Chris szemszöge:

A felolvasás folyamán szembe került velem Brooklyn. Láttam ahogy kerüli a tekintetem. De egy-egy pillanatban mégis találkoztak a szemeink. Ahogy figyeltem őt, semmit se változott. Az idő folyamán talán még elbűvölőbb lett mint volt. A mosolya pedig még mindig egy angyali teremtésé, amitől minden szív egy picit hevesebben dobog. Nem volt ez máshogy az én szívemmel sem. Mégis most olyan érzésem volt mintha idegenek lennénk. Vártam, hátha a karjaimba rohan én pedig szorosan húzhatom magamhoz...de nem így történt.
A hírek igazak voltak. Nagyon tehetséges. Már a sminkelés terén is teljes profizmussal dolgozott, és nincs ez máshogy itt se. Figyeli az instrukciókat, és teljesíti minden kérését a forgatókönyvírónak és rendezőnek. Ahogy figyelem őt, rá kellett jönnöm, hogy ha megakadályoztam volna ebben, óriási hibát követtem volna el. Mert a világnak szüksége van egy ilyen ártatlan színésznőre akit nem a pénz és a csillogás hajt. Hanem a munka a szeretete és az emberek. Látszik rajta hogy élvezi amit csinál még ha kezdetben nem is tudta magát itt kamerák előtt elképzelni. Emlékszem mikor azt mondta a vörös szőnyegen biztos beégne mert az arcára esne. Most pedig a tekintete határozottságot mutat. A felolvasás folyamán egy-egy jelenethez eljutottunk ahol egymással folytattunk párbeszédet. Érdekes volt látni kettőnket, színészkedés közben...már ha egyáltalán minden részt eljátszottunk. Mert bizony mikor a főszereplő férfi azt mondja a hölgynek a történetben hogy ,,minden egyes mozdulatával megbabonázza őt" valójában én is pont így éreztem. És az az apró gödröcske az arcán még mindig néha néha előbújik.
Mára végeztünk, mind elfáradtunk hisz nem egy könnyen emészthető film lesz. Rengeteg érzelem, boldogság, fájdalom, szomorúság, öröm, szeretet és gyűlölet fog váltakozni a jelenetek alkalmával. Ahogy pakoltunk össze, nem tudtam le venni Brooklynról a szemem. Majd indulásra készen volt.
-Brooklyn!-szóltam utána. Régen nem éreztem ilyen izgalmat mikor elkezdtünk beszélgetni, most mégis bátorságot kellett gyűjtenem hogy le merjem szólítani. Nem mondott semmit csak nézett engem.-Nincs kedved esetleg velem ebédelni?-kérdeztem tőle.
Hezitált. Gondolom most neki se könnyű ez a helyzet. Egyikünk se tudja mi van most köztünk.-Vagy inkább egy jégkását szeretnél?-kérdeztem meg, mert nagyon is jól emlékszem mennyire imádja azt a jéghideg hűsítő italt. Elmosolyodott.
-Még mindig finom jégkását árulnak?-kérdezte mosolyogva.
-Verhetetlen!-mondtam neki én is mosollyal az arcomon ahogy néztem őt.
-Remélem, igazat mondasz!-indult meg az ajtó irányába és én követtem őt.
-Erre áll az autóm!-mondtam neki, ahogy mutattam az irányt.
-Csak nem lecserélted a kocsidat?-állt meg az autóm mellett.
-De!-nevettem el magam.-Tudod két kutya mellé nagyobb autó kellett! Kirándulások alkalmával elég sok cuccot kell bepakolnom és a két kutya így kényelmesebben elfér!-láttam ahogy eszébe jutott a két szőrgombóc.
-Jól vannak?-kérdezte lehajtott fejjel.
-Jégkásázás után ha szeretnéd elviszlek hozzájuk!
-Szerinted emlékeznek még rám?-kérdezte tőlem és továbbra se emelte fel a fejét.
-Felejthetetlen vagy...!-válaszoltam neki mire végre rám nézett. És ez így igaz. Tehet bármit az ember, de őt soha se lesz képes teljesen elfelejteni.
-Menjünk, mert most már nagyon kívánom a jégkását!-mondta ahogy láttam apró könnyek gyűltek a szemében, amit gyorsan eltűntetett onnan. Így beszállva a kocsiba indultunk meg a part felé, ahol régen is rengeteget ittuk ezt a hűsítő folyadékot.-Ez a part, még mindig valami eszméletlen szép!-mondta ahogy sétálni kezdtünk a sétáló övezetben. Majd a kedvenc árusunknál megállva, kértük ki az italunk.
-Két jégkását szeretnék kérni! És ha lehet mindegyik ízből tegyen bele legyen szíves!-mondtam az árusnak Brooklyn pedig elmosolyodott.-Mi az? Most miért mosolyogsz?
-Emlékszel még...?-kérdezte.
-Persze, hogy emlékszem! Hogy felejthetném el ezt a bizarr szokásod!-ő nem tudja, mennyit jártam ide miután ő elment, csak hogy az emlékeimbe velem legyen. Minden egyes alkalommal ittam ezt a bizarr kevert jégkását mert ő így szerette és így folyamatosan legalább ő járt a fejembe. Baileyvel és Dodgerrel is kijárunk folyamatosan ide játszani mert ketten is mindig idehoztuk őket. A legtöbb szokást amit vele csináltam a mai napig csinálom. De ő erről mit sem sejt. Ahogy megkaptuk a hűsítőket megálltunk a tengert nézve. Csodaszép, pont mint ő. A következő pillanatban azonban ő le dobta a cipőjét a lábáról, majd a kezében fogva azt, elindult a meleg homokban a víz irányába.
-Jössz?-kérdezte ahogy rám nézett. Én pedig hezitálás nélkül követtem őt. Mielőtt a vízhez ért volna lerakta a cipőjét a homokba. Majd közelebb sétált, hogy a lábait érje a hullám. Látszott ahogy elveszett a csodaszép tájban. Ahogy mellé sétáltam azonban én akármennyire is próbáltam volna a tájat nézni a tekintetem folyamatosan ő rá szegeződött.-Mennyit jártunk ide régen...!
-Szép idők voltak!
-Igen...!
-Brooklyn én...!-kezdtem volna, de a telefonja megzavart minket.
-Ne haragudj, egy pillanat!-mondta majd felvette a telefont.-,,Szia! Oh, teljesen kiment a fejemből hogy mára beszéltük! Máris megyek! Rendben! Szia!". Ne haragudj Chris, de nekem mennem kell!-indult a cipője irányába.
-Hazavigyelek?
-Ne fáradj!-mondta ahogy rám mosolygott.
-Nem fáradtság!
-Fogok egy taxit! Köszönöm a jégkását! Tényleg verhetetlen még mindig!-mondta mosolyogva.-Puszilom Baileyt és Dodgert!-mondta ahogy a leintett taxi épp megállt mellette.-Szia Chris!-szállt be a taxiba.
-Vigyázz magadra...kicsim!-mondtam de már nem hallhatta. És az érzés újra hatalmába kerített...még mindig teljes szívemből szeretem őt.