Hát igen, a videojáték verseny...nem mondom, hogy én voltam a legjobb, de legalább nem én haltam meg először és Csenge kifejezetten büszke volt rám. Végül sikerült megnyernünk, de az is tuti, hogy nem én erősítettem a csapatot. Abból meg nem lett akkora felhajtás, hogy V kikkel indult együtt.
Miután a videojátékmániás megkapta az új X-box-ot, napokig nem láttam. De halál komolyan, nem hallottam hírét sem. Már kezdtem azt hinni, meghalt a nagy játszásban, mert elfelejtett enni, mikor végre kidugta a fejét, abból a kicsi szobából. Úgy tűnik kiélvezkedte magát, mert mostanában már szoktam látni.

-Lesz egy turnénk - mondja Tae, miközben a hajammal játszik.
-Tudom, nemsokára indultok - bólintok és tovább nézegetem a terveket. Mrs. JeonHee igazán megtisztelő feladatot adott nekem. Át kell néznem a jelentkezők ruhaterveit és meg kell álapítanom melyik borzalmas és melyik tűrhető. Vagy éppen jó, de azt már nem mondta. Bár még mindig csak a titkárnője vagyok, már sokkal több dolgot megenged nekem és úgy érzem, jobban is megismertük egymást, mint embereket. Mrs. JeonHee egy igazán törődő személy, de senkiben sem bízik meg, miután a volt férje csúnyán átverte. Sajnos a fájdalmát nem tudom megérteni, de ezzel egy egész más képet alkotott magáról.

Tae felemeli a fejét az ölemből és úgy kezd el vizslatni, immár normálisan ülve. Sóhajtok egyet a sok papír és önéletrajz láttán, aztán felállok és kinyitom a nappali nagy ablakát. Egyből megcsap a kellemes áprilisi levegő. Nem hűvös, de nem is az a tipikus forró nyári, kellemes. Szombat van, Fruzsiék nincsenek itthon, mert elrángatta Csengét vásárolni. Tisztelem őt, mert nekem nem lenne idegzetem hozzá, hogy a pszichológus tanonc nyafogását hallgassam.
Arra eszmélek fel, hogy Tae berohan a WC-be. Már tegnap is rosszul volt, úgy tűnik ma sem javult a helyzet.
-Itt vagyok - simogatom meg a hátát leguggolva mellé. A WC csésze oldalába kapaszkodik és üríti ki gyomrának tartalmát. Hányás fóbiám van, nagyon is, de ha Tae-ról van szó, ezt is félre tudom nagy nehezen tenni.
Miután tényleg nincs több dolog, ami kijöhetne belőle, betántorog a szobámba. Aggódóan pillantok utána, de biztos csak bekapott egy fertőzést. Mostanában terjeng egy ilyen vírus Szöulban.
Viszek neki egy pohár vizet és leülök mellé az ágyamba.
-Köszönöm - veszi el az italt és egy szuszra megissza.
-Jobban vagy már? - kérdezem a szemébe nézve.
-Igen.
-Nem akarsz elmenni orvoshoz?
-Már voltam.
-És mit mondott?
-Rendbe jövök.
-Akkor jó.
-Csak pihennem kell - dől fekvő helyzetbe és én is követem a példáját. Nincsen késő, csak hét óra, de Tae-n látszik, hogy nagyon fáradt. Szorosan magához húz a takaró alatt és szinte azonnal elnyomja az álom. Aranyos, ahogy alszik. Hiába nem vagyok álmos, TaeTae halk szuszogására mégis elalszok.

Reggel az ébresztőm kelt. Szerda van és bármennyire nincs hozzá kedvem, muszáj mennem dolgozni.
-Nee - nyafog Tae és a fejéig felhúzza a takarót.
-Pedig de. Naa, gyere már - unszolom, de ez nem igazán akar sikerülni, így más módszert kell találnom. Eszembe jut, hogy még hónapokkal ezelőtt, a vidámparkba menés napján, hogyan ébresztett.
-Aú! - kiállt fel, én meg csak röhögök rajta fekve teljes súlyommal. - Jó, ezt most megérdemeltem. Megyek már megyek, csak szállj le rólam, mert belefojtasz a párnába.
-Okés - mászok le Tae-ről és elkezdődik a napi siettség. Nem gyakran alszik nálam, de ha igen, neki mindig korábban el kell indulnia, mint nekem. Egy, mert messzebb van az uticélja, kettő, mert óvatosabban is kell mennie.
-Pénteken indulunk. Előtte elmegyünk a parkba? - kérdezi Tae már az ajtóban toporogva.
-Persze - mosolygok rá - De biztos nem akarsz ma kihagyni egy napot? Elég szarul festettél tegnap...
-Nem lehet. Az ARMY-k számítanak rám, ráadásul a turné is a nyakunkon van.
-Rendben. De azér vigyázz magadra.
-Te pedig ne törd össze semmidet sem és Luffy-t se veszítsd el - nevet fel a múltkori esetre utalva.
-Ne is mond - sóhajtok. Két hete kivittem sétáltatni a szépen cseperedő kutyusomat és levettem róla a pórázt. Hallgat nagyjából a vezényszavakra, meg máskor is mentünk már így. De meglátott egy madarat és gondolta "Nekem most el kell kapnom mindenképp", ezért fogta magát és elrohant. Utána Csengével és Fruzsival az egész délutánt a keresésével töltöttük. Végül este, mikor már feladtuk volna az aznapi kutatást, megláttam könnyeim között a társasházunk nagy kapuja előtt vacogni. Amióta ezt elmeséltem Tae-nak is, folyton ezzel szivat. Meg azzal, hogy egy párszor már eltévedtem a városban és ilyenkor mindig nekik kellett megtalálniuk, mert Fruzsiék majdnem ugyanolyan ramatyul tájékozódnak, mint én.

Egy gyors puszit nyom ajkaimra, majd elsiet a Big Hit-hez.
Én is nemsokára elkészülök és kivételesen, nem csak Fruzsival, hanem Csengével is, indulok el. Be kell vinnem még őt az egyetemre, mert első órája lesz. Szerencséje, hogy pont útközbe esik az úticélja.
Mrs. JeonHee ma igazán kedves volt. Átvitt értelemben. Mondjuk úgy, hogy nem tett semmilyen gúnyos, mégis anyáskodó beszólást és nem ugráltatott mindenhova. Sőt, ki sem kellett tennem a lábam a Push Button-tól! Azt hiszem ez az első ilyen napom. Ezért tudtam menni az edzőterembe.

-A többiek? - forgatom körbe a fejem, mert Jimin-en és J-hope-n kívül nem látok senkit.
-Nem jönnek ma. Kemény próbák voltak és őszintén szólva mindannyian elfáradtunk. Csak nekem meg Hoseok hyung-nak van még egy minimális ereje - magyarázza Jimin, mire megértően bólogatok. Néha elgondolkozok, hogy főnököm, vagy a fiúk tánctanára szadistább e. Sajnos mindig ugyanarra jutok. Ebben egyértelműen Mrs. JeonHee a nyerő.
-Ha fáradtak vagytok, nem kell itt maradni - mosolyogok rájuk.
-Ha nem akarnánk, most nem lennénk itt - vonja meg a vállát J-hope, majd a súlyzókhoz megy.
Kellemesen eltelik velük az az egy röpke óra és már hazafelé is tartok. Jiminék tényleg nagyon fáradtak lehettek, mert a fiatalabbik bealudt az egyik kondiképen fekve. Lefotóztam titokban, mert ezt szülinapjakor oda kell majd neki adni. Apropó, szülinap. Tae-nak is volt, december 30-án és sütöttem neki tortát. Igen én, aki annyit konyít a konyhaművészethez, mint RapMon a hagymavágáshoz. De két barátnőm segített, így el tudtam készíteni a málnás finomságot. Merthogy nem lett rossz, az tény. Kinézetre igaz, nem volt túl étvágygerjesztő, de az íze szerintem nagyon is jó lett. Tudom, adthattam volna mást is a szülinapjára, de akkor, éppen csak az jutott eszembe. Persze utólag vagy húsz jobb ötlettel előálltam, viszont Tae állítása szerint nagyon örült neki, hogy miatta még azt is megcsináltam, ami számomra a világ egyik legnehezebb dolga. Ráadásul még egy csomó menetet lenyomtam vele Need for Speed-ben, amit szintén nagy örömmel díjazott.

-Holnap reggel nyolckor indulunk. Az első uticélunk Japán, majd Amerika - mondja Tae szomorúan csütörtök este.
-Remélem jól fog menni - mosolyodok el őszintén.
-Biztos nem akarsz velünk jönni? - kérdezi, szinte már könyörögve.
-Taehyung. Én a barátnőd vagyok és nem azért, hogy egyfolytában a nyakadon lógjak. Ha elmennék veled, számodra csak egy nyűg lennék, mégha ezt nem is vennéd észre. Úgyhogy maradok és innen szurkolok - szorítom meg a kezét bíztatóan.
-A te döntésed...de holnapig reggelig még van időd, ha esetleg mégis jönnél.
-Miért szeretnéd ennyire, hogy menjek?
-Csak így együtt tudnánk tölteni még egy kis időt.
-Még egy kis időt? Ezt, hogy érted? Hiszen utána is lesz még bőven. Vagy... - jut eszembe egy lehetőség, de nem merem kimondani.
-Dehogy! Nem akarok veled szakítani! Csak így még többet lehetnénk együtt - rázza a kezeit, mire megnyugszok.
-Megértelek, de hidd el, jobb lesz, ha itt maradok - kömnyebülök meg. Egy pillanatra azt hittem tényleg szakítani akar.
-Szeretnék adni neked valamit - vesz elő a hátizsákjából egy aprócska dobozt.
-Én nem készültem semmilyen ajándékkal... - hajtom le a fejem.
-Ne aggódj, nem kellett volna. Ezt csak azért adom, hogy mindig eszedbe jussak - nyitja ki a kis dobozt és én értetlenül nézem. Két gyűrű van benne, de nem fémből, hanem vörös fonalból.
-Ez a tiéd - adja a kezembe az egyik darabot, amit egyből fel is húzok az ujjamra. - Ez pedig rajtam lesz - veszi fel ő is a másikat.
-Köszönöm - suttogom teljesen meghatódva - Nagyon tetszik.
-Ez itt az élet vörös fonala.
-Az élet vörö fonala? Az mi?
-Egy fonál, ami összeköti a lelki társakat, kiket a Sors egymásnak teremtett.
-Most mégjobban tetszik. Köszönöm - ölelem át Tae-t és attól a naptól kezdve nem szándékozom levenni.

-Nem lesz semmi baj, menni fog, mint mindig - bíztatom mosolyogva Tae-t. Korán reggel van és még felugrott hozzám, mielőtt a gépük indulna.
-Nem is azért aggódom - rázza meg a fejét.
-Hanem?
-Hát, hosszabb időre fogok elmenni...és így sem találkozunk gyakran...
-Jézusom Tae! Nem foglak megcsalni! Azonnal verd ki ezt a gondolatod abból a néha meglepően okos fejedből! - kopogtatom meg az emlegetett testrészét.
-Jó, oké, nem is feltételezem rólad, csak...biztos nem?
-Biztos! - nevetek fel. Azért jobban is bízhatna bennem mondjuk.
-Csak meg akartam bizonyosodni róla - vakarja a tarkóját kínjában.
-Akkor most megbizonyosodtál. Figyelj, soha nem csalnálak meg, soha! - győzködöm és ez így is van. Ha már nem szeretném, szakítanék vele, bár ezt nem szándékozom. De szerintem, amelyik ember félrelép, annak ott bukott az összes kapcsolata.
-Hiszek neked, viszont most mennem kell. Le fogjuk késni a gépet.
-Rendben, jó utat. Én bitosan várni foglak - mosolygok rá és még utoljára átölelem.
-Egy hónap múlva - viszonozza és megcsókol.
-Egy hónap múlva - válaszolom és útjára engedem.

Egy hét! Ennyi idő és Tae visszajön! Nehéz volt kibírni nélküle, de szinte minden nap beszéltünk, én meg természetesen figyelemmel követtem az egész turnét, még ha csak videón keresztül is.
-El fogsz késni, ha még tovább álldogálsz - figyelmeztet Csenge.
-Tényleg! Kösz, hogy szoltál! Szia! - kiálltom és már rohanok is ki a bejárati ajtón. Már puccba vágva voltam, csak meg akartam nézni a koncert élő közvetítését és véletlen ittragadtam. Most pedig loholhatok a Push Button-höz.
Szokásomhoz hűen, pontosan kilenc órakor esek be az irodámba, Mrs. JeonHee meg persze beszól emiatt, de a jókedvemet semmi sem rontja el. Kifejezetten boldog vagyok, amiért pontosan egy hét múlva, hétfőn már láthatom Tae-t. Igazán hiányoznak már a gyerekes cselekedetei és a butságok, amik folyton ott keringenek a fejében.

A túlórázásaim már meg sem lepnek. Az lenne furcsa, ha egyszer időben indulnék haza. Mrs. JeonHee keményen megdolgoztat, de úgy érzem, már belerázódtam ebbe az egészbe. Ráadásul a többi munkatársam folyton azt hajtogatja,, rekord lesz a titkárnői szolgálatom idejéből. Az előzőek pár hónap után feladták, az utolsó tartja a rekordot, másfél évvel. Nem is tudom...nekem nem fontos a rekord döntés, inkább léptessen előre, mert egyenlőre a ruhákat sem hajlandó megnézni, amiket terveztem. De nem baj! Optimista vagyok és hiszem, hogy fél éven belül rájukpillant és meglátja bennük a fantáziám! Jó, kicsit sokat várok, maradjunk annál, hogy megnézi és lefikázza, bár ez nekem már örömöt tudna okozni. Akkor tudnám mik a hibáim, és javíthatnék rajtuk.

Ma is este kilenckor jövök ki az épületből, hulla fáradtan. Utálom a hétfőket...csak a következőt fogom szeretni. Azt kívánom egyedül, legyen gyorsan vége ennek a hétnek.
Sajnos szerelőhöz kellett vinnem a kocsim, mert valami baj van a fékével, anélkül meg nem nagyon szeretnék elindulni. Elég volt egyszer elütni valakit. Bár annak nem lett rossz vége... Szinte a balesetnek köszönhetően jöttem össze Tae-val. Najó, ezt most verd ki a fejedből, Illés Janka! Az hiányzik, hogy te még egy balesetet okozz!
Figyelmesen körülnézve megyek át egy forgalmas úton és mikor átérek, pont megcsörren a mobilom. Előhalászom a táskám mélyéből és kisöpröm, a tavaszi szellő által arcomba fújt tincseket szememből. Mielőtt fölvenném, megállapítom ki hív, közben megcsodálva a piros fonál gyűrűm.

Jungkook? Ez furcsa, most éppen az utolsó koncertjükön kéne lenniük, de lehet elszámoltam magam, az időeltolódás miatt.
-Szia! Nem a koncerten vagytok? - veszem fel érdeklődve a telefont.
-Jana! - kezd bele Kookie, de alig értem szavait.
-Úristen, Jungkook! Mi történt? - kezd el hevesen dobogni a szívem, mikor meghallom a maknae sírástól elhaló hangját. - A koncerttel van a baj? Elrontottátok? Mert ha igen, semmi baj, mindenkivel előrdulhat!
-Nem...nem azzal...van - mondja tagoltan a szavakat, miközben fulladozik a bőgéstől.
-Hanem?! Akkor mi történt?
-Janka! Te vagy az? - veszi át hirtelen a telefont Suga.
-Igen, én vagyok. De Jungkook miért sír? Ugye nincs nagy baj? - gyűlnek könnyek már az én szemembe is.
-Janka... - kezd bele elfojtott hangon a rapper. Baj van. Nagyon nagy baj van! - Taehyung...Tae összeesett a koncert közepén. A kórházban vagyunk.
Agyam még nem is fogja fel Yoongi szavait, de szemeimből már patakokban folynak a könnyek.
Egy hangos dudálás és egy vakító fényszóró az utolsó dolog amit a fájdalom mellett érzek....

..........

Hát, elérkeztünk az utolsó előtti fejezethez is. Még lesz egy rész, plusz az epilógus V szemszögéből és ha minden jól megy, meg persze ti is szeretnétek, írok második évadot. A fejemben már meg is van az egész, rajtatok múlik, hogy szeretnétek e :)