházak felé. – Akkor eljössz velünk gyorsan összepakolni? Vagy te összepakoltál már?

- Nem igazán tudom, hogy mit is kellene magammal hozzak, mert nem tudom, mi lesz a meglepetés program.

- Nem tőlem tudod, de sétahajózásra megyünk, utána pedig ellátogatunk az egyik közeli vízeséshez – kacsintott egy aprót Jungkook, mire Jimin összehúzta magát hirtelen támadt zavarában, sőt még a fülei is elvörösödtek Jungkook apró gesztusa miatt.

- Akkor... most megyek és gyorsan összepakolok – motyogta az elsőéves.

- Rendben. Mi is összepakolunk, aztán majd a gyülekezőhelynél találkozunk.

Jimin bólintott egy aprót, majd a lehető leggyorsabban sarkon fordult és a sátrába menekült. Szíve hevesen vert, végtagjai remegtek és nehezére esett még levegőt is venni. Az a kacsintás nagyon nem kellett volna, mert teljesen elpirult, ezt pedig biztosan a két harmadikos fiú is észrevette. Nem számított arra, hogy Jungkook majd odamegy hozzá beszélgetni és felajánlja neki, töltse vele a napot. Amit Dongju mondott... Ezek szerint Yesungnak igaza lehet, és Jungkook nem önszántából bánt vele olyan elutasítóan és csúnyán? De akkor mégis miért? Meg miért is kellene nekik kettesben beszélniük, ha megtehetik azt Dongju előtt is?

Mivel hajókázni és vízesést nézni mennek, ezért nem pakolt be magának sok mindent a táskájába, csak egy üveg vizet, a fényképezőgépét, egy csomag csipszet és szúnyogriasztót. Már az este is rendesen csipkedték, most pedig víz közelében lesznek, így még többre kell számítani. Miután minden szükséges dolgot összepakolt, megindult a gyülekezőhely felé a csapattársai után kutatva. Egyik fele szeretett volna évfolyamtársaira találni, másik fele viszont nem. Akart is Jungkookkal lenni, meg nem is. Egyik pillanatban ezt látta jónak, a másikban viszont már a másik variációt.

- Na, szia – lépett oda Jiminhez Bora. – Te tudod hova megyünk?

- Nem – hazudta a rózsaszín hajú, mert nem akarta elárulni, amit Jungkook mondott neki. – De most már jó lenne tudni.

- Igen – helyeselte a lány. – Valakik hajózásra tippeltek, de olyat is hallottam, hogy mi is túrázni megyünk, csak máshova.

- Én azt hallottam, hogy valamilyen vízeséshez megyünk – jelent meg Hyunsuk is, rögtön bekapcsolódva a beszélgetésbe.

- Na, remek – nevetett fel Bora. – Szerintem menjünk közelebb, mert most már egyre többen vagyunk, így gondolom, lassan indulunk.

Jimin azonnal kiszúrta Jungkookot és Dongjut a faházak felől sétálni a gyülekező hely felé, ezért gondolkozás nélkül lehajtotta a fejét. Ő semmi pénzért nem mert volna odamenni a felsőbb évesekhez, ezért arra várt, hogy majd ők odamennek hozzá. Nem is kellett sokat várnia, mert Jungkook azonnal megpillantotta a rózsaszín hajút a tömegben és már meg is indult felé.

- Na, sikerült mindent összepakolnod? – kérdezte, amikor odaért az elsőéveshez.

- Igen – bólintott egy aprót Jimin.

- Akkor jó – mondta Jungkook, majd eleresztett egy apró mosolyt a mellette álló felé.

Ezután nem beszélgettek már, mert szépen-lassan minden dobogós helyet elért diák megérkezett, ahogyan a kísérő tanárok is. Végre lekerült a lepel a meglepetés programról, ami valóban sétahajózás és vízesés látogatás lesz, ahogyan azt Jungkook is elárulta Jiminnek korábban. Nem kellett a tegnapi csapattagokkal lenni, aminek az igazgató fia kifejezetten örült, mert így egész nap a fiatalabbal lehet. Viszont a rózsaszín hajú nem tűnt valami vidámnak, ezért felmerült benne, hogy mi van, ha ő nem akar vele lenni.

- Ha nem szeretnél, akkor nem kell velem lenned – mondta Jungkook, amikor megindultak. – Nem kényszerítelek semmire sem.

- Tudom – bólintott egyet Jimin. – Szeretnék veled lenni.

- Biztosan? Mehetsz a csapattársaiddal is, nem akarok az utadba állni.

- Nem – rázta meg a fejét. – Jó nekem veled és Dongjuval.

- Rendben – mosolyodott el Jungkook. Hatalmas kő esett le a szívéről, amiért Jimin szívesen tölti vele a napot. Talán lesz alkalma többet beszélni a fiúval, mert eddigi találkozásaik során nem sokat kommunikáltak.

Jimin néma csendben sétált Jungkook és Dongju mellett, miközben igyekezett a tájra, na meg persze az útra fókuszálni. Amilyen zavarban volt, képes lett volna a saját lábaiban megbotlani. Szeretett volna beszélni a kiszemeltjével, de nem volt elég bátorsága ahhoz, hogy ő kezdje a beszélgetést. Arra várt, hogy majd Jungkook törje meg a csendet, mert kettejük közül a fekete hajú ezerszer bátrabb.

- Hogy tetszik eddig a kirándulás? – szólalt meg végül Jungkook mindkettejük örömére.

- Eddig nagyon tetszik – mondta Jimin. – És neked?

- Nekem eddig kicsit unalmas, de remélem, a mai kirándulás feldobja majd.

- Nem tetszett a tegnapi program? – kérdezte Jimin, mire Jungkook megrázta a fejét. – Miért nem?

- Olyanokkal voltam, akiket nem igazán ismertem.

- Én is olyanokkal voltam, egy csapatban, akiket nem ismertem, de még is jól éreztem magam – mondta Jimin, mire Jungkook legszívesebben bókolt volna neki egyet.

Valami olyasmit mondott volna neki, hogyha vele lett volna egy csapatban, akkor biztosan ő is jól érezte volna magát. De inkább nem szólt semmit, csak szótlanul követte az előtte sétálókat. Bárcsak ne lenne nyuszi, és őszintén merne az érzéseiről beszélni Jiminnel. Akkor minden sokkal egyszerűbb lenne.