Amint megláttam, bebújtam egy rakat pelenka mögé, hogy legyen időm felkészülni, arra az esetre, ha meglát.

Barna hajába túrt és gondolkodás közben kicsit összehúzta a szemöldökét, amit valószínűleg tudat alatt tett.

- Elnézést uram! - kocogtatta meg a vállamat az egyik eladó. - Segíthetek? - ijedtemben egy aprót ugrottam, ezzel bőven kiszökellve a pelenkák mögül.

- Umm, nem köszönöm, csak nem tudtam melyik a környezetbarátabb és jobb a babának - ragadtam meg két különböző márkájú pelenkának a tasakját zavaromban vigyorogva, és úgy tettem, mint aki belemélyed a leírásukba. Az eladó valószínűleg eléggé furcsán bámulva engem, eloldalgott és most máson volt a sor, hogy megijesszen. Nagyon erősen mentolos rágó illata volt, amit ha nem lett volna olyan baromi közel, nyilván nem éreztem volna.

- Segítsek választani? - dőlt a falnak mellettem, elrejtve előlem minden menekülőútvonalat. Annyira magabiztosnak tűnt és abban a pillanatban kifejezetten irigyeltem emiatt.

- Légyszi! - nyögtem ki, kezébe nyomva a pelenkát. Én csak akkor jöttem rá, hogy egyébként tényleg az a tárgy volt a kezemben, de úgy tűnt, ő sodródik az árral, és olvasgatni kezdte a leírását.

- Elvileg ez ultraérzékeny bőrre is jó - nézett fel rám komolyan, majd letette a többi pelenkás tasakra azt és kivette a kezemből a másikat, közben szinte láthatatlanul végigsimítva a hüvelykujjával a kézfejemen. - Ez sem rossz, de az előző ára kedvezőbb és körülbelül ugyanannyit tudnak - próbálta elkapni a tekintetemet. Amikor sikerült neki, kihasználta az alkalmat, hogy úgy nézzen, mintha a fejemből akarná kiolvasni az összes létező gondolatomat. Amikben egyébként sem bővelkedtem amikor valaki ennyire bámult, végképp ha az a valaki ennyire...Samuel szerű?

- Akkor azt hiszem az elsőt választom - fordultam sarkon és indultam is volna ki a boltból, ha meg nem ragadja a kezem, majd a lendülettől magához ránt. Volt egy olyan szolid két centi választotta el a homlokainkat. - Miért vagy itt? - sóhajtottam fel halkan, mélységesen reménykedve abban, hogy a hangom nem hagy cserben és remeg meg a kérdés közepén.

- Szomjas voltam - nyögte ki tehetetlenül Samuel a tarkójára csúsztatva a kezét.

- És ezért eljöttél kocsival idáig? Csak mert szomjas vagy? - próbáltam keresni a logikát a szavaiban eléggé hitetlenkedve.

- Szarul éreztem magam - húzódott kicsit távolabb.

- Akkor most melyik és ha a második, miért? - fontam karba a kezeimet érdeklődően.

- Aroon, borzasztó dolgokat vágtam a fejedhez. Nem ő irányít, csak te vagy egy kicsit túl szerelmes - hajtotta le a fejét, halkan suttogva a mondatokat.

- Nem tudom mit mondjak.. - kezdtem el a saját kezemet szorongatni, ami kényszeredett ropogásba kezdett.

- Nem tesz jót, idős korodban.. - kezdte a mondatot, húzva el az egyik kezemet a másiktól.

- Semmi közöd hozzá! - villant felé a szemem dühösen. - Miért érdekel, hogy mit csinálok, és ha érdekel is, miért szólsz bele?! Téged senki sem érdekel igazán világon, csak saját magad.. Szar hatással vagy a környezetedre, Samuel! Mindenkit tönkreteszel magad körül és nem is veszed észre! - szakadtak ki belőlem a rendszerezetlen gondolataim. Nehezen véve a levegőt, összekuporodtam a falnak vetve a hátam. Hirtelen tehetetlennek és aprónak éreztem magam, aki képtelen bármit is tenni a rohadt rohamai ellen. Ki akart törni belőlem a sírás, de nem hagyhattam. Mégis annyira kikívánkozott. Hangos zihálásom közepette, lassan elkezdtek folyni a cseppek az arcomon.

- Semmi baj, nézz rám! - éreztem két kezet, ahogy megszorítja az én mancsaimat, majd a tarkómra teszi a sajátjait és próbál lelket önteni belém. Halk és óvatos, mégis borzasztóan nyugtató szavakkal próbált kihozni a magamon kívüli állapotból. Minden összemosódott. Fény, sok ember körülöttem, túlságosan meleg levegő, Samuel kezei, szavai, jelenléte, a színes áruk a polcokon, a ruha ami egyre jobban tapad rám és lassan kellemetlenné válik, még több fény, mintha meg akarna vakítani, hangos levegővételek, néhány riadt kiabálás a mentőkkel kapcsolatban, Samuel, Samuel és végül csak Samuel.

Összeszorítottam a szemeimet, majdb lelassult a lélegzésem, a zihálásom is abbamaradt. Csak Samuel maradt és a szavai.

- Itt vagyok, minden rendben lesz. Itt leszek amíg abba nem marad és azután is. Ügyes vagy, csak lassan, nyugodtan - suttogta halkan, de épp eléggé ahhoz, hogy halljam. A kezei a felkaromat simogatták lassan fel, majd le. A mentol illata bekúszott az orromba és nyugalommal töltött el. Minden kitisztult. Az összes alkalmazott és vásárló körbe vett minket. Úgy éreztem magam, mintha cirkuszban lennék és nem a nézők között, hanem én lennék a bohóc, amin persze jót nevetnek. Ezekre a gondolatokra megint visszatért a szapora lélegzetvételem, amit Samuel tökéletesen felkészültséggel hárított pillanatok alatt.

A kezei közé fogta az arcomat és megint halkan kezdett el beszélni.

- Minden rendben van. Rám nézz, ne rájuk! - utasított, amikor felfelé terelődött a tekintetem. - Koncentrálj rám! Csak lassan szívd be, majd fújd ki a levegőt - mondta, majd demonstrálta a dolgot. Segített. Sokkal jobban mint eddig bárkinek sikerült.

- Ne hívjak mentőt? - hallottam egy ijedt női hangot, ami miatt ismét jött egyre nagyobb hullámokban a pánik, félelem, attól, hogy beteg vagyok, hogy mentő kell meg orvosok, ezért Samuel egyszerűen leintette a nőt. Jól kezelte az ügyet, legalábbis jobban mint amire számítottam volna.

- Menjenek el, ha kérhetem, kezelem az ügyet, minden rendben! - szólt a cirkusz lelkes nézőinek, mire azok szétszéledtek.

- Utálom magam - nyöszörögtem. Éreztem, ahogy izzadtságcsepp csurog végig az arcomon, majd egybefolyva a könnyeimmel végül az államon telepedik meg.

- Dehogy utálod! - ült le szorosan mellém a falnak döntve a hátát. - Ezért nem utálhatod magad! Nem engedhetem! - vetette át a karját a vállamon, majd óvatosan magához húzott.

- Nincs jogod beleszólni, ahogy semmi másba sem - suttogtam kimerülten.

- Igenis van! Én nyugtattalak meg, úgyhogy ebbe van és kész! - jelentette ki, ellentmondást nem tűrve. - Egy ember ettől tökéletes. Hogy ehhez hasonló hibái vannak.

- Nem az a baj, hogy tökéletlennek tartom magam. Tudom, hogy az vagyok. Egyszerűen csak utálom. Hogy amikor reggel felkelek, még nem is tudok róla, hogy mi vár rám. Lehet rohamom lesz, vagy akár meg is halhatok - erre reakciónak csak egy dühös pillantást kaptam tőle. - de fogalmam sem lesz róla még reggel, pedig olyan jó lenne felkészülni rá! Legalább az elsőre - csöpögött ismét a könnyem. Ő pedig egyszerűen megpuszilta a homlokomat. Mintha teljesen megszokott dolog lenne.

- De nem lehet. Az ilyenekre képtelenség felkészülni. Hogy tudnál felkészülni egy pánikrohamra? - mosolyodott el halványan.

- Sehogy. Fel sem keltem volna, ha tudtam volna, hogy ez vár.

- Ha nem keltél volna fel, nem találkoztál volna velem - nézett rám sértetten.

- Dühös vagyok rád még mindig! De fáradt vagyok - csuktam le a szemeim.

- El ne aludj, egy bolt kellős közepén vagyunk - simított végig óvatosan az arcomon. - Hazakísérjelek?

- Ne legyél ilyen! - böktem oldalba csukott szemmel.

- Milyen? - nevetett fel halkan.

- Nyálas.

- Dehogy vagyok nyálas! Csak nem akarom, hogy rosszul legyél!

- Persze.. - mosolyodtam el kicsit. - Nem gondoltam úgy azokat a dolgokat - komolyodtam el. - És nem is volt jogom olyan dolgokat mondani. Nem ismerlek téged túl jól. De Esmét igen és ő megérdemelne egy új esélyt.

- Aroon. Sajnálom, és kérlek ne utálj emiatt, de őszintén közelebb érezlek téged magamhoz, mint Esmét már most, pedig őt jobban ismerem mint téged. Fontos vagy nekem, viszont érted nem fogom hitegetni őt, mivel jó embernek tartom mindentől függetlenül - mondta. Legalább őszintén. És akkor jöttem rá, hogy igaza van. Nem tehetem meg ezt senkivel. Nem erőltethetem, hogy tettesse az érzéseit egy olyan valaki iránt, aki viszonozná is őket.

És Samuel fontos volt számomra is. Nem ismertem, de mégis az volt.

És ez a hatalmas felismerés akkorát koppant a fejemben, hogy valószínűleg leverte az agyamat a helyéről, és kiszakadtak a biztosítékok, mert olyan tettem, amit soha az életemben nem szándékoztam. Mert szájon pusziltam. Nem volt csók, egyszerű puszi, amit simán beadhattam volna véletlenként is, de én, a tehetséges színész, inkább lesokkoltam és úgy bámultam rá, mint aki szellemet lát. Mentségemre szóljon, ő is hasonlóan nézett rám.