Sok éve már, hogy iker bátyámmal s annak társával tartottam. Nem akartam egyedül maradni, nagyon nem. Hiába volt ott mindig is a bátyánk Chan, aki védett minket mindentől s mindenkitől, számomra az egyetlen élhető világ mégis ikertestvérem mellett létezett. Mindig is ő volt a másik felem. Ám most, mióta családja van, picit úgy érzem néha útban vagyok. Persze tudom nincs így, én mégis ezt érzem. Éppen ezért, érzelmeim miatt próbálom meg időről időre elhagyni őket és valahol távol, fe mégis közel hozzájuk, a saját lábamra állni. Csak hát sosem sikerül. Béna vagyok és hasznavehetetlen. Próbálkozásaim is így lassan, de megfogyatkoztak. Valahogy elvesztettem a reményem. Ezt testvérem észre is vette. Mármint, hogy valami nincs rendben. Ezáltal szépen ki is faggatott, elérte, hogy elmondjak neki mindent.
Azon a napon sokat sírtunk, leginkább miattam.
De aztán, azóta a nap óta testvérem igyekszik segíteni nekem. Persze nem mindig ér rá, hisz van neki két igencsak eleven s alfa kisfia.
Ami azt illeti jelenleg én vigyázok rájuk mert testvérem és a társa Seungsik valahová el kellett, hogy menjenek.
- Hol vagytok ti rosszcsontok? - nem mondtam, de most megteszem, éppen bújócskázunk. Vagyis inkább csak a fiúk szórakoznak velem. Kicsik még, de okosabbak mint hinné az ember illetve farkas. - Gyertek most már elő. - keresem őket egy ideje, de valahogy nem találom őket. Még az illatukat sem érzem. - Kérlek... Gyertek elő. - még be is könnyesedtek szemeim. Úgy éreztem már, hogy bizony most nagyon nagy hibát vétettem. Futhattam én mindenfelé, de csak nem találtam a fiúkat. Egy ponton aztán leültem s farkas alakomban felüvöltöttem. Tudatni akartam testvéremmel, bárhol is jár, hogy hibát vétettem, hogy elvesztettem a fiait, hogy valóban nem lehet rám bízni még őket sem.
Üvöltésem után valahogy furán kezdtem magam érezni. Aztán meg le lettem támadva a fiúk által. Nyüszítettek, hogy azt se tudták hogyan bújjanak oda hozzám. Megnyugtattak ugyan,de aztán hiába mutattam mást, nem éreztem jobban magam, nem éreztem jobbnak magam.
Aztán ezek mellett ott volt még Seungsik testvére is Seungwoo. Ő is furcsa volt nekem, ahogy az itteni falkában az összes alfa. Féltem tőlük az elején és most is félek.
A kicsik szerencsére nem tettek ezután több ilyen eltűnéses rossz tréfát. Inkább csak futkároztak, ahogy én is velük. Kergetőztünk. Hol én kergettem őket, hol pedig ők engem. Nos, ez a dolog teljesen feldobott és elfeledtette velem buta gondolataim. Sokat nevettünk. Persze néha pihentünk is. Az ilyen pillanatokban hol ittunk kicsit hol meg ettünk.
- Nem akarsz te is ilyet? - jól meglepett s picit meg is ijesztett Seungwoo, észre se vettem, hogy jön. Csak fejem ráztam nemlegesen, erre ő képes volt leülni mellém. A kicsik nem messze egymást kergették. Aranyosak voltak. Ám zavarom meg úgy se tudtam titkolni, hogy őket figyeltem. - Még mindig félsz tőlem? - biztos azért kérdezte ezt, mert ahogy leült én picit odébb húzódtam.
- Nem... - igazából nem tudom miért viselkedek vele így. Sosem bántott. Sőt. Éppen hogy mindig megvédett engem. Igen, ezt tette mikor megérkeztünk ide s azóta is ezt teszi.
- Akkor miért ültél olyan messze?
- De én nem is... - ahogy rá néztem valahogy túl közel volt hozzám.
- Pedig, hogy de. - ahogy közel volt az illata is jobban az orromba férkőzött. Túlságosan is jó érzéseket keltett életre bennem, emellett igazán zavarba is hozott. Az már csak ráadás volt, hogy mosolygott is közben. -Na, nekem most mennem kell. - hirtelen távolodott el, majd állt fel, végül sietett el.
Nem értettem ismét miért siet el oly hirtelen. Mert bizony megesett már ilyen nem egyszer. És ahogy most sem, máskor sem értettem mi üthetett belé.
Gondolkozni azonban nem nagyon tudtam rajta, mert a kicsik megunva a kergetőzést hozzám jöttek s rajtam lógtak úgymond. Aranyosak voltak nagyon. Elvoltam így velük, egész addig míg meg nem éheztek. Akkor mentünk vissza a házba s adtam nekik enni. S ezután nem sokkal jöttek is meg testvéremék. Én akkor vonultam vissza. Vagyis... Inkább indultam el egy sétára, ahogy mindig teszem ha gondolkozni vágyom.
De azt hiszem ezúttal jobb lett volna ha maradok a seggemen és szobám nyugalmában elmélkedem. Miért mondom ezt? Hát.. Csak azért mert megláttam Seungwoo-t egy fának támaszkodni, mellette meg egy igazán figyelemfelkeltő, szép fiút. Éreztem illatán, hogy különleges és hogy béta. Közel volt Seungwoo-hoz, sőt mi több, kezei Seungwoo vállain voltak. Furcsa érzés lett úrrá rajtam. Valamiért sírni vágytam ám képtelen voltam akkor rá. Ahogy arra is, hogy illatom visszafogjam. Erre csak akkor eszméltem már rá mikor menekülni kényszerültem onnan a körém sereglő alfák elől. Mikor elfutottam onnan már akkor megfogadtam, ismét, hogy soha többé nem követek senkit. Csak hát eme fogadalmam valahogy mindig megszegem mikor Seungwoo-ról van szó. Hát igen, be kell valljam, hogy Seungwoo már a kezdetektől fogva hatással volt rám. Csak arra nem tudtam rájönni még, azóta sem, hogy a csábító lime illata miatt van ez vagy alfa mivolta miatt, vagy esetleg más miatt.