Huh, nem is tudom mikor írtam ide utoljára.

Nos, azonban ennek meg volt az oka.

Talán végre mostanra kijelenthetem, hogy 80% jól vagyok.

Az elmúlt hónapok szörnyen teltek.

Augusztusban jött a Londonba való költözésem, ami rengeteg szarral járt.

Majd teltek a hónapok és még mindig nem volt munkám, ami által jött a sok stresszellés és a kételybe esés.

Aztán jött egy másik pofon az élettől. Dobott a párom. Akkor jött el a legmélyebb pont az életemben. Ott abban az időben minden rohadt szar volt, el voltam keseredve, s rosszabbnál rosszabb dolgok férkőztek a fejembe.

Egy szerencsém volt. A barátaim támogattak. Ha ők nincsenek, talán már én se lennék.

És ezt most nem azért írom le, hogy picsogjak és sajnáltassam magam. Egyszerűen csak szeretném leírni, hogy miért is voltam ennyire inaktív az utóbbi időben, hisz nagyon szeretlek titeket és szerettem volna egy kis magyarázattal jönni felétek, azok felé, akik mindig támogattak az írásban.

Jött végül a következő hónap, s végre kezdett minden jó lenni. Lett végre munkám, a magán életem is helyre rázkódott.

Nos, a munka. Eleinte még nem volt rossz. A munkatársaimat még kedvesnek gondoltam, majd kibújt a szög a zsákból.

Bunkók voltak, ok nélkül megvádoltak olyan dolgokkal, mikhez nekem semmi közöm nem volt. Mellesleg egy Amazonos cégnél dolgoztam és rendelésekkel kellett foglalkoznom. Az volt megbeszélve, hogy nem nehéz a munka. Valóban nem volt az, csak egy dolgot felejtettek ki: Napi 10 órát kell dolgoznom.

Oké, elfogadtam ezt is. Majd az egyik nap kiderült, hogy jóval kevesebbet fizetnek, mivel csak 18 éves vagyok.(Angliában korhoz van kötve a fizetés, persze ez egy NEM kötelező törvény).

Ekkor jött az a pillanat, hogy megmondtam a főnöknek: November végével felmondok. Szerencsére erre rá is hajtották a fejüket. Ó, de itt még csak a fél szar derült ki.

Jött a következő: minden hétvégén dolgozni kell, mert sok a munka. Azaz heti 7 napot kellett volna dolgoznom.

Itt már kezdett még jobban betelni az a bizonyos pohár, még végül jött az utolsó löket: hajnal 5-től este 6-ig kell dolgozni.

Akkor jelentettem ki, hogy itt most elválnak az útjaink és ezzel ott hagytam az egészet.

Egy munka se ér annyit, hogy ne legyen időd a magán életedre, valamint a barátok, illetve a családodra, akik nem mellesleg az én esetemben több ezer kilométerre vannak tőlem.

De mindezek ellenére azt mondhatom, hogy semmit sem bántam meg. Már lett új munkám és kezd az életem is helyre állni, kisebb megingások azonban még mindig vannak. De ebben segít az írás.

Írok és írni is fogok, hiszen szeretem azt, amit csinálok. Igyekszem mostantól mindenből hozni az új részeket és előre haladni.

Sosem szabad megállni, feladni. Mindig előre kell nézni és talpra állni, még ha nehéz is.

Ui.: Tegnap bent jártam párommal Londonban, hogy megnézzük a karácsonyi fényeket.