+18‼️‼️
Chris szemszöge:

-Miben hazudtál...?-kérdeztem újra. Egy mély sóhajtás után nyúlt a felsője aljához én pedig gyorsan léptem oda hogy megakadályozzam.-Te mit csinálsz?
-Te mit csinálsz?
-Elhiszem hogy összetörte az a rohadék a szíved de...én nem akarom ezt kihasználni.
-Épp el akarom neked mondani az igazat és te meg...megakadályozol?
-Hogy levetközöl előttem?
-Chris!
-Nagyon szeretlek, tényleg nagyon és akármennyire is szeretném ha az életünk újra úgy működne mint régen nem használhatom fel a szívfájdalmad.-elhallgatatott. Megcsókolt.
-Fogd már be. Miért beszélsz ennyit?-mosolygott rám.
-Te...-nem találtam a szavakat.-Brooklyn...
-Ebbe hazudtam...soha se szerettem ki belőled.
-Brooklyn most törték össze a szíved.-hátráltam. Ő egy sóhaj után kapta le magáról hirtelen a felsőt. Én pedig olyan gyorsan fordítottam neki hátat.-Brooklyn!
-Chris, kérlek nézz rám.-kérte.
-Vedd vissza a felsőd.
-Kérlek nézz rám.-kérte. Megfordultam miközben tudtam óriási önerőre lesz szükségem. Mégis ahelyett hogy végigmértem volna a szemem a melle alatti borda részre terelődtek.
-Ez....
-Mindig és mindörökké.-állt a testén a szöveg. Az ami számunkra egy ígéret volt a szerelmünk során.-Ezt...azután csináltattam mikor szétváltunk. Így...tehettem bármit valamilyen szinten mindig is hozzád kötött az életem. Beismerem hogy idióta voltam amiért nem hallgattalak meg. Hogy nem engedtem hogy megpróbáljuk megoldani ezt az egészet. Hazudhatok magamnak de az érzéseimet hiába tagadom. Mert szeretlek.-könnyek ültek a szeme sarkába.-Én...szeretlek Chris. Lehet későn jöttem erre rá de...-két határozott lépéssel már előtte álltam ahogy közrefogtam az arcát és szorosan tapadtam az ajkaira.
-Fogd már be. Miért beszélsz ennyit?-kérdeztem mosolyogva ahogy egy édes mosoly ült az arcára.-Biztos nem vagy részeg?-viccelődtem vele hogy jobb kedve legyen.
-Chris!-ütött mellkason, mire én könnyedén kaptam őt fel a karjaimba ahogy a lábai szorosan fogták át a derekam.
-Itt vannak az ikrek.-viccelődtem vele továbbra is hisz ez a mosoly...annyira de annyira hiányzott.
-Te hülye.-bújt a nyakhajlatomba ahogy éreztem a bőrömön hogy nevet. És én boldog voltam. Gyengéd csókokat nyomott a nyakhajlatomba ahogy az arcom vonalán haladt majd az ajkaimmal találkozott újra.-Szeretlek.-csókolt meg.-Szeretlek.-egy újabb csók.-Nagyon szeretlek.-egy újabb édes csók.
-Ugye tudod hogy ezek után melletted alszok?
-Végre.-ölelte át a nyakam.
-Csípj meg...mert nehezen hiszem el hogy ez most megtörténik.-kértem.-Végre...újra velem vagy és az enyém vagy.
-Chris...-nézett rám.
-Ugye nem most jön a ,,de" rész?
-Nem szeretném elsietni...akarom hogy megoldjuk ezt az egészet ami volt...akarom hogy újra működjön.
-Mindent úgy csinálunk ahogy szeretnéd.-tartottam egy kezemmel a fenekénél ahogy a másik kezemmel a haját simítottam a füle mögé.
-Anyuéknak se akarom még elmondani...még várjunk, kérlek.
-Először oldjuk meg ketten. Ez így jó lesz?-bólintott.
-Chris...
-Tudom hogy tudod mennyire akarlak mert biztosan érzed de muszáj most ennyire sokat beszélned?-mosolyodtam el ahogy az ajkait elkaptam.
-Csak még egy kérdés.
-Hallgatlak.-néztem őt.
-Visszaköltözhetek hozzád?-kérdezte széles mosollyal.
-A francba Brook.-estem az ajkainak ahogy a konyhaasztalra ültettem. A felsőm gyorsan landolt a földön.
-Nem biztos hogy ezt itt kellene.-mondta nevetve.
-Te leszel a desszertem.-csókoltam a nyakát.
-Basszus a desszert! A hűtőbe van.-nézett az irányába.
-Ne csináld.-emeltem fel az asztalról ahogy az emelet felé cipeltem.
-Mi lesz a süteménnyel?-kérdezte ahogy a boldog mosolya újra bearanyozta az egész házat.
-Esküszöm utánad megkóstolom.-cipeltem egészen a hálószobáig. Mielőtt az ágyra fektettem volna ügyesen bontottam le róla a fekete melltartót amit a földre dobtam. Ahogy ott feküdt előttem még jobban rálátást kaptam a tetoválásra ami végül is összekötött minket. Gyengéden húztam rajta végig az ujjam.-Nagyon fájt?-kérdeztem. Tudom hogy szörnyű a fájdalomküszöbe. Az hogy nem lehettem ott vele és foghattam a kezét...összeszorult a szívem.
-Nem mondom, hogy követlek és ilyen csodás tetoválásaim lesznek de...valahogy a tudat hogy ez a tetoválás a miénk...megnyugvást adott és nem éreztem annyira fájdalmasnak.
-Ügyes kislány.-simogattam meg az arcát.
-Istenem de hiányoztál.-hajolt fel az ajkaimért. A kezeink gyorsan szabadítottak meg minket a maradék ruháktól amik még takartak minket.
-Készen állsz?-helyezkedtem el felette. Bólintott. De mielőtt egyesültünk volna egy újabb kérdés ugrott be.-Húzzak óvszert?
-Isten ments. Akarom a gyerekeid.-válaszolta.
-Te bolond.-estem az ajkainak ahogy abban a pillanatban végre újra érezhettem őt. Szorosan ölelték körbe a férfiasságom a falai. Még mindig csodás érzés.
-Úristen....-döntötte hátra a fejét ahogy hagyta hogy irányítsak.
-Brook....
-Gyorsíts kérlek...-hallottam az utasítást. Én pedig bármit kért mindig kérdés nélkül teljesítettem.-Úristen...-a körmei a hátamba mélyedtek. De nem bántam. Akartam hogy nyomokat hagyjon a testemen amivel végre újra biztosra tudtam...ő az enyém ahogy én az övé.-Chris...-közel volt ahogy én is.-Chris, Chris...-mondta egyre sűrűbben a nevem.
-Érezni akarlak kicsim...-gyorsítottam. Pár perc múlva boldogsággal az arcán...tudtam hogy elérte a csúcsot. Pár másodperc múlva pedig követtem őt. Ahogy az ágyra feküdtem könnyedén húztam magamra ahogy a fejét pihentette a mellkasomon. A karjaimba zártam őt.-Hiányoztál az életemből Brooklyn Grey...!
-Te is az enyémből Chris Evans.-nézett fel rám.-Szeretlek.
-Én is téged.-csókolt meg ahogy pillanatokon belül nyomott el minket az álom. Hosszú idő után végre békére leltem. Mert mellettem volt.