Arra ébredtem, hogy anya és Esme állnak az ajtóm küszöbén. Az előbbi aggódó tekintettel vizslatta a lányt, az utóbbinak pedig hatalmas könnyek potyogtak a szeméből.

- Téged keres azt hiszem - suttogta anya, beljebb taszigálva Esmét.

Mikor a lány helyet foglalt az ágyam végében, anya kiment.

Nem igazán tudtam hova tenni a dolgokat, akkor keltem fel, a fejem olyan volt mint egy zombié, aztán rájöttem, hogy hajnalban elveszett a lány. Minden átfutott a fejemen. Onnantól kezdve, hogy Samuel kint hagyta őt az utcán, azon keresztül, hogy baja esett és egészen addig, hogy ismét együtt vannak. Bár akkor valószínűleg nem az én ágyamon csücsült volna könnyes szemekkel.

- Mi történt? Halálra aggódtam magam! - kérdeztem tőle, közelebb csúszva hozzá.

- Samu pontosan ugyanezt mondta - forgatta meg a szemeit és hagyta, hogy a kezeim közé zárjam.

- Mesélj - suttogtam, a kezét simogatva.

- Azt hiszem tettem valami olyasmit, amit sohasem akarok többé! Borzasztóan nagy hiba volt és nem kellett volna! Viszont ez most visszafordíthatatlan és nem tudok ellene semmit tenni. Csak egyszerűen mondd meg Samuelnek kérlek, hogy nagyon sajnálom. Gondolom ti így is jóban lesztek majd - vont vállat.

- Össze vagyok zavarodva. Kezdd az elejétől, jó? - néztem rá komolyan. Érdekelt, hogy mi járhat a fejében.

Aztán elmesélte. Hogy Jayden egy régebbi barátnője, de egyik nap ismét találkoztak. Megbeszélték, hogy majd újra összehoznak egy találkát ezért mentek el kávézni, de Jayden kitalálta, hogy egy buli jobban esne neki. Felfrissülne. Az anyjának a tudod mije frissüljön! Így kerültek abba a kocsma szerű izébe, ahol Samuel megtalálta őket. Majd közelebb kerültek egy idősebb fiúval és hát... A továbbiakat már mindenki képzeletére bízom. De lényeg a lényeg, megtörtént.

Eleinte elég durván zavart, hogy az én legjobb barátom, akit elvileg mindenkinél jobban ismerek, sikeresen húzott csőbe, de később már láttam rajta a megbánás jeleit. A karikás szemei arra utaltak, hogy nem aludt olyan sokat, de megnyugtatott, hogy a(z ex) fiújánál aludt. Aztán amikor Esme elment a mosdóba, agyalni kezdtem.

Arra vannak a barátok, hogy elfogadják a másik hibáival együtt egymást. Amellett, hogy dühös voltam rá, amiért megcsalt egy fiút, teljes mértékben mellette és a megjavulása mellett álltam.

Így hát fantasztikus ötlet jutott az eszembe és csörgettem Samuelt. Meg akartam magyarázni neki, hogy Esme ennél jobb és érdemel még egy esélyt.

És hát veszekedtem vele egy sort. Mit várt tőlem? Hogy majd az ő pártját fogom a legjobb barátnőm/lány aki tetszik ellen?!

Esme pedig visszaért egy pohár vízzel és fejfájás csillapítóval a kezében.

- Mit csinálsz a telefonommal? - dermedt meg, amikor észrevette a készüléket a kezemben.

- Semmit! - vágtam rá magabiztosan.

- Nem hiszek neked! Add ide! - nyújtotta a kezét felém. Odanyomtam neki a telefont, mire ő elkezdte gyorsan kapkodni a levegőt. - Aroon, mit mondtál neki? Boldog voltam, hogy legalább a barátja maradhatok! Most elcseszted azt is? - nézett rám hatalmas szemekkel.

- Dehogy. Csak engem utál. Nem téged - ráztam meg a fejem lemondóan.

- Az ebben az esetben egy és ugyanaz! Egy helyen vagyunk, így ez olyan mintha én utasítottalak volna! - nyomta a párnámba a fejét.

- Esme, most ne szenvedj! - ráztam meg a karját. - Megvédtelek! - tartottam ki az igazam mellett.

- De engem nem kell megvédeni! Főleg nem vele szemben! Nem bántana értsd már meg! Basszus olyan vagy, mintha az anyám akarnál lenni! Sőt rosszabb! Mint egy borzasztó bébiszitter! - kiabált velem felháborodva.

- Nem fogok ezért bocsánatot kérni! - dőltem hátra. - Szeret téged, csak kell neki egy kis idő!

- Te ennyire elmeháborodott vagy? - nézett rám sajnálkozva. - Biztos éreztél már szeretetet! Az nem ilyen! Nem szakítasz valakivel mert szereted - jelentette ki okoskodva.

- Ó, hidd el! Tudom én, hogy milyen szeretni! Rohadtul tudom! Kettő embert szerettem csak az egész életemben, de őket jobban, mint néhány másik ember tud szeretni bárkit is! És az a kettő, anya és te vagy! Rohadtul szeretlek! - emeltem fel én is a hangomat. Haragudtam, amiért Samuelt védte, miközben én őt védtem. Azért meg aztán méginkább dühös voltam, hogy ennyi idő után sem volt képes rájönni, hogy fontosabb nekem egy barátnál.

- Tudod, hogy én is! De ilyet nem csinálhatsz! - halkult le bocsánatkérően.

- Én jobban szeretlek mint ő, Esme. Szerelmes vagyok beléd - mondtam ki tagoltan azokat a szavakat, amik az egész barátságunk alatt formálódtak bennem. De talán nem ez volt a jó pillanat erre.

- Hogy mi? - nézett rám. - Aroon, ettől nem fogom jobban érezni magam, úgyhogy hagyhatod ezt a színjátékot - legyintett végül.

- És ha azt mondom, hogy ez nem színjáték, és én komolyan így érzek? - kérdeztem. Próbáltam olvasni a tekintetéből, de úgy tűnt, hogy nem fogta fel az egészet.

- Hogy mondhatsz ilyet? - fakadt ki. - Mindig is barátok voltunk Aroonie! - kezdett el könnyezni. - Miért nem említetted egy szóval sem?

- Féltem. A reakciódtól. Sőt, még most is félek - néztem a kezére, ami az ölébe hullott és hangosan ropogtatni kezdte.

- Nehogy félj nekem bármi ilyesmit bevallani! - szólt rám idegesen. - Aroon. Iszonyúan szeretlek, egyszerűen nálad jobban nem sokan értenek meg!..

- De.. - vártam már az ellenvetést.

- De nem tudok rád úgy nézni. Tudom, hogy ez annyira filmbe illően gáz visszautasítás, de ne vedd annak! Tudod, hogy imádlak és nem foglak elfelejteni, bármilyen hülyeséget csinálsz! Segítek neked túllépni magamon, esküszöm neked! - fogta meg a kezem. - És nem leszek fura! Komolyan! Olyan lesz mint előtte! De te találsz majd egy tökéletes lányt magadnak Aroonie és én boldog leszek emiatt! - ölelt át.

Na pont ezért mondtam, hogy megérdemli a boldogságot. Ha valaki ugyanezt eljátszaná velem, azt mondanám neki zavaromban, hogy nem is akarok a barátja lenni, csak azért, hogy ne érezze magát furán. De Samuelt ez nem hatotta meg. És még rám is dühös volt.

Szóval így összegezve a dolgokat, van egy reménytelen szerelem magam mellett és egy fiú, akire kezdtem már barátomként tekinteni, de sikerült vele összevesznem, ráadásul éhes is vagyok. Valószínűleg kinevezhetem magam az egyik legszerencsétlenebb embernek a földön.