Jimin úgy döntött, hogy megfogadja Arin és a többiek tanácsát, miszerint lemond Jungkookról. Azt nem tudta, meddig fogja tudni betartani az ígéretét, de azon volt, hogy még csak gondolni se gondoljon a fekete hajú Félistenre. Nagyot csalódott benne azon a keddi napon, de még így sem tudott rá teljes mértékben haragudni. Persze esze ágában sem volt neki újabb levelet írni, csokit venni meg még annyira sem, mert azért a megmaradt büszkeségét meg akarta tartani, hiába sikerült Jungkooknak megalázni egy emeletnyi diák előtt. A napjai határozottan unalmasabbak és egyhangúbbak voltak Jungkook nélkül, de tiszteletben kell tartani a fiú döntését, miszerint felesleges tovább próbálkoznia a rózsaszín hajúnak, kettejük között soha nem lesz semmi. Fájt, iszonyatosan fájt ez Jiminnek, mert mindennél jobban meg szerette volna ismerni kiszemeltjét, de ezek szerint a sors nem így tervezte.

- Nos, tudod már, hogy utazótáskát vagy bőröndöt hozol? – kérdezte Arin Jimintől, amikor éppen osztályfőnökin ültek és hétvégi kirándulás volt a fő téma.

Minden év októberében három napos kirándulást szervez az iskola az elsősöknek. Idén sátrazni mennek a Yang-Pyeong mellett fekvő hegyekbe, ahol többek között lesz éjszakai túrázás, rókavadászat, számháború és szabadprogram is, ahol kedvükre túrázhatnak, illetve sétálhatnak majd a diákok a természetben. A kirándulás ebben az évben október utolsó hetére esik, egy pénteki, egy szombati és egy vasárnapi napot foglal magába, ahol több idősebb önkéntes diák is segédkezik majd a tanárok mellett. Nem meglepő, hogy ezen a héten már mindenki a kirándulást várja bezsongva. A pénteki napon nem lesznek óráik, így egy napot még lógni is tudnak, szóval természetesen, aki csak tudott a kirándulást választotta az unalmas tanórák helyett.

Jiminnek nem volt sok kedve a kiránduláshoz, mert nem szerette az apját egy napnál tovább egyedül hagyni. Rajta kívül nincsen más, akit hívhatna, ha esetleg valami baj van vele, szóval először ezért is mondott határozott nemet. De aztán Yesungék összefogtak ellene, és még Jimin apjával is beszéltek, így négy az egy ellen arányban természetesen sikerült rávenniük arra a rózsaszín hajút, hogy kikapcsolódjon egy kicsit. Legalább messze lesz Jungkooktól, és nem kell minden másodpercben attól tartania, hogy esetleg valamilyen véletlen folytán összefutnak, ezzel kellemetlen szituációt kialakítva.

- Szerintem utazótáskát – mondta Jimin. – Abba sokkal jobban beférek, mint egy bőröndbe. Meg azt hiszem, nekünk csak ősrégi, hatvankét helyen szakadt bőröndünk van, szóval maradok az utazótáskánál. Te?

- Hát, ez egy nagyon jó kérdés. Tudom, hogy csak három napról van szó, de szerintem nekem egy táska kevés lesz. – villantotta ki a fogait Arin, mire Jimin értetlenül nézett a lányra, mert ő meg pont azt akarta mondani, hogy lehet, egy nagyobb hátizsák is elég lesz.

- Elhozod az egész szobád, vagy mi van? – pislogott nagyokat a rózsaszín hajú.

- Nem, csak inkább viszek több váltóruhát, cipőket, meg ugye a sminkjeim is fontosak, szóval nem lesz nekem elég egy bőrönd. Plusz a sátorról ne is beszéljünk, mert én tuti nem fogom a hátamon felcipelni a hegyre, szóval inkább annak is viszek külön bőröndöt.

- Szerintem felvisznek minket egészen a kempingterületig busszal, nem kell addig felgyalogoljunk – kapcsolódott be a beszélgetésbe az előttünk ülő Jiseo is, aki minden bizonnyal hallotta, miről beszélgetünk.

- Komolyan? Az jó lenne. – csillantak fel Arin szemei, aki az előbb már kitalálta magában, hogy majd egy felsőbb évessel felcipelteti a hegyre a cuccait, mert ő lány létére biztosan nem fog nehezet emelni.

- Én úgy tudom, de kérdezd meg az osztályfőnököt, ő biztosan tudja – vonta meg a vállait, mire a fekete hajú lány már a magasba is emelte a kezét.

Pénteken reggel fél hétkor lesz a gyülekező az iskola mögötti parkolóban. Egyelőre még nem lehet tudni, hogy mi szerint lesznek a buszok beosztásai, de az nem is fontos, mert három busz lesz, és mindhárom ugyanoda megy majd. Arin és Jimin természetesen már akkor megbeszélték, hogy egymás mellett fognak ülni, amikor a rózsaszín hajú belement abba, hogy mégis elmegy a kirándulásra.

A hét lassabban telt, mint azt Jimin hitte. A szerdai osztályfőnöki után várni kezdte a szombatot, a napok viszont csigalassúsággal teltek. Próbált nem Jungkookra gondolni, de sajnos nem annyira nagy a gimnázium ahhoz, hogy elkerüljék egymást. Akarva-akaratlanul sikerült összefutniuk, de mindketten elkapták a tekintetüket a másikról, vagy éppen lesütötték a szemeiket és még csak egymásra sem néztek. Mindketten ezernyi dolgot akartak mondani a másiknak, de nem tehették meg, ezért inkább egy szót sem váltottak egymással. Talán egy idő után sikerül mindkettejüknek túllépnie a másikon, és megpróbálni normálisan viselkedni, ha meglátják egymást, nem pedig teljesen bepánikolni.

- Vigyázz magadra, Jimin – nyomott egy cuppanós puszit az apja az elsőéves homlokára a bejárati ajtajuk előtt.

Alice volt olyan kedves és felajánlotta, hogy szüleivel elviszik Jimint péntek reggel a sulihoz, ne kelljen nagy táskával sétálnia. Természetesen élt a lehetőséggel, mert így azért mégis csak kényelmesebb volt, na meg gyorsabb is. A rózsaszín hajú még mindig nem szívesen hagyta otthon az apját, de előző este még egyszer utoljára átbeszélték, hogyha bármi baj lesz, akkor azonnal hívja a fiát, ő pedig valahogyan hazajön. Azért mindketten reménykedtek benne, hogy erre majd nem kerül sor, de jobb felkészülni a legrosszabbra, minthogy valami olyasmi történjen, amire senki sem számított.

- Te is, és tényleg hívj, ha van valami, rendben? – ölelgette meg szorosan az apját, mintha nem is három napra utazna el, hanem minimum egy hétre. – Szeretlek, és majd küldök képeket a helyről messengeren.

- Rendben, én is szeretlek, fiam – mosolyodott el, majd jelezte neki, hogy most már menjen, mert Alicék rá vártak már egy ideje.

- Majd hívlak, ha odaértem, meg minden este is, szóval legyen nálad a telefonod.

- Már fel is hangosítottam, hogy biztosan meghalljam, ha hívsz – mosolyodott el a férfi, mire Jimin helyeslően bólogatva megindult Alicék sötétkék autója felé.

Egészen addig a házuk előtt álló apját nézte Jimin, amíg ki nem fordultak az utcából. Nagyon remélte, hogy minden rendben lesz vele, és ez a három nap gond nélkül telik el mindkettejük számára. Viszont miután megérkeztek az iskolához, már nem volt ideje azon gondolkozni, hogy mi lesz, ha... Jiminék osztálya a hármas számú buszon lesz a nemzetiségi szak diákjaival, azaz Alice is velük lesz nagy örömükre. Sajnos a sport tagozatos Yesung a grafikusokkal került egy buszba, így ő majd csak akkor tud a társasághoz csapódni, ha már megérkeztek a hegyekbe.

Fél hét előtt pár perccel már mindenki elfoglalta a helyét a buszon és az indulást várták teljesen bezsongva. Arin és Jimin a hátsó ajtó melletti ülést választották ki maguknak, Alice pedig eléjük ült a padtársával Hyojinnel. A turisztikai szakosok osztályfőnöke ismertette a mai nap terveit, majd megkért mindenkit arra, hogy a két órás úton próbáljanak meg normális ember módjára viselkedni, ne úgy, mintha éppen Noé bárkája süvítene végig az autópályán.

- A fél hét az fél hét – förmedt rá a nemzeti tagozatosok osztályfőnöke valakire, aki öt percet késett. – Azért, mert az igazgató fia vagy, még illik időben odaérned a megbeszélt időpontra.

- Az én hibám volt, elaludtam – védte be Beom barátját, mert most tényleg ő volt a ludas, és miatta késtek. – Elnézést kérek, legközelebb jobban odafigyelek majd.

- Ajánlom is, na menjenek, keressenek helyet, mert indulunk – állt arrébb az osztályfőnök, hogy felengedje a buszra a két jómadarat, akik szokásukhoz híven most sem érkeztek meg időben.

Jungkook és Beom számára nem maradt olyan sok lehetőség, hogy hol foglaljanak helyet, mert már csak Alice és Hyojin előtt volt két üres hely. Jimin majdnem leszédült az ülésről, amikor megpillantotta Jungkookot, amint feljön a buszra és levágódik az ablak melletti ülésre. Nem tudta, hogy mégis mit keres itt, de aztán hamar kapcsolt, miszerint önkéntes felsőbb évesek fognak segédkezni a tanároknak a kirándulás alatt. És mivel Jungkook és Beom is nemzeti tagozatos, így ezért lettek ők is erre a buszra beosztva. Akkor Dongju minden bizonnyal Yesunggal van egy buszban, mert ő is sport tagozatos. A rózsaszín hajú teljesen összetört, mert abban a hitben volt, hogy ebben a három napban még csak gondolni sem fog Jungkookra, ugyanis jó messze lesz tőle. De a sors megint máshogyan gondolta, mint Jimin, mert most még nagyobb esélye lesz összefutni kiszemeltjével, mint az iskola területén belül volt.

- Minden rendben? – kérdezte Arin Jimintől, miután látta, hogy teljesen elsápadt. – Nem tudtam, hogy ők is jönnek.

- Hát, én sem... – motyogta a fiú, majd a biztonság kedvéért ivott egy korty vizet, mert Jungkook megjelenése határozottan nem volt jó hatással rá. – Jól vagyok, azt hiszem.

- Segítünk elkerülni őt és nem lesz baj – mosolyodott el Arin, miközben azon volt, hogy felkaparja barátját a földről. – Írok Yesungnak, hogy Dongju ott van-e. Bár, ha ezek ketten itt vannak, akkor ő is tuti jött.

- Nem hiszem el – motyogta Jimin, majd tenyereibe temette az arcát. – Én csak három napot kértem, amikor végre elengedhetem magam, de ezek szerint még ezt sem érdemlem meg.

- Ne mondj már ilyeneket, ember – förmedt rá Alice a rózsaszín hajúra, miközben a két ülés között még gyilkos pillantással is illette őt. – Jó lesz ez a kirándulás, le fogjuk szarni Jungkookot és jól fogjuk azért is érezni magunkat. Megmutatjuk neki, hogy mennyire szar döntést hozott azzal, hogy elutasított téged. – kacsintott egy aprót, mire Arin helyeslően bólogatva egyetértett a cserediákkal.

- Ha, ti mondjátok – vonta meg a vállait Jimin.

Még nem igazán tudott hinni a lányoknak, mert rendesen padlóra küldte Jungkook jelenléte. De azon lesz, hogy most is figyelmen kívül hagyja kiszemeltjét, ahogyan azt a suliban is tette, és akkor talán tényleg jól tudja majd érezni magát. Legszívesebben kínjában hangosan nevetni kezdett volna, mert csak ő lehet ilyen szerencsés, hogy Jungkook pont most önkénteskedik, amikor ő rábólintott a kirándulásra, pedig először határozottan nemet mondott. A megérzésére kellett volna hallgatnia, nem pedig a barátaira és az apjára, mert akkor most nem lenne ilyen kellemetlen helyzetben, ismét.

- Oké, ne vigyorogj már ennyire – nevetett fel Beom, amikor a mellette ülő Jungkookra pillantott. – Ekkora mázlid, hogy lehet, ember.

- Hát, én nem tudom, de ez egy jel, hogy ne hagyjam menni Jimint – mondta Jungkook, mire a szőke hajú helyeslően bólintott egyet, mert ő sem engedte volna el Jimint, hiába akarja azt ennyire az apja. – Már csak beszélnem kell vele négyszemközt és elmagyarázni neki mindent.

- Majd segítek – biccentett egy aprót Beom. – Szerintem rengeteg alkalom lesz, amikor félre tudtok kettesben vonulni beszélni.

- Remélem – sóhajtott fel Jungkook, majd egy másodpercre hátrapillantott a vállai felett, hogy lecsekkolhassa Jimint.

Jungkook reménykedett abban, hogy még nem késő, még meg tudja változtatni a róla alkotott véleményt Jiminnél. Az elmúlt napokat azzal töltötte, hogy vagy százszor felvetette magában az ötletet, miszerint mi lenne ha, esetleg szembe fordulna apjával. Fontos neki a rózsaszín hajú fiú, szóval nem fog belenyugodni abba, hogy el kellett löknie magától. Beom azon volt, hogy meggyőzze Jungkookot arról, hogy tizennyolc éves létére merjen bátran az apja ellen menni. Dongju ennek ellenére azon volt, hogy lebeszélje Jungkookot véglegesen Jiminről, mert ő azt tartotta elsődlegesen szem előtt, hogy mi lenne helyes. Az igazgató fia viszont két tűz köré került. Nem tudta, hogy a szívére, vagy az eszére hallgasson. Viszont, amint meglátta a rózsaszín hajú elsőévest a buszon, egyértelművé vált számára, mit kell tennie. Vállalni fogja a kockázatát annak, hogy ellen megy az apjának, de nem fogja másodjára is hagyni, hogy elvegyék tőle Jimint. Egyszer elég volt a hiányával élnie, nem fog másodszor is ugyanabba a hibába esni, miszerint csendben elfogadja, amit az apja mond, és nem ellenkezik neki. De ennek a korszaknak most vége!