Megbeszéljük Tae-val, hogy a Big Hit Entertainment előtt találkozunk, aztán elmegyünk átöltözni.
Rápillantok telefonomra és megállapítom, hogy még nincs is olyan késő. Csak hét óra van.
Átveszem az edzőruhámat egy nadrágra és pulcsira, majd a kabátomat is felkapom, hideg van kint. Kibontom a hajam és mivel nem hoztam fésűt, ujjaimmal próbálom tűrhetőbbé varázsolni kinézetét, több-kevesebb sikerrel. Miután többszöri próbálkozás után sem sikerült a gubancokat "kifésülni", feladom és inkább elindulok a bejárat felé. Nem akarom fölöslegesen megvárakoztatni Tae-t.
Mikor kiérek körbenézek, de sehol nem találom a keresett személyt. Sporttáskámmal a kezemben, kissé didergeve állok. December eleje van és nemsokára itt a szülinapom. Pontosan két nap múlva, negyedikén, pont mint Jin-nek. Erre a gondolatra elmosolyodok és meleg sálamba fúrom az arcom. Októberben ünnepeltük Jimin szülinapját, már amennyire én is ott voltam.

Aznap szabad napot kaptak és az ünnepelt kérésére elmentek várost járni. Délután felé hozzám is benéztek, így oda tudtam adni az ajándékomat. Nem volt nagy dolog, csak lerajzoltam őt egy hétköznapi jelenetben. Éppen nevetett valamin, én meg úgy gondoltam, ezt kell lerajzolnom, így talán nem tűnik mesterségesnek a környezet. Jimin úgy látszott örült neki, ezért megnyugodtam, hiszen egész nap azon idegeskedtem, vajon jó lesz e ez számára.

-Jana! - kiállt valaki mögöttem, felébresztve bambulásomból. -Bocsi, hogy sokáig tartott, csak még el kellett intéznem valamit.
-Semmi baj. - legyintek mosolyogva.
-Akkor megyünk? - kérdezi egy nagy vigyorral arcán.
-Igen. - bólintok és az ő vezetésével indulunk el.
-Nincs messze szerencsére. Csak pár sarok. - tájékoztat folyamatosan engem nézve, ami enyhén szólva zavarba hoz.
-Az jó... - nyögöm ki nagy nehezen. Egy zseni vagy, Janka, egy zseni.
-Amúgy, történt veled valami?
-Miért? - lepődök meg kérdésén.
-Csak kíváncsi voltam. - vonja meg a vállát. Még egyszer gratulálok, csak beszélgetést próbált kezdeményezni, de te ezt is elcseszted.
-Ja, öhm...semmi különös. De! - jut eszembe valami - Csenge megy egy videojáték versenyre Jeong Gyu-val.
-Tényleg? Nem is mondta...
-Én is csak a nevezési lapot találtam meg. - nevetek fel.
-Azt hittem mindent megbeszéltek egymással.
-Ezt hogy érted?
-Én legalábbis mindent megosztok a hyung-okkal.
-Hát, mi is megbeszélünk mindent, de Csenge nagyon elfogult a videojátékokkal szemben. Néha enni is elfelejt. Ezért jó, hogy mostmár dolgozik és nem egyedül él. Lehet éhen halna... - riadok meg. Az nem lenne jó, hogy magyaráznám ki a szüleinél? Jó, ez gonosz volt. Nem csak ezért nem akarom, hogy szegénykém alulról szagolja az ibolyát.
-Kiköpött Jeong Gyu! Csak ő még suliba jár. - helyesel Tae - Uuu, azt nézd!! - kiállt fel és felfelé mutat.
-Mit? - kapom abba az irányba a fejem, amerre ő is néz.
-Azt! A kutyát! - mutogat hevesen. A mellettünk lévő ház egyik erkélyén egy iszonyú aranyos kutyus néz le ránk.
-De aranyos! - mondom fellelkesülve. - Meg akarom simogatnii~
-Én is! - helyesel Tae és még vagy tíz percig lessük a kis állatot, míg gazdája be nem viszi.
-Én is szeretnék egy kutyát! - sóhajtok szomorúan. Egész gyerekkoromat azzal töltöttem, hogy egy kutyusért könyörögtem. Minden nap, legalább kétszer elmondtam. De persze nem kaptam...mert miért is kapnék?
-Nekem van otthon anyáéknál kettő is.
-Igen, tudom. - válaszolok. Azért én még egy rajongó lennék!
-Mindig elfelejtem, hogy te is egy ARMY vagy. Valahogy egyáltalán nem viselkedsz úgy. - nevet fel és összeborzolja a hajam. Tényleg tök fölöslegesen fésültem ki (vagy legalábbis próbáltam).
-Miért, hogy viselkedik a többi ARMY?
-Hmm...sokkal hangosabban. De ne érts félre, nagyon szeretem a fanokat, csak hangosabbak nálad.
-Magyarul sikítoznak. - jelentem ki.
-Magyarul? - mosolyog rajtam Taehyung.
-Akkor koreaiul. - legyintek én is vidáman.

Mire megérkeztünk, Tae-nak sikerült teljesen feloldani a kezdetleges feszültséget, ami rajtam ülepedett le. Kettesben eddig nem nagyon maradtunk, így érthető idegességem. Viszont a teázóban már felszabadultan tudtam beszélgetni vele, bár így is a hasamban volt az az utálatos érzés, hogy  pillangók repkednek benne.
-Egyszer eljöhetnél megnézni Akirát és Soonshimet. - vált hirtelen témát, mikor kihozzák teáinkat. Mivel már viszonylag késő van, csak egy gyümölcsteát kértem, Tae pedig rooibus-t.
-Tessék? - köpöm majdnem vissza a teám meglepettségemben. Taehyung most tényleg meghívott burkoltan hozzájuk?!
-Eljöhetnél megnézni a kutyáimat. - ismétli el vigyorogva, mert úgy tűnik nem csak majdnem köptem ki a teám, hanem ténylegesen.
-Tessék. - nyújt át egy szalvétát.
-K-köszi. - veszem el elpirulva. Felitatom pulcsimról a teát lassan, majd kidobom a nedves szalvétát a közeli szemetesbe.
-Mi az? - kérdezem nagy szemeket meresztve teaparti társamra, mert már egy ideje feltűnően bámul.
-Semmi, csak szép vagy. - mosolyog rám bögréje mögül. Hogy mi???? Eddig csak olyanokat mondott, hogy aranyos meg cuki, de azt majdnem mindenkire mondja.
-Na, ne vágj ilyen döbbent arcot. - teszi le a teáját tartalmazó poharát és közelebb hajol az asztal fölött. Egyből az ugrik be, hogy meg fog csókolni, de persze ez nem történik meg.
-Nem válaszoltál. Akkor jössz? - fogja meg kezeivel az arcom úgy, ahogy a nagymamák szokták huzigálni unokájuk pofiját.
-Ha nem zavarok, igen. - bólintok zavartan egyet.
-Okés! Akkor holnap jössz. - dől vissza székére boldogan.
-Holnap? Máris? - annyira bírom mikor ő dönt helyettem és meg sem kérdezi az én véleményem.
-Igen. Holnapra és holnaputánra szabadnapot kaptunk.
-Értem. Akkor oké, majd holnap. - egyezek bele, talán túl könnyen is (de ki tudna egy Kim Taehyung-nak ellenállni?) miután kiderítettem magamban gyorsan, nincs semmi programom.
-Érted menjek?
-Tudsz vezetni? - csodálkozok.
-Nem, de majd busszal meg metróval odajutok és tőletek együtt megyünk. - vázolja a helyzetet, mire megint csak egyetérteni tudok.
-Amúgy mi van Jeong Gyu-val? - érdeklődök, mert még nem tudom mi történt múltkor, mikor be kellett mennem hozzá a kórházba, ami mondjuk, jó rég volt már.
-A rohamára gondolsz? - olvas a gondolataimban Tae, pedig nem is fejtettem ki bővebben kérdésem.
-Ühüm.
-Csenge kezelte.
-Hogy ki? - meresztek nagy szemeket rá.
-Csenge.
-Az a Csenge?
-Nem ismerek más Csengét.
-Akkor Csenge.
-Igen, Csenge. - bólint Tae, aztán kitör belőlünk a nevetés. Tíz másodpercen belül ennyi Csengét kimondani rekord.
-Akkor ő kezelte? - fordítom komolyra a szót.
-Aha. Párszor találkoztak és elbeszélgetett vele, aztán már egyszer sem volt rohama. - újságolja mosolyogva Tae. Látszik mennyire szereti és aggódott öccséért.
-Nekem nem is mondta...Csenge túl kevés dolgot mond el. Most derül fény egy csomó mindenre. - sóhajtok szomorúan. Majd ki kell kérdeznem őt, miért titkolta el ezeket.

Másfél órát töltöttünk a teázóban, majd Tae-nak mennie kellett. Előtte visszakísért a Big Hit-hez, mert ott állt az autóm, aztán elbúcsuztunk. Hazaérve Fruzsiék letámadtak a kérdéseikkel, amikre én készségesen válaszoltam is. Mondjuk majdnem az összesre 'nem' volt a válasz.
Csengét kivallattam a titkolózásairól, mire ő csak megvonta a vállát és ennyit mondott: "Bocs, nem jutott eszembe."
És ebben az a szomorú, hogy tényleg nem jutnak eszébe neki ilyenek! Mindegy, én megértem. Memóriám közel annyira jó, mint egy amnéziásnak, aki mindent újból elfelejt öt perc múlva...

Reggel már meg sem lepődök a "kellemes" ébredésen. Csenge rángat a vállamnál fogva.
-Keljél fel! - ráz meg újból.
-Mi van...? - nyitom ki hunyorogva a szemeim a hirtelen fénytől. Barátnőm volt olyan kedves, hogy felhúzta a redőnyömet, így a felkelő nap sugarai kisütik retinámat.
-Kilenc van. Az van. - mondja flegmán. Jaj, néha elég morcos a személyisége.
-És akkor? - kászálodok ki kómásan az ágyamból.
-Tae fog jönni érted franc tudja hányra. El kéne kezdened készülődni.
-Oh... - ennyit tudtam hozzászólni... - Fruzsi? - kérdezem a ruhásszekrényemet kinyitva.
-Elment találkozni egy bizonyos Jungkook-al. - feleli hivatalos hangnemben.
-Tehát randin van.
-Ja. Amúgy hagyott neked üzenetet. - jut eszébe Csengének és előhalászik otthonkája zsebéből egy gyűrött cetlit.
-Kösz. - veszem el és hangosan felolvasom.

Szoknyát vegyél fel lapostalpú cipővel. Ha nem ezt választod, nem fogsz kapni a kürtöskalácsból, aminek a beszerzésével annyit szenvedtem. Puszi

KÜRTÖSKALÁCS!!!! ITT KORÁBAN!!!! A kürtöskalácsét bármit!

-Na szép. Én vagyok a divattervező, erre ő mondja meg mit vegyek fel. Nekem kéne neki tanácsokat adni. - nevetek fel. Nem haragszom rá, mert neki szinte mindig igaza van. Úgyhogy megfogadom tippjét (már csak a kürtöskalács miatt is) és egy piros szoknyát és egy csíkos felsőt választok egy hajpánttal.

Éppen a reggeli málnaszörpömet fogyasztom, mikor csengetnek. Leteszem a poharat és megyek az ajtóhoz.
-Szia. - köszönök Tae-nak.
-Szia. Indulhatunk? - kérdezi, mire bólintok.
Felkapom a telefonom és fekete hátizsákom, amibe beleraktam a pénztárcám, zsepim és a biztonság kedvéért egy sapit meg egy sálat is.
-Szió Csenge! Majd jövök! - ordítom be barátnőmnek, aki szintén visszakiállt.
-Ne hívj, mert játszani fogok! Sok sikert! Ma lehet szerzel egy pasit, hány év után is? Nyolc? Tíz? Vagyis várjál! Neked még nem is volt. - nevet rajtam és most megverném, ha nem magyarul mondta volna. Áldom az égieket amiért Tae nem tud beszélni a nyelvemen.
-Mert neked mintha lett volna!
-Muhahaha! Nekem volt!
-És mégis mikor?? - lepődök meg.
-Szereztem egyet a...
-Persze! Egy videojátékban! Ne is folytasd! - nevetek fel. Sokszor szoktuk húzni egymás agyát így.
-De viccet félretéve, sok sikert! - kiálltja még ki, aztán ajtócsapódás és a videojáték mániás elment egy másik világba.
-Azért egyél ma valamit. - sóhajtok, de ezt már csak magamnak mondom.
-Hm? - néz Tae igen értelmes arccal és egy üveg vízzel a kezében, amit rejtély honnan szedett elő.

-Nem fontos. Menjünk. - legyintek és kitessékelem az ajtón, hogy bezárhassam azt.
-Ezt légyszi elteszed? - nyújtja felém a palackot.
-Ha belefér. - tuszkolom bele a táskámba. Aztán elindulunk és rajtam eluralkodik az a szokásos izgatottság, mikor TaeTae közelében vagyok.

-Már ennyi az idő?! - kiállt fel, mikor meglátja telefonja kijelzőjén az órát a ház előtt.
-Igen, fél tizenegy lesz. Miért? - kérdezem értetlenül.
-Gyere! - kapja el a kezem és elkezd rohanni. - A metró öt perc múlva ér ide! A kövi meg csak fél óra múlva jön. - magyarázza lihegve.
Most jönne a romantikus rész, mint a filmekben, de ez nem egy film, úgyhogy én szívok rendesen. Majdnem elesek háromszor a saját lábamban, csak egyensúly érzékemnek köszönhetem az épségem és mire odaérünk én már majdnem kiköpöm a tüdőm. Tae sem lehet sokkal jobban, mert ő meg valószínűleg félrenyelhetett, mert most úgy köhög, hogy majd meg fullad.
-Na, rendbe jössz? - veregetem meg a hátát.
-Persze. - teszi fel a kezét, hogy jól van.
-Ez meg mi? - kapom el mellső végtagját és megvizsgálnám, ha ő nem rántaná ki gyenge szorításomból.
-Ja ez? Csak reggel festettem és olyan maradt a kezem. - vonja meg a vállát, aztán felszállás közben megtörli egy zsepivel piros festékes tenyerét.
-Azt hittem már felsértetted valahol. - nyugszok meg.
A metróban az emberek szokás szerint úgy vannak, mint a heringek. Az izzadság szag keveredik a parfümökkel, amitől hányingerem támad. De nem is ez a legnagyobb gond. Az sokkal rosszabb lenne, ha valaki felismerné TaeTae-t. Igaz, rajta van a maszk meg a baseball sapka és egyfolytában a földet vizslatja, mégis elég merész volt minden őrizet nélkül jönnie. Tényleg! Biztosan nem engedték volna el őt, vajon tudnak erről a többiek? Sajnos ezt csak leszállás után tudom megkérdezni.
-Azt mondtam anyáékhoz megyek. - válaszol Tae nyugodtan.
-De ez így nem jó! - rázom a fejem.
-Ne aggódj. Nem történt semmi. Anyáék meg tudnak róla, csak a menedzser hyung-nak nem mondtam el.
-Hát oké... - sóhajtok lemondóan.

A délelőttöt és a délutánt is hihetetlenül élveztem. Az egész napot Tae-val töltöttem, a szülei és a tesói is szívesen fogadtak. EunJin-t úgy kellett leráncigálni rólam szegény Mrs. Kim-nek.
A kutyái pedig hihetetlenül aranyosak! Főleg Akira.
Ebéd után (ami Japchae volt, isteni!) én őt is vittem ki sétálni, míg Tae Soonshim-et. Elmentünk a közeli parkba és játszottunk a kis szőrpamacsokkal. Az összes percet kihasználtam, amit Akira-val és Tae-val töltöttem. Rengeteget nevettünk a kutyákon és egymáson is. De sajnos mint minden nap, ennek is vége lett...

-Én szerintem indulok, mielőtt még leszakadna az ég. - mondom Tae-nak lakásuk felé menet.
-Biztos? - biggyeszti le az ajkát.
-Igen. Nem szeretnék elázni. - pillantok fel az égre, de ez nem volt jó ötlet, mert pont a szemembe esik egy esőcsepp.
-Futás! - kiálltja fel nevetve Tae és Soonshim-el együtt elkezd sprintelni.
-Jó ötlet! - indulok el én is, Akirát pórázánál fogva húzva. Szerencsére még a nagy zuhé előtt beérünk a biztonságot nyújtó épületbe.
-Hát ez fergeteges. - sóhajtok, mikor kipillantok az ablakon. Az eső úgy zuhog, mintha soha sem akarna elállni. A cseppek hangosan és ütemesen koppannak az üvegen, hideg záporral hintve a várost. A fények elmosódnak és ezt különösen szépnek találom.
-Maradj itt éjszakára! - ugrándozik EunJin.
-Oh, nem. Igazán nem szeretnék a terhetekre lenni. - simogatom meg a kislány fejét.
-Ne aggódj, szívesen látunk. - mosolyog rám Mrs. Kim.
-Hát... - újból kinézek, de a sötét felhők egy centit sem mozdultak, ráadásul a végüket sem látom.
-Nyugodtan maradj. - vigyorog rám Tae.
-Akkor köszönöm.

...............

El sem hiszem, hogy már a 17. fejezetet is megírtam! Ez számomra már teljesítmény😂 a legtöbb történtem nem fejeztem be, abbahagytam az elején, de ez most más. Itt van ötletem és nem szenvedek írói válságban ^^
Remélem tetszett a rész! Tudom, nem történt benne túl sok minden, de ezt ilyennek szántam :/