Másnap is ugyanolyan rosszul éreztem magam. Liza szerint babát várok, de szerintem csak egy vírus.

- Megjöttem! - kiabált az előtérből Rafaella, aki alig egy órával ezelőtt hívott telefonon, hogy hazajön.

- Szia! - mondtam halkan, majd újra szétterültem a kanapén.

- Te meg mit csinálsz? - kérdezte értetlenül, miután a nappaliba ért.

- Fekszek.

- Azt látom. Mi a baj? - ült le a kanapéra. Vagyis inkább a lábamra.

- Rosszul érzem magam - nyavalyogtam kihúzva a lábam, mert már teljesen elzsibbadt.

- Liza szólt, hogy menjek el a gyógyszertárba tesztért. Gyere, nézzünk meg! - indult meg a fürdőszobába, én pedig ott küszködtem, de két perc múlva már a teszt dobozát tanulmányoztam.

- Azt írja öt percet várni kell - szólt hirtelen Rafaella, aztán egy biztató mosoly és ölelés után, kiment az ajtón.

Két perccel később remegő kézzel tettem a két tesztet a mosdókagylóra.

Ha terhes is vagyok, tizenkilenc évesen hogy neveljek fel egy gyereket? Tudom, Rafaelláék mindenben támogatnak, de mégsem kérhetem azt tőlük, hogy segítsenek felnevelni.

- Na, mi a helyzet? - jött be elfojtott mosollyal Rafaella.

- Nem merem megnézni - ráztam meg a fejem, majd a kád szélére ültem.

- Figyelj, tudod hogy mi mindenben segítünk neked - foglalat helyet mellettem, aztán megölelt.

- Tudom, de...

- Nincs semmi de - engedett el, és az arcomon lefolyó könnycseppeket letörölte.

- Letelt az öt perc - szóltam halkan, Rafaella pedig odanyújtotta nekem a kütyüt, ami másodperceken belül megváltoztathatja az életem.

Ránéztem a tesztekre, aztán ijedten Rafaellára.

- Na? - kíváncsiskodott a brazil húga.

- Pozitív - sóhajtottam egy nagyot, letörölve a kibuggyanó könnycseppemet.

- Lehetek a keresztanya? - kérdezte elfojtott vigyorral. - Nem kérdeztem semmit! - tette fel védekezésképpen a kezeit, amikor meglátta az arcomat.

- Istenem Rafa! Terhes vagyok! - temettem az arcomat a tenyerembe.

- Nézd a jó oldalát! Keresztanya leszek! - sikított fel, majd megölelt.

- Mondjam el neki? - távolodtam el tőle pár másodperc múlva.

- Igen. Muszáj tudnia!

- Oké - sóhajtottam. - Akkor felhívom telefonon.

- Megvan a száma? - követett a konyhába.

- Aha - válaszoltam szűkszavúan, miközben kerestem a telefonszámát a mobilomban.

- Addig én kimegyek az utcára, és kikiabálom azt hogy a barátnőm terhes - vigyorogva ment ki az előtérbe, aztán már csak az ajtó csapódását lehetett hallani.

- Helló Hilary! - köszönt visszafojtott nevetéssel Stegen.

- Szia! - mondtam összehúzott szemöldökkel. - Tudnánk találkozni?

- Persze hol?

- Nálam - ahogy kimondtam, a háttérből hallatszott hogy valaki azt mondja "na fiúk itt valami lesz". - Ki van ott?

- Senki - tagadta gyorsan. - Akkor fél óra múlva ott leszek.

- Oké. Öm...szia! - köszöntem el, majd bontottam a vonalat.

Elraktam a zsebembe a mobilt, és rádőltem a pultra. Hogy mondjam el neki?

- Fejbe rúgtak egy labdával - nyavalygott Rafaella, ahogy bejött a konyhába. - Nem is értem miért.

- Nem kellett volna ordibálni.

- De olyan boldog vagyok! - vigyorgott. - Te miért nem vagy az? - kérdezte, miközben elvett a tálból egy almát.

- Például azért, mert alig múltam tizenkilenc  és gyereket várok - néztem fel. - Ja, és azért is, mert nem tudom, hogy Stegen mit fog reagálni - mentem a nappaliba.

- Örülni fog neki - vont vállat.

- Remélem igazad lesz - ültem le a kanapéra.

- Nekem mindig igazam van - harapott bele az almájába, pont amikor csengettek. - Megyek én! - mosolygott rám halványan. - Lám, lám! Itt van köcsög Stegen. Mivel tudom, hogy Hilary hívott ide, ezért nem kérdezem meg, mit keresel itt. Bár amúgy sem érdekelne - hallottam Rafaella "üdvözlését", ami halvány mosolyt csalt az arcomra.

- Nem vagyok köcsög! - szólt neki Stegen.

- De az vagy! - vágott vissza, amikor már a nappaliban voltak. - Na, sok sikert Hil! Én mentem a parkba - mosolygott rám.

- Leszarjuk! - intézte hozzá gúnyosan mosolyogva Stegen a szavakat, Rafaella pedig mintha nem érdekelné hogy mit mondott neki az exem, indult kifelé, de azért útközben belerúgott Stegen bokájába.

- Bocsi, direkt volt! - mosolygott rá büszkén, majd kiment az ajtón.

- Elnézést, az ő nevében is! - álltam fel a kanapéról, miközben rá mosolyogtam.

- Nem baj! - legyintett. - Miért hívtál ide?

- Hú, szóval...nem is tudom, hogy mondjam el - fújtam ki a levegőt.

- Ugye, nincs semmi baj? - jött közelebb, nekem pedig felgyorsult a szívverésem.

- Attól függ, hogy te miként fogod fel.

- Ezt meg hogy érted? - értetlenkedett.

- Marc... - hagytam egy kis szünetet. - Apa leszel! - néztem rá.

- Mi? - túrt a hajába idegesen, én pedig a sírás határán voltam. Nem akarja a gyereket!

- Apa leszel! - ismételtem el, aztán kitört belőlem a sírás.

Stegen rögtön hozzám sietett, majd megölelt. Jólesően szippantottam be az illatát, miközben  jobban magamhoz szorítottam.

- Ne sírj! - távolodott el tőlem pillanatokkal később, aztán hüvelyk ujjával letörölte a könnycseppeket az arcomról, majd arcon puszilt, amit nem bántam. Sőt!

- Nem akarod a gyereket! - mondtam halkan, remegő hangon, miközben két lépést hátrébb léptem.

- Ezt honnan veszed? - vont kérdőre, ugyanúgy halkan.

- A reakciód mindent elárult - szipogtam megtörölve a piros szemeimet.

- Nekem ez a reakcióm - térdelt le, aztán az egyik kezével átölelte a derekamat, feltűrte a pólómat, és nyomott három puszit a hasamra.

Beharaptam a számat, nehogy a romantikus pillanatot elrontsam az idegesítő nevetésemmel, mivel csikizett a cselekedete.

- Mi az? - kérdezte felnézve rám, mert véletlenül felkuncogtam.

- Csikiz - Stegen felnevetett. - Ne haragudj, hogy tönkretettem ezt a cuki pillanatot - hervadt le a mosoly az arcomról.

- Szóval cuki volt. Egy kérdés: a cselekedet volt cuki, vagy aki csinálta? - kérdezte felhúzott szemöldökkel. Rávágtam volna hogy mindkettő, de csak beszívtam a számat.

- Értem! Mind a kettő - állt fel, aztán hátrafordult. Miután meglátta, hogy Rafaella jött be az ajtón, derekamra tette a kezét, és magához húzott.

- Rosszul látom, vagy... - kezdett el felváltva rám, és az exemre mutogatni.

- Hát... - nem tudtam semmit sem kinyögni. Őszintén, még én sem tudom, hogy mi van kettőnkkel.

- Kibékültünk! - mosolygott rá Stegen, majd adott volna egy puszit az arcomra, de felé fordítottam a fejem, így egy szájra puszi lett belőle.

Zavaromban az incidens után Rafaella felé fordultam, aki vigyorogva nézte végig a jelenetet.

- Nem zavarok! - ment el mellettünk, de közben a fülembe súgta, hogy aranyosak vagyunk.

- Egy arcra puszit terveztem - nézett rám Marc, amitől elpirultam. Szerintem észrevette, mivel elmosolyodott. - Mennem kellene, mert mindjárt edzés, és ha kések... - nézett rá az órájára, majd rám, miközben beszélt, de nem tudta befejezni, mivel megcsókoltam.

Először meglepődött, de utána magához húzott, én pedig tarkójára tettem a kezem, így húzva közelebb magamhoz. 

Viszont fogalmam sincs, hogy miért csókoltam meg. Talán azért, mert még mindig szeretem?