Jimin iszonyatosan csalódott, de egyben mérges is volt következő hétfőn az ebédszünetben. Nem gondolta volna, hogy tizenegyedikes kiszemeltje még a barátaival is elutasító, illetve bunkó lesz. Abban reménykedett, hogy Jungkook hétfőre lenyugszik, kipiheni magát, aztán végre ad egy esélyt. De ez koránt sem így történt, ugyanis Alice a pénteken megbeszéltek szerint felkereste Jungkookot az ebédszünetben. Megkísérelte eljuttatni a fekete hajúhoz a levelet, aminek belsejében ott díszelgett Jimin keresztneve. Szándékosan aláírta, nehogy Jungkook ismét eljátszhassa azt a lapot ellene, miszerint nem törődik névtelen levelekkel. Alice majdnem olyan idegesen trappolt a megszokott baráti társasága felé, mint ahogyan Yesung is tette pénteken.

- Ne mondd, hogy téged is offolt az a görény – állt fel az asztaltól Arin idegességében.

- De – válaszolta a külföldi cserediák. – Hiába mondtam neki bármit, teljesen figyelmen kívül hagyott és még az sem érdekelte, hogy Jimin aláírta a levelet. Szerintem nem is figyelt rám, mert egész végig kezében volt a telefonja és azt nyomkodta. Sajnálom, Jimin, de szerintem hagynod kellene. – nyújtotta át a lány csalódottan a rózsaszín hajúnak a levelet.

Jimin nem válaszolt semmit, csak beharapta alsó ajkát és lehajtotta a fejét. Azon volt, nehogy elsírja magát, pedig nagyon közel állt hozzá. Az utolsó pillanatig hitt abban, hogy Jungkook ma már adni fog neki egy esélyt, mivel most már a nevét is feltüntette a levelén. Miért viselkedik ennyire elutasítóan vele? Jimin ekkor még csak sejteni sem sejtette, hogy mindennek oka van, és minden okkal történik. Jungkook okkal elutasító és bunkó vele, de erről neki egyelőre még nem kell tudnia.

Jimin azon agyalt, hogy jobb lenne, ha hagyná Jungkookot a fenébe, mert egyértelmű számára, ezt már direkt csinálja. Direkt nem olvassa el a leveleit, direkt nem ad neki esélyt, mert ilyen keményen próbálkozik. Halkan felhorkantott, mert még az is eszébe jutott, hogy maga Selena Gomez is megpróbálhatná elolvastatni vele a Jimin által írt sorokat, arra is simán nemet mondana. Tényleg azt fontolgatta, hogy feladja, és lemond Jungkookról. Az a baj, hogy hiába hangzik ez ilyen egyszerűen, koránt sem az. Most már azért is el akarta érni Jungkooknál, hogy elolvassa a levelét. Be akarta bizonyítani a tizenegyedikes Félistennek, hogy nem adja fel olyan könnyen. Ezért is döntötte el, hogy megembereli magát. Hiába beszari, odaáll Jungkook elé, és saját maga fogja odaadni neki a levelet. Elege van már a folytonos csalódásokból, ezért elhatározta, hogyha kell, akkor szánalmasan, és gyerekesen fog neki könyörögni egészen addig, amíg végül be nem adja a derekát. Megragadta a padon heverő levelet, amit Jungkook nem fogadott el Alicetől, és minden szó nélkül, felpattant az asztaltól.

- Most meg hova mész? – szólt utána Yesung aggódva.

- Odaadom Jungkooknak ezt a szart – válaszolta a rózsaszín hajú, azzal a lehető leggyorsabban megindult a harmadik emelet szekrénysorai felé.

Nem tudta, mit fog kiszemeltjének mondani, de feleslegesnek tartotta, hogy mindent előre eltervezzen. Ha meglátja, úgy is teljesen kiürül az agya, szóval eldöntötte, hogy majd improvizál. Amúgy is teljesen mást mondana Jungkooknak, mint azt előre eltervezi. Már csak abban kellett reménykednie, hogy a szekrényénél fogja találni, és nem kerülik el egymást az ebédszünetben. Bár az ebédlőben nem látta, szóval a szekrényénél kell lennie.

Lábai földbe gyökereztek, amint megpillantotta Jungkookot és pár haverját a kémia terem előtt beszélgetni. Örült annak, hogy ott találta, viszont félt is egyben. Félt attól, hogy ismét csak elutasítják. Nyelt egy hatalmasat, vett egy mély levegőt, és elkönyvelte magában; őt bizony nem érdekli, hányan vannak Jungkook körül, odamegy és átnyújtja a fekete hajúnak a levelét. Mit veszíthet? Legfeljebb leég és kinevetik őt. Ha ez kell ahhoz, hogy Jungkook végre elolvassa a neki szánt sorokat, hát legyen, vállalja a kockázatot. Úgy volt vele, ez is több, mintha csak tétlenül várná a sült galambot. Sóhajtott egy hatalmast ismét, ökölbe szorította kezeit, majd megindult kiszemeltje felé, mert félő volt, még azelőtt összeesik, hogy átadhatná neki a levelét. Nem szólt semmit, csak megkocogtatta Jungkook vállát, aminek következtében hátrapillantott a rózsaszín hajú elsőévesre. Jimin csak szótlanul odanyújtotta neki a levelet, abban reménykedve, hogy nem kell majd megszólalnia, mert hangja minimum két oktávval magasabb lenne a megszokottnál az izgatottság miatt.

Jungkook először csak összeráncolt szemöldökökkel nézett Jiminre, aztán levezette tekintetét a papírlapra és felsóhajtott. Eddig ugyan csak gyanakodott a rózsaszín hajúra, most viszont már biztos volt abban, hogy tőle kapja egy hete a névtelen leveleket. Igyekezett komoly és érzéstelen arcot vágni, bár ez nehezen ment, mert nagyon régen volt már alkalma ilyen közel kerülni Jiminhez. Na, meg azért a fejének is örült rendesen, amiért ilyen könnyedén rájött arra, hogy ki is a titkos hódolója. Nem ismerte volna be senkinek sem, de nagyon hiányzott már neki a rózsaszín hajú.

- Nem fogom elolvasni – szólalt meg Jungkook, majd hátat fordított Jiminnek, és azon volt, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja a fiút.

- Miért nem? – emberelte meg magát Jimin, és végül csak megszólalt, hiába nem szeretett volna.

- Mert névtelen levelek kicsit sem érdekelnek – vonta meg a vállait Jungkook.

- Nem névtelen – mutatott a rózsaszín hajú a nevére a papíron. Szándékosan a keresztnevét írta fel, nem csak azt, hogy elsőéves srác. Na, ebbe kössön bele, ha tud!

- Van vagy tíz Jimin a suliban. Honnan kellene, tudjam, hogy melyik írt nekem éppen? – húzta szándékosan Jimin agyát, pedig már réges-régen rájött, tőle kapja a névtelen leveleket.

- Én... én írtam neked – válaszolta a lehető leghalkabban abban reménykedve, hogy vallomásával sikerül elérnie valamit.

- Szerintem mi megvárunk az ebédlőben – szólalt meg Beom, majd megveregette Jungkook vállát és közölte vele, hogy beszéljék meg kettesben, amit meg kell.

- Ne legyél faszfej – szólt oda Dongju is, mielőtt még kettesben hagyták volna Jimint és Jungkookot.

Olyan volt, mintha Beom és Dongju tudott volna valami olyasmiről, amiről Jiminnek még csak fogalma sincs. A két srác mindig is máshogy nézett rá, de eddig még nem tudta megfejteni, hogy ez miért is van. Letudta azzal, hogy nagy valószínűséggel ők már korábban rájöttek arra, ő dobál leveleket Jungkook szekrényébe, és nem hagyja békén egy hete.

Amikor kettesben maradtak a hangulat sokkal nyomasztóbb lett. Jungkook szótlanul méregette Jimint és bár soha nem mondta volna ki, de kifejezetten örült annak, hogy végre ilyen közelről is láthatja Jimint. Azóta rengeteget változtak, és nagyon régóta nem látták egymást, így kiélvezte a pillanatot, amit egyébként Jimin tört meg, mert kezdett kikészülni a beállt csendtől. Jungkook el is felejtette, hogy milyen édes, amikor zavarban van és orra alatt motyog.

- Az összes kukába hajított levelet én írtam neked – mondta Jimin. – Én vagyok az elsőéves srác – fedte fel végül kilétét.

- Add ide ezt a szart – kapta ki Jungkook Jimin kezéből a levelet, majd széthajtogatta azt és nekilátott az olvasásának.

Igazából az eddigi összes levelét nagyon szívesen elolvasta volna, de nem tehette. Muszáj volt keménynek, önzőnek és elérhetetlennek tűnnie, mert azt hitte, ekkor leszáll róla Jimin és végre békén hagyja. De ez nem történt meg, ő meg úgy volt vele, hogy akkor most már teljesen mindegy és adhat egy esélyt Jiminnek, hiába nem szabadna még csak egymásra nézniük sem.

Jimin az ájulás szélén állt, amiért Jungkook végre hajlandó belelesni az egyik levelébe. Legszívesebben sikított és toporzékolt volna örömében, de igyekezett nyugodtnak tűnni, mert nem akarta kiszemeltje előtt leégetni magát. Ezek szerint még sem annyira makacs Jungkook, mint azt eddig mutatta. Jimin teljesen bepörgött és elbízta magát, mert neki már ez is hatalmas lépés volt. Jungkook egy hét után végre adott neki egy esélyt.

„Jungkook,
Nem tudom, hogy miért nem vagy hajlandó elolvasni a leveleimet. Én csak egy esélyt kérek tőled, hogy jobban megismerjelek. Mivel azt mondtad, hogy névtelen levelekkel nem törődsz, ezért bátorkodom elárulni neked, hogy Jiminnek hívnak. Most már azt is tudod, hogy mi a keresztnevem, azt is, hogy elsőéves fiú vagyok, illetve azt is, hogy ugyanúgy imádok olvasni, mint te. Szeretném, ha adnál nekem egy esélyt. Talán nem vagyok olyan izgalmas és népszerű, mint te, de tényleg szeretnélek jobban megismerni. Sajnálom, hogy nincs elég bátorságom személyesen átadni a leveleimet neked. Ahhoz túl félénk vagyok...
~ Jimin, az elsőéves srác"

Jungkook szíve majd kiugrott a helyéről, miközben olvasta a Jimin által írt sorokat. Még így is irtó aranyos... Sajnálta, hogy ilyen bunkónak és elutasítónak kell lennie vele, de ezt csak is az ő érdekében teszi. Az apja az iskola igazgatója, ha megtudja, hogy személyesen is beszéltek már, azonnal elintézi, hogy a rózsaszín hajút kirúgják az iskolából. Ezt pedig nem akarta, így megint el kellett utasítania Jimint annak reményében, hogy leáll a levelekkel és jó gyorsan elfelejti.

- Most örülsz? Elolvastam, szóval innentől leszállhatsz rólam. – mondta Jungkook, azzal fogta és összegyűrte Jimin levelét.

Jimin szemei hatalmasra tágultak, és el is homályosult a látása, ugyanis Jungkook nem csak összegyűrte a levelét, hanem a kukába is dobta azt. Teljesen megalázva érezte magát, akit rendesen földbe tiportak megint. Nem bírt megszólalni, bár jelenleg annyira haragudott Jungkookra, hogy látni sem akarta, sőt még csak a közelében sem akart lenni. Ennyire nem törődik az emberek érzelmeivel? Ezerszer kedvesebb módon is tudathatta volna Jiminnel, hogy feleslegesek a próbálkozásai, ő mégis ezt választotta. Jimin ez miatt pedig teljesen összetört.

Jungkook úgy gondolta, hogy jobb, ha most lelép onnan, mert látta, hogy a vele szemben álló, mindjárt elsírja magát. Nem szabad közelednie Jimin felé, ezért is sietett a srácok után az ebédlőbe, mintha semmi sem történt volna az elmúlt percekben. Mintha nem törte volna össze Jimin szívét már sokadjára. Beszélnie kell Dongjuval, mert ő az egyetlen, aki ilyenkor tud segíteni neki.

Jimin próbálta tartani magát, de miután Jungkook csak úgy szó nélkül otthagyta a kémia terem előtt, elsírta magát. A folyosó végén lévő mosdóba rohant, mert nem akart a folyosón sírni, ahol sokan láthatják. Hangos zokogásba kezdett, kicsit sem törődve azzal, hogy hányan hallják őt. Muszáj volt kiadnia magából az elmúlt hét alatt felgyülemlett érzelmeket. Az előző hete a szó szoros értelmében csak is Jungkookról szólt, csak rá volt képes gondolni, semmi mással nem bírt foglalkozni, erre ezt kapja. Alig egy perc alatt ismét megalázták és elutasították. Annyira sírt már, hogy alig kapott levegőt, ezért egy idő után már harcolnia kellett azért, hogy ne fulladjon meg. Nem akart ennyire szánalmas lenni, de egyszerűen úgy érezte, hogy soha nem lesz elég jó Jungkooknak. Sosem fog rá úgy tekinteni, mert szemeiben csak egy idegesítő, szánalmas, elsőéves srác, aki rá van állva és idióta levekkel zaklatja.

Nem volt ereje bemenni az ebédszünet utáni órákra, így még nagyjából egy órát ücsörgött a vécén. Nem volt kedve emberek közé menni, még a barátait sem akarta ilyen állapotban látni, mert csak aggódtak volna miatta. A telefonja már így is megállás nélkül csörgött, hol Yesung, hol Arin, hol pedig Alice neve világított a képernyőjén. A sírástól amúgy sem bírt volna akárcsak egy értelmes szót is kinyögni, ezért végül egyetlen hívást sem fogadott. Majd holnap úgyis mindent el kell magyaráznia nekik, addig tudnak várni. Addig pedig nem akart a történtekre gondolni, egyszerűen csak ki akarta törölni az emlékezetéből a csúnya elutasítást.

Viszont Jungkook tajparaszt viselkedése ellenére sem tudott teljes mértékben haragudni rá Jimin. Még mindig meg akarta ismerni, közelebb akart hozzá kerülni, és eszébe sem jutott lemondani róla. Tényleg el fogja valahogyan érni, hogy ne legyen vele ennyire elutasító, mert nem tett semmit, amiért ezt a bánásmódot érdemli. Nem igazán volt elképzelése, hogy hogyan és miként fogja elérni, amit szeretne, de minden követ meg fog mozgatni annak érdekében, hogy kapjon egy esélyt. Igyekezett nem a mai elutasításra gondolni, ahogyan arra sem, hogy Jungkook a szemei láttára tépte össze a levelét. Legalább sikerült elérnie, hogy elolvassa... Ez is valami, nem?