Hazáig, vagyis hát testvéremék házáig futottam. Szerencsémre jöttek elém őrök, így az engem követők igencsak hamar visszafordultak. Szobámban bújtam el, oda zárkóztam be s engedtem útjára könnyeim.
Ki sem jöttem szobámból jó egy hétig. Egyrészt mert látni se akartam Seungwoo-t, másrészt meg nem akartam bajt okozni. Na persze testvérem volt olyan ügyes és bejutott hozzám. Neki beszéltem érzéseimről, arról hogy mi minden történt amit neki bizony nem mondtam el. S ekkor is buktam le, hisz mivel testvérem, az ikrem, így megérzett bizonyos dolgokat. Szégyelltem is magam akkor, ám ő megnyugtatott engem. Kicsit jobban is éreztem mag utána. Valahogy aztán ebből következett, vagy már nem is tudom miből, hogy véget akartam vetni szerencsétlenkedéseimnek. Tanulni vágytam. Csak hát nem ment minden olyan könnyen mint én azt elsőre hittem. Kezdjük ott hogy bármibe is fogtam az mindig balul sült el. Vagy összetört valami, vagy elszakadt, vagy csak én sérültem meg annyira, hogy ápolni kellett. Ám volt egy dolog amiben sosem hibáztam. S hogy tulajdonképpen mi is volt ez? Megmondom. A kicsikkel egész jól szót értettem. Így aztán jött ebből az, hogy rendszerint ha sétálni indultam azt nem egyedül tettem, meg akadt olyan is mikor egyenesen rám bízták egy csapat kicsi felügyeletét. Picit azért büszke voltam magamra.
- Mondjátok csak miért jó ez most nektek? - kivételesen csak testvérem fiai követtek, ők vettek rá, hogy engedjék nekik. Így most ülök egy kidőlt fa mellett, s míg egyikük azzal van elfoglalva, hogy telepakolja hajam mindenféle növénnyel, addig a másik produkálja magát. Értem itt azt, hogy morog, futkározik és ugrándozik.
- Hát mert csak. - kis ugrándozóm, aki a Seung nevet viseli, dőlt éppen ölembe.
- Meg aztán azért mert szeretünk téged is Hyunjin bácsi mint anyát. - Sung, a másik kicsi, mondanom sem kell az apjuk miatt lett ilyen elmés nevük, befejezte éppen hajam díszítését.
- Elárulhatok neked egy titkot? - az idősebbik iker, Seung, hirtelen olyan kis titokzatos lett.
- Persze. - mosolyogtam rá, hogy közben testvérét is magamhoz öleltem.
- De ez titok még, szóval nem szabad senkinek se elmondanod.
- Rendben, értettem. - kíváncsivá tett.
- Na, hát tudod az a helyzet, hogy szerintem kistesónk lesz. - magyarázott, én meg csak tovább mosolyogtam.
- Elárulok én is egy titkot nektek. - láttam mennyire izgatottak lettek - Már éreztem egy ideje. Szóval ez a mi titkunk marad, és majd jól meglepődünk mikor elmondja anyutok. Jó?
- Jó! - Sung csak bújt hozzám.
Kis aranyosak, még mindig s persze nagyon okosak is. Testvérem mellett bizony büszke vagyok én is rájuk.
- De most menjünk vissza. Ideje ennetek most már. - dél körül járhat az idő, maradhatnánk még, de furcsán érzem magam megint. És fáj is kicsit odalent. Tudom miért van, és jobb ha nem maradok kint, ha nem maradok a kicsik közelében. Szerencsére a kicsik nem ellenkeztek, így egy gyors át átváltozás után futottak is hazafelé. Én magam csak sétáltam. Legalábbis kezdetben ezt tettem, de aztán ahogy egyre jobban melegem lett úgy változtam át és futottam hazáig ahogy csak tudtam. Szerencsém volt, nagyon nagy szerencsém. Elértem szobám és be is tudtam zárkózni. Bevonultam a fürdőbe, hogy beüljek a kádba és hideg vizet engedjek magamra. Tudtam nem fog használni, de erőm nem volt már elmenni gyógyszert bevenni, hiába nem voltak messze a bogyók. Arra azonban nem számítottam, hogy lesz valaki akit nem fog megállítani egy zárt ajtó, sem más.
Ez a valaki Seungwoo volt. Nyöszörögve néztem fel rá mikor felbukkant a fürdőszobában mellettem. Felemás szemei úgy világítottak mintha csak lángra lobbantak volna. Úgy éreztem fel tudna falni akár csak a tekintetével is. De ezt persze nem tette. Ám azt igen, hogy kiemelt a kádból és magával vitt. Ki a fürdőből, ki a szobából, majd ki a házból is, morgott vadul mindenkire aki csak meg akarta állítani őt, át egy másikba melyben töménytelen mennyiségben volt jelen az illata, mellyel aztán így el is kábított.
Ott, abban a házban esett meg, hogy testem okozta lázban készségesen hagytam magam, sőt, Seungwoo elé vetettem magam. S igen, ő nem volt rest megtenni amit csak kértem, amire vágytam. Na persze ő is más volt, teljesen más. Tagadhatatlanul elvette mindkettőnk eszét a hirtelen rám törő úgymond lázam. Ennek fejében estünk egymásnak, ennek hatására hagytam magam. Hagytam, hogy Seungwoo nyomot, nyomokat hagyjon rajtam s bennem.
Hogy meddig tartott eme állapot.. Na azt nem tudnám megmondani. De azt igen, hogy mikor elmúlt a mámor mélységesen zavarban voltam és szégyelltem is magam. Nagyon szégyelltem magam. Főleg mikor egy szál semmiben ültem egy ágyon miközben szorosan magamhoz fogtam a takarót, közben pedig fel-felrémlettek a történtek. Kellett egy kis idő míg rávettem magam, hogy kicsit körülnézzek a szobában. Na persze csak úgy ültömből ahogy voltam. Ebben a kis időben esett meg az is, hogy nyílt a szoba ajtaja és annak tulajdonosa lépett a szobába félmeztelenül. Arcom egyből égni kezdett. Csak úgy a látvány miatt s amiatt is, hogy tudtam, sejtettem mit tettünk.
- Hogy érzed magad? - abban a pillanatban, ahogy megszólalt, lehajtottam fejem s csak jobban magamhoz húztam a takarót. - Sajnálom, ha fájdalmat okoztam. - közelebb jött, sőt, le is ült mellém, ám én ekkor sem néztem rá - Ne félj. - tette kezét kezeimre melyekkel a takarót szorítottam magamhoz. Fejem ráztam csak nemlegesen, hogy nem félek tőle.
"Nézz rám." - teljesen váratlanul ért tette mellyel államnál fogva emelte fel fejem, s szavai melyeket alfa énje mondott. - "Így..." - arcom simította - "Az enyém vagy most már. Csak az enyém." - illata fel is erősödött egyből. Ezzel együtt az enyém is, hisz nem tudtam neki ellenállni. - "Az én csodás omegám vagy." - szavai nyomán hajolt közelebb, majd csókolt meg engem.