- Drágám, jó, hogy hazáértél! Milyen volt a találkozó? - jött az ajtóhoz anya és puszit nyomott a halántékomra. Az erős zöldtea illatú kezét az arcom két oldalára tette, várva a válaszom. Lehorgasztva a fejem, megpróbáltam elszabadulni az ujjai közül. - Baj van, Aroon? - az ujját az államra helyezte, és óvatosan feltolta, hogy a szemébe nézzek.

- Minden rendben - erőltettem mosolyt az arcomra.

- Nem szeretem ezt mondani, de egyáltalán nem hiszek neked - rázta meg a fejét, közben erősen maga előtt tartva, hogy ne szabaduljak ki a szorításából.

- Anya, kérlek, ne faggass! Most ne! - próbáltam elrántani magam, de ezúttal sikerrel jártam.

- Ahogy akarod. De itt vagyok, ha szükség van rám - sétált vissza a kanapéhoz. - Instant leves van a szekrényben, csinálj, ha éhes vagy - szólt vissza még, majd elmerült valami ócska mexikói sorozatban.

Kivettem egy tányért a falra szerelt szekrényből és beletettem a levesport, majd ráöntöttem a direkt ahhoz forralt vizet. A leves kavarása mellett megnyitottam a telefonomat, hátha szembe találom magam valami izgalmassal. Esetleg valami dráma, valaki botrányt indított az ős ellensége ellen, vagy igazából akármi, ami elterelte volna az agyam figyelmét Samuel könny áztatta arcáról. Kedvem lett volna ráírni és megtudni, hogy mi volt a baja, és hogy jobban van már, vagy szüksége van egy kis társaságra.

De hülyeség lett volna, ott volt neki a barátnője, az én legjobb barátom, neki biztosan elmond majd mindent, megbeszélik és minden rendben lesz megint. Vagy nem.

Az agyam még mindig Samuel közelében kirándult, így az egyre nagyobb erővel kevert leves, kifröccsent a kezemre.

- Faszom! - sziszegtem, a kezemet rázva. Az ujjam egyre pirosabb lett, ami nem engedett sok jóra következtetni. Sajnos az elmém nem volt elég józan állapotban ahhoz, hogy elmenjek a csapig, és a leforrázott ujjam segítségére siessek. Így az ajkamba harapva, a telefonommal a hónom alatt, a levessel a kezemben, siettem a szobámba.

Gyorsan letettem a tányért, hogy több gondot már ne okozzak vele magamnak, és az ágyra feküdtem. Basszus, milyen jó nap volt. Egyszerűen észre sem vettem, hogy mennyire jól éreztem magam vele, ameddig ki nem zökkentem a találkozóból, a világ megint olyan nem lett, amilyen addig volt.

Úgy cikáztak bennem a gondolatok, mintha futóversenyre készülnének. Bármikor eszembe jutott a közelsége, és hogy milyen érzés volt pár centire állni tőle, egyszerre kapott el a hányinger és az agyam egyre inkább tompa volt, az illata emlékétől. Bármikor megpróbáltam elterelni a figyelmem, Esme közösségi oldalain kötöttem ki, a közös képeiket nézegetve, akaratlanul is arra gondolva, hogy Esme büntetlenül közel lehet hozzá, bármit mondhat neki, sehogy sem kell bűntudatot éreznie azért, amit érez. Ez úgy hangzik, mintha olyan nagyon szerelmes lettem volna Samuelbe. Pedig nem. A gondolat is, hogy nem zavar amikor velem van, rossz érzéssel töltött el. Mintha folyamatosan rosszat tettem volna, egész nap, majd akkor is, a nap végén, hogy ezen gondolkoztam.

Egy hangos morgás szerű hangot kiadva dőltem a párnába. Kinek hiányzik ez? A drámát csak kívülről élvezet nézni, nem a középpontjában lenni.

..

Nem tudtam, hogy mikor aludtam el, de amikor felkeltem a telefon csengésére, még sötét volt. Totál kómában nyúltam a készülékért.

- Halo! - szóltam bele, próbálva nem úgy hangzani, mint egy medve, aki most kelt a téli álomból.

- Aroon! Bocsi, hogyha felkeltettelek! - vinnyogott bele a telefonba Esme. Hallatszott, hogy nem tökéletesen józan. - Annyit akartam mondani, hogy örülök, hogy végre jóban vagy a pasimmal.. Tudod, sokat szenvedtem ezért! Samu annyira nem akart veled találkozni, hogy már térden állva könyörögtem neki, hogy elmenjen veled! - hallatszott a nevetése. Nem kellett volna, hogy ez zavarjon, igaz? Szerintem sem. Mégis azért egy kis része az agyamnak azt suttogta, hogy Samuel utál, én pedig távol álltam az utálatától, ezért egy kicsit szíven ütött a dolog. - Szóval na! Nagyon, nagyon, kurvára örülök neked! Meg neki is! Igazából mindenkinek! Ugye, Jayden?! - kiabált. A fülem már alig bírta a lány ordításat és a háttérben hallható halálra unt régi sláger zaját és a részegnek hallatszódó tömeget, akik majdnem, hogy hangosabbak voltak mint Esme. Hallottam, ahogy egy lány, valószínűleg Jayden, válaszolt neki.

- Jayden is nagyon örül! - vihogott. Életében szerintem másodjára hallottam részegen a hangját, amikor a múltkori ilyen esetnél, a szomszédja kertjében kötött ki, ha ez nem is lenne elég, telibe hányta a kertét. - Igazából ennyiért hívtalak! Hiányzol te szar! Amúgy nem akartam hazudni neked, de tudtam, hogy amúgy nem mennél el Samuval egyedül sehová! De végülis király vagyok, mert ő meg beleegyezett! Szóval bocsi, de nagyon szeretlek Aroonie szívem! - kiabált még egyet, majd hallottam ahogy lecsapja a telefont valahova.

Kinyomtam a hívást és immár másodjára a párnámba fordítottam a fejemet. A könnyek kérdés nélkül jöttek, nem akartam, hogy a lánynak bármilyen baja essen. Az órára pillantottam, ami hajnali fél hármat mutatott. Talán csak kifogást kerestem arra, hogy üzenhessek neki, talán szimplán csak féltem elindulni az éjszakában és felkeresni a részeg barátnőmet, sosem tudtam meg. De annyi biztos, hogy kis gondolkodási időt sem hagyva magamnak, bepötyögtem a fiú nevét és a hívás ikonra nyomtam.

A szívem zakatolt, és minden reményem szerint, Esme miatt aggódtam, csakis ezért.

Körülbelül egy perc telt el, már készültem feladni, de végül hallottam a vonal másik végén, az álomittas, az eddig megszokottnál, jóval karcosabb hangot.

- Aroon? - a hasam itt kisebb hullámvasút utazáson vett részt, de sikerült ezt a tényt teljesen félretenni.

- Igen! Sajnálom, hogy ilyenkor zavarlak, nem akartalak felkelteni, én csak.. - kezdtem, de felbeszakított.

- Semmi gond, csak mondd mit akarsz!

- Esme be van rúgva, nem tudom hol van, de azt hiszem segíteni kéne neki! - böktem ki végül.

- És ezért hívtál? - kérdezte. Már a hangján hallani lehetett, hogy a szemöldöke a homloka közepéig felszaladt.

- Elmész érte? - kérdeztem reménykedve.

- Már miért mennék? Felnőtt nő, feleljen a tettei következményeiért! - emelte fel a hangját. Hülye.

- Komolyan annyiban hagyod, hogy kint jár valami buliban?! Azt sem tudjuk hol, sem azt, hogy csak piás, vagy be is van drogozva, valami Jaydennel van, mást nem is tudok róla! - fakadtam ki, a könnyek megint visszaszökve a szemeimbe.

- Aroon, ha értelmes ember lenne, nem ment volna el sehova ilyenkor éjszaka! Ő tehet róla, ha baja esik! - közölte velem. Ha élőben beszélem volna vele, már rég kapott volna egy-két pofont a csinos kis pofikájára.

- Hogy lehetsz, ekkora egy kő?! Annyira nem értesz az emberekhez, azon sem csodálkoznék, hogyha robot lennél! - csaptam volna le a telefont, de megállított.

- Várj!

- Mire?! Ha?! Hogy halljam, hogy a barátnőd mekkora egy szar ember?! Én tudom, hogy nem az! Ha tényleg szeretnéd őt, érdekelne mi van vele! - magyaráztam neki elfojtott hangon.

- Nem érted, hogy az ő hibája az egész?! Elegem van abból, hogy számodra ő a minden!

- Igen, számomra ő a minden! Mert ő volt az egyetlen ember az anyámon kívül, aki egyenesen az elejétől mellettem állt mindenben, még ha el is csesztem valamit, tovább támogattak, hogy bízzak magamban!

- Nem is vagy szerelmes bele! Nem lehetsz. Olyan, mintha a húgod lenne. Kétlem, hogy szerelem lenne, amit érzel iránta - nevetett fel halkan.

- Elmegyek érte én! Úgy látom, kár volt egyáltalán szólnom neked. Így lehet, hogy majd nem tudsz annyira nyugodtan aludni, mint ahogy eddig tetted! Szia! - köszöntem volna el, de ismét megállított.

- Mi bajod?! Nem mész érte! Nem fogom hagyni, hogy éjszaka kutass utána az összes klubban és bárban! Akkor elmegyek én! - szólt dühösen.

- Mi?! Neked komolyan, mi a franc bajod van?! - suttogtam idegesen. - Hagyj inkább, veszem a cipőm!

- Dehogy veszed! Rajtam, már rajtam van! - mondta, mint aki ebből is versenyt akar csinálni. Meg van ez őrülve?

- Nem érek rá a gyerekes játékaidra! - forgattam meg a szemem, felülve az ágyon.

- Nem viccelek! Írok, ha megvan! - mondta, majd letette.

Lehet hiba volt, de bíztam benne. Kibaszottul lehet, hogy az életemet is képes lettem rábízni, pedig egyszerűen gyűlölöm, hogy folyamatosan hülyén viselkedik.

Visszadőltem, nagy sóhajjal letöröltem a könnyeim. Sosem volt ennyire izgalmas életem! Komolyan mondom! És soha nem akartam ennyire izgalmas életet.

Amíg vártam, hogy hív, vagy ír, folyamatosan az az egy mondat járt az agyamban. Nem is vagy szerelmes belé! Mivan, ha igaza volt? És tényleg testvéremként tekintek rá. Azért szeretem ennyire, mert egy báty is ennyire szereti a húgát.