Nos, itt van az újabb rész, de nem dalszövegek, mivel arra nem volt elég érdeklődés :/ viszont nagyon várom a kommenteket, mert mindegyik nagyon boldoggá tesz :)
...........

-Mégis mit keresel itt, oppa???
-Szia, végre hazaértél! - mosolyog rám, mintha ez lenne a világ lenormálisabb dolga, miután konkrétan betört a házamba... Ha háttal lett volna és nem feküdne a sarokban, simán leütöttem volna, mondván "ezt kapd ki te tolvaj!".
-Hogyan jutottál be?? - forgatom a fejem értetlenül. Kulcsa nincs, annyira meg nem hülye, hogy az ajtót kifeszítse...
-Megtaláltam a pótkulcsot! - mutatja fel boldogan.
-Aham... - lassan kirajzolódik bennem a helyzet. - Várjunk egy percet! Mióta van pótkulcsunk?!
-Nem tudom. - vonja meg a vállát. - Ott találtam a lábtörlő mellett. - mutat az ajtóra.
-Ott? - mutatok én is oda.
-Ott. - bólint. Mint két fogyatékos...
-Várj egy picit. - "kisietek" a szobából és behúzom Csenge bőröndjét, majd a nappaliban a kanapéra rogyva keresem ki telefonom névjegyzékéből Fruzsi számát.
-Szia! - köszön bele - Gyorsan mond, mert a főnök hív.
-Szia, oké. Nálad van a kulcsod? - kérdezem.
-Asszem... Miért?
-Mert elmentem Csengéért a reptérre, pontosabban Jimin-ék elvittek, de ez egy hosszabb sztori. És mikor visszajöttünk a lakásban Tae várt. Azt mondta a pótkulccsal jött be.
-De nekünk nincs is pótkulcsunk. - lepődik meg Fruzsi.
-Na, ez az.
-Várj, megnézem nálam van e a saját kulcsom. - mondja, aztán mozgolódást hallok. Időközben Tae huppan le a kanapéra mellém.
-Nincs nálam. Valószínűleg kiesett a táskám zsebéből a reggeli sietség miatt. - szól bele a telefonba újra barátnőm.
-Akkor rejtély megoldva.
-Igen. Na megyek, szia! - nevet fel.
-Szia. - köszönök el és lerakom a készüléket a kávézó asztalra. Mikor visszadőlök egy grimasz kíséretében (imádom a hátamat...) Tae kíváncsi arcával találom szembe magamat.
-A kulcs Fruzsié, véletlen kiesett a táskájából. - magyarázom a helyzetet.
-Kár... - nyújtja át a zár nyitót és tenyerembe teszi.
-Miért? - kérdezem.
-Azt hittem majd megkaphatom. - biggyeszti le ajkát. Megkapni? Mégis minek?? - Add a kezed! - kapja el az említett testrészemet, nem foglalkozva vörös színbe átváltott arcommal. Kiveszi a kulcsot, amit letesz az asztalra és kinyújtja a tenyerét.
-Tedd ide. - mondja, mire vonakodva, de odateszem, hogy összemérhesse.
Hatalmas nevetésben tör ki, amint meglátja mennyivel kisebb a kezem az övénél. A különbség akkora mint a kisujjam.
-Nem tehetek róla, hogy pici a kezem! - puffogok magamban. Tae nevetése hirtelen köhögésbe vált át.
-Jól vagy? - nézek rá riadtan. - Vagyis dehogy vagy jól. - rázom meg a fejem és megpaskolom a hátát. Miután abbamarad a köhögőrohama, elmegy kezetmosni, én pedig hozok neki egy pohár vizet.
-Tessék. - adom oda neki.
-Kösz. - iszik belőle egy kortyot, aztán azt is leteszi az asztalra.
-Szóval. Miért is jöttél ide? - kérdezem megemelt szemöldökkel.
-Csak megbizonyosodni róla, hogy teljesen jól vagy. - mosolyog rám halványan.
-Hát, most megláttad, hogy igen. - válaszolok és tekintetemet a TV fekete képernyőjére szegezem.
-Elmondod? - húzódik közelebb hozzám egy kicsivel.
-Mit? - kérdezem még mindig mindenhova pillantva, csak rá nem.
-Hogy mi volt az a kórházban? Miért mondat, hogy mindenkinek csak baja lesz körülötted?
-Mert ez az igazság... - mondom szomorúan.
-Nem hinném. Ez csak egy butaság amit bebeszélsz magadnak. - próbál Tae is meggyőzni.
-Butaság? - nézek rá végre. - Te annak mondanád? - az érzés, hogy végre elmondjam valakinek azt ami a szívem nyomja, felülkerekedik rrajta, pedig nem szándékoztam neki elregélni bajaimat. - Tényleg azt akarod, hogy elmondjam? - kérdezem kissé bizonytalanul.
-Igen. - bólint határozottan, én meg belekezdek a mesélésbe...

-14 éves koromig semmi különös nem történt másokkal, csak velem. Eleve is béna gyerek voltam, de azokban az években különösen. Eltalálta a szememet egy labda, ami miatt nem láttam percekig, eltörtem a karomban mindkét csontom, mikor elestem az egyik barátnőm lábában, nekimentem egy oszlopnak, amitől felszakadt a szemöldökömnél a bőr, agyrázkódásom volt egy drótkötél miatt. És még sorolhatnám estig... Aztán 15 évesen nekem kellett vigyáznom az unokahúgomra a családi nyaraláson. Kissé idegesítő volt, de azért szerettem. Azzal nyagatott, hogy menjünk le a tengerpartra sétálni. Mikor már megelégeltem a hisztijét, beleegyeztem. Le is mentünk, ő odament a sziklás part széléhez, amíg én bekötöttem a cipőfűzőm. Csak egy pillanat volt míg nem figyeltem oda, de arra pontosan elég, hogy beleeseen a vízbe és beverje a fejét egy éles sziklába. Soha nem épült fel rendesen... Szintén ennyi idős voltam, mikor anyámnál tüdőrákot diagnosztizáltak. Hosszú úton meggyógyult végül, de nem teljesen. Aztán meghalt a nagymamám, mert már elég idős volt. Majd jöttek a barátaim sérülései. Eltörték a kezüket vagy a lábukat és kisebb zúzódásaik lettek, mikor együtt elmentünk valahova, ők meg véletlen elestek. Mikor idejöttem azt hittem lezártam a körülöttem történő balszerencse-sorozatot, de amint betettem ide a lábam, elütöttem Jeong Gyu-t, aztán az a három lány aki megtámadott meghalt még aznap...most nemrég meg te ájultál el... Erre mit mondasz? Szerinted nem vagyok elátkozva? - nevetek fel könnyes szemmel, mikor a történetem végére érek.
-Valakinek áldás, valakinek átok. - válaszolja sejtelmesen, majd mégközelebb férkőzve hozzám átölel.

Ekkor még nem értettem miért mondta ezt...

-Nyugodtan sírd ki magad. - simogatja a hátam.
-De nekem nem is kell sírni. - rázom meg a fejem.
-Biztos? - kérdezi azon a jellegzetes, kellemes mély hangján.
-Ühüm. - bólogatok, de amint ezt kimondom kitör belőlem a sírás. Arcomat pólójába fúrom, de szerencsére úgy tűnik őt nem izgatja, hogy eláztatom könnyeimmel ruhadarabját.
Ez így nem ér...ha azt mondja valaki, hogy 'biztos nem kell sírnod?' mikor szomorú vagy, tuti elkezdesz bőgni... Most biztos egy gyenge, hisztis kislánynak gondol...
-Amúgy miért volt nálad egy olló meg egy fekete pulcsi? - kérdezem a szemeimet törölgetve.
-Tessék. - ad egy zsepit, amit hálásan elfogadok és kifújom az orromat. - Csak eszembe jutott, hogy milyen menőn nézne ki, ha kivágnám.
-Segítsek megcsínálni? - nevetek fel, mikor elképzelem ahogy ő, a tervezői tudásával és kézügyességével megcsínája a pulcsit.
-Segítenél? - csillanak fel szemei.
-Persze. - vágom rá.
-Akkor kezdjük is el! - pattan fel és idehozza a felsőjét és az ollót.
-Ez nem lesz elég. - csóválom meg a fejem és a nappali bal oldalán lévő fiókos szekrényhez megyek, majd kiveszem belőle a varrókészletet. Visszaülök és megkérdezem az elképzeléséről. Miután elmagyarázta és én felfogtam, nekiálltam megrajzolni, hogy melyik részét is kell kivágni. Amíg én dolgoztam, Tae árgús szemekkel figyelte minden mozdulatom és vagy hatszor felkiálltott, hogy vigyázak, bele fog szúródni a kezembe a tű. Igaz, két balkezes vagyok, de ezeket az egyszerű öltéseket már épp eleget gyakoroltam.
-Jaj, oppa! Tudok magamra vigyázni! - sóhajtok, mikor hetedszerre is elkapja a kezem.
-Tényleg, látszik rajtad. - mér végig, mire bevágom a durcit. Összefonom magam előtt a karom és elfordulok a másik irányba.
-Naa~ ne haragudj. - kezd bele Tae. Még mindig nem fordulok vissza de ajkaimra kúszik egy mosoly, amit Taehyung nem láthat. - Hát, jó. Nincs más választásom. - vonja meg a vállát és feláll. Most minden romantikus alkat arra gondolna, hogy átölel, megcsikiz vagy bármi aranyosat csínál. Sajnos ezeket az embereket ki kell ábrándítanom.

Ő Kim Taehyung.

Egyszercsak valami hideg és folyékony anyagot érzek meg a pólóm alatt és mikor hátrafordulok egy Tae-val találom szembe magam, aki vigyorogva tartja kezében a poharat a még maradék vízzel.
-Te kis álnok! - kiálltok fel nevetve. Mi mást is vártam tőle?
-Hello! - jött be a nappaliba Csenge egy hatalmas zacskóval a kezében.
-Ugye nem...? - fogom meg a fejem, mire barátnőm elvigyorodik. - Pedig de... - sóhajtok.
-Hova tehetem? - néz körben a lakásban, ekkor veszi észre a mögöttem álló Tae-t.
-A szobádba, vagy bárhová. - legyintek egyet.
-Szia! Csenge vagyok. - mutatkozik be Taehyung-nak koreaiul. Le a kalappal előtte, mert rengeteget szenvedett ennek az egy mondatnak a megjegyzésével.
-Szia! Én meg Kim Taehyung. - hajol meg az énekes.
-Csenge nem tudod koreaiul, ennél a kifejezésnél megállt a tudománya, de angolul tökéletesen beszél. - vázolom fel a helyzetet, Tae pedig az angol szóra elfintorodik.
-Én nem beszélek angolul. - szólal meg az említett nyelven ritka szar kiejtéssel. Nem tudom megmondani mi volt benne a rossz, de nem is ez a lényeg, hanem, ahogy mondta. Nagyon igyekezett kevés nyelvtani hiba nélkül elmondani, mégis az összes szóban hiba volt.
-Oké, értettem. - megy be az ideiglenes szobájába Csenge nevetve. Ha ennyi videojátékot vett, félő, hogy holnap reggelig nem is jön elő.
-Szép volt. - veregetem meg Tae vállát, miután felálltam. Egyre könnyebben megy a járás is, aminek kifejezetten örülök.
-Köszi. -vigyorog rám. - Ja és Jimin üzeni, hogy ha már nem adtad vissza neki a cuccait, meg is tarthatod nyugodtan. - tudtam, hogy valamit elfelejtettem! Kissé vörös arccal bólintok és elmotyogok egy 'köszönöm'-öt. Bár nem teljesen vagyok tisztában azzal, mit is kéne mondanom.
-Én megyek, mert nem kaptam egész napra pihenőt. Te mit fogsz csínálni? - kérdezi már a cipőjét véve. Hátrafordulok és elhúzom a szám, mikor meghallom Csenge örömkiálltását a szobából.
-Asszem egy sorozat-maratont tartok egyedül. - fordulok vissza. Barátnőmet akkor sem lehetne kiráncigálni onnan, ha kigyulladna a ház. Max a játékaival együtt. Kicsit sem mániákus...
-Miért nem jössz el megint a próbánkra? Ma fogunk felvenni egy új számot. - szinte látom, ahogy a kis villanykörte felvillan Tae agyában.
-Megint? Szerintem csak zavarnék. - rázom meg a fejem.
-Miért? Én csak akkor tudok énekelni a legjobban, ha azt valakinek szívből szánom. - tárja szét a kezeit. Nem kicsit lepődtem meg mikor ezt mondta, de úgy tűnik őt nem nagyon zavarta.
-O-oké, akkor megyek. - bólintok rá. - És köszönöm, hogy énekeltél nekem. Jól esett. - mosolyodok el.
-A reggeli üzenetemre gondolsz? Szívesen máskor is. - aztán együtt elindulunk a Big Hit felé.

Eltelt egy hét...illetve még egy hét. Már kell mennem dolgozni, aminek örültem is meg nem is. Mrs. JeonHee-t nem nagyon érdekelte látszólag a problémám, mert ugyanolyan kedvesen ugráltatott engem fel-alá, mintha az ég világon semmi bajom nem lenne. És mondtam már, hogy nem bírja megjegyezni a nevem?
-Jenna!! - kiálltja az emlegetett...
-Máris megyek! - válaszolom és gyorsan leteszem a telefonkönyvet, amiből éppen a pedikűrös számát kerestem ki. Nem, nem én akarok oda menni, Mrs. JeonHee kért meg arra a nemes feladatra, hogy kérjek már egy időpontot, ami lehetőleg ma van. Kösz...
-Tessék? - jövök be az irodájába kifulladva.
-Elkészültek a ruhák. Vidd el őket a Bangtan Boys-nak. - majd int egyet a kezével, jelezve, csínáljam amit mond, neki dolga van.
-Rendben. - bólintok és rápillantok a fogasokra amin a ruhák lógnak, gondosan letakarva. Vajon milyenek lettek? Még a tervet sem nézhettem meg sajnos...

Egy jó fél óra mire végzek a pakolással. Ennek két jó oldala is van. Egy, végre tudok rendesen is járni, segítség nélkül, így nem kellet egyik munkatársamnak sem könyörögni, hogy rakja már be helyettem a cuccokat. Kettő, van már újból autóm, amibe mondjuk először féltem beleülni, hátha megint balesetet okozok, de hála Csengének és Jeong Gyu-nak (akik szépen helyrerázták gondolataim), megint élvezem a vezetést, mint az incidensem előtt.

Óvatosan hajtok és mikor leparkolok a Big Hit előtt, úrrá lesz rajtam az a bizonyos kislányos zsongás, amit akkor érzek, ha boldog vagyok. És most boldog vagyok, mert találkozhatok a barátaimmal (szerintem már jogosan nevezem így őket), hiszen nekem a barátok mindennél többet jelentenek.
-Jó napot! A Push Button-tól jöttem. Meghoztam a ruhákat. - megyek oda a recepcióshoz.
-Egy pillanat, szólok a menedzsernek. - veszi füléhez a kagylót.
-Azt üzeni, menjen fel a próbatermükbe. - teszi le a telefont. Bólintok egyet, majd annyi ruhával, amennyi a kezembe fér, indulok el a lift felé.
-JinRa! - mondja, vagy inkább ordítja az ismerős hang.
-Jimin oppa! - mosolygok, bár ezt nem láthatja, mert ki se látok a zacskók meg mindenféle hülyeség mögül.
-Várj, segítek. - veszi el a kezemből a felét, így már megpillanthatom arcát.
-Kösz. - fújom ki a levegőt. Jimin várakozóan néz rám, amit nem tudok hova tenni.
-Naa, nem veszed észre? - kérdezi, mikor már megelégelte a némaságom.
-Mit? - nézek értetlenül miközben beszállunk a liftbe. Alaposan végigmérem, aztán esik le, mi is volt olyan furcsa benne.
-A hajad! - kiálltok fel meglepetten. Eddigi barnás tincseinek hűlt helye, az uralmat egy új, narancsos árnyalat veszi át.

-Végre észrevetted. - forgatja a szemét, egy kicsit sem mérgesen. - Hogy tetszik? - néz rám, miután megnyomta a második emelet gombját.
-Jól áll. - dícsérem meg.
-Csak jól? - vigyorodik el, kissé talán perverzen is. - Tudom, hogy bejön neked.
-Igen, oppa. A te gyönyörű hajad az, ami fényt hoz komor életembe. Azzal, hogy narancssárga lett, csak mégjobban szimbolizálja azt a tényt, miszerint sosem zsíros hajad a világ legcsodálatosabb dolga. - bólogatok komolyan.
-Hát, nem számítottam rá, hogy bevallod, de most igazán boldog vagyok. - feleli Jimin.
-Remélem legközelebb szürke színű lesz, mint a csiszolatlan ezüst, ezzel is kifejezve méltóságát. - eddig bírtuk, kitör belőlünk a nevetés és a próbatermig vezető utat is a legkülönbözőbb poénokkal áldjuk meg.
-Jó napot! Sziasztok!- köszönök a fiúknak és a menedzsernek vidáman.
-Szia! - üdvözöl mindenki kedvesen és a szokásos ölelés sem maradhat el J-hope és Jungkook részéről.
-Ma mit hoztál? - érdeklődik a maknae és kíváncsian kezd el kutakodni a ruhák között.
-Hé! Azt majd csak akkor, ha visszajöttem. - csapok rá finoman a kezére. Ez a fiú olyan mint egy nagy gyerek.
-Oké... - szontyolodik el, de jókedve egyből visszatér, mikor Taehyung megcsikizi az oldalát.
-Egy perc és jövök, aztán kiosztom a ruhákat. - mondom, majd elmegyek a mosdóba. Ha minden igaz rá van írva egy lapra amit Mrs. JeonHee a kezembe nyomott, hogy melyik kié.

Visszafelé menet egyből felfigyelek a kiabálásra. Lépteimen gyorsítok és eluralkodik rajtam valamilyen rossz érzés. Benyitok a terem ajtaján és megpillantom a két veszekedőt.
Jimin és Taehyung felém fordulnak izzó tekintettel, aztán újból kezdődik a kiabálás, amiből nem sok mindent értek. Én is ideges leszek és elordítom magam.
-Hagyjátok abba!!!