Jimin egy határozott mozdulattal belökte a bejárati ajtójukat, mert másképp nem lehet bejutni a kis lakásukba. Több éve szorul már, de nincs, aki kicserélje, vagy éppen megjavítsa. Egyébként csoda, hogy még nem esett ki a helyéről, mert tényleg nem egy mai darab, idősebb lehet, még Jimin apjánál is. A rózsaszín hajú szokásához híven nem bújt ki a cipőiből, mert csak a szobájában van szőnyeg, az apja pedig nem szereti, ha mezítláb rohangál a lakásban, mert nem akarja, hogy egyetlen fia felfázzon.

- Megjöttem – kiáltotta el magát Jimin, amint beért a nappaliszerű helyiségbe.

Nem meglepő, hogy apját a kedvenc fotelében találta, ahol órákat képes ücsörögni, miközben a tévét nézi, sőt még jókat aludni is szokott ott. Szokásához híven az esti híradót nézte, viszont amikor megpillantotta fiát, azonnal neki szentelte az összes figyelmét egy hatalmas mosoly kíséretében.

- Szia, apa – ment oda Jimin az apjához, majd egy jó meleg öleléssel üdvözölte, ahogyan minden nap teszi. – Hogy vagy? – kérdezte, miután egy apró puszit is nyomott a homlokára.

- Ma előbb elengedtek a munkahelyről, szóval gondoltam lepihenek egy kicsit. Veled minden rendben volt az iskolában?

- Igen, minden rendben volt – bólintott egyet a rózsaszín hajú. – Kaptam egy hármast matekból, meg egy négyest töriből – újságolta ma kapott jegyeit büszkén. Se a matek, se a töri nem az erőssége, ezért nagyon örült ennek a két jegynek.

- Ennek nagyon örülök – veregette meg elismerősen Jimin vállait az apja.

- Apa, kérhetek egy kis pénzt? – kérdezte a rózsaszín hajú zavartan, mert nem szeretett pénzt kérni az apjától, hiába adott neki mindig még többet is, mint amennyire szüksége volt.

- Ó, talán egy lányt szeretnél meghódítani, vagy micsoda?

- Valami olyasmi – adott semleges választ Jimin, mert apja nem tud arról, hogy egy fiú tetszett meg neki, nem pedig egy lány. Egyelőre még nem is tervezte neki elmondani ezt, mert van elég baja így is.

- A szekrényen van a pénztárcám, hozd ide – mutatott az ebédlőasztal mögött lévő szekrényre, mire Jimin már fel is pattant a fotelről, hogy az említett tárgyért siessen.

Jimin azért nem szeretett sohasem pénzt kérni az apjától, mert így is nagyon szegényesen éltek. Jimin anyja születése után elhagyta őket, így apja nevelte fel egyedül, nem volt mellette senki sem, ahogyan támogatni sem támogatta egyetlen családtag vagy rokon sem őket. Többek között ezért sem kapott zsebpénzt Jimin, mint a többi gyerek, szóval néha muszáj volt kérnie egy kis pénzt, főleg, ha a barátaival terveztek menni valahova. Jimin apja természetesen nem sajnálta tőle a pénzt, ő éhezett is volna, ha úgy van, mert a fia volt számára az első, és az ő boldogságáért bármire képes lenne. Igaz, minden hónapban félre kell tenniük egy kicsit, mert orvoshoz kell mennie, mert úgy néz ki, hogy valami gond van vele. A tünetekből vérzékenységre lehet következtetni, de a lehető leghamarabb orvoshoz kell fordulnia, mert nem mertek teljes mértékben az internetre támaszkodni. Jimin ezért sem ment sokszor sehova, mert tudta, ez most sokkal fontosabb, mint hogy ő elmenjen szórakozni egyet. Nem mintha nem támogatták volna a barátai, amikor csak lehetőségük adódott rá, de Jimin egy idő után már rosszul érezte magát. Nem akarta terhelni sem Yesungot, sem Arint, sem pedig Alicet, hiába állnak nagyon közel egymáshoz.

Jimin nagyon örült az apjától kapott aprópénznek, mert már az lebegett a szemei előtt, hogy melyik édességet vegye meg Jungkooknak majd holnap. Legszívesebben az összes kedvencét felvásárolta volna, de egyelőre erre nincsen pénze, így marad egynél, kezdetnek az is teljesen elég lesz. Miután a rózsaszín hajú visszaült az apja mellé a fotel kartámlája, tekintete letévedt annak karjára. Szemei azonnal hatalmasra tágultak, ugyanis újabb kékes foltokat fedezett fel egyetlen családtagja bőrén.

- Megint vannak új kék foltjaid, vagy beütötted magad? – kérdezte Jimin a lehető leghalkabban. Nem kapott választ, ezzel pedig egyértelművé vált, hogy nem ütötte meg magát az apja. – Most már muszáj lesz dolgoznom nekem is iskola mellett, mert muszáj orvoshoz menned.

- Jól vagyok, Jimin. Nem fogok összezuhanni pár kék folt miatt.

- Az orrod is egyre gyakrabban vérzik, apa. Minél hamarabb meg kell, nézesd magad egy orvossal. – kelt fel a fotel kartámlájáról Jimin, ahol eddig ült.

- Eddig is jól voltam, ezután is megleszek – mondta az apja, ezzel megint megbeszéltnek tekintette a témát. A rózsaszín hajú inkább nem szólt semmit, mert felesleges lett volna, ezért csak szótlanul a szobájába ment, és magára zárta az ajtaját.

Akaratlanul is végigfolyt egy könnycsepp az arcán, de azonnal letörölte azt, mert az apja a lelkére kötötte, hogy erősnek kell lennie. Nem szabad sírnia miatta, mert minden rendben van vele, csak pár kékes folt van a testén, attól pedig nem hal meg, vagy ilyesmi. Jimin tudta, hogy nem kellene ennyire félvállról venni az apja tüneteit, de tizenhat éves létére nem tudott olyan sok mindent tenni az ügy érdekében.

Jimin leült az asztalához, majd eldöntötte, hogy megírja a holnapi levelet Jungkooknak, még ha el sem olvassa majd. Valamiért teljesen eltereli Jimin gondolatait, megnyugtatja, és teljesen ki is kapcsolja, ha a fekete hajúnak írhat. Talán ezért is viseli meg annyira a folytonos elutasítás. Neki nagyon sokat jelentenek a levelek, Jungkook viszont ennek egyáltalán nem érzi a súlyát.

„Jungkook,
Nagyon örültem, amiért végre hajlandó voltál elolvasni a levelem. Igaz, nem terveztem odamenni hozzád, de miután elutasítottad az egyik barátomat, nem jutott eszembe más lehetőség. Nem gondoltam volna, hogy a szemeim láttára fogod összetépni a levelem, és a kukába hajítani. Igaz, nem ismerlek, de azért azt hittem, hogy nem vagy ennyire szívtelen. Csalódott voltam, miután ezt tetted, de nem fogom feladni. Túlságosan nagy az akaraterő bennem. Szóval kaptam egy kis segítséget, hogy miként kerülhetnék közelebb hozzád. Remélem, hogy miközben ezt a levelet olvasod, éppen egy raffaellot eszel. Tudom, hogy szereted, ezért vettem ezt neked. Én csak egy esélyt kérek arra, hogy megismerj. Ha nem leszek szimpatikus neked, és esetleg nem találod jónak a társaságom, akkor ígérem, hogy leszállok rólad. Szerintem egyébként nem vagyok egy elviselhetetlen ember, szóval, ha megismernél, akkor talán bírnál. Mondjuk, nem tudom, hogy hogyan lehet valaki olyasvalakit nem bírni, akiről csak annyit tudsz, hogy mi a keresztneve, és melyik osztályba jár. Remélem ízlett a rafaello, legközelebb toffeefeet kapsz.
~ Jimin, az elsőéves srác"

Elégedetten dőlt hátra a székében, mert most először, tetszett neki, amit leírt. Csak úgy jöttek belőle a szavak, egyáltalán nem fogta vissza magát, mint azt korábban tette. Többször is újraolvasgatta a sorokat, és büszke volt magára, amiért sikerült így megnyílnia kiszemeltje előtt. Azt akarta, hogy Jungkook ezt az oldalát is megismerje, mert így talán kevésbé lesz elutasító vele szemben. Jimin egyébként egyáltalán nem akaratos, nem ez az ő igazi énje, de amit egyszer a fejébe vesz, annak úgy kell lennie.

Másnap reggel egy hatalmas mosoly kíséretében sétált ki a suli mellett lévő kisboltból kezeiben egy doboz Rafaelloval, amit Jungkooknak vett. Izgult, ugyanakkor várta, hogy ismét a fekete hajú elé állhasson. Pénteken a bárban a szokásos bunkó formáját hozta, flegma és elutasító volt, de Beom szavai elég löketet adtak a rózsaszín hajúnak ahhoz, hogy ne adja a fel. Még az első óra előtt le akarta tudni a találkozást Jungkookkal, mert képtelen lett volna koncentrálni, ha mondjuk csak ebédszünetben keresi fel a harmadikost. Túlságosan izgult ő ahhoz, hogy órákat mozdulatlanul üljön az iskolapadban, és ne a fekete hajún agyaljon ezerrel. 

Először Dongjut, majd Beomot pillantotta meg Jungkook szekrénye előtt, végül pedig Jungkook is megjelent. Ezek szerint nulladik órájuk volt, mert mindhármukon kosármez volt. Jimin azonnal a háta mögé rejtette a levelet és a Rafaellot is. Abban reménykedett, hogy esetleg ismét tudnak majd kettesben beszélni a fekete hajúval, mert feszengve érzi magát, ha Dongju és Beom is jelen van. Jobban meg tud nyílni akkor, ha csak négyszemközt vannak Jungkookkal.

- Az ott Jimin? – bökött az említett felé Beom, mire az eddig földet pásztázó Jungkook is abba  az irányába pillantott.

- Szerintem, ja – mondta Dongju, majd mindketten a társaságuk harmadik tagjára sandítottak. – Maradjunk veled, vagy lerendezed egyedül?

- Lerendezem egyedül – sóhajtott fel, azzal lepacsizott haverjaival, akik tovább mentek, ő pedig megállt Jimintől alig egy méterre.

- Szia – köszönt neki zavartan az elsőéves fiú.

- Mit akarsz? – sóhajtott fel Jungkook, mintha terhére lenne a rózsaszín hajú. Bunkó – gondolta magában Jimin.

- Ezt neked írtam – nyújtotta át neki a tegnap este írt levelet. – És tessék – nyújtotta át neki a raffaellot is, mert nem akarta sokáig rabolni kiszemeltje idejét.

Jiminnek sikerült rendesen meglepnie Jungkookot azzal, hogy nem csak egy kézzel írt levéllel állított oda elé, ahogyan azt eddig is tette, hanem az egyik kedvenc édességét is magával hozta.

- Honnan tudod, hogy egyáltalán szeretem a raffaellot? – kérdezte Jungkook, miközben elvette Jimintől, ahogyan a levelet is.

- Minden jó ember szereti a raffaellot – mosolyodott el zavartan a rózsaszín hajú, mire az igazgató fia, csak megforgatta a szemeit.

Jungkook sóhajtott egy hatalmasat, majd fogta és kibontotta Jimin levelét. Az elsőéves fiú szíve megtelt melegséggel, amiért hosszas kérlelés nélkül is hajlandó volt Jungkook elolvasni a levelét. Jimin alsó ajkát harapdálta, miközben kiszemeltje arcát tanulmányozta. Mintha egy apró mosolyt vélt volna felfedezni az arcán, lehetséges ez? Vagy csak beképzelte? Biztosan csak beképzelte...

- És most ezzel mit kellene, kezdjek? – kérdezte Jungkook, miután a levél végéhez ért.

- Tartsd meg – válaszolta azonnal az elsőéves, mire az igazgató fia csak felhorkantott és közölte vele, hogy teljesen fölösleges megtartania, mert csak porfogó lesz a szekrényén. – De nekem sokat jelent, és szeretném, ha végre nem a kukában kötne ki, hanem nálad maradna.

- Nem értem, hogy egy papír hogyan lehet ennyire fontos valakinek, de oké – vonta meg a vállait, azzal zsebre vágta a levelet.

- Köszönöm – villantotta ki fogait Jimin elégedetten. Annyira boldog volt, hogy legszívesebben sikítva ugrándozott volna, mint akinek teljesen elmentek otthonról.

Nem válaszolt semmit, csak sóhajtott egy hatalmasat, majd a szekrényéhez lépett. Betette a Jimintől kapott raffaellot, majd kivett pár füzetet és visszacsukta azt. A nála egy fejjel alacsonyabbra pillantott, majd gúnyosan megkérdezte, hogy esetleg akar-e még tőle valamit. Jimin viszont úgy döntött, hogy mára ennyi teljesen elég lesz. Neki ez is hatalmas előrelépésnek számított, mert végre nem kellett kérlelnie Jungkookot, hogy elolvassa a levelét, hanem önszántából tette. Sőt, még csak összetépni sem tépte, illetve a kukába sem dobta.

Az eltelt két hét alatt most először távozott Jimin vidáman Jungkook szekrényétől. Végre minden úgy történt, ahogy szerette volna. Talán Beomék beszéltek Jungkookkal, ezért volt ma kevésbé lekezelő és bunkó vele? Vagy csak a rafaello miatt nem tudott neki nemet mondani? Mondjuk ki tudna a kedvenc édességének ellenállni... Igaz, látszott rajta, hogy egyáltalán nem önszántából teszi el Jimin levelét, de kezdésnek ez is tökéletesen megfelelt az elsőéves srácnak. A következő alkalomkor remélte, hogy már kérés nélkül elteszi a levelét és talán több szót is válthatnak majd egymással.