- Lám-lám. - kattan egyet a fényképezőgép, ezt a csodás pillanatot megszakítva. - Ki a becses barátnője Kim Tae Hyung?

Szemeimmel segélykérően körbe pillantok a nagy helyiségben, de minden hiába, senkit nem látok. Hogy tudott mindenki észrevétlenül, így felszívódni?

Az előttem álló fiú arcát kezdem nézni, elmosolyodik és egy nagyot nyelek. Azt hiszem, tudom, hogy mire készül.

- A nevem, Mi Yo... - nem hagyja, hogy befejezzem, kezemet hirtelen megragadja és maga után húzva futásnak ered. Egy pillanatig sem gondoltam volna, hogy ezt tervezi.

Gyorsan kikapcsolja az autó riasztóját és mindketten bepattanunk a járműbe.

- Hívd fel a többieket! - parancsol rám és a gázra tapos. Gyorsan, az idegességtől kissé remegő kezeimmel előkeresem a telefonom és Jimin-t kezdem tárcsázni.

- Hallo? - hallom meg vidáman csengő hangját.
- Azonnal gyertek el onnan és hozzátok magatokkal Jungkook-ékat is! - felelem és mielőtt bármit is mondhatna, kinyomom.

Hátradőlök az ülésen, szememet lehunyom és egy nagyot sóhajtok.

Most mi lesz? Hogy fogjuk ezt kimagyarázni? Bár ezt a szituációt nem is lehetne, hiszen magától értetődő. Erről kép is készült, mindegy lett volna, ha ott mindent tisztázunk a riporterrel. Sőt, ha úgy vesszük egy fotós, aki szeretné bemártóztatni a Bangtan fiúkat a képeivel, az újságok címlapjára.

- Jól vagy? - érzem meg meleg kezét combomon, amitől egyből el is mosolyodok.
- Persze. - engedek utat egy kis szarkazmusnak. - És most mi a jó istent fogunk csinálni? Mi lesz? Hmm?
- Ne légy már ennyire ideges. Bízz bennem, megoldjuk. - szorít egyet a combomon, aminek hatására még a hideg is kirázz, majd elveszi onnan. Bízok benned, de ezt nem lehet kimagyarázni akárhogy is szeretnénk.

Taehyung-ra vezetem a tekintetem és akaratlanul is ismét elmosolyodok. Eszembe jut a gyerekkorunk és, hogy milyen jó volt annyi kihagyott, bánatos és számomra nyomorságban telt év után újra szemeibe nézni. Eszembe jut a pillanat, amikor kiejtette a száján a ribanc szót, majd a megnyugtató ölelései. A féltékenysége és mindentől való óvása. Eszembe jut az, ahogy nekem eset az ebédlőben, majd mennyire ízlett neki a békítő muffinom. Eszembe jut az, mikor megtudta a Suga-s incidens valóságát és az, ahogy szinte a túlvilágra küldte őt, miattam. Eszembe jut, ahogy derekamat átkarolva táncolt velem, és lágy, érzelemmel teli csókja, amit ajkaimra adott. Most már igenis elkönyvelhetem magam egy boldog embernek. A rossz dolgok ellenére is, ugyanúgy történtek jók, amik színesebbé varázsolták a mindennapjaimat. Ha Tae nem talált volna meg, most sehol sem lennék. Neki köszönhetem, hogy barátaim vannak. És van egy szerető családom. Igen, bátran hívom a Bangtan fiúkat a családomnak! Ráadásul nélküle sose ismerhettem volna meg Seo-t sem. Ha úgy nézzük, szinte mindent neki köszönhetek.

- Mimi. - leng arcom előtt egy kéz. Fejemet megrázom, eltüntetve a gondolataimat és kérdőn pillatok rá. - Biztos, hogy minden rendben van? Egy ideje mosolyogva engem bámulsz.
- Csak egy kicsit elkalandoztam. - mosolygok tovább, mint egy örült és végig nézek rajta. - Miért nem vagy becsatolva? - kérdezem, mire csak meglepődve nézz rám.
- Mert már 5 perce megérkeztünk.
- Ooo. - csatolom ki magam és kiszállnék, de rájövök, hogy ránk zárta az autót. - V... - nézek szemébe, amivel egyre közelit felém. Ajkaira téved a tekintetem, amin végig húzza nyelvét. Szájával az enyémhez ér, de abban pillanatban meglátom a drága reményünk arcát az ablakra ragadva és vigyorog, mint egy 5 éves. - Társaságunk van. - húzom el tőle nevetve a fejemet. Most már sikeresen is kiszállok, Tae-vel együtt és Hobi-hoz lépek.

- Komolyan gyerekek, mától kezdve popcornt fogok magammal hordani. - nevet tovább, mire kap egy jókora nyakast.
- A többiek is itt vannak? - lépem át a bejárati ajtó küszöbét.
- Mimi! - ölel meg Seo. - Annyi mindent kell neked elmondanom. - húzz a kanapéig és vállamat meg fogva leránt maga mellé.
- Figyelj Seo, jelen pillanatban sokkal fontosabb megbeszélni valónk is van. - nézek körbe és elmosolyodok, hiszen mindenki már megérkezett. Vagyis majdnem mindenki. Hol a fészkes fenében lehetsz megint Min Yoon Gi? Valahogy mindig felszívódsz, majd csak váratlanul egyszer megjelensz.
- Mi is történt? - teszi fel a nagy kérdést Namjoon.
- Az történt, hogy volt ott egy kurva riporter! - akad ki mellettem.
- És? - szólal meg mögöttem Jimin.
- Lefotózott! - feleli durvábban, és még mindig kérdőn tekintenek ránk.
- Tae, majd én elmagyarázom. - nézek rá és bólint egyet. - Arról a riporterről van szó, aki titeket is lefotózott Jungkook. - nézek rá, majd Seo-ra is. - Láttam, hogy csak egyszerű képet készített, de nem szállt rátok. Észrevette, hogy őt nézem, meg, ahogy rólatok készít képet, meg a kezemet fogó Taehyung-t és elkapta ezt a pillanatot. Ez még nem is lenne baj, de tulajdonában áll egy kép, amin én és Tae csókólozunk. - hadarom el a végét a lehető leggyorsabban.
- Na, ez már probléma. - töri meg a szinte két percig tartó csendet Jin.
- Mivel estére biztos, hogy minden tele lesz ezzel a képpel, így mást nem tehettek, minthogy előre közlitek a menedzserrel. - feleli nyugodtan Rap Mon.
- Semmi mást nem tudunk csinálni? - kérdezi Tae, de csak nemlegesen megrázza a fejét.

A fiúk lassan felszivárogtak átöltözni, Seo-val pedig lent maradtam. Fájó lábamról lehúztam teli talpú cipőm és ő is így tett magas sarkújával.

- Akkor ti most jártok? - szólal meg hirtelen és szemöldökét kezdi húzgálni.
- Nem tudom. - válaszolok őszintén, hisz ez még nem is merült fel kettőnk között. - És mi van veled meg Jeonguk-kal? - mosolyodok el.

Seo szemszöge:

- Nem tudom. - válaszol alig hallhatóan Mimi. Szerintem pedig annak tűnik, meg az a kép is... - És mi van veled meg Jeonguk-kal? - vált gyorsan témát. Hát ez egy jó kérdés, még én sem tudom.

Visszaemlékezés; a bál.

Az egész út, hogy pontosan fogalmazzak kurva lassan és csöndben telt. Sőt szerintem a fiúk még levegőt is elfelejtettek venni.

Az autó nagyot fékezve megáll, és mire észbe kapok, ők már sehol sincsenek. Az ajtó kilincsért nyúlok, de épp, hogy kinyitnám, magától is megteszi azt. Egy kéz közelít felém, amibe bele helyezem enyémet és kiszállok. Végig nézek rajta, de nem az az ember, akire számítottam. Fekete öltönye kihangsúlyozza kidolgozott testét és széles vállait, az arcáról egy pillanatra sem tűnik el nagy és egyben aranyos mosolya, szemei pedig enyéimet nézve szikráznak.

- Te meg mit keresel itt? - kapom ki kezemet övéből.
- Ugyan azt, mint te. - rántja meg vállát.
- Honnan tudsz erről az egészről? És Mimi hol van?
- Taehyung-gal van, az pedig meg már lényegtelen. - fogja meg ismét kezemet és a nagy épület felé kezd húzni. Mellé érek, elrántom tőle a kezem és tovább sétálok vele.

Mit keress itt? És egyáltalán, honnan tudhatta meg ezt a jótékonysági bálos dolgot? Vajon azt is tudja, hogy nem vagyok együtt Geun Suk-kal? Nem azt, nem tudhatja, de, ha jobban belegondolok, semmi köze nincs hozzá. Na és Tae is miért van itt? Gyanús nekem ez az egész.

Átlépem az óriási bejárati ajtó küszöbét és egyből megakad a szemem a levendula színű díszítéseken. Tovább sétálok a folyosón nézelődve, míg meg nem látom velem szembe jönni őt. Lépteit felgyorsítja és megáll előttem, elzárva az utat, hogy tovább mehessek.

- Szia! - vigyorog rám és közelségétől megérzem mentolos leheletét. - Jól nézel ki. - feleli, miután végig néz rajtam. Ahelyett, hogy egy szó nélkül elengedne, hirtelen két kezével arcomat megfogva egy csókot add a számra.
- Komolyan Geun Suk! - akadok ki és lököm el magamtól. - Miért nem tudsz békén hagyni? Ez az egész már tisztázva lett kettőnk között! - jön ismét közelebb. - Vége! Ennyi volt! - kiabálom az arcába.
- Hallottad mit mondott, elhúzhatsz. - hallom meg hangját mögöttem.
- Látom sikerült új matractársat keresni. - vigyorog az arcomba.
- Nem te vagyok, de tudod én a helyedben csöndben lennék. - bököm meg mellkasát és hátat fordítok neki. - Mehetünk Jungkook? - lépek mellé, és kezét pont úgy tartja, hogy bele tudjak karolni.
- Ribanc. - szűri ki fogai közt és érzem, hogy Jungkook mellettem megfeszül, de tovább húzom.

Még, hogy én ribanc. Mit hisz? Ha csak úgy lesmárol minden meg lesz oldva? Hogy majd egy csettintésre minden a régi lesz?

- Jól vagy? - áll meg hirtelen egy asztal mellett, kihúzz egy széket és kérdőn pillantok rá. - Ülj le. - mosolyog rám és ő is ezt teszi.
- Persze, minden rendben. Az ilyeneket már figyelembe se veszem. - rántom meg a vállam. - Köszi. - ülök az asztalhoz és csak bólint egyet. - Mindent köszönök Jungkook.

Felém fordul és barna szemeivel mélyen az enyémbe néz. Arcáról a mosoly egy pillanatra sem tűnik el. Száját szólásra nyitja, de egy vaku villanása, megakadályozza őt.
A fotós távozik és szememmel őt követve meglátom a tőlünk nem messze ülő Mimi és Taehyung párost.

- Tisztelt Vendégeink! - hallom meg egy férfi hangját és az ő irányába fordítva fejem, veszem tudomásul, hogy elkezdődött.

Az előadás végén elhangzott a véglegesen összegyűjtött pénz mennyisége. Rengeteget sikerült szerezni a rákos emberek segítségére, aminek csak örülök.

- Mindjárt jövők. - szólal meg hirtelen és elmegy. Kösz, hogy itt hagytál.

Rengetegen felálltak és táncolásba kezdtek a beindított zenére. Szemeimmel a többieket keresem, de senkit nem látok.

- Csak nem elhagytak? - súgja a fülembe és meg szorítja hátulról vállaimat.
- Zaklass mást. - állok fel, de hirtelen karomat megragadja, és erősen rángatni kezd a folyosó felé. - Engedj már el te idióta! - kiabálok rá, de tovább ráncigál csuklómat szorosabban fogva. Behúzz egy üres, kissé sötétebb folyosóra és nekilök a falnak. Két csuklómat összefogja és fejem fölött a falnak szorítja.
- Ameddig én nem jelentem ki azt, hogy ennyi volt, addig nincs vége semminek! - csapja meg orromat az erős alkohol illata, ami belőle árad. Testével az enyémhez simul, és kaján vigyor jelenik meg arcán. Arcával felém közeledik és ajkait enyéimre tapasztja. Kezemet elengedi és oldalamat kezdi simogatni, így vállánál fogva erőset lökök rajta.
- Ekkora faszt még életemben nem láttam, mint te vagy! Miért nem bírod felfogni, hogy vége? Vége van! - ordítom az arcába. - Érted?
- Egy kurva vagy! - pofozz fel teljes erőből, szemeim megtelnek könnyel és kezemet egyből az arcomhoz kapom. Sose ütött még meg.
- Seo! Hol vagy? Seo... - hallom meg hangját és fejemet oldalra fordítva meglátom őt, ahogy engem néz. Egyre közelebb ér és meglátom, hogy szemeiben semmi más nincs csak a düh és szinte szikrákat szór. Hirtelen neki löki a falnak és torkát oda szorítja.
- Ha még egy ujjal Seo-hoz érsz, nem látod meg a holnapot! Sőt, a közelébe se merj menni! - kiabálja az arcába.
- Jungkook, most már enged el. - szavaimra elengedi a torkát és kezemet megfogva húzz ki az épületből. - Hova sietünk?
- Jimin az előbb hívott, hogy valami történt Mimi-ékkel és haza kell húznunk innen. - áll meg egy autó mellett. Egy pillanat alatt magához ránt, és szorosan ölelni kezd. Érzem, hogy szívem hevesebben ver, de karjaimat nem tudom rá venni, hogy öleljem vissza. - Jól vagy? - engedd el hirtelen és arcomat két keze közé fogja.
- Igen, azt hiszem. Menjünk. - tolom el magamtól, mert túl meleg lett a hangulat. Cselekedetemre elmosolyodik és kinyitja nekem az autót, beülünk és a gázra taposva célba vesszük a lakást.

Őszintén, ezek után azt se tudom, mit gondoljak. Soha nem ütött még meg, ezt nem néztem volna ki belőle. Igaz voltak nagyobb vitáink, de egy ujjal sem ért hozzám. Most meg... Aish, kapja be! Remélem, soha többet nem látom. Keressen mást, akivel játszadozhat.
Remélem Mimi-ékkel semmi komoly nem történt, sok lenne nekem az mára. Jungkook-kal kapcsolatban pedig nem tudom, hogy mit is érzek, de egy biztos. Köszönettel tartozok neki mindenért.

Visszaemlékezés vége.

Sziasztok! ❤

Hát igen itt lennék az új résszel. Igaz, nem épp a legjobb lett, de elég érdekes résznek tartom.

Viszont élvezzétek, az őszi szünetet már nem sok van hátra belőle, sajna. Lehet kissé hülyének fogtok tartani, de én már a téli szünetet várom, igaz addig még kemény másfél hónapot fogom koptatni az iskolapadot. :(

Ha tetszett a rész kérlek, jelezzétek felém egy vote-l vagy kommentel. :)

xB.