Mi Young Woo szemszöge:

- Akkor ti most jártok? - szólal meg hirtelen és szemöldökét kezdi húzgálni.
- Nem tudom. - válaszolok őszintén, hisz ez még nem is merült fel kettőnk között. - És mi van veled meg Jeonguk-kal? - mosolyodok el.

Egy jó ideje, csak csendben ül mellettem elmerülve a gondolataiban, még egy mozdulatot sem tesz. Arcán egy izom sem rezzen meg, kifejezéstelen. Mi történhetett, hogy ilyen?

- Semmi nincs köztünk. - feleli hirtelen, idegesen hajába túrva, de annál komolyabban, mint amit az arca mutat.
- És találkoztál Geun Suk-kal? - neve hallatára összerezzen, fejét elfordítja felőlem. - Mi történt?

- Mimi maradtok vacsorára? - jön le a lépcsőn kérdésével megszakítva minket Jin, mögötte pedig egy vigyorgó Jimin. Ránézek a mellettem ülőre, de továbbra sem mozdul.
- Maradhatunk. - erőltetek magamra egy mosolyt. Jimin hirtelen elterül mellettem és bökdösni kezd.
- Na, milyen volt? - kérdezi vigyorogva, miközben szemöldökét fel-le húzgálja.
- Miről beszélsz? - nézek rá kérdőn, mire még nagyobb mosoly jelenik meg arcán.
- Tudod, Tae-vel. - szemeim elkerekednek és lökök rajta egyet.
- Perverz dög. - nevetése betölti a helyiséget és már én is vigyorgok.
- Ne tagad, tudom, hogy élvezted. - lép le a lépcsőn.
- Aigoo, hagyjatok már. - nevetek.
- Akkor mesélj te, V.
- Olyan volt, amit te sose fogsz átélni. - feleli a nevetéstől fuldokolva.
- Hyung, hallottad mit mondott? - kiabál ki a konyhába.
- Igaza van. - kiabál vissza röhögve Jin, mire Chim Chim csak bedurcázik.
- Ez gonosz volt. - feleli és az emelet felé veszi az irányt.
- Mindjárt jövök. - áll fel hirtelen mellőlem Seo és ő is az emeletre megy. Érdekes, elég furcsán viselkedik.

Mostanában egyre többször észreveszem, hogy a napjaim egybefolynak, hiába is történnek körülöttem dolgok. Minden olyan egyhangú hiába érzem magam boldognak. Olyan érzés, mintha valami hiányozna. A lelkem mélyéből, sőt lehet annak mélyebb rejtekéből.
Most, hogy jobban belegondolok, a naptár már november végét ír, de semmin nem látszik. Sehol a téli hideg, mintha az évszakok felcserélődtek volna, a közérzetemmel együtt.

- Megint elbambultál. - böki meg arcomat meleg ujjával és közelebb jön hozzám.
- Tudom, csak aggódom. Beszéltél a menedzserrel? - emelem rá a tekintetem.
- Igen. Azt mondta, hogy holnap menjünk be hozzá. - feleli és bólintok egyet. - Ne légy már ennyire ideges. - kulcsolja össze ujjainkat és érzem, hogy egy kis melegség szökik arcomba.
- Nem csak e miatt vagyok az. Seo furcsán viselkedik és nem is tudom, hogy miért.
- Ha akarja, majd úgy is elmondja.
- Tudom. - mosolyodok el és elhúzom tőle a kezem. - Egy pillanat. - állok fel és a konyhába sietek.

Nekem háttal állva egyből megpillantom Jin-t, ahogy gondosan ügyködik a pultnál.

- Tudok segíteni valamit? - szólalok meg hirtelen, mire egy kicsit összerezzen.
- Először is ne ijesztgess. És nem kell, mindjárt kész leszek. - fordítja felém fejét és rám mosolyog.
- Rendben. - mosolygok vissza rá. - Suga-ról tudsz valamit? - ülök fel a pultra, így már tisztán látom az arcát.
- Nem tudom hol van, de egy biztos. - nézz rám ismét. - Nagyon furcsán viselkedett az utóbbi pár napban, eléggé titokzatos és keveset van itthon.

Be kell látnom, hogy igenis hiányzik. Sőt még a beszólásai is. Szükségem van rá...
Jin-nek igaza van, eléggé furcsán viselkedik, de nem csak az utóbbi időben. Azóta mióta idekerültem minden megváltozott. Az én életem és az övék is. Őszintén, néha azt sem tudom, mit érzek, nem mindig vagyok tisztában az érzéseimmel, főleg, ha rá gondolok.

- Most is rá gondolsz, igaz? - szakítja meg gondolatmenetemet szemével engem fürkészve. Szemeivel egyenes belém lát és egyből kiolvassa belőle minden egyes fájdalmamat és gondolatomat.
- Szerintem nem kell válaszolnom, anélkül is tudod. - ugrok le a pultról.
- Tudod már azt, hogy fogsz dönteni? - fordul felém egész testével.
- Azt hiszem. - felelem, mire oldalra dönti a fejét kérdőn rám pillantva, és mosolyra húzza a száját. - Vagyis... Ideje lenne ugye? - nevetek fel halkan. Akár hányszor letisztázom a fejemben, hogy mi legyen, hiába lyukadok ki mindig ugyan ott, még így is nehéz. Kevés vagyok én ehhez, bár mondjuk máshoz is.
- Ne húzd tovább az időt vagy még fájdalmasabb lesz valamelyikük számára. Állj elé, nézz mélyen a szemébe és közöld vele, hogy nem akarsz tőle semmit, vagy nem tudom. - vakarja meg tarkóját, majd odalépek hozzá és szorosan megölelem.
- Nem tudom, mit kezdenék nélküled, meg a bölcs tanácsaid nélkül. Köszönöm. - ölelem, úgy ahogy csak tudom és mélyet szippantok illatából.
- Ne köszönd, tudod, hogy én ilyen vagyok. - mondja, majd elengedem őt és hátrébb lépek.
- Visszamegyek a többiekhez. - felelem és otthagyva őt a konyhában a nappaliba megyek, majd elfoglalom az azelőtti helyem, az éppen Tv-t néző Tae és J-hope között.

- Seo nem jött még le? - dőlök hátra.

- Nem. - válaszol Rap Mon a kanapé végéről, mire a kérdezett személy lép le az utolsó lépcsőfokon kipirosodva, szorosan mögötte pedig Jungkook jön le nagy mosollyal az arcán.

Seo szemszöge:

Gyorsan szedve lábamat, hamar felérek az emeletre és célba veszem a szobáját.

- Hova- hova? - hallom meg Jimin hangját mögöttem, mire egy nagy fordulatot veszek, hogy szembe lehessek vele.
- Beszélni akarok Jungkook-kal. - rántom meg a vállam.
- Túl jól sikerült a bál, mi? - húzza fel egyik szemöldökét, amit egy nagy mosollyal kísér az arcán.
- Mikor lettél te ekkora perverz? - gondolkozok hangosan, majd nevetésbe kezdek. - Mondjuk ezen nem is kéne elmélkednem, mert eddig is az voltál.
- Seo, ezeket a beszólásaidat még nagyon vissza fogod kapni! - akad ki, majd beviharzik a szobájába.

Visszatérek az eredeti célomhoz, de épp, hogy az ajtón kopognák, mellkasával találom szembe magam.

- Beszélhetnénk? - emelem meg fejemet és szemébe nézek. - Odabent? - mutogatok a szobája felé, válaszul csak bólint egyet.

Bemegyünk a szobába, kilincsre zárom az ajtót, ő pedig nem messze tőlem egy fotelen foglal helyet.

- Mit akarsz már megint? - kérdezi bunkó módon. Na, most telt be nálam a pohár!
- Tényleg egy idióta vagyok! Én hülye ismét köszönetet akartam mondani, meg magyarázatot adni erre az egészre, te meg bunkón viselkedsz velem, mint mindig! Komolyan tönkre tesznek a hangulatingadozásaid, néha meg kiismerhetetlen is vagy! És most is mit csinálok? Beszélek és beszélek, mint egy... - hirtelen kezét számra tapasztja, megakadályozva mondatom befejezését. Mikor állt fel egyáltalán?
- Seo. - lép közelebb, így épp hogy öt centire van tőlem. Számról leveszi tenyerét és megfogja két vállamat. - Néha. - tol neki a falnak és fejem mellett két kezével megtámaszkodik. - Igazán befoghatnád a szád.
- Mi van? - nézek rá mérgesen, de egyszerűen még reagálni sem tudok tettére. Ajkait enyémre nyomja, belémfolytva további kiakadásomat.

Durván, de érzékien csókol, mintha az élete múlna rajta. Visszacsókolok, majd beletúrok kezemmel a hajába, mire egy elégedett nyögést hallat. Nyelvével engedélyt kér, amit megadok neki és az ágy felé kezd húzni. Nagyot lök rajtam, így elterülök az ágyán. Felém mászik, csípőmre ül és nyakamat kezdi belepni apró csókokkal. Kulcsontómhoz érve a bőrt megharapja és akaratlanul is egy nyögés csúszik ki számon, amitől nagy mosoly jelenik meg arcán. Ismét ajkaimmal játszadozik, kezét lassan vezeti le oldalamon végig simítva, pólóm szegélyéig.

- Jungkook... - felsőmet kezdi felhúzni, de kezét leszedem róla. Mi a jó istent művelek én? Vagyis művelünk mi?
- Igen? - kérdezi mély, dörmögő hangon és továbbra is oldalamat simogatja.
- Elég. - felelem, és egy megjegyzés nélkül lemászik rólam. Kisietek egy szó nélkül a fürdőbe, és a tükörbe nézek.

Mi volt ez? Miért lett hirtelen... Hirtelen ilyen? Néha átgondolhatnám, hogy mit miért is teszek vagy csinálok. Aish, komolyan! Jeonguk, ne válts belőlem ki több érzést!

Arcomat megmosom egy kis hideg vízzel, de még így is piros lángban ég. Hajamat megigazítom kisebb- nagyobb sikerrel, de még mindig úgy nézek ki, mint aki most volt túl egy orbitális szexen.
Kilépek a helységből és ki másba ütközök, mint Jungkook-ba? Aigoo, miért? Komolyan, miért?
Arcáról a mosoly levakarhatatlan és szorosan követ le a lépcsőn, szemei pedig érzem, hogy lyukat égettek a hátamba.

- Seo nem jött még le? - hallom meg Mimi hangját.
- Nem. - feleli Namjoon. Lelépek az utolsó lépcsőfokon és fejét pont ekkor fordítja erre. Először kérdőn nézz rám, majd meglátja a mögöttem lévőt és elkerekedett szemei kettőnk között kezd el cikázni.

Behuppanok a fotelbe, JK a többiekhez ül. Valamit mondd Tae-nek, ő rám néz, majd vigyorogva lepacsizik vele. Aish, szemét mocskok!

Mi Young Woo szemszöge:

Ez most, így mi? Azt hiszem kisebb sokkot kaptam. Mit csináltak fent? Kétlem, hogy bármi olyasmit, hisz Geun Suk-kal nem rég szakított. Biztos, hogy nem volt ott semmi. Remélem.

- Kész a vacsora! - kiált Hobi és mindannyian az ebédlő felé vesszük az irányt. Leülök a megterített asztalhoz, egyik oldalamon Jimin, a másikon pedig Tae foglal helyet. Mindenki egyesével szed a forró ételből és csendben falatozni kezd.
- Nem alusztok itt? - kérdezi hirtelen Jungkook, mire Seo hangos köhögésbe kezd.
- Jól vagy? - ütögeti meg J-hope a hátát.
- Igen. - nézz rám könyörgő szemekkel.
- Ez jó ötlet, úgy is késő van. - szólal meg Jin.
- Maradjatok, nézünk filmet, meg minden. - húzgálja ismét, a mai nap folyamán vagy huszadjára a szemöldökét Jimin. Néha, komolyan elgondolkozom, hogy hova kerültem én.
Ránézek Seo-ra, hogy válaszoljon helyettem és pálcikámmal a tésztámat kezdem enni.
- Hallgatás, beleegyezés. - csapja össze a kezeit mellettem V. Hosszú estének nézünk elébe.
- Valaki majd vacsora után haza vinne? Kellene egy- két dolog otthonról. - nézek körbe a társaságon.
- Majd Taehyung elvisz. - ránézek a vigyorgó Jimin-re és pálcikámmal jelzem neki, hogy még ma este megölöm.
- Elviszlek. - dünnyögi mellettem teli szájjal és bólogat.

*

- Seo, neked kell valami? - kiáltok vissza a bejárati ajtóból, miközben felhúzom kabátom cipzárját.
- Ugyan az, mint neked! - kiabál le az emeletről. Kilépek az ajtón és arcomat megcsapja az a jellegzetes, tél előtti csípős hideg. Fázok, így kezemet egyből elrejtem kabátom ujjában és Tae-t várom, hogy végre kijöjjön a lakásból.
- Meg fogsz fázni. - zárja be az ajtót, majd mellém érve fejemre húzza nagy kapucnimat, így alig látok ki belőle.
- Nincs kedved gyalog menni? - emelem meg fejem, hogy rá tudjak nézni.
- De, van. - nevet arcomat látva és összekulcsolja kezeinket, majd egy pillanat alatt abbahagyja a nevetést. - Kocsival megyünk. - vált komolyra és a kocsi felé kezd el húzni.
- Most mi a baj? - állok meg elrántva tőle a kezem.
- Látom, hogy fázol és a kezed is hideg. Nem lenne jó, ha beteg lennél.

Beülünk az autóba, kitolat vele és 10 perc ott is vagyunk. A kulcsot bedugom a zárba, de nem tudom elforgatni benne. Lenyomom a kilincset, és az ajtó kinyílik, mintha nyitva maradt volna. Fejemet a kocsi felé fordítom, hogy ezt látta e Tae, de nem.
Belépek a házba, és egyből megakad a szemem a lépcső oldalán felvezető gyertyasorra. Az ajtót magam mögött bezárom és meglátom a zárból lógó kulcscsomót. Geun Suk-nak volt kulcsa a házhoz?
Fellépdelek a lépcsőn és a gyertyák egyenesen az egyik vendégszoba felé vezetnek. Kinyitom az ajtaját és még több gyertyával találom szembe magam. Talán ilyen romantikus alkat lenne?
Az ágyon megannyi rózsaszirom van, mellette egy asztal rajta pezsgővel és eperrel. Hirtelen mögöttem becsapódik az ajtó és sikeresen szívinfarktusban részesülök.

- Azt hittem sose érsz haza, Mi Young Woo. - hangja cseng a fülemben akár csak egy régi dallam, hisz jól tudom, kihez tartozik ez. Ahogy nevemet kiejti száján, hasam összerándul, és rossz érzés kerít hatalmába.
- Min Yoon Gi... - suttogom nevét és felé fordulok. Egyre közelebb lép felém, én pedig úgy hátrálok, míg sikeresen neki nem megyek az asztalnak, így egy nagy pukkanással esik a földre a pezsgős üveg. Végig nézek rajta és ösztönösen egy nagyot nyelek. Fekete zakóban van, haja is feketére befestve, így teljesítve az amúgy is jól kinéző összképet.
- Mi a baj? - simítja meg kezével arcomat.
- Azt hiszem ezt már tisztáztuk. Yoongi szeretlek... - mosolyodik el. - De csak, mint egy barátot, vagy, mint egy szerető testvért. - emelem rá kissé könnyes szemeimet. Utálom magamat, hogy másnak fájdalmat okozok.
- Nem tudnál legalább egy esélyt adni? - lép hátrébb és látom, hogy ökölbe szorítja kezét. Fejemet kérdésére csak nemlegesen megrázom és várok a reakciójára.
- Mimi! - hallom meg hangját és, hogy épp az emelet felé tart.
- Miatta ugye? - ordítja el magát hirtelen és közelebb lép pár centit közöttünk hagyva. - A kurva életbe! - csap öklével az asztalra.
- Suga... én sajnálom. - törnek utat könnycseppeim, ezzel áztatva arcomat.
- Sajnálhatod is! - kiabálja az arcomba és elrántja előlem őt. A sós cseppek égetik arcomat és a fájdalom marja szívemet. Még utoljára rám nézz, majd kiviharzik a szobából és vele együtt az életemből is.

Hello, it's me!

Igen, gyerekek végre meghoztam az új részt! Igaz több, mint egy hónapos késéssel. Bocsánatot kérek azoktól az olvasóimtól akiknek már két héttel ezelőtt mondtam, hogy rész lesz, csak a  suli, meg a témazárók etcc. Na, meg az újonnan kialakult írói lustaságom, ezt inkább nem is részletezném.

Kissé drasztikusra sikerült a rész nem? Bár szerintem ennek most, így kellett történnie.

Kitartást, már nincs sok a téli szünetig! Mondjuk elég rövid lesz szerintem.

Ha tetszett a rész kommentteljetek és vote-oljatok, már ha maradtak olvasóim. 

xB.

2016. December 10.