Öhm...Hát akkor most mondja valaki, hogy a Murphy törvény nem létezik..."ami megtörténhet, az meg is fog történni" Eddig éveken keresztül nem hittem benne, de ez a véleményem kemény 10 másodperc alatt megváltozott, mikor kiderült kit is sikerült szerencsésen elütnöm.

-Szia! Mi vagyunk a Bangtan Boys! Előre is köszönjük a munkádat! - mondják egyszerre és hajolnak meg. Nyelek egy nagyot és kinyögök pár tök értelmes szót.

-E-ez a munkám, szóval igazán nincs mit. - hajtom le a fejem.

-Akkor kérlek levennéd a méreteiket? - néz rám a menedzser.

-Igen, persze. - bólintok. Oh, a fenébe is...nem hoztam magammal mérőszalagot! Mondjuk papír és jegyzetfüzet van nálam, amiben a dalszővegeimet írom hobbiból, de most az is megteszi. Papír-papír, nem? - Elnézést, de kaphatok egy mérőszalagot? Véletlen ottfelejtettem az irdában...

-Jin, kérlek hoznál egyet? - fordul a menedzser az említett felé, aki egy bólintás kíséretében eltűnik egy másik szobában. Amelyikben mi tartózkodunk egy kissé kupis terem, ahol székek, sminkasztalok és mindenfelé ledobált ruhák vannak. Kb olyan rendetlen mint a szobám. Lány létemre elég igénytelen vagyok, ahogy anyám mondta, de kikérem magamnak! Attól még, hogy pár dolog össze-vissza van, nem leszek igénytelen! Pókhálók meg kosz nincs nálam! Sőt még kajamaradékot sem hagyok...

-Nekem most mennem kell, mert még rengeteg dolgom van. Itthagylak benneteket, de szerintem semmilyen gond nem lesz. - kacsint egyet a menedzser, mire a fiúk egyszerre bólintanak és helyeselnek, engem és a heves fejrázásomat teljesen figyelmen kívül hagyva.

-Legyetek jók! - szól még vissza aztán becsukódik mögötte az ajtó. Király. Egyedül maradtam nőnemű a szobában.

-Itt van. - jön vissza Jin - Hol van a menedzser hyung? - néz körbe, de fölöslegesen, ugyanis az a pasas már rég elment. Hogy én most mennyire átkozom aztat! Éljen a szép magyar beszéd.

-Elment mert még sok dolga van. - mondja Rap Monster. Fura ez a csönd...vajon azért állt be, mert én is itt vagyok?

-Tessék. - nyújtja át Jin a mérőszalagot, amit megköszönök. Alig gondoltam pár másodperce a csöndre, a termet máris hangoskodás zaja tölti be. Jungkook megijesztette Jimin-t , aki elgondolkozva állt, úgyhogy most Jimin vissza akarja adni, ha jól látom csiki formájában...? Oké, én nem szólok bele...

-Szerintem kezd velem. - szól nekem RapMon, akivel teljesen egyetértek. A fél másodperc alatt kialakult káoszban egyedül Namjoon nem ordítozik vagy rohangál.

-Ühüm. - megyek oda hozzá.

-És mióta dolgozol itt? - kérdezi angolul, amiért hálás vagyok. Azért nem vagyok én zseni koreaiból akármilyen jó is a nyelvérzékem.

-Ma kezdtem. - válaszolok, miközben kinyújtom a kezeit, hogy a karhosszúságát is le tudjam mérni.

-Ma? És máris elküldtek ide? - csodálkozik el.

-Hát, én is meglepődtem. - nevetek fel. - Kérlek tedd fel a kezeid a magasba.

-Akkor egyből a mélyvízbe dobtak. - mosolyodik el ő is miközben felemeli a kezét. - Egyébként én Kim Namjoon vagyok, de a művésznevem Rap Monster. - mutatkozik be. Na most jön az egymillió dolláros kérdés. Elmondjam vagy ne mondjam, hogy egy ARMY vagyok? Lenni vagy nem lenni? Hogy én mennyire utálom az ilyen kérdéseket. Akkor mondjuk nem mondom el. Már előbb kellett volna, mostmár ciki. De az úgy nem jó! Nem fogom letagadni, hogy ismerem őket! Akkor viszont elmondjam? Jó, elmondom! Győzött a lelkiismeretem és a BTS iránti szeretetem.

-Igen, tudom. Ismerlek titeket. - bólintok egyet, miközben leguggolok, hogy a lába hosszúságát is lemérjem.

-Tényleg? Akkor te egy... - néz le rám.

-Igen, egy ARMY vagyok. - fejezem be helyette a mondatot.

-És honnan jöttél? Mi a neved? Ismersz még más ARMY-kat? - sorolja a kérdéseket. Milyen aranyos, hogy ennyire izgatott lett, csakmert egy rajongó vagyok.

-Magyarországról, a nevem Janka és igen ismerek. A legjobb barátnőm is az. - válaszolok és felállok. - Készen vagyunk.

-Budapest nagyon szép! Egyszer már voltunk ott koncerten. - vág elgondolkodó arcot Namjoon.

-Ott voltam és nagyon tetszett. - mosolyodok el, mikor visszaemlékezek.

-Örülök, hogy tetszett. Na, idehívom mondjuk Jimin-t. - fordul el, miközben a fejemre teszi a kezét. Kicsit meglepődök, de sok ember csínálta már ezt, elmondásuk szerint, mert aranyos vagyok. Háát nem tudom...ha ők azt mondják, akkor biztos úgy van...

-Jimin! Errefelé fuss kérlek, Jungkook te meg hagyd békén amíg, Janka...? - fordul felém, mire bólintok, hogy igen az a nevem. A kiejtéssel már nem törődök, megszoktam már V öccsétől és húgától. - Szóval amíg Janka leveszi a méreteid. - na erre a mondatra mindenki felröhög, még én is megmosolygom. Ez egy ici-picikét talán félreérthető volt. Jin megveregeti RapMon vállát és leülnek a kanapéra, onnan figyelve a maradék négy vagyis J-hope, Jungkook, V és Suga baromkodását. Komolyan, mintha a szüleik lennének olyan aggódóan figyelik minden lépésüket.

-Akkor Janka a neved? - kérdezi Jimin, én meg felpillantok rá. Úgy tűnik vgy már el is felejtette vagy nem ismert fel a múlthétről, mert nem látom jelét a haragnak vagy bármilyen ellenszenvnek a szemeiben.

-Igen, de jobban szeretem a Jana nevet. - magyarázom.

-Jáná? - ilyen nics! Hangosan felnevetek, mert Jimin kiejtése még rosszabb Jeong Gyu-énál.

-Nem! - rázom meg a fejem - Jana! A-val! - ezek után végig próbálom megtanítani a nevem kimondására, miközben leveszem karjának, vállának, csípőjének, lábának és még talpának hosszúságát is. Ki tudja? Lehet, cipőt is akarnak majd gyártani nekik. Felírom ugyanarra a lapra mint RapMon-ét és mire végzek feladom. Soha nem fogja tudni rendesen kimondani a nevem.

-Tudod mit? Szólíts inkább JinRa-nak. Az a koreai nevem és azt ki is tudod mondani. - ajánlom fel elég viccesen, ugyanis kialakult köztünk egy olyan beszédstílus amiben a koreait keverjük igazán értelmesen az angollal. Azt hiszem, ezt mindenkinél alkalmazni fogom. Így legalább 98%-ban megértjük egymást.

-JinRa. Tényleg ez sokkal könnyebb. - mosolyog rám kicsire összehúzott szemekkel.

-Látod? Na, ki a következő? - fordulok a "maradék" felé, akik már kifáradtak a rohangálásban és most a kanapén nyomorogva nevetnek valamin hangosan.

-Szólok nekik, aztán valaki csak veszi a fárattságot, hogy idejöjjön. - megy el Jimin és odaérve Taehyung-ot ráncigálja fel a kanapéról, aki az agyát játszva úgy viselkedik mint egy baba és Jimin-nek kell szó szerint idehúznia. Vagy az is lehet, hogy csak nagyon nem akar velem lenni...

Szótlanul dolgozok, csak akkor beszélek hozzá, ha másik pózba kell tennie valamelyik végtagját. Ezt a többiek is észreveszik, mert J-hope bekiabál, hogy oldja a hangulatot.

-Na mivan TaeTae? Megkukultál? Vagy csak zavarban vagy? - nevet fel, majd a többiek is követik a példáját, még Taehyung is. Itt aki zavarban lehet, az egyedül én vagyok de mindegy.

-Dehogy! Csak tanulok mit hogy kell csinálni! - válaszol frappánsan és nem tudom eldönteni, hogy most csak kitalált valamilyen hazugságot vagy tényleg tanul.

-Tanulsz? - J-hope arcára kiül a döbbenet, amit már én sem birok nevetés nélül.

-Szoktál olyat is? - kérdezi Suga és ezt is röhögés követi. V csak felfújt, ál-durcás arccal néz, látszik rajta, hogy csak színészkedik.

-Egyébként V nagyon okos, csak valamiért a legtöbbször hülye dolgokra használja fel az agyát. - állapítja meg RapMon és habár komolyan gondolta amit mondott, még V is kineveti. Mikor végzek a talpával is, amin természetesen nincs cipő szokásához hűen, felállok de annyira megijedek, hogy sikitok egyet. Tae arcát látom 10 centiről és valami olyan elképesztően hülye fejet vág, hogy majdnem infarktust kapok.

Erre a reakciómra fetrengenek a röhögéstől kedvenc együttesem tagjai, Jimin még egy papucsot is hozzávág a banda idióta láncszeméhez, amit fogalmam sincs honnan halászott elő, bár azt is simán el tudom képzelni, hogy a fotel alól egy gombfoci készlet kerül elő 10 percen belül. Ennyit arról, hogy még én vagyok a rendetlen. Ha anya meglátná ami itt van, addig nem engedné ki szerencsétleneket a szobából, míg el nem pakolnak mindent és ki nem takarítják.

Miután mindenki úgy-ahogy lenyugodott, folytatom a munkálkodásom. J-hope a következő, őt Suga, Jungkook majd Jin követi. Suga-nak tényleg vékonyak a lábai, Jungkook normális testalkatú, de Jin vállainál egy kicsit megakadok. Tényleg rohadt széles. mikor meglátja elképedt arckifejezésem apró mosoly kúszik a szája szélére. Én az egyetemen szinte minden osztálytársamat lemértem, de nem emlékszem, hogy bármelyikőjüknek is ilyen nagy számot láttam volna, de hát azok gyengék voltak mint egy lágyszárú növény, mi meg most ugye Jin-ről beszélünk, ami teljesen más tészta.

Úgy egy-másfél óra alatt végeztem mindenkivel, a papírt pedig gondosan eltettem a táskámba. Nem nagyon szeretném elveszíteni, félek Mrs. JeonHee kinyírna ha megtudná elhagytam.

-Akkor én megyek is, mert azt mondták siessek. - kezdek el búcsúzkodni.

-Oké, majd még találkozunk úgyis. Szia! - köszön el Jungkook, de én fennakadok az első mondatán.

-Találkozunk? Tényleg? - ráncolom össze szemöldököm és gondolkodóba esem. Mondta volna, hogy menjek el velük valahova? Vagy ők tudnak valami olyat amit én nem?

-Hát gondolom úgyis bemész még Jeong Gyu-hoz és ott még összefuthatunk. - magyarázza el. Ooo, tényleeg! Hiszen még EunJin-nek is megígértem, hogy bemegyek. Furcsa, hogy ilyen jóba lettem a Bias-om öccsével és húgával, de a Bias-ommal nem...Na ez is csak én lehetek.

-Jaa, hogy ott! - esik le Jimin-nek is. Akkor nem én vagyok a hülye amiért nem tudtam hirtelen értelmezni Jungkook-ot.

-Menj, ha sietned kell. - mondja RapMon és megölel. Nem sokáig, csak egy pillanatra is, de magához húz! - Viszlát ARMY. - mondja kicsit halkabban mint a normál hangerő aztán elenged. Oké, ezek tényleg imádják a rajongóikat...! Mindenkitől kapok egy ölelést, kivétel két embertől. Suga-tól nem, ő nem az az ölelgetős fajta és V-től sem, ő csak újra azzal az elgondolkodó arccal áll mint általában mikor én a közelben vagyok.

-Szaisztok! - integetek és kimegyek a szobából. És most újból megcsodálhatom a tömegközlekedés élményeit...De most ez sem tudja teljesen elvenni a kedvem az élettől, ugyanis én érzem magam a világ legszerencsésebb emberének! Megöleltek! Engem!!!! Hogy Fruzsi milyen irigy lesz! De nembaj, majd őt is elviszem magammal a kórházba, hátha összefutunk velük. Magamban mosolygok és csak akkor hervad le az arcomról mikor megérkezik a metró és én nem találom a noteszem amiben a bérletem van. Mit csínáltam ma? Hol vettem ki?? Bementem dolgozni, kiraktam a cuccaim de a noteszt bennehagytam a táskámban. Elküldtek a BTS-hez ahol kitéptem egy lapot belőle...igen kitéptem egy lapot és otthagytam az asztalon! Jesszusom! Azokat nem nézhetik meg!!! Azok a dalszövegek a saját érzelmeim...! Igaz, hogy nem írtam bele semmi konkrétat de akkor sem nézhetik meg! Még soha senki nem olvasta el!!! Ráadásul angolul írtam őket, amit még értenek is...vagy legalábbis RapMon tuti...

Visszafordulok és a metróállomásról egészen a Big Hit Entertainment-ig rohanok. Még szerencse, hogy egyenes út vezet oda, különben nem hinném, hogy visszataláltam volna. A recepciónál meg sem állok, egyből a lifthez megyek, majd mikor megérkezik rohanok a próbatermük felé. Bekopogok és idegesen várok míg valaki engedélyt nem ad a bemenetelre. Azért nam akarok bunkó módon egyből benyitni.

-Igen? - nyitja ki az ajtót Jimin. - Oh, JinRa, te meg? - kérdi meglepődve.

-Itthagytam...a..noteszem... - mondom levegőért kapkodva, azért ez a sok futás eléggé kifárasztott.

-Ezt keresed? - nyújtja át Suga a piros, puhakötésű könyvecskét.

-Igen...köszönöm. - veszem el, de a forróság megint elönti az arcom. Ha nála volt, akkor már valószínűleg bele is olvasott...

-Ki az? - látok meg egy kíváncsi Namjoon és Taehyung fejet.

-Oo, te vagy az ARMY? - mosolyodik el szélesen RapMon. V arca pedig érdeklődőből átvált két érzelemmé. A meglepődöttség és a felismerés keveredik szép szemeiben.

-ARMY?