Jungkook ma is lélegzetelállítóan nézett ki, mondjuk ezt már az egész iskola megszokhatta az elmúlt három év alatt. Fekete hajával reggelente órákat szenved, mert számára a külseje az első, ezért elképzelhetetlen, hogy ne fehér inget és lábaihoz simuló fekete nadrágot viseljen. Mondjuk az igazgató fiaként nem is engedhetné meg magának, hogy esetleg kockás inget, szakadt farmert és kopottas cipőt viseljen. Fehér ingjének köszönhetően tetkói megmutatták magukat, amik jó pár ott tanuló diák figyelmét felkeltették. Jungkooknak konkrét rajongó tábora alakult az évek alatt, akinek tagjai nap, mint nap követik a fiút, apró ajándékokkal kedveskednek neki, sőt még Facebook oldalt is vezetnek róla.

Külsejének és hírnevének köszönhetően nem is annyira meglepő, hogy a fekete hajú Félisten Jimin figyelmét is felkeltette már az első tanítási napon. Egyszerűen képtelen volt levenni róla a szemeit. Még ajkait is szétnyitotta, olyan nagy beleéléssel követte végig, amint Jungkook leül a haveri társaságával az ebédlő másik felébe, a már megszokott asztalukhoz.

- Már megint túl feltűnő vagy, Jimin – bökte oldalba Yesung.

- Azt sem tudja, hogy létezem, szóval teljesen mindegy – vonta meg vállait a rózsaszín hajú fiú, majd beleszürcsölt az ebédhez kapott dobozos narancslébe.

- Akkor mi lenne, ha végre lépnél? – forgatta meg szemeit a Jiminnel szemben ülő Arin, baráti társaságuk mondhatni dívája.

Jimin csak megforgatta szemeit, mert ez az ötlet naponta többször is felmerül benne, viszont eddig még egyszer sem adódott olyan alkalom, amikor megemberelhette volna magát. Túl félénk ő ahhoz, hogy a híres Jungkookot leszólítsa. Nem csak azért, mert az igazgató fiáról beszélünk, hanem azért is, mert ő még csak elsőéves, a fekete hajú meg már harmadikos.

- Túl beszari ahhoz – kapcsolódott be a beszélgetésbe társaságuk negyedik tagja is, Alice, aki egy cserediák program miatt került egy éve Dél-Koreába.

- Oké, nem kell megint az orrom alá dörgölnötök, hogy mennyire szar vagyok – szorította össze a már kiürült narancsleves dobozt Jimin, majd az asztaluk melletti kukába hajította. Kezdett elege lenni abból, hogy barátai mindig beszarinak hívják.

- Mi csak segíteni akarunk neked, te butus  – forgatta meg szemeit Arin, miután látta, hogy Jiminnek nem estek jól az előbb mondottak. – A barátaid vagyunk, és nagyon rossz nézni, hogy így epekedsz utána, de még csak egy sziát sem vagy képes odanyögni neki, ha arról van szó.

- Ti csak úgy rá mernétek köszönni egy harmadikosra? Aki méghozzá az igazgatói fia és külön fancsoporttal is rendelkezik? A végén még rám uszítja a követőit, és válthatok iskolát lelki terror miatt. – fonta össze mellkasa előtt kezeit Jimin, majd alsó ajkait harapdálva Jungkookék asztala felé nézett. Bárcsak lenne annyi bátorsága, hogy elé álljon, és mindent őszintén elmondjon neki.

- És? Legalább könnyebben a közelébe férkőzhetnél – vonta meg a vállait Yesung. Mind a hárman azon voltak, hogy valahogyan rábeszéljék arra Jimint, hogy Jungkook elé álljon.

- Kösz, inkább nem – motyogta a rózsaszín hajú. – Majd kitalálok valamit, amivel felhívhatom magamra a figyelmét.

- Nem gondolkoztál névtelen üzeneteken? – csettintett egyet nyelvével az amerikai cserediák, amikor is eszébe jutott egy zseniális ötlet. – Úgy is rengeteg könyvben, filmben, és sorozatban is ezt a módszert használják. Talán te is sikerrel járnál.

- De ha névtelen üzenetet írok neki, akkor nem fogja tudni, hogy ki vagyok – gondolkozott hangosan Jimin. – Ennek akkor így semmi értelme. Nem leszek előrébb.

- Akkor adj apró információkat magadról – szólalt meg Arin. – Az is nagy segítség lenne szerintem, ha elárulnád neki mondjuk, hogy hányadikos vagy, melyik szakra jársz, milyen magas vagy.

Jimin elismerően hümmögött egyet, mert eljátszott a felvetett ötlettel. Kezdésnek ez is teljesen megfelelne, mert odamenni Jungkookhoz ő bizony nem fog. Talán így majd rá tudja vezetni arra a fekete hajút, hogy kicsoda is ő valójában, aztán akár szóban is beszélhetnek. Az iskolakezdés óta eltelt már három hónap, eddig viszont csak csendben csodálta Jungkookot a távolból, és igyekezett életben maradni, ha elsétált mellette. Úgy gondolta, hogy ideje lenne végre lépnie valamit, ezért is döntötte el, hogy hallgat barátaira és megpróbálkozik a levélírással.

- Most mennem kell – mondta Jimin, majd azonnal fel is pattant az asztaluktól, és kirohant az ebédlőből. Az osztály felé vette az irányt, hogy kitéphessen egy lapot az egyik füzetéből, aztán neki is lásson a névtelen levél írásának. Izgult, ugyanakkor nagyon várta, hogy végre megszólíthassa a fekete hajút, anélkül, hogy kisebb pánikroham törne rá.

Az osztályt szerencsére üresen találta, ugyanis most volt ebédszünet. Ilyenkor a diákok vagy az ebédlőben esznek, vagy pedig visszamennek kollégiumi szobájukba, és ott töltik el a fél órás szünetet. Jimin választása az irodalom füzetére esett, hiszen abba írták eddig a legkevesebbet. Hát, igen, Choi tanárnő előszeretettel késik az óráiról, illetve gyakran tartanak filmezős órákat is, mondván, neki aztán nincsen kedve ma semmit sem tanítani. Ezért is imádta mindenki ennyire ezt a nőt. Laza volt, nem várt el sok mindent a gyerekektől, leckét sem adott fel soha sem, a beadandóktól meg egyszerűen rosszul volt, mert utált sokat javítani. Most még rendben van ez így, de végzős évükre meglátszik majd a hiányosság a diákokon, aztán pótolhatnak négy évnyi anyagot hetek alatt.

„Kedves Jungkook!" – kezdett neki Jimin a Jungkooknak szánt első levelének, viszont azonnal össze is gyűrte a lapot, mert túl hivatalosnak találta ezt a köszönési formát. Nem egy tanárnak ír, hanem a kiszemeltjének!

„Jungkook,
Remélem, hogy minden rendben veled. Ma megint láttalak ebédnél, és azt kell mondanom, nagyon jól néztél ki..." – futott neki másodjára is, de ez a lap is hamar a földön végezte, akárcsak az első. Ez egyre rosszabb – gondolta magában a rózsaszín hajú, miközben elhúzta a száját.

Nem tudta, hogy hogyan kellene nekikezdenie a levélnek. Azt sem tudta, hogy mégis mit kellene írnia. Jungkook még csak azt sem tudja, hogy létezik. Kezdte megbánni azt, hogy barátaira hallgatott, mert úgy érezte, tényleg béna mindenben. Egy levél írása is nehézséget okoz neki, nemhogy még a személyes beszélgetés Jungkookkal. Nem akarta, hogy kiszemeltje már az első levél után gyanút fogjon, esetleg elkezdje sejteni, hogy ki is írt neki. A lehető legtitokzatosabb akart maradni, ugyanakkor nyitottnak és barátságosnak akart tűnni. Mondjuk ez nem fog nehezére esni, mert Jimin tényleg nagyon hamar megnyílik, főleg ha a feketeségről van szó.

„Jungkook,
Ma ismét láttalak ebédnél, de nem voltam elég merész ahhoz, hogy rád köszönjek. Jól áll a fehér ing, nagyon tetszenek a tetkóid. Remélem, egyszer személyesen is tudunk beszélni, viszont egyelőre még nincs annyi bátorságom, hogy eléd álljak. Sajnálom, de félek, hogy csalódnál, ha megtudnád, hogy ki vagyok. Remélem, elolvasod ezt a pár sort, aminek igazából semmi értelme... A kurva élvetbe!" – gyűrte össze ismét az irodalom füzetéből kitépett lapot.

Nem gondolta volna, hogy ennyit fog szenvedni egy névtelen levél megírásával. Sokkal könnyebbnek tűnt, mint azt képzelte. Három alkalommal próbálkozott, de egyik levele sem tetszett neki igazán. Kezdett beletörődni abba, hogy ha így halad, akkor sosem fog kapcsolatot kialakítani Jungkookkal. Ha írásban sem tudja rendesen összefoglalni a gondolatait, akkor szóban, még is hogyan menne neki? Hozzá szólna a fekete hajú Adonisz, ő pedig köpni-nyelni nem tudna gyerekes zavarában? Pár mondatról van szó! Ugyan már! – gondolta magában, és azzal próbálta meg magában tartani a lelket, hogy pár sort simán meg tud írni.

„Jungkook,
Ma is láttalak az ebédnél, viszont nem volt elég merszem ahhoz, hogy rád köszönjek. Elsőéves vagyok, te pedig biztosan még csak a létezésemről sem tudsz. Remélem, minden rendben veled. Mostanában kevesebbet látlak olvasni. Ez a hobbid, igaz? Én is nagyon szeretek könyvekbe temetkezni egyébként. Remélem, nem veszed zaklatásnak a rövid levelem, csupán tudatni szerettem volna veled, hogy van egy titkos hódolód. Nagyon örülnék nei, ha egyszer személyesen is tudnánk beszélni.
~ Egy elsőéves srác"

Jimin még ekkor sem volt teljesen elégedett a levelével, de már nem lett volna ideje egy újba belekezdeni, ugyanis nemsokára elkezdődik az óra. Amennyire csak tudta, összehajtotta az irodalomfüzetéből lopott lapot, majd ráírta, hogy „To Jungkook", és már meg is indult a harmadik emelet felé, ahol a harmadikosok szekrényei sorakoztak. Szeptember óta elég ideje volt arra, hogy kinyomozza, melyik szekrény tartozik Jungkookhoz, így nagy magabiztossággal indult meg felé. A kémia teremtől csak öt szekrény választja el, így nem nehéz kiszámolni, hogy melyik is a híres Jeon szekrény. A folyosó majdnem üres volt, ugyanis a diákok még mindig a harminc perces szünetet élvezték. Ezt kihasználva osont oda Jungkook szekrényéhez, majd dobta be a kézzel írt levelet. Vissza akart menni a termükbe, leülni a helyére és úgy tenni, mintha semmi sem történt volna az ebédszünetben, de sajnos a kíváncsiság eluralkodott rajta, így képtelen lett volna csak úgy elsétálni onnan. Igaz, már csak öt perc volt becsengetésig, de kíváncsi volt Jungkook reakciójára, ezért úgy döntött, hogy elbújik a fekete hajú szekrényével szemben lévő oszlop mögé, és ott várja érkezését.

Jimin soha nem gondolta volna, hogy egy harmadikos fiúnak sikerül ilyen szinten elcsavarnia a fejét. Amikor először meglátta, már akkor tudta, hogy Jungkook bizony más, mint a többiek. Már akkor tudta, hogy van benne valami különleges, véleménye pedig mai napig nem változott meg e téren. Hiába ismertebb az iskolában, egyáltalán nem öntelt, nagyképű és hordja fenn az orrát, mint ahogyan az a filmekben szokott lenni. Mondjuk nem sokat törődött a barátain kívül senkivel sem, illetve szinte minden egyes udvarlóját elutasította, így érthető, hogy Jimin miért is nem merte megkörnyékezni. Amint az első iskolanap ebédjekor megpillantott a fekete hajút, szíve heves dobogásba kezdett, tenyerei izzadtak, végtagjai pedig remegni kezdtek. Jungkook maga a tökéletesség volt Jimin szemeiben. Kár, hogy a rózsaszín hajú fiú egy senkinek tartotta magát, aki mellett simán elsétál Jungkook a folyosón, anélkül, hogy ránézne.

- Várjatok, ki kell vennem a matek füzetem – hallatszódott Jungkook, aki pár másodpercen belül meg is jelent, és nevetve a szekrényéhez sétált.

Jimin szíve heves dobogásba kezdett, tenyerei izzadtak, és úgy érezte, bármelyik pillanatban elsírhatja magát. Pont, mint amikor először megpillantotta az ebédlőben még szeptemberben. Amint Jungkook kinyitotta a szekrényének ajtaját, a Jimin által írt levél a földre hullott. A rózsaszín hajú nyelt egy hatalmasat, amikor az igazgató fia lehajolt és felvette a névtelen, kézzel írott levelet. Viszont ahelyett, hogy széthajtogatta volna, vagy csak esetleg egy pillantást vetett volna rá, fogta és a kémia terem melletti szemetesbe hajította. Gyorsan kivette a matek füzetét a szekrényből, majd a haverjai után rohant, akik már a folyosó végén jártak.

Jimin teljes sokkban állt az oszlop mögött. Mindenre számított, csak erre nem. Nem gondolta, hogy Jungkook még csak esélyt sem ad neki. Azt hitte, hogy legalább elolvassa a levelet. Utána már nem zavarta volna, ha kidobja, mert legalább adott neki egy kis esélyt. De nem, Jungkook még erre sem volt képes, ez pedig egyszerre dühítette fel és szomorította el a rózsaszín hajút. Jimin torka kaparni kezdett, közel állt ahhoz, hogy elsírja magát, amiért Jungkook ilyen csúnyán elutasította. Könnyes szemekkel indult vissza az osztálya felé, ahol már minden bizonnyal ment az óra, de ez jelenleg kicsit sem érdekelte.

Magát okolta, amiért Jungkook visszautasította, ugyanis ez már nem az első alkalom volt. Sajnos a rózsaszín hajúnak több fiú is tetszett már, de még egyik sem volt elég méltó ahhoz, hogy viszonozza az érzéseit. Próbálta azzal nyugtatni magát, hogy Jungkook más, mert nem tudja, hogy ő írta neki a levelet, ugyanis még csak bele sem kukkantott. Nem tudott rájönni arra, hogy miért vetemedett arra Jungkook, hogy azonnal a kukába dobja Jimin levelét. Talán annyi szerelmes levelet kapna, hogy már unja, és anélkül kidobja az összeset kukába, hogy elolvasná azokat? Azon kezdett agyalni, hogy talán újra meg kellene próbálnia. Talán ha látja, hogy megint ugyanaz a valaki írt neki, akkor ad egy második esélyt. Lehet, nem belül kellene aláírnia a levelet, hanem kívül, és akkor még azelőtt látná, ki írt neki, hogy beleolvasott volna a levélbe. Nem akarta semmiképpen sem feladni az első próbálkozás után, hiába keseredett el Jungkook elutasítása miatt. Túlságosan belezúgott már a fekete hajúba ahhoz, hogy ilyen hamar elengedje. Meg akarta ismerni a híres Jungkookot, aki az igazgató fia, ezért is határozta el, hogy ő márpedig harcolni fog érte. El akarta érni, hogy legalább egy esélyt kapjon tőle, na meg azért a személyes beszélgetés ötletét sem vetette el. Elsődleges célja még is az volt, hogy elérje, Jeon Jungkook viszontszeresse őt.

◇ ♡ ◇

Sziasztok!💜 
Nos ez az első olyan történetem, amit nem E/1-ben, hanem E/3-ban. Várom az őszinte véleményeket, nem haragszom meg, ha esetleg negatív észrevételeitek vannak az írásmódommal kapcsolatban. Kicsit szokatlan nekem még ez a narrátor szemszög, megszoktam már, hogy belebújok a szereplők bőrébe, és úgy írom le a történéseket, gondolatokat, de idővel remélem beletanulok ebbe is! Addig is, remélem felkeltette érdeklődéseteket a történet és velem tartotok egy újabb Jikookos sztori végéig!
☺💞

2020.07.11.