Itt is van a 2. fejezet, remélem tetszeni fog :)

Most mégis mi a fenét csínáljak???!!!! Nem hagyhatom annyiban azt a tényt, hogy a Bias-ommal vagyok egy szobában! Illetve de, simán leszarhatom csak akkor én lennék a világ legnagyobb idiótája! Na nem mintha most nem én lennék az...

Csak állok szótlanul és bámulok ki abból a nagyon okos és értelmes fejemből. Számomra ez egy hatalmas trauma!
Én nem voltam felkészülve arra, hogy találozok Vele! Hajam ápoltsága felér egy hajléktalanéval, ráadásul olyan divatjamúlt ruhák virítanak rajtam, mintha 10 évvel ezelőtti darabokat turkáltam volna ki egy antikváriumból...Egyszóval nem vagyok éppen a toppon kinézet szempontjából. Kezdjük ott, hogy én csak leugrottam a boltba tejért! De hát, ilyen az én szerencsém. Mondjuk már voltam V egyméteres körzetében egy koncert után, mikor VIP jegyem volt, de akkor vagy 3 órát készülődtem arra a kemény 30 másodpercre...Bár nem tagadom, az életem legjobb 30 másodperce.

-Szia noona! Kösz, hogy megmentetted az életem! - rángat vissza a valóságba egy fiúhang. Gyorsan elkapom tekintetemet a hírességről és az öccsére szentelem a figyelmem. Szemem sarkából látom, hogy engem pásztáz és ettől rettenetesen zavarba jövök. Éljen a régi jó szokásom, az elvörösödés! Üdv újra köreimben! Lehajtom a fejemet és elmotyogok egy "Igazán nics mit." aztán továbbra is megszeppenten, paprikavörös arrcal állok egyik lábamról a másikra. Ekkor esik le mit is kéne mondanom és hogy mégis mi a jó életért toltam be ide a seggem. Merthogy nem egy jó kis saját magam leégetéséért, az tuti.

-Öhm...Nagyon sajnálom, ami ma történt! - hajolok meg a fiú előtt és csak reménykedni tudok, hogy se ő, se a családja /legfőképpen Taehyung/ nem utál meg. Hah! Szép remények Jana! Alig másfél órája ütötted el a testvérét. Biztosan imádni fog!

-Nekem kéne bocsánatot kérnem, az én hibám volt. Elég figyelmetlen vagyok és ennek most meg is lett az ára. De ne aggódj, csak pár csontom tört el, meg a fejem vertem be, semmi komolyabb! Hamar rendbe jövök! - mosolyog újból rám, én meg esküszöm meghatódok! Ez a fiú egy angyal!

-Ezek igenis nagy problémák - rázom meg a fejem - amiket én okoztam, ezért kérlek fogadd el bocsánatkérésem! - hajolok meg újból, de mostmár némileg könnyebb szívvel. Tudom, hogy meg fog gyógyulni.

-Ha ennyire ragaszkodsz hozzá... - sóhajt egy nagyot - akkor elfogadom bocsánatkérésed, de te is fogadd el enyémet.

-Elfogadom. - mosolyodok el én is.

-Khm... - köszörüli meg a torkát az apukája. - Nos, ha a fiam beismeri, hogy Ő volt a hibás, akkor nincs okunk haragudni rád, igaz? - fordul felesége felé, aki csak kedvesen rámnéz és bólint egyet.

-Természetesen.

-De én akkor is sajnálom. - hajtom le a fejem. Oké, megértettem, hogy nem az én hibám, de én elütöttem egy fiút...! Nem egy perc lesz míg túllépek rajta.

-Egyébként az én nevem Kim Jeong Gyu. - mutatkozik be a fiú illedelmesen. Nos, igen. Jó tudni mi a neve szerencsétlenségemnek első áldozatának.

-Az enyém Illés Janka, de a becenevem Jana.

-Jáná? - kérdez vissza, mire felnevetek.

-Nem! Jana! A-val. - magyarázom még mindig nevetve. Hát ez haláli ahogy kimondta. Még a szülei is kuncognak. V-re meg nem merek ránézni.

-Jána? - próbálkozik tovább.

-A, Jana. Mond velem egyszerre. - tanítom a nevemre. - Jana.

-Jana. - mondja végre normálisan.

-Igen! - vigyorgok, aztán rápillantok V-re aki nagyon elgondolkodóan néz rám, kissé kifejezéstelen arccal. Oké, úgy tűnik ő nem nagyon bocsátott meg nekem. A pozitív érzelem egyből lecserélődik egy sokkal lehangolóbb kifejezéssé arcomon. Mondjuk jogosak az érzései, nekem mégis sírhatnékom támad. Végülis senki nem várhatja el tőle, hogy elnézze nekem.

-Én most me-megyek. - mutatok az ajtó felé.

-Ne már! - szomorodik el Jeong Gyu. - Majd még bejössz meglátogatni azért, noona?

-Hát...ha szeretnéd. - bólintok rá.

-Akkor igen! - mosolyog újból, amit boldogan nyugtázok.

-Majd akkor talán holnap vagy holnapután jövök. Szia! Viszontlátásra! - köszönök el, majd újból Tae-ra nézek, aki ugyanolyan arccal néz még mindig. - Sz-szia. - búcsúzok el tőle is, aztán kicsit lehet túl gyorsan is, kiviharzok a szobából. És találjátok ki kivel találom szembe magam? Jimin-nel! Természetesen ő is teljesen hülyének néz, amiért menekülök a szobából, dehát ez már nem számít. Egyel több ember nem oszt, nem szoroz. Felnézek rá és egy "elnézést" elhadarva mellette is elhúzok. Vicces, hogy Jimin-t cikizik a magasságával, mégis vagy 10 centivel kisebb vagyok nála. Ha ő alacsony akkor mi vagyok én? Törpe?!

Mikor kinyitja az ajtót, hogy bemenjen, meghallok két mondatot.

-Hogy értetted azt, hogy neki köszönheted, hogy élsz? - ez tuti TaeTae.

-Mikor elütött majdnem meghaltam, de újraélesztett, szóval most élek. - válaszol Jeong Gyu, de a reakciójukat már nem hallom, mert az ajtó becsukódik Jimin után. Nagyszerű, már ezt is tudja, V. Hogy konkrétan majdnem megöltem az öccsét.

A lifthez érve addig nyomkodom a hívó gombot, míg meg nem érkezik. Ha valaki most látott az tuti felhívta az elmegyógyintézetet. Beszállok villámgyorsan és előkapom a telefonom. Szerencsére nincs más rajtam kívül a liftben, így szabadon engedem a könnyeimet. Általánosságban nem vagyok egy gyenge ember, de nem egészen így képzeltem el a találkozásomat életem szerelmével, merthogy Taehyung az. Pontosan azóta vagyok beleesve mióta a BTS debütált. Azóta rá sem tudtam nézni másik fiúra, mert hozzá hasonlítgattam. Erre tessék, szépen megcsínáltam.

Telefonomban megkeresem a számot, amit bármikor hívhatok. Rányomok a hívás gombra, de nem történik semmi. Hát persze! Kiléptem a magyar szolgáltatótól mikor ideköltöztem, most meg még nem kötöttem szerződést egyikkel sem.

-A fenébe is! - mérgelődök, miközben kiszállok a földszintre leért liftből és nekimegyek a befeléjövőnek. - Elnézést. - kerülöm ki fel sem nézve. Az utcára kiérve magamban szitkozódva észlelem, hogy én pont ma lettem eltiltva a vezetéstől egy hónapra. Fantasztikus. Mehetek megint villamossal, metróval, vonattal vagy ki tudja mivel...

Mire hazaérek konkrétan alig állok a lábamon. Elintéztem a telefonom, így már újra tudok hívást indítani és fogadni, bár új lett a telefonszámom. Beugrottam pár ruhát venni-ami volt vagy két óra-mert nem hozhattam magammal a repülőn az egész ruhásszekrényemet, így is elhasználtam az összes spórolt pénzem az autóm ideszállítására. És még a közértbe is beugrottam mert a tejet meg bent felejtettem a kocsiban, ezért azt is kellett vennem, ugyanis én már vissza nem mentem volna a rendőrségre, félő oda sem találtam volna. Most is először szar metróra szálltam fel.

Amint belépek a lakásba megcsap az a jellegzetes illat, amit nem tudok leírni. Olyan koreai. Ez tudom, hülyén hangzik, de tényleg. Más, mint a budapesti.

Levetem magam a kanapéra és újból tárcsázom azt a számot, amit már kb öt órája akartam.

-Halo? - szól bele angolul barátosném a telefonba.

-Szia! Én vagyok az, Jana. - váltok magyarra, mégiscsak az az anyanyelvünk.

-Szia! Milyen számról hívsz te? - kérdezi meglepődve.

-Új telószám egy koreai szolgáltatónál, aminek soha nem fogom megjegyezni a nevét.

-Így már érthető. De miért hívtál? Biztos fontos, különben nem hívtál volna, így a repülőút előtt. - nos, igen. Fruzsi rátapintott a lényegre. Nem hívtam volna, hiszen pontosan tudom, hogy egy óra múlva indul a gépe, szóval van kb fél órám elmondani neki mi történt.

-Igen..nos történt pár dolog...Próbálom gyorsan elmondani, de akkor ne kérdezz közbe.

-Okés, hallgatlak.

És most jön az a rész, mikor megdöntöttem életem rekordját, ugyanis 15 perc alatt elmeséltem neki az egész mai napos sztorimat.

-Najó, nézd a jó oldalát. - mondja miután bejezem a monológomat.

-De ennek nincs jó oldala! - nyávogok, mint egy öt éves kislány, akinek elvették a kedvenc babáját.

-De, van! Találkoztál TaeTae-val! Tudod mennyire irigyellek? Ha én találkoztam volna Kookie-val, már rég elütött volna egy autó, amiért elábrándoztam az utcán menve. - nevet fel. Hát igen, neki Jungkook a Biasa és úgy van vele, mint én V-vel, csak őt még nem utálja Kookie. Mondjuk nem is imseri, de az másik kérdés.

-Tényleg, nagyon jó. De akkor sincs  kocsim...! - most egy kicsit depis perceimet élem, jelen pillanatban az egyetlen dolog, ami feltudna vidítani az egy nagy doboz fagyi. Egyébként egyáltalán nem vagyok túlsúlyos, pedig étvágyam rendesen van.

-Menj és vegyél magadnak csokit vagy fagyit, attól jobban leszel! De nekem most mennem kell, mert fel kell szállni a gépre. Szerdán találkozunk! - na ezt imádom benne! Mindig tudja mire is van szükségem. Azt hiszem jogosan mondhatom, hogy a legjob barátnőm.

-Oké, indulok is. - sóhajtok egyet és feltápászkodok a kényelmes kanapéról. - Szia!

.........

-Sok sikert! - pacsizunk le Fruzsival, majd elválnak útjaink a metrónál. Ő a TV stúdióhoz megy, én meg a divatcéghez. A hétfő is hamar eljött és bármennyire is félek az új munkahelyemtől, muszáj bennem. Még tegnap végigjártam az odavezető utat legjobb barátnőmmel, hogy ma tuti ne tévedjek el és elkerüljem az elkésést már az első napon, ugyanis az egy másik rossz szokásom. Mindenhonnan mindig kések. A múlthéten pedig beugrottam mégegyszer Jeong Gyu-hoz akivel egy jót beszélgettem. Ott volt a húga is, egy 10 éves kislány, aki megimádott engem és majdnem elsíta magát mikor el kellett mennem. Viszont Jeong Gyu-val telefonszámot cseréltünk, úgyhogy még találkozni fogok a kis Kim EonJin-nel is, aki ezt a tényt boldogan fogadta. Szerencsémre Taehyung-al nem futottam össze, viszont a szüleivel igen, akik kedvesen fogadtak, mikor megláttak. Márcsak TaeTae-val kéne megszerettetnem magam és akkor nem veszik kárba az eddig sok küszködésem, hogy kijussak ide...

Már a hatalmas irodaházhoz hasonlító épület előtt állok, de valahogy lábaim nem akarnak előrébb vinni. Szívem baromi hevesen ver és a szám is ki van száradva. Reggel dupla annyi korrektort kellett feltennem a szemeim alá, hogy eltakarjam azokat az orbitálisan nagy táskákat, amik majd kiszúrják az ember szemét ha rámnéznek.

Végül megmakacsolom magam és belépek a kissé rideg épületbe.

-Elnézést, jó reggelt. Park JeonHee irodáját keresem. - megyek oda a recepcióhoz, ahol most egy fiú ül.

-Jó reggelt, miért keresi? - pillant fel rám.

-Ma kezdek el itt dolgozni és azt mondta, mikor telefonon beszéltünk, hogy egyből őt keressem a mai napon, ha beértem. - magyarázom el nagy nehezen koreaiul, de szerintem vagy tíz nyelvtani hiba lehetett ebben az egy mondatban, ha nem több.

-Értem, akkor felkísérem önt az irodájába. - áll fel a pult mögül a fiú és egy szót sem szólva hozzám, felvezet. Mrs. JeonHee a 10. emeleten dolgozik, az én irodám rögtön mellette van, erre már akkor rájöttem mikor megláttam a nevemet kiírva rajta. Egyébként fantasztikus ez az egész épület. Hatalmas üvegablakok vannak a falak helyett és az irodákat is sok helyen üvegfalak választják el.

-Jó napot! - köszönök egy kissé meghajolva, mikor engedélyt kapunk bentről a bemenetelre. - A neve...

-Igen, tudom mi a neved, Illés Janka. Nem kell bemutatkoznod. A korodat is tudom meg, hogy hova jártál iskolába. Gondolom te is tudod ki vagyok, szóval hagyjuk ezeket a felesleges formalitásokat. - vág közbe a mondatomba és ezzel a pár szóval el is hallgattat. - Az irodád itt van az enyém mellett, így bármikor ide tudsz jönni majd rögtön, ha hívlak. Pakold le a cuccaid oda, aztán mondom máris az első feladatodat, immár mint az én titkárnőm. - mutat az asztalom felé. Hát mit ne mondjak, Mrs. JeonHee igen jól tud angolul. De legalább nem kell szenvednem a megértésével.

-Elnézést, de én nem mint titkárnő, hanem mint ruhatervező lettem ide felvéve. - szólok, mire néma csönd lesz az emeleten. Hupsz...ezt lehet nem kellett volna...

-Figyelj, Janka. Még fiatal vagy és nem csaphatsz egyből a dolgok közepébe. Tervezőnk már így is sok van, a titkárnőm meg pont tegnap mondott fel, úgyhogy mivel mindenkinek el kell kezdenie valahol, te itt fogod elkezdeni, mint az én segédem. - tisztázza a helyzetet ellentmondást nem türő hangon.

-É-értettem. - bólintok. - Akkor én most, kipakolok. - mutatoka hátam mögé.

-Jól van, csak menj már. - hesseget el a kezével mutogatva, de már nem is néz rám, hanem a papírjaiba temetkezik. A lehető leggyorsabban kipakolom azt a pár cuccot amit hoztam. Egy kép rólam és az osztálytársaimról, a tabletem és egy csomag zsepi, víz meg egy müzliszelet.

-Készen vagyok. - loholok át a mellettem lévő irodába, ahol Mrs. JeonHee már vár. A főnököm egy középkorú vékony, alacsony nő, meglehetősen fiatal arccal és stílussal. Összeségében igazán szép de baromi főnökösködő.

-Remek, akkor kérlek menj el az Úrral és vedd le a fiúk méreteit. Ugye tudod melyikeket kell lemérni ruhaszabáshoz? - néz rám komoly tekintettel Mrs. JeonHee a szemüvege mögül.

-Igen, persze. - bólintok. Azért nem fölöslegesen jártam egyetemre.

-Rendben, akkor csipkedd magad és siess vissza mert még rengeteg teendőd van.

-Értettem. - bolintok és afelé a bizonyos Úr  felé fordulok. Egy 30-as éveiben járó férfi az, fekete keretes szemüveggel és enyhén túlsúlyos alakkal.

-Mehetünk? - kérdezi mosolyogva, válaszképpen pedig bólintok.

Az utat végigbeszélgetjük-természetesen angolul- és kiderül, hogy ő egy menedzser és igazán kedves és jófej. Semmiségekről beszélünk, mint például a koreai éttermek, meg a változékony időjárás.

Mikor végre odaérünk az épület elé, ahol majd vannak ezek a modellek vagy kik, akikről méretet kell vennem, megakad a szemem valamin. Az van ráírva hatalmas betűkkel a falra, hogy "Big Hit Entertainment"

Oooooo neeee, csak ezt neeeeeee...!!!! Még egy ultraciki helyzetet nem akarok már ebben a hónapban!!!!

De sajnos az élet nem ilyen kedves velem, ugyanis mikor belépek a szobába a menedzserrel együtt minden reményem elszáll.

Hét fiú várja, hogy levegyem a méreteiket, akik történetesen a Bangtan Boys...